Június 20. (szombat, kiegészítés)
Az előző beszámolóban cintányéros rendőrökről beszéltem, akik a teremben vigyáztak ránk, félreírás volt, természetesen a tányérsapkára gondoltam. Egyébként ők nem voltak olyan bátrak, mint az Elisztai kollégák, nem jöttek oda áldásra. Egyébként öröm volt végignézni a hallgatóságon, zsúfolásig megtelt a kezdésre a sportcsarnok és mindenki nagy odaadással várta Karmapát. Nagyon sok idős ember volt. Vicces volt, hogy az áldáskor többször be kellett mondani, mely kezüket tartsák az emberek a sáfrányos folyadékért, de ami még viccesebb volt, és ezt a mai beavatáson valóban sokszor bemondták, hogy ne jöjjenek az emberek még egyszer áldásért. Érdekes esztétikai élmény volt a WC, ami igaz, hogy guggolós volt, de ilyen igényesen kinézőt és tisztát még nem láttam (mint egy Hundertwasser alkotás). A beavatás végén helyi nyelven is megköszönték Karmapának az ittlétét, ezt legalább fordították. Nem úgy, mint Elisztában, ahol valóban megmosolyogtuk a helyi nyelven elköszönő srácot, mert fordítást nem kaptunk utána, így senki nem tudta mitől sírta majdnem el magát miközben tartotta érzelemmel teli beszédét.
A beavatás után hajnali fél egy felé bepróbálkoztunk a buddhista centrumba (Ole-ék hotelben laktak), de még a centrum mellett, egy kis étteremben leragadtunk, ahol fantasztikus kínai szerű kaját ettünk. Aztán jött a hír, Ole a hotelszobájában beszélget a többiekkel, így fél három felé fogtuk maginkat és áttaxiztunk.
Hát okos döntés volt. Belecsöppentünk egy skype beszélgetésbe, ahol az volt a téma, hogy miképp lehetne a moszkvai polgármesterrel összehozni Karmapát az ukrán phowa után.
Aztán megkérdeztük Ole-t, mit gondol, hogyan érzi magát Karmapa itt, és hogyan alakul a kapcsolatuk. Nagyszerűn beszélt (felvettem, remélem, megvan a telón), kezdte az első Karmapától, hogy melyik miben volt jó, mennyire korlátozták a külső körülmények őket az aktivitásban, és hogy a mi Karmapánk hogyan alkalmazkodik a környezetéhez. Mondta, hogy sokkal közvetlenebb a viszonyuk, ez a túra sokat nyit Karmapán, hogy Ulan Udeban teljesen otthon érezte magát, hiszen az emberek, a táj, az étel (ez utóbbit meg is kérdeztem tőle) teljesen egyezik Kham-mal, ahonnan ő származik. Ole mondta, hogy sajnálja, hogy nem látja Hannah ezt a nagyszerű „változást”, Karmapa megnyílását. Viszont Ole azt is mondta, hogy tisztelnünk kell Karmapa szerzetesi „kötelezettségeit”, azaz nem szabad átlépnünk egy bizonyos határt, különösen nem a hölgyek, akik közül érthetően sokan nagyon odavannak érte, és ebből már korábban máshol voltak bonyodalmak. Aztán Ole beszélt megint a 60-as évek generációjáról és a különféle tudatmódosító szerekről, melyek akkor voltak használatosak.
A hotelszoba minden igényt kielégítően szép volt, meglepően, hiszen egész Ulan Ude a sok faházikójával mint egy nagy falu,olyan volt. Búcsúzásként Ole megkért bennünket, hogy vigyük át az összes üres üveget Karmapa hotelszobájának ajtaja elé, ahogyan ő korábban ezzel Csecsu Rinpocsét is megviccelte. Hát percekig röhögtünk halkan az ajtó előtt, fotók is készültek, mivel minden ott lakó team tagnak, így Karmapának is ki volt írva a neve az ajtóra, jól mutatott. Aztán haza a sportcsarnokba, alvás.
Még a nap történetéhez tartozik egy újabb információ Karmapa és Hambu Láma találkozásáról: a Hambu Láma (egyébként választott tisztség, nem reinkarnáció), aki úgy néz ki és olyan karakterű, mint a Shamarpa (sokat nevet, szereti leellenőrizni az embereket), Karmapa pusztai rendezvényen való hivatalos fogadása után elvitte őt az egyik helyre, ahol két srác birkózott. A Láma megkérdezte Karmapát, szerinte melyikőjük fog nyerni, ő azt válaszolta, a kisebbik. És így lett. Erre a Láma mosolyogva Olenak: szinte mindig a nagyobbik fiú szokott nyerni, valóban nem hétköznapi lámát hoztál ide!
Június 21. (vasárnap)
Négy óra alvás után ébredés, másnaposság, és a fő gond különösen a háromnapos utazás miatt, hogy hol lehet laptoptot tölteni, és zuhanyozni, mert itt ezek nem álltak rendelkezésre.
Nem maradt más opció, betaxizás a buddhista centrumba, ami tele volt bent alvókkal. Kaptam reggelit, sikerült a fürdőszobába is belógni és konnektort is találtam, meditáltam is, a nap is sütött, minden jó volt. Visszatért a nyár, ennek mindenki örült. Taxival az állomásra, majd bevásárlás az útra, indulás. Ole még körbeáldott mindenkit a peronon, Karmapa a lehúzott ablakból integetett. Ismét 3 vagonnyi utazó csoport. Pár óra út után a vonat megállt 15 percre, még mindig nyár, Karmapa is kijött, beszélgettünk vele, Caty kereste az idős eladó néniket, aztán egy fel is bukkant jégkrémmel, hát pillanatok alatt elfogyott az áruja. Kiderült, hogy valami rendelet miatt már nem engedik árulni őket az állomásokon, pedig ez nekik biztosan jó kis jövedelem-kiegészítés volt. Aztán vacsoraidő, Ole-ék vagonjában nagy a sürgés-forgás, sok-sok előkészített zöldség és egyéb étel, a körülményekhez képest pazar vacsora készül. Kiderült, hogy a szervezőknek adott 3 Erős Pista olyan csomagba kerülhetett, aki már nincsen velünk, az egész vonatot felkutatták nemrég utána (az első vonatos vacsorához), így az egyetlen nálam maradt üveget felajánlottam (egyébként az én üvegeimből is legalább 1 elkeveredett), ezek mos komoly veszteségek :o). Ole-ék vagonján kívül máshol nem használható az áram, állítólag valami elromlott, ez sokunknak fáj, nálunk ugyanis nincsen, de a rubel talán segít.
A team kiírt egy cetlit az ajtóra, hogy ne fotózzunk az út során, mivel minél jobban fenn akarják tartani a baráti hangulatot, semmi hivatalossági kényszer ne legyen.
Közben elkunyeráltak három doboz fehér elefántot az utazók közül, persze kaptak, hiszen én (és egy német srác) nyúltam le előlük az összeset. Jacek a lengyel londoni beszélt a helyi burját buddhista disztribútorral, hogy mi van, aki jelezte, hogy teljesen leálltak a szállítások, így neki sincs, mázli, hogy szereztem!
Egyébként nyugisan telt az este is, néhányan átlátogattunk Ole-ék vagonjába beszélgetni a többiekkel, Ole phowások és kívánságot kérők nyomtatott anyagait nézte át. Aztán fél ötkor (már Vladivosztoki idő szerint) Gabi, a programot külsősként szervezni segítő utazó tanító kidobott bennünket. Egyébként van idő meditálni, a hálófülkés, kupés megoldás ugyanis eléggé limitálja a bulizási lehetőségeket.
A táj meseszép, erdők, puszták, kisebb folyók, patakok, néhol falucskák, érdekes módon itt-ott feltűnik egy-egy temető, a kerítés, a sírok kék-fehér festéssel. Kérdésemre, hogy miért kék, a válasz: a kommunizmus alatt három színt lehetett kapni: kék, barna, fehér, ha ez sem volt, akkor is csak ezt tudták kilopni az üzemekből.
Június 22. (hétfő)
Nagy alvás volt, mert 11-ig, délig eléggé kihaltak voltak a folyosók. Érthető, hiszen nagy hajtás, és tömény program volt eddig folyamatosan, ez talán az első pihenős reggel mindenkinek. Nyugisan indult a nap, reggeliző, meditáló, pihenő emberek mindenhol. Páran felkerekedtünk az étkezőkocsiba, 7-8 vagonnal odébb volt, de megérte. Olyan volt, mint egy vadnyugati filmben, régimódi, futtatott művirággal, kis csecsebecsékkel. Itt volt egy érdekes sztori, pont az iszlám vallásról folyt egy érdekes beszélgetés, mikor a pincérhölgy kinyitotta a hűtőt és több sör is kiesett. De csak egynek a kupakja sérült, amiből kifolyt a sör, Efes nevű, mely török :o), jót mosolyogtunk. Aztán vissza a kupékba, meditálás. Késő délután megállt a vonat, Karmapa is kiszállt sétálni, együtt viccelődött vele a csapat, kötéltáncos bemutató folyt az egyik sínen. Estefelé (még világosban) sikerült rávenni az utaskísérő hölgyet, hogy kapcsolja be nekem a konnektort, és végre folytathattam a munkát a laptopon egy szép fatetejű szemetes tároló tetején ülve (itt volt a konnektor). Pont írtam ezt az anyagot, mikor elballagott mellettem Karmapa (teljesen egyedül), megnézte mi van a csapattal és a már nem hozzánk tartozó vagonokba ment tovább. Senki nem ment utána, majd fogtuk magunkat 8-10-en és libasorban utána. Megállt két vagonnal odébb, beszélt közülünk valakivel, aki követte, majd elindult vissza, libasor utána. Visszaértünk a mi vagonjainkhoz, itt is beszélt pár szót barátokkal, röhögcsélés, áldáskérés, majd visszament a kupéjába. Mindeközben egy tripla szivárvány jelent meg az égen (azt is hozzá kell tenni, hogy pont eső után volt). Mindez pont az utunk félidejében történt. Este nyugi, kisebb sörözés Ole-ék kupéja mellett Peter Gomezéknél. Mindeközben a másik vagonban a kupénkban hatalmas éneklés kezdődött, az oroszok megint elámítottak, ehhez is értenek. Három után nem sokkal lefekvés. Aztán következett Belogorszk (itt volt előadás januárban) állomás reggel 6.40-kor.
Ole kupéjában addig páran ott maradtak és egészen eddig Ole-t hallgatták, aki szokásához híven az orosz barátokat éltette jó pár élettörténetet elmondva. A megállóban jöttek helyiek. Ole sokkal vidámabb és viccesebb hangulatban fogadta őket, egy idős buddhista nénit különösen körbeölelgetett, megharapdált, és folyamatosan mamának szólította. Viccesen megjegyezte: új buddhista szertartást kezd: „együnk mamát”! Aztán megáldott mindenkit. Közben kérte a többieket, hogy ébresszék fel Karmapát, hogy azok a helyiek is lássák, akik még nem. Végül megjelent Karmapa is, megáldotta a helyieket, köztük egy odakeveredő idősebb, elég nyúzott ruhájú ötvenes embert is, majd mindenki vissza a vagonba. Közben a vadidegen ember fülig érő szájjal nagyon meg akarta tudni kitől kapott áldást, a többiek fogtak egy papírt, felírták Ole és Karmapa nevét, valamint a Karmapa csenno mantrát, hogy ismételje. Én még a kupétárs Misával (az orosz könyvkiadás koordinátorával) beszélgettem vagy két órát még. Utólag tudtam meg, hogy a ma történt egy vicces sztori. Van egy orosz srác, aki a Pétervár melletti Karéliai elvonulási központ képviselője, tárgyalni jár sok helyre és már régóta cseszegetik a hajviselete miatt, ami valóban extrém: totál rövid haj, és halánték feletti tájékról lóg le két 10 centis copf. Na most Caty megjegyezte, hogy ez nagyon béna (valóban ijesztő) és vágja le. Erre a srác odafordult Ole-hoz, hogy most vagy később tegye, Ole reakciója pedig az volt, hogy elővette a kését és lenyisszantotta mindkettőt. Állítólag a srác majdnem elájult, annyira kész volt attól, hogy elvesztette a copfjait.
Június 23. (kedd)
Most kimondottan hosszú alvással indult a nap, egyesek Karmapa javaslatára már Belogorszk állomás óta (kb. reggel 7) 16. Karmapa meditációt csinálnak. Este háromnegyed hat felé megálltunk Habarovszkban (Amúr partján, Kína pár száz méterre). Szemerkélt az eső, jöttek a helyiek, Karmapa és Ole mindenkit megáldott, majd Mahakala éneklés. Karmapa mondott pár kedves szót a helyieknek. Ole ismét többször körbe ölelgetett egy velünk utazó orosz kislányt, és mondta neki, hogy te lehet, hogy az édesanyám voltál előző életedben (erről a történetről írtam januárban is). A kiscsaj valóban különleges. Később megint megálltunk egy Amúr parti városban, ahol az állomáson töménytelen mennyiségű kaviárt árultak, vettünk is, mivel nagyon olcsó volt. Helyi idő szerint este tízkor sok-sok kívánságot tettünk amiatt, hogy a moszkvai centrum alatt és mellett lévő hatalmas ipari terület árverésére (ami akkor kezdődött Moszkvában) ne érkezzen vevő. Ebben az esetben ugyanis az ingatlant részekben is eladhatják és a centrum képes lesz a teljes ingatlan egy részét is megvásárolni és terjeszkedni. Este tíz után pár perccel nagy ujjongás, megjött a hír, hogy nem volt jelentkező, így egy akadály elhárult a további ingatlanvásárlás elől. Hajnali egy felé már kihalt volt a vonat, negyed hétkor érkezés Vladivosztokba (további két óra időeltolódás, otthontól +9 óra), ahol szerdán és csütörtökön is van program Karmapával, majd pénteken repülés Moszkvába, ahol még aznap éjjel vonatozunk tovább Oleval és Karmapával Harkovba, majd Minkovka-ba, a phowa kurzusra.
Folyt köv. függően az internetes lehetőségektől
Hello Májki!!
VálaszTörlésNagyon szuper, hogy írod ezt a blogot - szinte úgy érzem, hogy én is ott vagyok :-)))))Jók a sztorik!
További nagyon jó utat Karmapával - wow!
dana