Orosztúra Láma Oléval - 2011

Őszintén, ezt a túrát nem terveztem be, de mivel Olena (az ukrán barátnőm) a túra szervezője lett, így hogy minél több időt tölthessek vele, én is beregisztráltam. Felmerült az ötlet, hogy miért ne csatlakozhatnák a szervező csoporthoz, ez is összeállt, így team-tagként veszek most részt, ami remélhetőleg sok apró kis „kedvezményben” is fog kamatozódni. Egyébként ez a 20. téli túra.

Január 2-4. – Az első, túrakezdés előtti napok

Mivel a szervezőket arra kérték 3-ára már érjenek ki, így mi is kirepültünk Moszkvába már 2-án. Nem volt egyszerű elindulni, hiszen kevesebb, mint egy nappal korábban értünk haza a prágai kurzusról.

Este landoltunk, majd a centrumba érkeztünk, ahol már páran ott voltak az utazó csapatból. A helyiek közül nem sokan, mert a hétvégén Kalugában, a Moszkvától 300 km-re lévő elvonulási központban újévi kurzus volt. A moszkvai centrumban éjszakáztunk, majd másnap is itt maradtunk, folyamatosan érkeztek a túra résztvevői, többek között Kulcsár Peti és Orsi Londonból. Estére kitalálták, hogy mi lesz az én egyik feladatom: a túra emblémás pólóit fogom árulni a 3 hét alatt. Ezen este, 3-án már egy privát lakásban éjszakáztunk Petiékkel együtt Dimánál és Kosztjánál (Student a beceneve), legendás, karakteres arcai a centrumnak. Nagy hátizsákokkal nem könnyű közlekedni az egyébként szinte csak fagyott és rendkívül csúszós járdákon - egyébként el sem tudom képzelni, hogy naponta hány gyalogos baleset történhet itt. Házibuli volt náluk, Petiék fél liter fütyülős pálinkaféléjét kb. 5 perc alatt pusztított el 3 orosz. Volt ott egy buddhista pár is kisgyerekkel, akik nem messze innen laktak, ittlétük oka prózai: pár blokkal arrébb kizárták magukat az emeletes házban arról a folyosóról, ahova lakásuk ajtaja nyílt, így a szomszédokra vártak, hogy valaki hazajöjjön.

Másnap, 4-én kora délután be a centrumba, ahova már tömegével érkeztek az emberek, mindenki nagyon izgatott volt a túra miatt. Elkezdtük árulni a pólókat is, közben a centrumbéliek főztek mindenki számára. Nagyon kellemes hangulat volt, vagy húszan ültünk a kis konyhában, további ennyien a folyosón és a gompában (egy lakásról beszélünk, ami nem nagyobb mint 140 nm és 3, bentlakós szoba is van benne.

Dimával, az egyik bentlakóval beszélgettünk a moszkvai centrum bővítéséről, szeretnék a lakás mellett lévő borgyár egyes épületrészeit megvenni. 2.000 nm-ben gondolkodnak, ami 800 millió Ft, ennek a negyede van már most meg, a többi összeszedése még fejtörést okoz. Persze nincs nagy aggodalom, hiszen Ole az EC építkezés után ezt a vásárlási projektet tekinti nemzetközileg a legfontosabbnak, így remélhetőleg lesz mindenhonnan kisebb-nagyobb támogatás. Mint előző nap, ma is közös meditáció volt este 8-kor. Aztán 11 felé kidobtak bennünket, mivel fel kellett készülni Ole másnap délelőtti érkezésére.

1. nap – január 5. (szerda)

Ébredés Dimáéknál, Petiék másokkal együtt kiszaladtak Olet üdvözölni az egyik pályaudvarra, ő ugyanis az elmúlt napokban, a prágai kurzus után, Fehér-Oroszországban tanított. Ole pár órát töltött csak a centrumban, majd továbbindulás. Kettőre kellett kiérnünk az egyik pályaudvarra, ahol a reptérre expresszvonat vitt ki mindenkit. Épp hogy elértük otthonról, Dima kocsival kiugrott velünk, így az egész csapat, aki majd Oleval egy gépen utazik, egy vagonba csoportosult, hatalmas hangulat volt. A reptérre kiérve ismét kisebb csomagmizéria, mint ahogyan egy csoportos utazáskor szokott, ki-mit-hova csekkol be (nekem 160 pólóra kell figyelnem (2 nagy táska)). Sok utazóval csak itt találkoztunk, például a Svájcban élő magyar Dani is itt csatlakozott. Jó a társaság, meg hát Ole jelenlétében mindenkinek fülig ér a szája.

A repülő 16.40-kor indult 6200 km Vladivosztok, 8 órás út, 7 órás időeltolódás Moszkvához képest. A csapat persze nem aludt, folyamatos bandázás, sztorizgatás, szuper. Ole egyedül utazik a business classon, ez az ötlet Prágában jelent meg, ahol gyűjtöttek arra, hogy Ole a repüléseit ne economy, hanem business classon tölthesse el.

Persze a buddhisták más módon sem tudtak nyugton maradni: előkerült egy papír és ketten megfogalmaztak egy angol szöveget az Aeroflot személyzete felé, hogy milyen nagyszerű ez a társaság, kellemes a kiszolgálás, de legyenek szívesek változtassák már meg a cég logóját a sarló és kalapácsról, mert nem illik ehhez a modern céghez… Természetesen percek alatt lett rajta vagy 50 név aláírással (szerencsére nem sózta el a reggelinket a személyzet).

2. nap – január 6. (csütörtök)

Reggel 8-kor landolás Vladivosztokba, közben bevártunk egy másik repülőt is. Indulás Nahodka-ba, ez egy kikötőváros Vladivosztoktól északra 150 km-re. Megérkezés a szállásra, egy gyerektáborba, lepakolás a nem épp csudaszép és tiszta szobákban, majd ebéd és indulás az előadás helyszínére, klasszikus kultúrház, színházi épületbe áthajlik. Itt villámgyorsan eladtuk a pólók felét, hogy lehetőleg ne kelljen a későbbiekben cipelni, majd a szervezőknek volt egy kis eligazítás. Az előadásra már további csoportok is megérkeztek, későbbi repülőgépekkel. Mesélték, hogy az egyik gépen valaki rosszul lett, és a személyzet bemondta, orvost szeretnének. Hát lett is két buddhista, viccesen mindkettőjük pólóján csak az volt feliratként egy koponyával: „death is only a concept”, arról, hogy ez milyen hatást váltott ki a betegben, nem tudjuk. A csoport 280 fős bliss group (olcsóbb feltételekkel) taggal és további 60 fős space group (ők a kényelmesebbek) taggal utazik, persze nem mindenki van egyszerre itt, de a nagyja igen, mivel több ponton is ki és be lehet szállni a túrába.

Az este hétkor kezdődő előadáson a csoporton kívül voltak persze helyiek is. Klasszikus előadás volt, éjfélre el kellett hagynunk az épületet. Vissza buszokkal a szállásra, ahol az egyik épületben egy kis szobabuliba csöppentünk, sok minden előkerült a csomagokból. Vissza a nagyon egyszerű szobába, ahol Petiék velünk laktak, majd zuhany egy hatalmas fürdőszobában, ahol szürrealisztikusan csak 4 kád volt, és öltözőboxok, szerencsére forró vízzel, majd alvás, mert a jet-lag meg a repülőn nem alvás miatt mindenki kész volt.

képek1
Képek2

3. nap – január 7. (péntek)

9 előtt ébresztő, menzás kihűlt reggeli egy teljesen 80-as évekbeli menzán a gyerektáborban, most is csípős, szeles idő van, buszra szállás és vissza Vladivosztokba, Ole is az egyik buszon utazik velünk, Orsival és Petivel. Egyébként gyönyörű a táj a buszból, mivel néha az óceán partján visz az út. 

Délután kettőre megérkezés Vladivosztokba, ez Észak-Koreától, japántól és Kínától is pár tucat km-re található hadi- és kereskedelmi kikötő. A tengeri öböl be van fagyva, az emberek ott horgásznak a vízen, szuper, süt a nap, mínusz 8-10 fok lehet. A centrum a második legnagyobb Oroszországban, és a város legszebb kilátású helye. Ole-ék megebédeltek, majd 5-kor indulás az 1 km-re lévő előadáshelyre, ami most is folyik. Az előadáson jópár vietnámi is van, alig egy éve elkezdtek járni a centrumba.

                                    

Orosz túra beszámoló II. rész

2011. január 5-25.

3. nap – január 7. (péntek)

Az előadáson Ole elég fáradt volt, többször hivatkozott az időzóna eltolódása (jetleg). Itt futottunk bele a „Lama 24 H” kengyel forgató csapatába, aki vagy tíz napig utazik velünk és Ole mindennapjait veszi fel a túrán, hogy utána egy, az Ole-t mint a világot körbeutazó lámát bemutató filmbe illesszék bele (a film demoját már láttátok páran a minap Budapesten). Az előadás után parti volt, mi, másokkal együtt úgy döntöttünk, hogy megyünk a centrumba (1 km gyalog), mert Ole is visszament. Hát fájt a levegővétel, valószínű -15 fok felett lehetett. Itt már terített asztal fogadta Ole-éket, mindenki tudott magának finom vacsit venni, beszélgetés folyt, majd Ole pár helyi szangatag kérésére rögtönzött megbeszélést folytatott a gompában arról, hogyan lehetne együttműködni más buddhista csoportokkal, erős a kínai, koreai jelenlét is a városban. Aztán Ole elment aludni, az emberek többsége visszament bulizni (fél háromkor!), mi maradtunk, szerencsére itt alhattunk. Nem is volt rossz, mert még Prágában megfáztam és Moszkvában is kúrált még Olena akupresszúrás eszközökkel.



4. nap – január 8. (szombat)
Reggel 9-kor keltem a gompában Ole hangjára: lementem, és vagy 15 ember vette körbe, mindenkinek leragadó szeme volt, Ole volt friss egyedül. Ő már 7 óta fent volt, nem tudott aludni a jetleg miatt, a többiek meg akkor jöttek haza a buliból, ebből lett a beszélgetés: amit elcsíptem az a tudományos fejlődésről szólt és hogy a gáz és olaj szerepe mekkora lesz 20 év múlva, így Oroszország előtt is milyen alternatívák állhatnak majd, persze előtte volt szó a párkapcsolatokról más vallásokról is. Megint lenyűgözött a kilátás a centrumból, alattad a több kilométeres kikötő, hadihajókkal, darukkal, és tucatnyi szigettel, minden rész panelekkel vagy emeletes házakkal zsúfoltan beépítve.
Dél felé megérkezett az egész csoport a hotelből, elkezdődött a hivatalos regisztráció, közben mind a 350 ember kapott ebédet, rendkívül ügyesen megszervezve. Persze itt minden hal és tengeri herkentyű alapú, mert a város az óceán partján van. A hozott 120-140 pólót szinte mind eladtuk, így csak kb. 15 maradt, így nem kell sokat cipelni már. Aztán fél négy felé a hatalmas gompában a szervező team tartott eligazítást hasznos tudnivalókról. Közben Ole a helyi centrummal találkozott. Aztán megérkezett vagy 30 vietnámi, pár kisgyerekkel, akik ide járnak meditálni, találkoztak külön Oleval. Nagyon érdekes érzés volt őket látni a centrumban, egyrészt örültél, hogy ezeket az embereket is érdekli a Gyémánt Út buddhizmus, másrészt belegondoltál, hogy ők annyira más felfogásúak, mégis hogyan működik velük az együtt munka. Fél hat felé bérelt buszra szálltunk és két körben mindenki kiért a pályaudvarra ezen buszokkal. A több mint 60 órás vonatút este 7.40-kor kezdődött, de bizony beleizzadtunk, mire az egész csoportot feltettük a vonatra. Sajnos csak egy óra maradt a  bevásárlásra, és tíz perccel előtte fejezte be a csoport utolsó tagja, és rohanni kellett a vonathoz.
A mi vagonunk egy kicsit odébb volt a többitől, itt külön csoport szerveződött, éneklés, egyebek, jó volt a hangulat. Mi már kidőltünk fél egykor, a többiek tovább buliztak, hajnalban Rammsteintra ébredtünk („Du hasst mich…”) suttogó verzióban. Szuper volt.

5. nap – január 9. (vasárnap)
9-kor ébredés, reggeli, majd a vonat pont megállt Habarovszk-ban (nyílegyenesen északra Vladivosztoktól) egy órára. Kiderült, hogy mínusz 40 fok van kint, és mivel ilyenben nekem még nem volt részem, így ki is mentünk vagy 10 percre. A levegővétel egy idő után nehézzé vált, de ezen kívül nem éreztél semmi különöset. Azonban mikor bejöttél a vagonodba, akkor derült ki, hogy bizonyos testrészeid összefagytak. A vonat elindult, aztán 50 méter múlva hirtelen megállt, biztosak voltunk abban, hogy Ole, aki közben elszaladt a helyi centrum miatt valahova, lekéste a vonatot és valaki vészféket rántott. Majdnem így volt, csak pár csoporttag nézte el az időt, és miattuk állították meg a vonatot. Az egyikkel találkoztunk is, mondta most szállt fel, és boldog volt, hogy időben visszajött, aztán mondtuk neki, hogy csak azért van a vonaton, mert megállította valaki.
Csak egy nappal később tudtuk meg, hogy Ole hol járt ezen egy óra alatt, mivel egy erről az eseményről készült videót néztek a többiek meg hétfőn este. Ole Sasha-val az orosz elnökkel, a fordítóval, Manfreddal, pár helyivel és a kamerás csapattal kocsiba pattantak és egy húsz percre lévő földterületet néztek meg, amelyet épp megvásárolni készült a helyi centrum, valószínű elvonulási helynek. Annyira siettek, hogy még a helyre is szaladtak a kocsitól a hóban. Olenak tetszett a hely, megáldotta, aztán uzsgyi vissza az állomásra, még a vagonokig is szaladtak, de elérték a vonatot. El tudjátok képzelni, hogy ilyenkor hányan állnak lesben, ha Ole elkésne, hogy a vészfékre rácsimpaszkodjanak…
Nem sokkal később, még délelőtt átmentünk Ole-ék vagonjába megtudni pár szervezői kérdést, benéztünk hozzá is épp dolgozott, megmutatta új pólóját: „siberian fast food” és egy pálcikaember rohant egy medve előtt, fák között. Találkoztunk egy „zombinak” kikiáltott kétméteres külsős sráccal, akit szinte folyamatosan egy közénk tartozó security-s funkciót ellátó srác kísérte, mivel korábban benyitott egy német kupéba, ahol beleivott az asztalon lévő vodkába. Persze ettől kiakadtak a német buddhisták, és kapcsolatba léptek a szervezőkkel. Kiderült, hogy a srácot egy bandabunyóban nagyon megverték, kést kapott a hátába és egy fa ütővel kiverték a fogait, és emiatt stresszes és szüksége van az alkoholra, velünk egyébként jámbor volt, így nem is csinált nagy ügyet ebből végül senki.
Délben minden vagonban 12 órás meditáció kezdődött, így pár órára csend lett. A vagonunkban dolgozó két kísérőt meg is leptük vele, mivel nem ezt „szokták meg” az előzőekben tőlünk. Egyikük egy férfi volt, folyamatosan vagány poénokat dobott felénk.
Délután meditálás, kaja, punnyadás, beszélgetések, mi bealudtunk a jetleg miatt, és kisebb megszakításokkal éjjel fél egyig aludtunk.
Este az egyik állomáson Ole az ottani város buddhistáinak adott menedéket a peronon, aztán még várt is a vonat pár percet emiatt. Éjfélkor a 12 órás meditáció befejeződött, majd újra indult az élet és még reggel fél hétkor is ment az éneklés, beszélgetés, közben mások Ole-hoz álltak sorba személyes interjúra. Beszélgettünk egy csoport szlovákkal, szuper hogy ők is vagy nyolcan vannak a túrán, a csehek meg 16-18-an, egyébként összesen húsz országból vannak a túrán. A vonatrendőrök többször jártak erre, kérték az éneklőket, hogy hagyják a többieket aludni, de Olena jól összevitatkozott velük, jelezve, hogy rajtunk kívül senki nem lakik a kocsiban.

6. nap – január 10. (hétfő)
Pár óra alvás, ébresztő, reggeli, lassan fogy a középen lévő asztalon tornyosuló étel és italhalmaz. Ma az egyetlen hozott Erős Pista üveget is felbontottam (egy másikat moszkvai vendéglátóinknál hagytam), hát jólesett. Persze, mint tegnap, most is szikrázó napsütés, hófödte táj, ritkán megjelenik egy falucska, ezen kívül folyamatosan dombos és sík fás tájak váltogatják egymást, lenyűgöző. A délelőtt békésen telt, egy megállónál többen kiszálltak, mint megtudtuk páran, így Ole is fürdőt vettek a hóban, csak sajnos nem volt igazán fehér a hó, így nem lettek tisztábbak tőle. Sőt, leszálláskor Olét meglökte Oleg, aki mögötte jött, így meg is csúsztak mindketten a lépcsőn. Kora estig szintén csend volt, az emberek pihentek, meditáltak, mi meg 9 felé fogtuk magunkat és elindultunk szerencsét próbálni a többi vagonba. Ole ajtaja előtt ismét sor állt, a szlovákok voltak soron a pozsonyi „cool house” centrum épületvásárlás miatt egyeztettek, kiderült, hogy a kocsikban dolgozó személyzet is hallott Oleról és ők is beálltak a sorban hozzá, többen is, valószínű privát ügyeikkel kapcsolatosan kérdezni, megható volt. Állítólag egyébként is hírünk van ebben a régióban, hiszen biztosan a legnagyobb évente utazó csoport vagyunk. Mindeközben a többi vagon teljesen csendes volt. Az estére a hátizsákból magunkkal hozott egy üvegnyi szatmári házi pálinka pedig nagyon gyorsan elfogyott, végigkóstoltattuk mindenkivel az úton. Mivel nem történt semmi, így visszajöttünk a kocsinkba, gondolván, hogy az este akkor ennyi volt. Aztán nem így lett …
Már odafelé, és visszafelé is az étkezőkocsiban belebotlottunk, egy italozó társaságba. A csapat-vezérrel pár órával korábban ismerkedtünk meg, miközben az étkezőkocsiba igyekezett, megállt a vagonunkba mellettünk, Olena nagyon megtetszett neki. Méretre és arcra úgy nézett ki, mint „Kokó”, az olimpiai bajnok bokszolónk, csak sokkal kerekebb volt. Egyszerű, de viszonylag józan gondolkodású srác volt, aki miután kiderült, hogy buddhisták vagyunk, boldogan mesélte, hogy megáldotta a Láma. Én néztem nagyokat, de Léna bólogatott, mivel ő ismerte ezt a sztorit vele - ami röviden az volt, hogy két nappal korábban miután Oleval a vagonkupéja előtt összefutott, valóban megáldotta őt, majd egy vagonnal később az egyik lánynak eltűnt a táskája, és mivel arra járt épp ő is, így meggyanúsították, hogy ő vitte el, szét is néztek nála. Aztán máshonnan előkerült a táska és nem győztek tőle bocsánatot kérni. Na ez a srác boldogan meséli, hogy találkozott Oleval, meg hogy milyen szép Olena, meg hogy feleséget keres, mert elege van az orosz csajokból. Más csajok is tetszettek neki a kupénkban. Elmesélte azt is, hogy bunyós, szabad stílusú, és most is verekedni megy valahova. Aztán továbbment. Na ez a srác meg a fiatal suhanc csapata az étkezőkocsiban kérte, hogy üljünk le az asztalukhoz, pár percre meg is tettük, megint tette Olenának a szépet, persze ő ügyesen kezelte őt, a barátai meg vittek volna el engem máshova beszélgetni. Persze laza volt az egész, meg pacsizások, aztán leléptünk. Fogtuk magunkat és lefeküdtünk. Arra ébredtünk, hogy a vagonunkban (ami ugye teljesen nyitott volt) a mi beugrónkban a mellettünk lévő ágyon idegen srácok gitároznak, de vannak vagy hatan, mind melegítőben. Nem értettük mit keresnek itt, aztán előkerült a bunyós srác is, pár beugróval odébbról, kiderült ugyanaz a csapat jött vissza. Mivel tényleg többen már aludni szerettek volna, így kértük, hogy menjenek el. Nem voltak balhésak, kérdezték, hogy mi buddhisták vagyunk-e, de még is furcsa volt a helyzet, mert megint Olena érdekelte a bunyós srácot. Aztán nem lehetett kitenni őket egy darabig. Közben megjött a csapatunkból securitis-nek kinevezett orosz Aikido-s srác, ős is próbálta megoldani a helyzetet, közben Olena a bunyóssal beszélt, aztán újabb két fiatal srác jelent meg, kiéhezve egy kis kalandra. Vegyes érzés volt az egész, egyrészt azért, mert beleszólni sem tudtunk mi külföldiek, így kiszolgáltatott voltál (persze Olena pszichológus, meg nagyszájú, így bíztam benne), másrészt meg láthatóan nem balhézni jöttek a srácok, de ittasak voltak és nem tudtad, hogy mikor pattan ki valami. Aztán kiraktuk őket, még a vonatrendőrség is előkeveredett, de nem volt már dolguk. Aztán nem is jöttek már vissza.  
Éjjel kettőkor még a vonat megállt Chitában, itt két éve járt az utazó karaván, a csoport még fiatal. Páran kijöttek az állomásra a helyiek közül Ole-val találkozni, de sokan nem lehettek. Persze több mint százan öltöztünk fel úgyahogy, hogy leugorjunk a vonatról és mi is ott lehessünk a peronon. Sokat nem láttunk, de Ole megáldotta az embereket, beszélt velük, talán volt menedékvétel is, és persze a végén Mahakala-éneklés. Aztán rohanás vissza a vagonokba, ítt is mínusz 30 felett lehetett… Közben a mi vonatkísérőnk kifakadt, túl sok minden történt az elmúlt bő két napban és kiabálni kezdett velünk, hogy ilyen fegyelmezetlen utasai soha nem voltak, hogy nem hagyjuk őt dolgozni, mindig mászkálunk, nyitogatjuk az ablakokat. Sajnos tény, hogy nem egy csendes, alvó társaságot kapott, de különösebb gond (a fenti vitától eltekintve) nem volt velünk, meg egyébként is, ezek a hölgyek szeretnek anyáskodni. Elhatároztuk, hogy a kora délutáni leszállásunk előtt kedvesen elbúcsúztatjuk, és megköszönjük a munkáját. Egyébként a németek már adtak neki pár apróságot, dezodort stb.

7. nap – január 11. (kedd)
Reggel a csoport lassan kelt, reggelizés, nyugi. Egyébként rendkívül bizarr feladata is van a vonatkísérőknek, amit az ember csak sűrű ütögetésnek él meg belülről a vonatból a megállókban: ez pedig az, hogy a WC-ből lefolyóvizelet ráfagy a szabadban alatta lévő keréktartóra és időnként ezt a sárga jégcsapképződményt el kell távolítaniuk.
Délután negyed kettőkor véget ért a 63,5 órás vonat utunk, két időzónán át vagy négyezer km után érkeztünk meg Ulan Udeba, Burjátia fővárosába (a két buddhista orosz köztársaságból ez az egyik, Mongólia felett van és a lakosság nagy része vágott szemű), ahol nem fogunk csak tíz órát eltölteni.
Buszok vártak bennünket, 4 különböző szaunába vitték el a csoportot és gyors lefürdés következett (majd 3 nap után), sajna a nemek külön voltak, majd egyetemi menzakajálás, és indulás a Dacanba, a Hambu Láma (helyi buddhista vezető, választásos úton jelölik ki) kolostorába, ahol Ole hivatalosan is találkozott vele. Itt vettem volna fehér elefántot, ha valaki nem vásárolja fel előttem az egészet (bocsi srácok). Szóval Ole találkozójáról utólag kiderült, hogy a Hambu Láma folyamatosan tesztelte, a dharmával kapcsolatosan tett fel neki mindenféle trükkös kérdést, de Ole mindig „kicsúszott” a kezei közül. Ő egyébként karakterre teljesen olyan mint Shamarpa. Itt egyébként nem töltöttünk csak max. egy órát, ez alatt meg tudtuk nézni a kettővel korábbi Hambu Láma mumifikálódott és egy nagy gompában kiállított testét, ami majd 70 évig volt a föld alatt. Még Ole is nagyon erőteljesnek tartja.
Innen vissza az előadás helyszínére, egy sportcsarnokba, ahol Olenak csak 3 órája maradt tanítani, mi még előbb is el kellett hogy jöjjünk, hiszen a vonat este 11.10-kor indult. Nagyon szépek voltak az emberek itt. A vasútállomásra betolták a vagont, megszálltuk azonnal őket, érdekes, amikor 300 ember rohamoz (this is Spartaaa!!). Éjszaka még beszélgetés a vonaton, majd 4 körül alvás, és hétkor kelés, mert érkezés Irkuszkba.

8. nap – január 12. (szerda)
Irkuszk, kb -15 fok, teljes káosz a csoportban vagy 20 percig a pályaudvaron, a csapoat egyik felét helyiek vették magukhoz, több mint százan sportcsarnokban laknak, vagy negyvenen a helyi centrumba mentünk. Itt zuhi, reggeli, mindenki happy. A centrumban most készült el a hatalmas gompa, nagyon szuper lett.
Fél 12-kor indulunk a Bajkál tóhoz, tudjátok, ugrani!!! Na majd mesélek…

Orosztúra beszámoló III. rész

2011. január 5-25.

8. nap – január 12. (szerda)

12-kor indultunk a Bajkál tóhoz, mi a centrumból, a többiek a sportcsarnok szálláshelyükről, illetve páran buddhista barátoknál lakva, mindenki bérelt városi BKV buszokkal egy közös találkozóhelyre érkezett, ahonnan 6-7 nagyobb buszokkal mentünk a szokásos helyünkre, ahonnan minden évben a csoport közösen ugrik a nulla fok körüli Bajkál tóba. Egy órás út után megérkeztünk, csípős szél, kb -18 fok kicsit jégkásás volt a víz. Elsőre úgy tűnt, kifog az emberen a hideg, de leérve a partra mindenki felpörgött. Páran a tó szélén lévő jeget ellenőrizték, elég erős-e hogy a széléről ugrálhassunk. Megtaláltuk a helyet, páran vetkőztek is és ugrottak, persze mindenki meztelenül.

Mi is fogtuk magunkat, levetkőztünk, hárman Olena, J.C. az EC-ből és én egyszerre csobbantunk, persze 5 másodperc után már jöttünk is kifelé. A ruhák bekészítve kézközelben, hogy gyorsan tudjunk öltözni. Előtte, akiknek segítettünk már törölközni visszasegítettek, így szerencsére gyorsan a ruhánkban voltunk és nem is éreztük a hideget, aztán utána jött egy kis francia házi pálinka, meg egyebek. Peti és Dani is ugrott, Orsi meg (mivel már vigyáznia kell magára ;o)) csak kívülről figyelt. Még vagy félórát ugrott a csapat. 300 méterre a helytől álltak a buszok, itt tudtunk nagyon finom helyi halakat venni árusoktól, volt hideg szárított, meg forró puha, természetesen ezen utóbbit tömtük magunkba leginkább, mindenki nagyon boldog volt, a csoport, kb. 300 ember 80%-a ugrott. Majd jelezték, Ole is érkezik, így mindenki visszament az ugróhelyre, és együtt lestük a partról Ole-t és a vele jövőket ahogyan ugrottak. Mindenki nagyon fel volt pörögve. Aztán vissza a buszokhoz, és a miénkkel együtt egy másik elment egy kicsivel tovább egy halpiacra szintén halat venni. Itt a tó teljesen be volt fagyva, az apró jégtáblák feltorlódva egymásra, szuper volt a jégen mászkálni. A piacon voltak helyi kövekből készült ékszerek, csodálatosak voltak. Nagyon érdekes volt itt, mert pont másfél éve 2009 júliusában voltam ugyanitt, amikor egy esküvőre érkeztem Irkuszkba és ide is kinéztünk egy ismerősömmel, csak akkor nyár volt.

Aztán vissza Irkutszkba, ahol este 7-kor kezdődött az előadás egy egyetemen. Az előadás után visszamentünk a centrumba, ahol vagy százan biztosan voltunk, nem csak azok, akik ott laktak, volt kaja is. Ole később bejött a gompába, megnézte a helyi centrumprezentációt, majd megmutatott nekünk egy koreai filmet az európai buddhizmusról, amiben mi Gyémánt Út buddhisták is szerepeltünk (elsősorban az EC-ben forgattak 2009-ben), ezen kívül meg koreai buddhizmust mutattak a kontinensünkről. Hát igazi küzdelem volt végignézni, más iskolákban őrületes a stílus (én ki is jöttem)… Majd Ole elment aludni, a csapat is beszélgetett egy darabig, aztán alvás. A centrum hatalmas és nagyon igényesen berendezett gompájában aludtunk vagy ötvenen.

9. nap – január 13. (csütörtök)

Reggeli, majd meditáció, laptopozás. Délután egy-fél kettő között érkezett meg a teljes utazócsoport a szálláshelyekről, Ole 8. Karmapa meditációt vezetett, amit követően Szasha és Tolek, akik az elejétől fogva együtt utaztak Oleval az orosztúrákon, sztorizgattak a kezdetekről, hát volt pár érdekes mese, ez történt abból az apropóból is, hogy ez már a 20. túra. Ezt követően fél öttől folyamatosan indult a csapat a vasútállomásra, ahonnan este 7 után nem sokkal indultunk egy 30 órás útra. Mi még beszaladtunk egy gyorsétterembe enni, vettünk pár dolgot, aztán vissza az állomásra. A vonatút első estéje csendes volt, pár vagonban éneklés, Ole már korán lefeküdt.

10. nap – január 14. (péntek)

A legtöbben aludtunk egy nagyot a vonaton, közös reggeli, Erős Pista megint jól jött, majd délben a vonat megállt Krasznojarszkban, és nem túlzok, ha azt mondom, hogy mind a 300-an leszálltunk, és sebes tempóban igyekeztünk az állomás várójába, ahol kis táblával jelezték, hogy Láma Ole csoportjának találkozó helye, ahol már pár helyi személy várt bennünket. Volt fél óránk, ezalatt Ole menedéket adott, volt rövid meditálás és áldás a helyieknek, majd rohanás vissza a vonathoz. Ebédeltünk egyet az étkezőkocsiban, majd a szervezők találkoztak egy rövidet, hogy a ma esti érkezést leegyeztessék, hiszen éjfélre érkezünk meg Novoszibirszkbe és mindannyian egy hotelben leszünk elszállásolva, így a becsekkolás nem lesz egyszerű. (innen már csak 5 óra eltolódással leszünk otthonról). Kora este a vonat ismét megállt, kimentünk Olenával levegőzni, aztán a vége az lett, hogy Zhenya, aki Ole Lámaszervizese meghívott magához bennünket vacsizni, így Ole melletti kupéban kezdtük el falatozni azokat a kajákat, amelyek megmaradtak, boroztunk is, és egész jó kis beszélgetés is alakult.

Közben Manfréd a tavaly előtti orosz Karmapa-túráról osztott meg „kulisszatitkokat” velünk, pl. hogy Karmapa már Moszlvában bevásároltatott szerzeteseivel meleg ruhákat, mert hogy Irkutszkban hideg lesz, mindenki teljesen értetlenül nézett rá. Mellesleg megkérdezték tőle mit szeretne látni Oroszországban még, és ő azt mondta, havazást. Na de ugye június közepe volt látogatásakor… Aztán Irkutszkban 7 fok lett napközben (időjárás-jelentés szerint 30 foknak kellett volna lennie) Karmapa érkezésekor, éjjel fagyott is, és persze csak ők nem fáztak.

Meg volt egy másik sztori is: Karmapa valamelyik évben kapott Ukrajnában egy Star Wars-os műanyag sugárpallóst ajándékba, ami világít ha mozgatod és az egyik szerzetese is egy ugyanilyet. Aztán azt magukkal vitték Kucharyba is. Az egyik este a kurzuson hívják a securityt, hogy a Karmapa háza melletti tisztáson valami őrület folyik, nézzék már meg. Odaszaladtak és azt látták, hogy két személy „küzd” sugár karddal, és rájuk kiáltottak mit csinálnak itt, majd rájuk világítottak, és kiderült, hogy Karmapa és a szerzetes játszottak.

Közben Ole pont befejezte az első kéziratát újabb könyvének (ebben különféle témákról beszél), és majd egy óra maradt azoknak interjúra, akiknek a mostani város lesz az utolsó állomása, ismét voltak nem buddhista vonatkísérők is interjún.

Aztán gyors összepakolás és már meg is érkeztünk. Majd egy óra várakozás az állomáson, míg a többiek a hotelban becsekkoltak, majd az utolsó csoporttal mi is odabuszoztunk. A hotelban 5-en alszunk egy kicsi kétágyas szobában, így lakik mindenki ott, speciális dílt kötöttek a helyiek a hotellal. Aztán még éjjel leszaladtunk a hotel melletti sushi bárba, nagyon igényes volt, a kaja is finom volt, majd hajnali öt felé lefekvés.

11. nap – január 15. (szombat)

Késő ébredés, majd a szemben lévő kávézóban pazar helyen pazar reggeli, és indulás a délutáni utazó tanítós előadásra. Itt ugyanis hétvégi kurzus van és Ole ma egy holnap két előadást is tart. Már a metróban voltunk, mikor Olenát felhívták, hogy menjen be a centrumba masszírozni, így most itt vagyunk a gompában, legfeljebb tízen a helyiekkel és most terítenek meg Olenak ebédre. Megint tűzközelben vagyunk, nem rossz…

A centrum nagyon helyes, egy kisebb lakás, Ole most pihen és dolgozik este hatig, majd előadás. Pont most beszélik a srácok, hogy Olenak még mindig fáj a dereka a pár nappal ezelőtti vonatlépcsőn való megcsúszástól (valaki leszállás közben megcsúszott mögötte és együtt estek el).

Orosztúra beszámoló IV. rész

2011. január 5-25.

11. nap – január 15. (szombat)

Folytatás…

Az előadást be kellett fejezni este tízkor, így elég gyorsan el kellett jönnünk. Metróztunk 3 megállót és visszamentünk a hotelba, lepakoltunk, aztán beültünk kajálni egy pizzériába, majd át egy másik éjjel is nyitva lévő bárba, ahol egész szép kis társaság verődött össze. Négy felé haza a hotelbe, addigra a többi lakótárs is hazajött, Léna Leontyeva is velünk lakik, nagyon jó fej (említettem, hogy egy kétágyas max. 14 nm-es szobában aludtunk öten, de mindenki más is hasonló helyzetben volt).

12. nap – január 16. (vasárnap)

Pár óra alvás után ébresztő, Lénát az országos hír TV helyi adója hívta interjúzni, kiderült, hogy a lengyel barátok, akikre még az interjúhoz számítottak eltűntek, így engem szedtek elő, hogy beszéljek. A TV kíváncsi volt arra, hogy miképp látják a várost a külföldiek, felvettek bennünket a parkban mászkálva, metróban, itt-ott amott aztán beszélni is kellett, jópofa volt. Aztán reggeli egy nagyszerű helyen, majd metrózás.

A metróban egy nagyon fura alakkal találkoztunk, teljesen szürke volt a feje, azt hittem maszk van rajta, de Olena mondta, hogy ha valakinek komoly vér (keringési) problémái vannak, vagy kémiai kezelést kap, akkor előfordulhat ilyen. Fél négykor indult a délutáni előadás, meditációs hétvége volt, ez volt a délutáni és az esti előadás témája is. A két előadás között Olenának ismét akupresszúráznia kellett a barátnőjét a centrumban, így megint ott kötöttünk ki együtt vacsorázva Oleval, nagyon finomat főztek.

Visszafelé az előadásra Zhenyka (láma-szervíz) elmesélte, hogy mivel Ole könyvet ír (a téma: véleménye különféle témákban kifejtve a világról), és nagyon fókuszál erre, így olyan, mint ha könyv-retreat lenne, az összes jellemzőjével együtt, ami az utazó csoportnak a vibrációjára és működésére is kihat: ilyenkor minden nyugodtabb, többet meditálnak, pihennek az emberek, mindenki sokkal érzékenyebb és sokkal mélyebbek az emberi kapcsolatok is. Érdekes volt, amikor ezt mondta, mert napok óta nem értettem, miért viselkedem úgy, ahogy ezt ő is leírta. Egyébként valóban sokkal nyugisabb a csoport, és nincsenek azok az őrületes partik, mint évekkel korábban.

Az előadás éjfél felé ért véget, majd az egész csoport Oleval együtt átment bulizni egy Schwein nevű helyre, olcsó sör, egész jó zene volt, jót buliztunk, de még mindig hiányoljuk azt a bizonyos eszement fergeteges partit.

13. nap – január 17. (hétfő)

Hajnalban értünk a hotelba, pár óra alvás, majd indulás Barnaulba (kb 250 km) 8 busszal. 4 óra utazás után rögvest a jövőbeli centrumba mentünk, aminek a falai álltak és tető volt rajta, hatalmas 3 szintes épület. Ezt 2-3 család eladott lakásából építik, akik ide költöznek majd, és egy szinten majd a buddhista centrum lesz, nagyszerű projekt. A helyiek nagyszerűen fogadtak, a földszinten egy nagyobb termet büfének rendeztek be, itt legalább +6 fok volt (a kinti – 20 fokkal szemben), és lehetett levest, forralt bort, palacsintát venni, kint a hóban grilleztek is. Szuper dekorációt rögtönöztek kötélből, fadarabokból. Persze Ole is meglátogatta a helyet.

Este előadás volt, csak pár óra, hiszen indultunk tovább vonattal este fél 11 körül. Az állomásra a csoport mindig előbb indul, mint Ole, így történt most is. Az előadás közepén 300 ember felállt és kiballagott a színházteremből. Érdekes dugót okozunk mindig a vasútállomáson is, hiszen egy kupacban várjuk mindig a vonatunk érkezését. Vonatra szálltunk vagy 30 órás útra. Este volt kisebb sörözés, de a csapat nagy része teljesen lefáradva bealudt. A kupénkban aludt a csoport orosz securitiy-s sráca, Sergey, akiről most tudtam meg, hogy a túra előtt két héttel halt meg a felesége teljesen váratlanul, és ennek ellenére bevállalta a túrát, nagyon szimpi, és kemény srác.

14. nap – január 18. (kedd)

Jó későn ébredés a vonaton, kellemes havas táj, napsütés, közös reggeli, meditáció, majd Omszkban egy órás megállás, Ole vagy százunkkal és vagy 20 helyivel a peronon tölti az idő nagy részét, menedékvétel, rövid meditáció, Mahakála invokáció. Kettőtől vissza a vagonba, meditáció, majd a Lama - 24 H forgató csoportjával felvettünk pár interjút öt személlyel: Amadeo-val Mexikóból, J.C.-vel az EC-ből, Zhenykával Ukrajnából, aki az orosztúra láma-szervízét viszi vagy 7-8 éve, Lena Leontyevával és Szashával az orosz elnökkel. A téma izgi: már a prágai kurzuson meginjterjúvoltunk 25 tanítót, régi motorost vagy/és egy ország ott lévő képviselőjét arról, hogy milyen speciális benyomásuk, sztorijuk volt Láma Oleval, amióta buddhisták, milyen tulajdonságát emelnék ki. Ebből egy olyan filmet szeretnénk összerakni, amit Láma Ole születésnapjának apropójából mutatnánk be a berlini húsvéti kurzuson. Tőlünk Zsuzsa és Dénes beszélt. Ha szerencsénk van el tudjuk csípni Karmapát és Shamarpát is Hongkogban. Izgi projekt, ugye? Este többen korán ágynak dőltünk, majd hajnali 3 körül érkezés Ekaterinburgba, az Urál tövébe, Európa kapujába.

15. nap – január 19. (szerda)

Itt már csak négy óra eltolódás van Budapesthez képest. Elfoglaltuk hotelszobánkat nem olcsó, de lepukkant, de legalább két személyes. Megint szabad alvás késő délelőttig, utána fél egykor a „space” csoporttal (akik a szervezettek, érdekes velük egy napot eltölteni, de ennél több idő után már tépném a hajam: elsősorban 40+ körüli németek, akikben a belevalóságot erős koncentrálással tudod csak felfedezni :o))) idegenvezetős városnézésre indultunk busszal, nagyszerű volt. A város valóban szép, itt gyilkolták meg az utolsó cárt 1917-ben, sok ipara is van, aranybányászatáról is híres, és elég nemzetközi a közel 300 éves múltja is. Továbbá nem messze innen van a magyarok őshazája is (legalább is hivatalosan). A városközpontban ismét jégszobrok, a téma az űr, mivel Gagarin idén lesz 50 éve, hogy az űrben járt. Persze mint kis gyerekek berohantunk a jégépítmények közé, volt pár csúszda és csúszkáltunk is. Egyébként -30 fok volt kint és 40 perc alatt sikerült jól átfagyni a séta közben, mert hát pont ma sikerült a leggyengébben felöltöznöm, a levegővétel is fájt. Aztán pazar, teljesen európai ebéd egy nagyszerű kávéházban, utána átbuszozás a helyi centrumba, ilyet még nem láttam: kis 60 nm-es faház, nagyon ízlésesen berendezve, nagyon élvezte mindenki, meditáltunk egy keveset közösen. Közben Ole a helyi közigazgatási és gazdasági elittel találkozott, mert a közeljövőben sztúpát szeretnénk itt építeni, és új földterület is kell majd a leendő nagyobb centrumnak. Innen tovább az előadásra, majd este parti is lesz valahol (ezekről bővebben a következőkben).

Két éve ebben a városban történt az a fantasztikus sztori, hogy a nyilvános előadás alatt valaki megkérdezte írásban Olet, hogy mivel annyit beszél a legmagasabb gyönyörről, ugyan mutassa már meg milyen is az. Megmosolyogtuk többen is a kérdést, aztán Ole meglepetésre azt mondta, OK. Hátradőlt és 2-3 percben bemutatta azt. Kívülről nem lehetett sokat észrevenni vizuálisan abból, hogy valami megváltozott a színpadon, de az biztos, hogy az egész levegő vibrált és tátott szájjal figyeltük mi történik. Akik épp ekkor voltak a folyosón, és lemaradtak, azok nagyon sajnálták azt.

Továbbá még egy most hallott sztori, azt hiszem, ezt még nem osztottam meg mindenkivel: David Bauke, a Lufthansa pilótája (sokan ismeritek), aki az orosztúra space csoportjának koordinátora volt évekig, kisgyerek korában találkozott a KIBI-n a 16. Karmapával, édesanyja vitte ki. A kapcsolatuk elég egyszerű volt, a kis David papírrepülőket dobált a KIBI épületében, és egy épp a Karmapának repült, ő pedig visszadobta neki. Aztán pár évvel később komoly pilóta lett belőle. Még jó, hogy nem traktorral játszadozott… :o))))

Még egy sztori: a szervezők pár éve megkérdezték Ole-t, hogy miképp lehetne limitálni a téli orosztúra résztvevői létszámát, mert egyre nehezebb a szervezés. Ole azt mondta nekik, hogy ez az egyetlen túrája, ahova mindenki létszámkorlát nélkül jöhet, és ezt így kell meghagyni. Persze a túra minden évben megfelelően alakul, egyre profibb, annak ellenére, hogy a létszám folyamatosan gyarapodik.

Orosztúra beszámoló V. rész

2011. január 5-25.

15. nap – január 19. (szerda)

Szóval az előadás Ekaterinburgban nagyszerű hangulatú volt, nagyon intelligens emberek voltak, jó kérdésekkel, és sok nevetéssel. Az előadás után megint Zhenyka húzta keresztbe a tervünket, ugyanis Olenának megint a centrumba (ami olyan nagyszerű kis faház) kellett mennie, hogy akupresszúrával kezelje őt, így mindketten a centrumban kötöttünk ki. A taxira vagy fél órát vártunk a hidegben a beígért 10 perc helyett, el tudjátok képzelni, milyen szinten viccelődtek vele (szívatták finoman) az oroszul tudók. A centrumban vagy 40 ember, szerencsére volt töltött sült tészta (kicsit fagyott) így nem haltunk éhen. Ole embereket hallgatott meg a gompában, majd akciófilmet kezdtünk el nézni együtt (A-team). Kb négyre fejeztük be, így már nem mentünk bulizni (pedig utólag kiderült, fantasztikus volt és vagy hatig tartott). Vissza a hotelunkba (aminek az a leroggyant belsejű szobája volt, valóban fantasztikus kilátással).

16. nap – január 20. (csütörtök)

Ez a nap szabadnap volt, délután és kora este utazó tanítók tanítottak egy bérelt helyen, mi nem mentünk. 11-kor indult a „space” csoport két helyre kikapcsolódni, egy aquaparkba és egy síelős helyre, annak ellenére, hogy csábító volt a program, a 60 fős csoportból vagy tízen indultunk útnak. Mi az aquaparkba mentünk Lasse-ékkal, volt sok csúszda, masszázsmedence, és pár szauna, jó volt kikapcsolódni, igazán nagyszerű volt a folyamatos mínuszokban kintlét után. Ezt követően vissza a hotelbe, és a mellette lévő rendkívül elegáns és stílusos sushi-bárban ebédeltünk, szuper ízekkel, így a nap egyelőre teljesen honey-moon érzéssel telt. Estig pihenés a hotelban, majd vonatra szállás este 10.20-kor. A mellettünk lévő vagonban hatalmas éneklős buli alakult, minden kupéban más ének szólt, gitárkísérettel.

17. nap – január 21. (péntek)               

Két órával ismét kevesebb, már moszkvai időzónában vagyunk, érkezés reggel 8.30-kor Izhevsk-be. Buszokkal jöttünk el az előadás helyszínére, ahol otthagytuk a csomagunkat, délig „szabad oglalkozás”, vagy félóra séta után találtunk egy nagyszerű gyorskajáldát (egyetemistáknak volt kitalálva, így olcsó és szuper minőségű volt). Ezután totál bezsúfolva egy helyi villamosba, a csapat több részletben ment a helyi centrumba, ami egy építési terület volt, egy kicsi faházzal és a készülő centrum alapbetonzatával. A faházba bezsúfolódtunk vagy harmincan, kb 165 centi magas volt a mennyezet, így mindenki lehajtott fejjel közlekedett a csak két apró helyiségből álló házikóban. Egyre többen érkeztek meg, lassan mind a 200 ember vagy az udvaron, vagy a házikóban volt.

Aztán hirtelen hatalmas hó csata indult, vagy 60 ember kezdte dobálni egymást, mindenki csurom vizes lett, hatalmas móka volt. Aztán Ole megérkezett, a kisházban felavatták a leendő centrumot (meghívva az öt Buddhát). Vissza az előadás helyszínére, ami mellett volt a Kalasnyikov múzeum, ugyanis Izhevsk a híres fegyver gyártóhelye. A múzeum nem is érdekelt bennünket, mivel kiderült, az alagsorban lehet lőni különféle fegyverekkel. Lementünk, és épp Ole lőtt 50 méterre lévő célpontokra (céltáblára és alakokra), kipróbált többféle fegyvert is. Nagyon pontos volt, az ott lévő alkalmazott fegyvermester meg is dicsérte, jelezve, hogy katonák lőnek ilyen precízen. Aztán jöttek a többiek, és meglepő módon mindenki nagyon ügyes volt, az alkalmazott meg is jegyezte, hogy nem lehetünk buddhisták, ha így bánunk a fegyverekkel. Aztán mi is lőttünk, Kalasnyikovval, többé kevésbé sikeresen, nagy élmény volt. Aztán kajálás és mindeközben az utcán összeszedtünk egy idős nénit, aki leszólított bennünket, mivel hallotta, hogy Kulcsár Peti és Orsi magyarul beszéltek. Kiderült, hogy tanult Magyarországon, és pszichológus. Jeleztük neki, hogy buddhisták vagyunk és hogy este hattól a közelben lesz előadásunk. Ő meg azonnal rávágta, hogy az Nydahl fogja tartani, ugye, mejd hozzátette, nem tud jönni mert 6-tól opera előadásra megy (ez az előadás melletti épület), de azért eljött velünk a moziba (az előadás helyszínére) egy teára. Nagyon jó fej volt, folyamatosan beszélt, kiderült nyelvész is, és a finnugor nyelvcsaládról is sokat tudott (ez ugyanis Udmurtia, amely őslakosaival, egy nyelvcsaládban vagyunk). Majd megjött Ole is, a sajtót fogadta ugyanabban a mozi 2. emeletén lévő kávézóban. A hölgyet odavittük hozzá, megölelgette, majd fogta magát és meghallgatta a médiabeszélgetést, sőt utána eldöntötte, hogy itt marad az előadáson. Nagyon élvezte a társaságot. Aztán az előadás elkezdődött egy mozi teremben.

Az előadásról ismét megszökött a csoport, indult a vonatunk este 9.40-kor. Megint bérelt buszokra szállás, 300 embert kellett mozgatni. Mi ismét szerencsések voltunk, Ole vagonjába kerültünk, ma este próbálták a szervezőket Ole közelébe tenni. Ole nem maradt fent sokáig, bár sokan álltak sorba interjúért a vagonban. Manfred Kessler a túra „pull team”-je nagyszerű volt végig a túrán (nálam ő a leglazább és Kerstin), ma este Ole gaóját adogatta körbe.

18. nap – január 22. (szombat)             

Reggel békés ébredés, végig fenyves táj, majd du. negyed kettőkor érkezés Nyizsnyij Novgorodba, ahol egész szuper kis tetris feladattá hízott az embereket 7-8 buszba bepakolni, páran tornateremben, páran hostelben aludtak. Állítólag mínusz 28 fok volt napközben, megint nem sikerült rendesen felöltöznöm. Mi ismét szerencsésen a centrumban lyukadtunk ki, a gompában cuccoltunk be vagy negyvenen. A centrum szintén meseszép helyen van, egy dombtetőn és a helyi folyók találkozására van kilátás a gompából (Oka és Volga? folyók). Zuhi, majd indulás az esti előadásra. A délutáni utazótanítós előadást kihagytuk. Az előadás szünetében próbáltam túladni a túra-pólókon, sok fogyott, de még mindig vagy 30 darab van, ma este még belehúzok. Az előadás után éjjel egy felé egy szemben lévő diszkóba ment át a csapat, ami nyitott volt mindenki számára. A bejáratnál buta kidobók, gumibottal, az egész elég bizarr volt. Aztán megtöltöttünk egy termet, és indult a móka, pillanatok alatt nagyszerű hangulatot teremtettünk. Aztán negyed öt felé visszataxiztunk a centrumba, ahol Ole pont aludni ment, előtte kisebb centrumtalálkozó volt. Páran amikor érkeztünk indultak a bulihelyre, ahonnan mi jöttünk épp meg. Közben itt is kisebb buli kezdődött, majd alvás hat után, páran maradtak, Olena is.

19. nap – január 23. (vasárnap)            

Reggel fél nyolckor Olena azzal a hírrel ébresztett, hogy Dima, az egyik sokak által ismert moszkvai srác kaukázusi fiatalokkal verekedésbe keveredett a buliban, és eltörték az állkapcsát, s kórházban van. Attól kezdve Olena a telefonon lógott és próbálták kideríteni mi történt és mennyire súlyos a dolog. Kiderült a kaukázusi srácok csajokba kötöttek bele, és Dima két másik buddhistával megvédeni próbálták őket. Azért volt felháborító az eset, mert a hely tele volt biztonságiakkal és nem csípték el a srácokat.

Közben Ole már fent volt, és vagy fél órát beszélgettünk vele Oroszország jövőjéről és az EU-ról. Nem sok jövőt lát az Euro-ban mint devizában, most ő az ezüstben bízik (állítólag erre mo-t is csinált, még viccelődött is ezzel az egyik előadáson). Alvás a gompában, majd fél egyre, mikorra Ole reggeli-ebédje kezdődött, vagy száz ember lett a centrumban, megjött a hatvan fős space group. Közben Dimát meghozták a kórházból, szerencséra a dupla álkapocs csont törésen kívül semmi egyéb komolyabb, az ajkai feldagadva, meg pár fém a szájában, de egész jól viselte, persze mostantól szívószálon „folyik” majd minden befelé. A délutánt Olenával a centrumban töltöttük, így Ole délutáni előadását (délután és este Milarépa-kurzus van) stream-en követtük azokkal, akik a vacsorát készítették elő a centrumban. Oleék negyed hétkor befejezték az előadást és megjöttek vacsorázni, mi is az asztal körül lebzseltünk. Meséltem Olenak, hogy Budapesten látjuk vendégül a hamburgiakat egy hétvégére, örült neki. Egyébként a túra utolsó szakaszára az utazó csoport fele beteg lett (nem nagyon de folyamatos a köhögés az előadáson).

Nyolctól előadás ismét, majd Ole és a szűk csapat éjfélkor vonatra száll (hétfőn és kedden is vannak hivatalos és nem hivatalos találkozói, kedden például egy befolyásos banktulajdonossal vacsorázik), míg az utazó csoport reggel megy Moszkvába. Holnap lesz az utolsó hivatalos programunk, nagy előadás Moszkvában, majd záróbuli. Kedden még lesz egy oroszul beszélő országoknak szervezett centrumtalálkozó Ole-val, ide én is megyek, majd szerdán este haza.

Orosztúra beszámoló VI. rész

2011. január 5-25.

19. nap – január 23. (vasárnap)            

Folytatás…

Az előadás előtt együtt vacsiztunk Oleval, majd kisebb késéssel érkezett mindenki a centrumból. Mivel fél 11-kor el kellett Olenak indulnia a vasútállomásra, így csak menedékvételre, meditációra jutott idő (8. Karmapa), majd áldás következett. Aztán a csapat szétrebbent, legtöbben a centrumba mentek, ahol ismét vacsora várta az embereket, majd jó kis házibuli alakult a nappaliban, orosz zenékkel. A centrum 3 szintes, a földszinten van a konyha, társalgó, első emeleten a gompa, a 2. emeleten pár szoba, ahol Ole is lakott.

20. nap – január 24. (hétfő)                  

Reggel 7-kor indulás a centrumból hotelbe, ahol összeszedtük a csoport egy részét, és a vasútállomásra mentünk, utolsó vonat utunkra Moszkvába. Útközben Olenáké vagy 80 utazót dobtak szét helyiek között, akik elszállásolták őket. Kettőkor érkeztünk meg, mi a centrumhoz nagyon közeli lakásba kerültünk. Pihenés, majd jött a hír, hogy Domodedovóban robbantás történt (másnap az indexről megtudtam, hogy az egyik áldozatot ismertem, orosz srác, 20 évet élt Magyarországon, és a Közgáz-on tanult velem együtt). A város különösebben nem volt megbolydulva, persze minden metróállomáson két rendőr posztolt. Az előadásra bő egy óra késéssel érkeztünk, Ole ekkorra már kérte, hogy egy-két percig az emberek tegyenek kívánságot az áldozatok felé. Az előadás egy hatalmas csarnokban volt, évek óta itt van, egyszerűen azért, mert más helyek nem állnak velünk szóba, mert mi buddhisták vagyunk. Itt tudtam meg, hogy volt még egy nehéz helyzet: vasárnap éjjel Nyizsnyij Novgorodból többen is kocsival utaztak haza, és az egyik kocsit gyorshajtásért félreállították, a vele együtt utazó kocsi is megállt az út szélén bevárni őket. Az út csúszós volt, és a nem sokkal később érkező kamion megcsúszott és mindkét kocsit teljesen összetörte, szerencsére a bent ülőknek semmi baja nem lett. Az előadás végén a szervező team közösen ment Olehoz áldásra. Egykor buszok jöttek és elvitték a csapatot egy gyárrészben lévő szórakozóhelyre, kellemes parti volt.

Közben Ole a centrumban beszélgetett az ott lévőkkel, mi is át akartunk menni, de mire elindultunk, ő aludni ment. Majd reggel hatra mi is hazaértünk. Egyébként olyan hópelyheket, mint aznap este, nem láttam soha, tökéletes kristályszerűek voltak, mint a mesékben.

21. nap – január 25. (kedd)                   

Sokáig alvás, majd nagy nehezen összeszedtük magunkat és elmentünk az orosz centrumtalálkozóra, ahova Ole is megérkezett, mi kb este 9-re értünk oda, ő egy picivel hamarabb. Briliáns bevezető után, a helyieket leginkább érdeklő kérdésekre válaszolt, nagyszerű információátadás volt, ő kérte is, hogy ezt a felvételt osszák meg a világ összes centrumával. Egyébként nagyon dinamikus, letisztult válaszok voltak valóban mindenki számára releváns témákkal (alkohol a centrumokban, szobortöltés szerepe, Gyógyító Buddha meditácó gyakorisága, melyek a fő fókuszok idén (azt javasolta az oroszoknak, hogy az idén fejezzenek be minden projektet, esetleg nézzenek olcsó földterület után, és ha megvannak a projektek, utána fogjanak újabba). Ole viccesen megjegyezte, hogy mi vagyunk az átadás forrása, hogy továbbadjuk a tanítást („with your head, heart and balls”) és még azt is mondta, hogy „rám ne mint egy személyre tekintsetek, hanem mint egy potenciálra, amit megmutatok nektek”.

Az előadást követően be egy centrum közeli pizzériába, ahol a centrum egyik meghatározó alakjának a grúz Dimának a szülinapjára gyakorolt be egy nótát grúzul a csapat. Mire megérkeztünk a centrumba Ole már visszavonult, a ma délután érkezett Pedro Gomezékkel, a nótát még előadtuk, előkerült egy a centrum melletti borgyárból (amely egy részét meg szeretnénk majd venni) vásárolt régi bor, aztán gyalog haza.

22. nap – január 26. (szerda)                

Fél egyre visszajöttünk a centrumba, ahol 4 párnak is buddhista esküvője volt. Többen is megkérdezték, tőlem és Olenától, hogy mi miért nem ülünk ki mint résztvevők, aztán végül nem történt meg, bár a épp a széken ülő párokkal egy sorban ültünk a földön (talán nekünk is jutott ebből valami :o)). Nagyszerű hangulat volt a gompában, a párok virágcsokorral ültek. Ezt követően ebéd Oleval, a kis konyhában vagy 60 ember összezsúfolva majd Ole összecsomagolt és ment a reptérre Izraelbe, sokan kikísérték. Közben Pedro a volgográdi centrummal egyeztetett arról, hogy miképp nyissanak éttermet a centrumépület alsó részében, érdekes volt a beszélgetést hallgatni. Most esküdött meg Oleval Oleg és Julia is akiknek a polgári esküvőjén én voltam a tanú másfél éve Irkutszkban, így másodszorra is tanú voltam. Majd egyéves ikreik vannak, gyönyörű lányok.

Be is fejezem, mert indulás van a reptérre, megyek hazaaa!