MajkiWay - Utazás a Tanítómmal

Izraeli túra 2012 január

2012-01-05T04:16:00.000-08:00

Január.5.

Tegnap hajnalban megérkeztünk Olenával Izraelbe. Tel Aviv inkább egy dél-amerikai modern városra emlékeztetett feelingre, kellemes idő volt, esett.
hering módjára aludtunk egy szobában 2 órát és tízkor indultunk egy szervezett busszal a kurzushelyre.
kora nyári napsütés volt nagyon jól esett mindenkinek, akik itt voltak korábban azok is 3 napig esőben voltak.
szép, tiszta ország, elhagyva a fővárost, egyre sivatagosabb volt minden.
hihetetlen táj, útközben ettünk egy megállóban, majd 4 óra múlva megérkeztünk a Holt-tengerhez, majd egy nagyon meredek úton fel egy 400 m-rel magasabb hegycsúcsra ahol a kurzus volt (ez egy volt kibuc, és katonai poszt is jelenleg), kis területen épületek, sátrazás, szuper kilátás. Maga a Holt-tenger egy agy tó, a túl oldalán hegyek, Jordánia területe.

Mint kiderült ahol van a kurzus az a tengerszint magassága, a Holt-tenger -440 méteren van.

alig vártuk, hogy lemehessünk a tengerre, egy szlovák srác le is vitt bennünket egy ingyen strandra.
kiderült épp Ole-ék is ott voltak. kicsi part, sok ember, sókristályos a part széle, nagyon szép.
jelezték, hogy a víz különlegessége miatt nem kerülhet víz a szemünkbe, szánkba, ne kapkodjunk és ússzunk benne, ne ugorjunk bele.
hát nagyon vicces volt belemenni, folyamatosan ujjongtunk, mint a gyerekek.
egy nagyon sűrű folyadékot képzeljetek el (Ole úgy fogalmazott, hogy ez nem is víz, hanem oldat), megkóstolva nem is sós, hanem egyszerűen furcsa ízű. rengeteg ásványi anyagot tartalmaz, pl a sebeket nagyon csípi, de nagyon jó az egész szervezetnek.
lebegsz a tetején, vagy éppen futóversenyt rendezünk benne (nem ér le a lábunk), az úszás sem a klasszikus módon történik. közben vigyázol, ne pancsolj le senkit.
olyan, mintha más dimenzióban lennél.

fürdés közben pár vadászgép elhúzott nagyon közel, hangosak voltak, de feldobták az embert. nem messze innen lehet a palesztin terület, simán lehet, hogy arra jártak.

este közös vacsora, svédasztal, nagyon finom, bőséges étkezés volt.
aztán az első bevezető előadás Oleval, kb 700 ember van itt.

napközben 25 fok körül van, éjjel 7-8 fok, most reggel is nagykabátban ülünk.

szinte minden izraeli buddhista orosz betelepülő, de a külföldiek zöme is orosz. az emberek nagyon kedvesek, nagyon jó a hangulat, szinte paradicsomi állapotok. minden nyugis és családias.

na majd mesélek még.

Utazás Ukrajnában 05.06-16.

2011-06-01T01:39:00.001-07:00

Tíz napot töltöttem el Ukrajnában, mivel nem csak privát utazás volt, hanem dharma történetek is megestek, így megosztom veletek.

05.06 (péntek) 1. nap

Az ukrán légitársasággal több mint 5 óra késéssel sikerült késő este fél 12-re megérkeznem Kijevbe, eső, hűvös. Olena várt a reptéren, majd az albérletében landoltunk, fantasztikus kajával várt. Innen épp kiköltözni próbált, de lényegében nem maradt ideje rá, miután 3 napja érkezett vissza Budapestről. Ez egy perem városrész, mindenhol panelházzal. Olena gyerekkori képeket mutatott, két őrületes sztorija maradt meg bennem: 9 hónapos volt és még egyszer sem szólalt meg, nem tudott beszélni, amikor a család egy férfi barátja minden látogatásakor folyamatosan mindenféle gügyögős hangon „beszélt” hozzá, meg mutogatott neki mindenfélét, erre Olena egyszer csak megszólalt: „ne viccelj velem” (ezek voltak az első szavai). Másik sztori: a nagymamája nevelte fel, és már három évesen megtanította beszélni és írni, így a nagyi helyett írta meg annak leveleit és olvasott fel neki, illetve a családi barátokat folyamatosan megverte kártyában.

05.07 (szombat) 2. nap

Alig aludtunk, hajnal 5.40-kor már taxiban ültünk és mentünk a vasútállomásra. Útközben érdekes volt látni a várost, sok minden lerozzant itt, egyértelműen átjön a szocialista időszak érzése. Elértük a vonatot, hat órás út várt ránk Harkovba (teljesen keleti része az országnak) Olena egy barátnőjével és 8 éves kisfiával. Hűvös, esős idő, sajnos a fűtés nem működött a vonaton, de szinte végig aludtunk, így nem okozott gondot. A cél Minkovka, Ukrajna kettőből egyik elvonulási központja, ahol épp munka- és orosz hétvége kezdődött. Dél felé megérkeztünk, átmetróztunk a buszpályaudvarra, megvettük a jegyet, majd beültünk egy Mekibe teázni. Harkov sem kis város, itt is minden lerobbant, abszolút orosztúráról visszajövő érzések. Közben összeakadtunk egy orosz párral, akik szintén a hétvégére igyekeztek. Egy kisbusszal utaztunk egy órát, persze tömve volt, egy közeli városig, majd onnan át Minkovkába.

A kurzus terület a falutól 1-2 km-re fekszik, viszonylag lapos hely. A kurzuson használt saját sátor folyamatosan itt van, fix oszlopokkal és a ponyvát is itt tárolják, 3 kőépület is van a helyen. Két éve volt itt egy hatalmas kurzus: phowa Oleval és beavatások Karmapával, 2.500 főre terveztek és ezerrel többen érkeztek, voltak kisebb fennakadások emiatt (különösen az egyébként is erősen alkalmi, mobil vizesblokkok bővítési kényszere miatt).

Az oroszok már itt voltak, kb 25-en érkeztek, főképp Moszkvából, továbbá kb. 50 ukrán, már benne voltak a munkában, mi is besegítettünk. Közös vacsora, majd mindenféle sztorizgatós előadás egy külön sátorban, ahol 4 orosz utazótanító brillírozott, este sörözés, borozás, grillezés.

Mivel egy nyelven beszélt mindenki (csak egy Ukrajnában élő amerikai és én voltunk „nem helyiek”) és főképp az orosz túrákról a legtöbben ismerték egymást, így nagyon barátkozós volt a hangulat. Páran sátraztak, mi a kőházban egy szoba padlóján tudtunk aludni.

Mint kiderült, itt az elvonulási helyen is állandó probléma a folyamatos jelenlét, fél éve itt van egy pár (interneten dolgoznak be), most további párok csatlakoztak. Összesen nyolcan laknak most majd folyamatosan itt a szeptember eleji nagy kurzus előkészítése miatt: Ole és Serab Gyalcen rinpocse is itt lesz 6 napot.

És miért vannak itt az oroszok? Két hónapja Kalugában (Moszkvától nyugatra, 300 km), a legfontosabb orosz elvonulási központban az ukránok ukrán hétvégét tartottak, teljesen megőrjítették őket, és két hónapra rá ők is visszalátogattak.

05.08 (vasárnap) 3. nap

Sokáig aludtunk, mert az előző nap alvása teljesen kimaradt. Míg délután a csapat nagy része dolgozott, mi Olenával meditáltunk. Késő délután előadás, ismét főképp kérdések-válaszok, és történetek Ole oroszországi utazásairól. Dima (grúz, őt örökké viccelik származása miatt) sokat mesélt a moszkvai centrummal egy épületcsoportban lévő gyár egyes részeinek megszerzéséért tett lépésekről, egyszerűen hihetetlen történetek ezek is.

Továbbá megmaradt bennem egy másik sztorija is: Oroszországnak van három buddhista autonóm köztársasága, ebből az egyik, Tuva, alig ismert, de itt is rendkívül nyitott emberek élnek. Itt Ole korábban már tartott előadást, majd amikor Dima is mint utazó tanító arra járt, pár idős néninek megmutatott egy Mahakala képet, akik felkiáltottak, hogy ő volt itt tanítani pár éve (felismerték benne Olet).

Az este hatalmas volt: orosz vacsi, majd produkció a sátorban. Az oroszok jelmezeket hoztak magukkal, énekeltek, táncoltak, bábjátékot adtak elő, szexuális töltetű versikéket, csasztuskákat „reppeltek”. Aztán buli, sör, bor, sültek.

05.09 (hétfő) 4. nap

Megint későn kelés, ebéd, majd nagy zsivaj az udvaron: a két nemzet összemérte tudását, igazi presztízs harc, döntetlennel végződve: kötélhúzás, házilag tákolt gólyalábakon járás, csukott szemmel pallón meditációs párnával a másik lepüfölése. Ezen utóbbiba én is beszálltam az orosz oldalon, kisebbfajta fejmosást kaptam utána, miért voltam áruló. Majd előadás, vacsi és egy bérelt kisbusszal húszan Harkovba utaztunk, nyolcan maradtak Minkovkában. A vasútállomás melletti téren még ittunk együtt az orosz barátokkal, közben hatalmas kivetítőn a győzelem napja aznapi megemlékezéséről összefoglalók (II. világháború végének évfordulója), majd éjszakai alvófülkés vonattal utaztunk délnyugatra (14 órás út) Mikolaiv-be, Olena szüleihez. Sikerült végigaludni az utat.

05.10 (kedd) 5. nap

Délben megérkezés, innen már kb. 60 km a Fekete-tenger, nedves fülledtebb levegő, más a növényzet is. A városnak külön sztorija van: már talán a selyem útnak is egy kereskedelmi központja volt ez a régió, aztán egy kicsit lehanyatlott, majd Nagy Katalin orosz cárnő a 18. századba munkásokat küldött ide, és mivel azt szerette volna, hogy letelepedjenek, Oroszország-szerte összeszedte a legszebb örömlányokat (megvette őket), egy sorba állította őket, és a munkások választhattak maguknak feleséget közülük. Emiatt állítólag a legszebb nők itt találhatók Ukrajnában.

Megérkeztünk Olenáékhoz, egy mini lakás, a szülők már pompás ebéddel vártak. Mindketten különleges emberek, a kb 5 percre lévő kórházban dolgoznak nagyon profi szakemberek (anyu írisz diagnoszta, apu gerinc-specialista, de ketten egy egész kórház tudását hordozzák).

Délután négyre átballagtunk hozzájuk a rendelőkbe, eléggé lepukkant kórházak, ahol semmi nem működik, és itt kőkemény egészség-renoválós pár óra következett: Anyunál épp volt valaki, aki elbúcsúzott tőle, utólag kiderült, hogy a család egy régi jó barátja. Meglátott bennünket, és azonnal elkezdte az elemzésünket, csak ránézésre: ez és ez a fizikai probléma, ilyen és ilyen személyiség vagy stb. Majd engem leültetett és elkezdett pontokat nyomkodni a talpamon a rendelőben talált ceruzavéggel, olló-heggyel, mindenféle fura mozdulattal „rossz energiákat” szedett ki belőlem, majd elkapta Olenát is, nagyon élveztük. Később elmondták, amatőr de nagyon jó „gyógyító”, Vietnámban szovjet repülős volt, kilőtték, majd 3 hónap alatt vietnámi gyógyászatot tanult, és nagyra tartják a szülők a tudását. A fickó még egyúttal megjegyezte, hogy mindkettőnknek speciális cipőbetétet kellene hordanunk a megfelelő testtartás érdekében. Miután ő lelépett, Olena édesapja is megérkezett, és elkezdték azonnal szervezni, hogyan csináltassuk meg helyben a javasolt cipőbetétet: kb. 30 percen belül már egy másik rendelőben voltunk, ahol egy másik szintén hihetetlen szakember spéci műanyag talpbetétet formázott a lábunkra, amit másfél nap múlva már Alushtában meg is kaptunk, utánunk küldték.

Vissza anyuhoz, aki beültetett egy mikroszkóp elé, és a szememből tökéletesen kielemezte az egészségügyi problémáimat (múlt-jelen-tendenciák), sokkoló és izgi volt. Apu közben figyelt és átvitt a saját szobájába, ahol bő fél órát gerinckorrekciót végzett részben rajtam anyu instrukciója szerint. Ugyanez Olenának is. Majd haza, ahol pompás vacsi, beszélgetés, majd taxizás az este fél 12-kor induló vonathoz, ahol hálófülkében aludtuk végig az immáron egymást követően a 2. éjszakát.

05.11 (szerda) 6. nap

Reggel fél 8-kor érkezés Szimferopolba, ez már a Krím félszigeten van, innen 40 perc buszozás Alushtába, 35 ezer fős kisváros a tenger partján, júniustól-szeptemberig rengeteg turistával, ami ahol Olenáék egy éve bérelnek egy albérletet centrumként, fő feladatuk Zshenyával, hogy a Krím félsziget centrumkezdeményeit támogassák. Most pont Tamás Friedmann (Ungvárról) fog itt 5-6 kis centrumban tanítani, a lányok ezt szervezték most meg. Egyébként Ole 1993-ban ebben a városkában phovát is tartott. A Krím félsziget rendkívül vegyes lakossága (tatárok stb.) mellett érdekes hovatartozású: stratégiai pont a Fekete-tengerhez, emiatt az oroszok nagyon nyomulnak itt, állítólag az orosz történelemkönyvekben is ez a rész szinte, mint Oroszország része szerepel, Ukrajna önálló állam léte sincsen objektíven letisztázva, szóval néha zavar van a fejekben itt is.

A lakás nagyon kellemes, a szülők által csomagolt kaja 2-3 napig elegendő volt, gyors reggeli, kis pihenés, majd Olena felvitt gyalog arra a helyre, amit egy évvel ezelőttig egy éven át béreltek, mint meditációs központ. Sok különleges sztorit hallottam erről a gyár-régióban található kétszintes hatalmas gyárépületről, most személyesen is láttam, és el tudtam képzelni hogyan éltek a lányok itt tavaly kicsit „hippisen” és hívták meg az embereket magukhoz meditálni.

Utána be a városka központjába, nagyon kedves mediterrán-szovjet mix mindenhol, nagyon érdekes. Séta a tengerparton, majd du. 4 felé találkoztunk egy újonnan buddhista emberrel, aki elvitt minket gyalogtúrázni. Trolival mentünk ki a városból 20 km-re (fura, hogy több város is 30-50 km-es szakaszon is trolivezetékkel van összekötve). Másfél óra hegymenet gyaloglás erdőben, majd egy helyi magaslatra érkeztünk, ahonnan az egész környék gyönyörűen belátható volt. Valóban meseszép a Krím félsziget, vad hegyek, fákkal borítva, hosszú tengerpart, házak alig szakítják meg a folyamatos erdőt. Lehetne akár a horvát tengerparthoz is hasonlítani, ha nem lenne mindenütt ez a sok panelház és lepukkant épület. Majd este fél 9-re visszaértünk Alushtába, hulla fáradtan, kimerítő volt a túra. Vacsora egy pizzériában, majd haza, ahol barna sört ittunk, igazi különlegesség volt.

05.12 (csütörtök) 7. nap

Késő délelőtt be a városba, mászkálás, közben Olena szervezte a környező városok előadásait, az alushtai és jaltai barátokat egyesével telefonon hívta meg a szombati és vasárnapi előadásokra. Hihetetlen, hogy itt minden már érdeklődést mutató emberért mennyit megtesznek, folyamatosan informálják őket a lehetséges programokról.

Közben az egész városka szorgosan dolgozik, hiszen két hét múlva kezdődik a szezon, szinte összetákolt, ideiglenesen kialakított bódék, épület-toldások készültek, ahonnan nemsokára a több százezer turistát szolgálnak ki. Mindenki szobát próbál kiadni, és egyébként minden nyugati áron van, ijesztő. Mi is sikeresen megebédeltünk egy rendkívül drága helyen.

Délután tengerpartozás, sétálás a városban, közben folyamatosan lógott az eső lába. Olena a közlekedési minisztériumi kapcsolatán keresztül telefonon intézett nekünk jegyet a vasárnap esti kijevi vonatra, amire egyszerűen lehetetlen volt jegyet venni. Érdekes ország, mindent el tudsz intézni, de hatalmas a korrupció. Sajnos még olyan is megesik, hogy az egyébként nagyszerű mezőgazdaságú országba egyiptomi krumplit hoztak be, mert egyes politikusok érdeke ezt kívánta, a biztosan elegendő hazai termést meg eltüntették. Annyira jó a talaj itt (csernozjom), hogy a II. világháború alatt Hitler innen vitette a termőföldet vagonszámra Németországba.

Aztán este 8-kor egy a városkától 5 km-re lévő tengerparti részre buszoztunk ki, ahol Olenáék extrém-sportot űző barátai laktak konténerben: a környék igazi hősei, akik búvárok, barlangászok, hegymászók, és ha ember hiányban van a hivatalos krími mentőcsapat, akkor őket is bevonják. Most csak ketten voltak, és meghívtak bennünket vacsorázni. Saját maguk lőttek szigonnyal halat, együtt megsütöttük, rizs, zöldtea, csoki, és meg volt a pazar kaja, szabadban a tengerparton eltöltve. A srácok közül az egyik valóban világhíres volt: ő a világcsúcstartó a legmélyebben barlangba lejutásban (2170 méter mélyen volt lent egy barlangfelfedezéskor Abháziában (Grúzia mellett). A szintén híres édesapja pedig Cameron firss 3D-s barlangászós sikerfilmjéhez adott tanácsokat, sőt a fő karaktereket is részben róluk (róla és az apjáról, az ő létező, valódi konfliktusukról) mintázták a filmben. Nagyszerű volt ez az este is.

05.13 (péntek) 8. nap

A mai reggel lassan telt, kora délután lendültünk bele. Megérkezett Zshenya, Olena barátnője, majd át a 40 km-re lévő Jaltába, útközben elhaladtunk a kommunizmusban híres Artek úttörőtábor mellett, ahova állítólag a világ minden úttörője álmodott eljutni akkoriban. Jaltában először átvettük a nekünk félretett vonatjegyeket, majd mászkálás a tengerparton, kikötő, éttermek csodaszép, ez már sokkal nagyobb város, profi helyekkel is, ez is egyelőre még csendes, hiszen szezon előtt vagyunk bár már minden működik, nagyon tetszik. Majd fel egy jógastúdióba, ahol Olena találkozott az oktatóval, és átbeszélték, hogyan lehetne termet bérelni náluk, és meghívta a másnapi előadásra. Majd el egy nagyszerű lányhoz Ellához, aki pont most költözött ide, szép felújított lakása pedig mostantól a centrumunk is lesz. Megtartottuk az első meditációt a lakásban, majd fél tízkor elértük az utolsó buszt haza.

05.14 (szombat) 9. nap

Reggel korán kelés, mert Olena megfűzött kocsival rendelkező barátokat, akikkel cseppkőbarlangba mentünk. 45 perc kocsizás, egy nagyon szép kopár fennsíkos részre értünk. Az egyórás vezetett barlangtúra csodaszép volt, még teljes mamutcsontváz is volt benne. Kiderült, hogy a barlang legnagyobb termét Kecskemétnek hívják, mivel a közeli Szimferopol Kecskemét testvérvárosa, de a névadást az is erősítette, hogy a felfedező barlangászok imádták a város Kecskemét nevű éttermét.

De a legkülönlegesebb az volt, hogy a barlangtól légvonalban 500 méterre egy másik barlang volt, ami mellett közvetlenül 1995-ben Csecsu rinpocse Milarépa beavatást tartott. Nagy infrastruktúra itt éppen nincsen, nehéz volt elképzelni, hogyan szervezték meg a kurzust. Tavaly tudatosan pont ugyanide Pedro Gomezzel szerveztek a lányok hétvégi kurzust. A helyszínen Olena mindent megmutatott, vadregényes kurzus volt, az biztos. Már korábban mesélte, hogy Csecsu rinpocse eddig tisztázatlan ok miatt szeretett volna eljönni ide, miután képet látott erről a helyről. Aztán pár éve a Dalai Láma is járt pont itt, titokban, ezt a környék gazdag tulajdonosa mesélte Olenáéknak, akiktől tavaly ingyen megkapták a helyet használatra (ez kisebb csoda volt, mert a fickóval senki nem tud szót érteni). Úgy tűnik nagyon erős ez a hely, tényleg rendkívül megnyugtató volt itt lenni.

Dél körül vissza, gyors ebéd, majd buszozás Jaltába, ahol délután fél öttől Tamás tanított, kb. húszan jöttek, nem csak helyiek, jó kis társaság, sokan újak.

Olena este mesélt Bhutánról, majd a kis csapat bevette Jalta tengerparti központját, sörözés, bhutáni viszkizés és egy nagyon hangulatos kávézóban kávézás. Este is lenyűgöző a város, kisebb palotákkal, állítólag a 20. században az orosz elit nagyon felkapta ezt a helyet, minden hírességnek volt itt egy háza.

05.15 (vasárnap) 10. nap

Délelőtt vissza Alushtába, bevásároltunk, majd kitakarítottuk a lakást, salátákat csináltunk és vártuk az embereket a délután kettes előadásra. Tamás és páran Jaltából kocsival jöttek, pár helyi ember is érkezett. Jött két érdekes srác, az egyikkel Tamás folyamatos vitában volt, mert a állandóan be akarta bizonyítani, hogy ő jobban tudja. Az előadás elsősorban kérdések-válaszokon alapult, főképp az alapokat magyarázta, hogy rend legyen a fejekben. Majd közös meditáció, vacsora és hatra kiürült a lakás, mindenki szétszéledt, mi is Szimferopolba buszoztunk, ahol este 8-kor vonatra szálltunk Kijevbe.

05.16 (hétfő) 11. nap

De 11-re megérkezés Kijevbe, barátok apartmanjába mentünk (22. emelet, pazar kilátás, belső dizájner a barátnő, nagyon ízléses berendezés, mintha a Hugi csinálta volna :o))), ahol az esti repülésemig töltöttük az időt.

Ukrajna összességében teljesen keveréke a klasszikus európai és a kelet szláv értékeknek, mind az emberek, mind a környezet tekintetében. Érdemes kinézni, ősszel mindenkit várnak Minkovkába, a kurzusra (szept. 3-8.)

Vége

Beszámoló a bhutáni-nepáli utazásról Maggie-vel

2011-02-15T01:55:00.001-08:00

2011. február 11-25.

Maggie Lehnert Lopön Csecsu rinpocse kérésére szervez évek óta szervez minden tavasszal és ősszel csoportok számára látogatásokat Bhutánba. Bhután az egyetlen, szinte a teljes lakosságra kiterjedően aktív buddhizmust gyakorló ország, a drukpa-kagyü vonalat képviselik. A hely, amely olyan, mint egy élő múzeum 1500-2000 éves buddhista ereklyéket, épületeket, szobrokat rejt, mondom ezt szó szerint, mert amit mi is látni fogunk azt az évesen tízezer fő körül limitált turisták nem láthatják. Maggie előtt kinyílik minden kapu.

Persze minden út, ez is Kathmanduból indul és 12 nap elteltével a csoport ide tér vissza. A jelenlegi csoport kicsit különkiadásban utazik, hiszen egy hónappal korábban már volt egy mási csoport, ez most a 7-8 napos szokásos bhutáni utazás helyett 12 napos lesz, biztosan több program fér majd bele, talán meglepetésekkel is.

Én nem terveztem, hogy jövök, de a december 20-21-i budapesti Lopön Csecsu rinpocse esték első beszámolójának szünetében azonnal írtam a szervezőknek van-e helyük, és Gyulai Gyuriékkal készek voltunk indulni. Kiderült nincs már hely, hiszen legalább másfél hónappal ezelőtt kellett volna visszajelezni, de elértük, hogy evidenciában tartottak bennünket, s tíz nap múlva lett, de csak egy hely.

Aztán február 1-jén lett még egy üresedés az út előtt tíz nappal, s mivel Gyuriék már máshova tartottak, így a barátnőm, Olena jött velem, a döntés a hívás után egy órán belül megvolt. Kisebb csodákkal egy héten belül minden szükséges dolog összeállt neki is.

0. nap 02.10 (csütörtök)

Kevés alvással indult a nap, hiszen sok céges és privát teendő maradt mára a négy óráig, a reptérre való indulásig. Tízkor még volt egy megbeszélésem, ahol a cég gazdasági vezetője a semmiből kibökte, hogy ő a nyugis helyekre utazna, és a következő úti célja Ázsia, azon belül is Bhután lenne. Felnevettem, megböktem, és mondtam neki ma délután repülök oda.

A sok-sok teendő annyira lekötött, hogy kicsit késve indultunk ki a reptérre, és a felszállás előtt 70 perccel értünk ki. Jó kis sor volt a security check-nél és csak azon múlt, hogy időben beszálltam a gépbe, hogy előre engedtek (mindenkinek javaslom, hogy legalább bő másfél órával a repülés előtt legyen a reptéren). Annyira sok melóm maradt, hogy még a security check-hez álló sorban is dolgoztam, és kisebb megkönnyebbülést okozott, amikor a gépről kiderült, miközben már bent ültünk, hogy még egy óra késéssel indul, így mindent be tudtam fejezni (mobilnettel).

Aztán ugyanez a visszájára fordult Frankfurtban, ahova másfél óra késéssel érkeztünk és az Abu Dhabiba (Egyesült Arab Emirátusok) való repülésem kissé veszélyben forgott, utolsóként csekkoltam be (kaptam meg a repjegyeket), a személyzet utánam rögtön le is lépett. A repülés érdekes volt, minden arabul is jelezve, az elektronikus utas-tájékoztató előtt egy mély „égi” hang szerintem 3 soros imát mondott, továbbá a képernyők időnként mutatták egy iránytűvel, hogy éppen merre van Mekka, hány km-re hozzánk képest, és az elektronikus térképen Izrael területéről is csak Gáza település volt feltüntetve.

A kiszolgálás és a gép tökéletes minőségű volt, nemzetközi, nagyon udvarias személyzettel.

1. nap 02.11 (péntek)

Reggel hétre érkezés, majd egy hétórás várakozás jött Abu Dhabi repterén (+3 óra időzóna szerint), túlzsúfolt, flexelés, kalapácsolás, felújítás mindenütt, elég érdekes utazóközönséggel körülvéve, mindenféle népek. Majd du. kettőkor repülés tovább Kathmanduba. Most is a végén adtam le a beszállókártyámat és a személyzet jelezte, hogy a business osztályra adnak helyet, mert a Frankfurtban ide kiállított jegyem helyét már feltöltötték. Egye fene… Szuper kiszolgálás, meg vagy másfél óra alvás is sikerült.

Este fél 8-kor érkeztünk Kathmanduba, majd taxival a hotelbe. A csoport többi tagja már a közelben vacsorázott, miután felcuccoltam a szobába, én is utánuk eredtem taxival. Megérkezvén az étterembe, a csoport nagy része még ott volt (kivéve Olena), találkoztam Tuma Gáborral, aki pár napja jött le a hegyekből, ugyanis 5 hetet elvonulva meditált Kathmandutól nem messze, teljesen lebarnult bőr, mint Charles Bronson, nagyon vagány volt. Mivel Olena nem volt ott, és egyébként is méregdrága volt minden, így visszamentem a hotelba, de ott sem találtam Olenát. Végül kiderült hogy kétszer is elkerültük egymást, eljött, majd visszajött az étterembe miattam. Végül összeakadtunk…

2. nap 02.12 (szombat)

Reggel 8-kor gyülekező az egész csoportnak, és Láma Nöndrup (Lopön Csecsu rinpocse kolostorából) vezetésével indulás buszokkal a Szvajambu sztúpához és mint kiderült, Sherab Gyalcen rinpocséhoz. A Szvajambu sztúpa dombja tövében, ahol a 3 hatalmas szobor található (Buddha, Szerető Szemek, Guru Rinpocse), időztünk egy keveset, majd gyalog át Sherab Gyalcen rinpocse kolostorába, ahol több százan Guru Rinpocse gyakorlatot végeztek, és meditáltak. Rinpocse egyesével fogadott bennünket, miközben szertartás folyt, a magyarok nevében egy kis Swarowski lótuszt és egy Erős Pistát adtam neki ajándékba. Nagyszerű volt ismét látni őt.

Ezután buszokkal átmentünk Lopön Csecsu rinpocse kolostorába, kaptunk teát, sütit (ekkorra már kellemes egy szál pólós idő kerekedett), majd felmentünk abba a szobába, ahol Lopön Csecsu rinpocse teste egy arany sztúpába van belehelyezve. Maggie itt mesélt pár dolgot, körbejártuk a sztúpát (beengedtek a sztúpát körülvevő vitrinen belülre), megnéztük a csodaszép szobrokat, és lementünk a nagy gompába, ahol a szerzetesek pudzsáztak, mivel másnap Guru Rinpocse nap van (10 nap újhold után). Itt volt azt a nemrég befejezett szobor is, ami Csecsu rinpocsét ábrázolja. Aztán felmentünk Csecsu rinpocse szobájába, ahol Maggie mesélt mindenfélét (persze kétszer, mert a 77 fős csoport nem fért be egyszerre. Képzeljetek el egy nagyon pici, egyszerű szobát, ahol rinpocse naponta több tucat vendéget fogadott. Aztán átmentünk a mellette lévő szobában Ibila-hoz, aki rinpocse házvezetőnője volt, most 87 éves és már nem tud felkelni az ágyból. Nagyon kedves volt, mindenfélével kínált bennünket. Átadtam neki egy másik kis swarowsky lótuszt, amit Szabó Zsolt és Anita küldött neki, nagyon tetszett neki, mutattam, hogy ki küldte (volt Zsoltékról egy nyomtatott fotó), és kérte, hogy hagyjam itt, magánál tartotta. Láma Nöndrup segítségével elmeséltem neki, hogy 3 és fél éve ő csinált mo-t (erről ugyanis ő nagyon híres) nekem Maggie kérésére (én nem akartam) arról, hogy mikor lesz feleségem (komoly kapcsolatom). És azt mondta akkoriban: „very soon a very good one”, aztán bemutattam neki Olenát, hogy lám, igaza lett.

Innen a Szvajambu sztúpához közvetlenül felbuszoztunk (a dombtetőre), megnéztünk pár a kagyü-vonal számára fontos épületet, gompát, körbejártuk a sztúpát, meditáltunk annak a 16. Karmapa-gompának épületnek a tetején, ahol Ole és Hannah is meditál egy régi képen. Ezután a híres hindu égető helyre mentünk, a bejáratnál jól leszedtek bennünket, itt bementünk Tilopa és Naropa barlangjaiba, ahol meditáltak, közben halottakat égettek, úgyhogy volt szag. És persze az itteni folyó is időközben kiszáradt, mindenhol szemét, a víz meg vitte a hamvasztás után maradó halotti virágokat, hamut, stb. Egyébként összetalálkozhattál szadukkal is. Ezután a Bodanath sztúpához mentünk, ahol volt másfél óránk, mi nagy bölcsen beugrottunk enni valahova, jó volt, de mire végeztünk, épp hogy egyszer körbe tudtuk járni a sztúpát, mert indulni kellett. Besötétedett, és az egész város sötét lett, mivel ma nincsen áram az egész városban, aki létezni akar, az aggregátorral dolgozik.

Aztán vissza a hotelba, és onnan gyalog át az öt percre lévő Jak and Jeti szállodába (Csecsu rinpocse egyik jó barátjáé), ahol vacsoráztak a többiek (mi már tele voltunk).

Innen vissza a hotelba, majd alvás, mindenki fáradt a jetleg miatt. A csoport egyébként sokszínű, kb. a 60%-át ismerem, és kb. 20 embert jobban.

2. nap 02.13 (vasárnap)

Reggel fél 9-re kellett készen lennünk, de a buszok késtek vagy fél órát, kimentünk a reptérre, csoportosan leadtuk a csomagunkat, itt a Druk Air (Bhután hivatalos légitársasága) managere gondoskodott rólunk. Megkaptuk a jegyeinket is, már álltunk sorba a biztonsági ellenőrzéshez, amikor rohan fel Axel, hogy Olena vízuma nincs meg, nem tud velünk jönni, két nap múlva tud majd repülni és majd utolér bennünket (what to do).

Több véletlen miatt alakult így, sajnos egy szomorú háttértörténet miatt is: a White Tara utazási iroda alkalmazottjának, amelynek a vezetője Dasho Wangdi, aki a királyi családhoz tartozik, hirtelen meghalt a fia, pont akkor, amikor a vízumot kellett intézni. Ebben a helyzetben elkeveredett az az információ, hogy csere történt a csoportban, így a már korábban kiszállt lány kapott vízumot, Olena nem (ő egyébként az indulás előtt 9 nappal kapott lehetőséget, hogy jöjjön). De pont minden rendben lehetett volna, ha Axel véletlen nem nézte volna el az időben általam átküldött adatokat, amelyek mehettek volna a csoporttal, ő azonban csak egy nap múlva küldte el. Persze előző este kiderült, a probléma, amit Maggie még reggel hatkor is próbált elintézni, és úgy tűnt meg lehet oldani, de nem jött össze. Azonban szerencsére mindenki lazán kezelte az egészet, Olena Lopön Csecsu Rinpocse kolostorába ment vissza, és kedden repül ide. Dasho Wangdi, a herceg megígérte telefonban, hogy mindent el fognak intézni és személyesen hozza őt és egy szlovák srácot, aki eredetileg is később jött, utánunk.

A repülőn minden nagyszerű volt, csodaszép stewardess-ek, 45 perc volt az egész, és persze bal kéz felé a teljes Himalája hegyvonulat legmagasabb csúcsai, lenyűgöző volt, mindenki fotózott. A repülőn a légitársaság újságjából kiderült, hogy a fiatal királynak február 21-én van a születésnapja, el tudom képzelni, hogy ehhez nekünk is lesz közünk…

A leszállás szuper volt, David Bauke és egy másik Lufthansa pilóta a csoportból a kabinból követte (nekik extra élmény volt): kétszer is 30 fokos szögbe (ez biztonsági szempontból a lehetséges maximum) dőlt a gép a hegyek között alig 100 méteres távolságokkal a hegyoldalaktól, hatalmas élmény.

Megérkeztünk csodaszép reptéri épület, 6 kisbusz várt ránk, idegenvezetőkkel, Maggie pár viselkedési szabályt megosztott a csoporttal továbbindulás előtt. A reptér Paroban van, itt van az egyetlen sík terület, ahol leszállópályát lehetett kialakítani, így is ez a világ egyik legrövidebb leszállópályája. Azt hiszem még nem írtam, hogy Maggie két nagyszerű lánya is velünk van, nagyon képben vannak minden viselkedési szabállyal, hiszen Csecsu rinpocsét is

A buszokkal át a fővárosba Thimpuba, 40 km, de másfél óra. Útközben komoly dzsipek haladtak el szemben velünk, mint kiderült, a király volt, persze nem láttuk. A természet meseszép, mindenki csak ámult a buszban. A lakosság nem több mint 700 ezer fő, ebből 100 ezren laknak Thimpuban. Mindenhol tradicionális szép házak, állítólag csak ilyeneket lehet újonnan is építeni. Egy szintén csodaszép hotelben voltunk elszállásolva, ide du. 3-kor érkeztünk. Ötre az összes ajándékot le kellett hozni a hallba, szépen felöltözve, ugyanis Dasho Wangdi, a herceg házába mentünk vendégségbe.

Páran már tradicionális ruhát is vettek (csak 50 USD), nagyon jól néztek ki, másnap, hétfőn reggel én is vettem egyet. Én is lehoztam a kristálylótuszokat, abszolút a legszebb ajándékok, és valószínű a királyi család kapja majd, egyelőre még mindig nem biztos, hogy találkozunk-e velük. A ház hatalmas, csodaszép kívül belül, több nappalival, úgyhogy bőven elfértünk. A herceg fogadott bennünket, kaptunk teát, momo-t, szendvicset, más édességeket, előkerült a helyi whisky és sör is, így kb két óra múlva az egész csoport be volt csípve. A hölgyek a család lámájával mo-t (jóslatot) készítettek, állítólag nagyon különleges volt a lámával személyesen egyeztetni. A többiek, így én is, a herceggel egy külön épületben tovább folytattuk a beszélgetést, és italozást, gyorsan összebarátkoztunk vele. Aztán fogadásból pool-billiárdozni is kezdtek vele, az is vicces volt. Ezután ajándékokat adtunk neki, sokfélét, nagyon örült. Utána a csoport elment, de pár hölgy még mindig a mo-t csinálta a lámával, így maradtunk egy busszal, megvártuk őket, és tovább beszélgettünk a herceggel, újabb viccelődések következtek. Kb. 11-kor mentünk vissza a hotelba, ahol még volt egy rövid vacsora is, ekkor sikerült skype-on egyeztetni Olenával, minden rendben aztán a szomszéd szobában kisebb iszogatás és alvás.

3. nap 02.14 (hétfő)

Reggel ébresztő, kisebb gyomorproblémák, így a reggeli csak alma léből és forró vízből állt. Indul a Valentin nap, Olena nélkül, de már csak egyet kell aludni (juhéjjj) és jön. 9-kor nyitott a shop, ahol a többiek a tradicionális ruhát vették, a csajok lekísértek, mert nekik is kellett sál. Találtunk egy nagyon szépet (egy bő köntöshöz hasonlítható a fő ruházat), inget, magas szárú zoknit, és övet is vettem, fel is öltöztettek, nagyszerűen helyi lakos lettem, nagyon élveztem a benne levést. Vettünk egy hatalmas vajszínű sálat is, ezt majd a lakhang-okban (amelyek a kolostorok) kell viselnünk, ha ilyen helyi ruházatunk van. Tízkor ismét útnak eredt a 6 busz, Maggie mindig más buszban mesél az ott utazóknak. Jómagam Taniával (szoborkiállítás guru) és Stefánnal valamint Juannal és Claudiával Columbiából lógok együtt. A buszunk első sorában ültünk a mai napon mind az öten népviseletben, és a sofőrrel folyamatosan nevettünk, jól beszél angolul, és ontja a helyi sztorikat.

Közben Stefanról kiderült, hogy a ruha amit vett egy thimpui középiskolai uniformis (persze a boltban nem mondták neki, és egyébként csak mintázatban tér el a miénktől) , ezt a sofőr mesélte el, mert felismerte, és mind ő mind mi 5 percig röhögtünk ezen. A fővároshoz nagyon közeli magaslaton egy hatalmas Buddha-szobor épül a világ egyik legnagyobbja lesz, nagyon szép messziről. Utunk Phunakába vezetett, Csecsu rinpoche szülőhelyére, mivel a helyi Phunaka dzongban (csodaszép középkori erőd, amely az ország vallási és közigazgatási központja is egyben) 3 napos ünnepség van, a csecsu (az újhold 10. napja), amely minden dzongban évente egyszer van. Erről Maggie nem is tudott, ez csak egy extra esemény, amin részt veszünk, átszervezve a programunkat egy keveset. Útközben megálltunk egy hágónál (3300 m, egyébként a reptér is 2200 m-en van), ahol a 2005-ös gerillák elleni egynapos „háborúban” elhunyt 6 bhutáni katona és a győzelem emlékére 108 sztúpát építettek a dombtetőre, köd volt, nagyon szép volt.

Annak ellenére, hogy mi voltunk az utolsó busz, 2,5 órás utunk végére beértük a többieket, mert sofőrünk villámgyors. Az út nagyon kacskaringós, szalagkorlát sehol, a természet mese, hegyek, fák mindenhol, itt-ott tradicionális házak.

3 órás út után megérkeztünk a Phunaka-dzongba (erőd). Maggie kérte, hogy mivel mi vendégek vagyunk, a helyieknek ez egy nagyon fontos ünnep, így maradjunk háttérben, ne zavarjuk őket. Megérkeztünk, egy folyó (valójában kettő összefolyásának) által körbeölelt kis szigetre, amin ez az erőd található (a sziget max. kétszer nagyobb, mint maga az erőd). Egy hídon átgyalogolva, sok család ült a füvön, ebédeltek (mintha piknik lenne), felgyalogoltunk egy nagy lépcsőn, beléptünk az erődbe, ahol a 3 napos fesztivál keretében a nagy udvaron különféle táncok és Lámatáncok voltak, több száz helyi emberrel, a Je-Kempo (az ország vallási vezetője) is egy emeleti részről követte az eseményeket. A helyieknek nagyon tetszett, hogy páran helyi ruhában voltunk.

Egy darabig néztük a műsort, aztán Maggie jelezte, hogy találkozni fogunk a 3. legmagasabb rangú lámával, így leszaladtunk pár ajándékért a buszokhoz, felhoztam a két nagyobbik Swarowsky lótuszból az egyiket. Ekkor Maggie elkapott, hogy Olena nem jöhet, mert nem tudták a vízumot elintézni és mind a két lánya komolyan bólogatott hozzá. Én jeleztem, ez biztos vicc, aztán kétszer is pókerarccal jelezték, ez komoly, aztán kicsit összeomlottam, majd ezt látván, Maggie jelezte csak vicc volt, Dasho kérte őt, amikor telefonon egyeztettek, hogy vicceljen meg. A rinpocséval a dzong gyönyörű hatalmas gompájában találkoztunk vele, 3 hatalmas szobor az oltárnál, sok kisebb szobor oldalt, Bhután összes komoly relikviája a gompában vagy a szobrokban, vagy az oltáron. Megérkezett Rinpocse és kaptunk tőle egy három részből álló beavatást fél óra alatt, és egy speciális relikviával áldást is, közben Maggie azt javasolta, hogy folyamatosan tegyünk kívánságokat. Ezt követően visszamentünk a főtérre, a dzongon belül, ahol még mindig láma-táncok voltak. Közben kaptunk speciális áldást, amiért a helyiekkel együtt álltunk sorba. Lassan délután 4 óra volt, mire elindultunk, már mindenki éhes volt, ötre egy közeli hotelbe értünk, lepakoltunk és hatkor végre vacsoráztunk, jómagam már az összeesés határán (az éhségtől). A kaja egész jó volt. Vacsora után netezés, aztán 8-tól közös meditáció a nappaliban, majd Maggie mesélt Bhutánról mindenfélét. Aztán újra dili Olenáék vízuma miatt, a Kathmanduban dolgozó DrukAir légitársaság menedzsere nem tudja addig kiállítani a jegyeket Olenának és egy szlovák srácnak, amíg nem kapja meg a vízumokat emailen szkennelve. Vagy másfél óra körbetelefonálás után, miközben egy személy kirúgásának lehetősége is felmerült egy hiba miatt, végül minden a helyére állt, azaz valószínű holnap este velünk lesznek mindketten: személyesen Dasho Wangdi hozza őket a reptérről el egyenesen Bhumtangba, ami a holnapi állomásunk, Bhután középső-keleti része, nekik vagy 6-8 óra vezetés (annak ellenére, hogy nincs több mint 200 km Paro-tól). Itt 3 napot fogunk tülteni, majd vissza Phunakába két napra.

Egyelőre ennyi, mindent filmezek, már 70 percnyi anyag van felvéve.

Beszámoló a bhutáni-nepáli utazásról Maggie-vel

2011. február 11-25. II. rész

4. nap 02.15. (kedd)

Reggel hét körül ébresztő, reggeli, majd indulás Phunakából Bhumtangba, ami egy régió közép-kelet Bhutánban. Ez a leghosszabb utunk, kb 230 km hegyes, kanyargós, szakadékos utakon. Olenáról még nem tudni, hogy Marekkal, a szlovák filmrendező sráccal megérkeznek-e időben, de estére vártuk őket.

Az út több mint tíz óra volt, az eddigi 2.200 méteres magasságokat most túlléptük, 3.100 és 3.400 méteren (ezek hágók, amelyeken átkeltünk) is jártunk a hat busz egymás mögött haladt folyamatosan. Ezen út során formálódott egy ütős kis csoport, aki az út hátralévő részére egy buszba tömörült, a 3-as buszba, ahol pont egy fiatalos, intelligens, gyorsan, de magabiztosan vezető sofőr volt, aki folyamatosan sztorikat mesélt nekünk, és egész jó zenéi is voltak.

Az út során többször útlezárások is voltak (emiatt sokszor időre kellett odaérnünk egyes pontokra). Az elmúlt pár év az országban a meglévő úthálózat jobbításáról, szélesítéséről, a meredek hegyoldalak kivájásáról szól, mivel itt az utak nem megfelelő minőségűek és keskenyek, viszont egyre többen vásárolnak maguknak kisebb kocsikat, így a forgalom folyamatosan nő. Az utak kialakítását, szélesítését indiai vagy nepáli munkások végzik, ők külsőre, öltözködésre, státuszra is mások a helyiekhez képest.

Minél magasabbra mentünk a csoport annál inkább álmosodott, esetleg érezte magát rosszul (fejfájás, gyomorémelygés), közben egyre nagyobb lett a köd is. Az úton nem egyszer hosszában cukornádak feküdtek, amelyeket az arra járó gépkocsik (azokon áthaladva) nyomták laposra, amit így a helyiek kerítés, egyéb használati tárgy előállítására használhatták. Egyébként az út, a táj lélegzetelállító volt, mint a mesében.

Késő délutánra értünk Bumthang régióba, ahol egyre többet jelentek meg a fallikus szimbólumok a házak falain festve vagy az ereszcsatornán lógva fából kifaragva. Ennek egyszerű az oka: a kagyü buddhizmus drukpa kagyü vonala az államvallás itt, és Drukpa Künli, az őrült jógi, akit nem kell bemutatnom, ebben az országrészben rendkívül aktív volt.

Egy folyóparton, egy nagyszerű sztúpa (Chan Debchi sztúpa) közelében ebédeltünk (egyébként a kaja általában nem rossz, de választékosabb és jobb volt 3,5 éve), majd körbejártuk a csoporttal a sztúpát, és indulás tovább.

Persze folyamatosan faggattam Magie-éket mi a helyzet Olenáékkal, aki egy kicsit korábban már Maggie átszállt a buszunkba, azonban a sztori-mesélés elmaradt, mivel a magasság-váltás miatt nem érezte jól magát. Ekkor történt, hogy Dasho Wangdi hívta őt, hogy tájékoztassa Olenáékról. Átadta nekem a telefont, és megint kezdődött a viccelődés, hogy nem érkeztek meg, de végül tudtam beszélni Olenával is, minden rendben volt, és késő estére ígérték, hogy utolérnek bennünket.

Bumthang Jakar nevű városába (inkább falu) este hét körül érkeztünk meg, komoly kis túra volt. Becsekkolás a hotelba, ismét, mint mindenhol, törékeny hölgyek vitték a csomagokat el a szobákba (és hagynod kell, mert ők ebből keresnek némi pénzt, miközben nagyon kényelmetlenül érzed magad, hogy ők cipekednek). Közös vacsora, Maggie sztorikat mesélt, és közben mindenki Dasho Wangdira, Olenára és Marekra várt. Én felvettem a helyi ruhámat, próbáltam virágot is szerezni, de csak műanyagot találtam, megkérdeztem hogy van dzongka nyelven az, hogy köszönöm (mert hogy meg szerettem volna köszönni neki, hogy személyesen hozta ide a srácokat), meg milyen testtartást kell felvenni egy magas rangú személy üdvözlésekor, így minden készen állt a nem sokkal éjfél előtti fogadásukra.

Megérkeztek, nagy örömködés, kaptak vacsit, majd pár sör és egyéb ital is az asztalra került és beszélgetés kezdődött. Olenáék mesélték, hogy korántsem volt biztos, hogy megérkeznek Bhutánba, mert akkora vihar és eső volt Kathmanduban aznap reggel 5-6 között, hogy az utcára nem lehetett kimenni, s az egész egy hatalmas, a környéket megremegtető villámcsapással és morajlással kezdődött, erre ébredtek ők is (majd egy órán keresztül kívánságokat tettek, hogy abbamaradjon). Utólag tudtuk meg, hogy a közeli Swaiambu sztúpa csoport egyikébe csapott villám akkor (részletek később).

Éjjel fekvés, a szobák mindegyike külső házakban voltak, nagyszerű berendezéssel, de a fűtést magad kellett megoldanod, időnként fát kellett pakolni a kályhába. Ez még nem lett volna gond, de a kályha ajtaja nem illeszkedett megfelelően, így bármit csináltál, a füst szivárgott kifelé, így maradt a hűvös szoba. Itt a maival együtt három éjszakát töltöttünk, a csoport két különböző, egymáshoz közeli hotelekben volt elszállásolva.

5. nap 02.16 (szerda)

A reggeli után indult az időutazás, mondhatom, hogy a túra legizgalmasabb napja jött: délelőtt meglátogattuk a 7. századi Jampay lakhangot (meditációs terem/épület). Ez a Himalája legrégebbi „gompája” (mely köré és fölé a későbbi időszakban további épületeket emeltek, melyet 107 társával együtt egy tibeti király építtette, és azt a célt szolgálták, hogy egy hatalmas, a Himaláján át fekvő démon testét leszögezzék velük. Persze nem csak ez a különlegessége a lakhangnak: itt található egy ebből az időszakból származó Maitreia (következő Buddha) szobor is, amely egyszerre készült a Lhászai híres Buddha szoborral esküvői ajándékként ezen tibeti uralkodó számára. A lakhangban a múlt a jelen és a jövő (történelmi) Buddhájának szobra található, de érdekessége az is, hogy a pici belső gompa bejáratánál van 3 kő lépcsőfok, ami folyamatosan süllyed, és azt mondják, amikor végleg elsüllyed jön el az ideje a következő történelmi Buddhának. Persze itt is rendkívül sok kívánságot tett mindenki.

Ugyanitt volt egy külön Mahakala szoba is, ide csak a férfinép juthatott be, továbbá az épület egy külön részében egy 4 méteres sztúpa, mely a Karmapáknak lett állítva.

Ezután átballagtunk (10 perc) a Kurjey lakhangba, ahol Guru Rinpocse testének sziklafalban lévő lenyomata volt található, eköré építettek egy lakhangot, illetve ebben az épületcsoportban 3 különböző időszakban emelt lakhang volt összesen. Ezen legrégebbi lakhang egy alsóbb szintjén volt egy kisebb bemélyedés a sziklába, ami alatt mindenkinek át kellett kúszni, és ezzel a negatív karmánktól szabadulhattunk meg.

Az emellett lévő lakhangban pedig egy hatalmas Guru Rinpocse szobor volt, több emeleten keresztül. Ahogy kijöttünk innen, eleredt az eső (előző nap Phunakában kellemes tavaszi idő volt), ami negyed óra alatt Holle anyó által rázott dunyhából hulló sűrű hóesésre váltott, és egyszer csak 3-5 cm-es négyszögletes hópelyhek kezdtek esni, és mindenki, mint az óvodások kint ugráltunk a buszok előtt. Azt mondta Dasho Wangdi is, hogy ilyet még ő sem látott.

Visszaugrottunk a hotelbe egy késő délutáni ebédre, majd indulás Pema Lingpa (híres therma-feltáró) kolostorába, a Tamshing lakhangba. Itt több gompa is volt, meditáltunk egy keveset. A legérdekesebb gompa az volt, amiben Pema Lingpa (kovács, de egyúttal mindenhez értő művelt ember is volt) által készíttetett Guru Rinpocse szobor volt, amelynek szemei kissé felfelé néztek (eltérően a klasszikus ábrázolástól). Ezen szobor szívterületén egy thermát (kódolt, az utókor számára elrejtett tanítás) helyezett el Pema Lingpa, melyhez a kódot egy a szobor mellett fekvő kő rejtette, de senki nem fejtette még meg. A szobor körül fadíszítésként egy-egy krokodil volt, melyek Tibet megszállásakor vért könnyeztek.

A gompák látogatás közben külön feladatunk is volt: mindenkinek egy nehéz vaslánc-takarót (mint a középkorban a láncszemekből összerakott mellény) kellett magára terítve az épületen belül egy körön keresztül cipelnie, ezzel is negatív karmáktól szabadulhattunk meg. Én egy kicsit változtattam a gyakorlaton, és először Olenát fektették fel a hátamra, majd őrá a lánctakarót, és így mentünk egy kört (remélem így is „érvényes” volt :o)).

Visszafelé a hotelba tartva szuper parti alakult a buszunkba (Black eyed pies zenéjére). Majd az egyik hotelben mom várt bennünket (jó kis fűszeres chili-őrleménnyel (mint Erős pista)), Dasho Wangdi meghívta a csapatot egy italra, közben még ezen felül is kaptunk vacsorát. A nap ekkor még nem ért véget, ugyanis helyi DJ-ket is szerveztek számunkra bulit tartani. Így ezt sem hagyhattuk ki, először udvariasságból, majd aztán valóban belejöttünk. A sofőrök is velünk mulattak, az egyik be is rúgott (másnap nem is tudott vezetni, de nem volt gond). A buli előtt és közben beszélgetés volt a csoporttal, Maggie-ékkel és Dasho Wangdival, és az egyik svájci srác annyira berúgott, hogy össze-vissza beszélt, végül el kellett kísérni a szobájába (nagyon vicces volt). Nem bonyolult itt fejre állni az alkoholtól, egyrészt azért, mert a sör itt 0,65 literes és 8% -os (Druk 11000 a helyi sör), továbbá a tengerszint feletti magasság is megvicceli az embert. Ezen az éjjelen megint keveset aludtunk.

6. nap 02.17 (csütörtök)

Reggeli, majd a közeli, 4. Shamarpa által alapított Tangpey lakhamgba mentünk (eddig az egyetlen karma kagyü hely), itt egy nyingma láma meditált, akitől áldást is kaptunk. Kiderült róla, hogy nyungne gyakorlatokat végez, és az ehhez szükséges meditációs szövege Csecsu Rinpocse nagybátyjától, tanítójától Sherab Dordzse Rinpocsétól származik. Itt a kolumbiai Juan barátunkat megtréfálták, eltűntették a cipőjét.

A csapat erősebb tagjaira itt feladat várt, egy 40-50 kg-os követ kellett egy körön keresztül cipelni. Mivel nehéz volt, és fogás sem volt rajta, így csak ketten tudták megcsinálni, többen próbálkoztak, egy valaki több napra le is pukkant egy kicsit.

Ezután vissza a hotelba ebédelni, majd buszozás a Mebarzo tóhoz (vagy tűztóhoz), ahol Pema Lingpa tertön (előző nap a kolostorában jártunk) több thermát is talált (16-17. század). Első alkalommal nem akartak neki hinni, majd következő alkalommal oda rendelt mindenkit, és beugrott a tóba. Több mint egy óráig nem jött fel, aztán mindenki megrökönyödésére felbukkant egy újabb thermával a kezében. Itt elbúcsúztunk Dasho Wangditól, aki visszavezetett Thimpuba.

Innen késő délután vissza az előző napi helyszínre a Kurjey lakhangba, ahol meditálhattunk, majd az innen 2-300 méterre lévő Guru Rinpocse által fakasztott (magától megjelenő) forrás vizében mostunk hajat Maggie javaslatára (este 8 óra, pár fokos csak a levegő), és ásványvizes palackokat is töltöttünk. A forrás vize egyáltalán nem tűnt hidegnek. Mindeközben csillagos ég, majdnem telihold, és a hold körül szivárvány. Páran mindeközben vásároltak a kis városka főutcáján.

Vacsora, majd utolsó éjszaka itt, alvás a továbbra is hideg a szobában, apró kísérletet tettünk a füstmentes begyújtásra, sikertelenül.

7. nap 02.18 (péntek)

Reggel döbbenetes hír fogadott bennünket: páran éjjel felkeltek, hogy a hotelszobájukban a tüzet táplálják, és a szoba ablakból látták, hogy hatalmas tűz van a városban, tőlünk vagy 2 km-re a másik hoteltől meg vagy 5-600 méterre (3 hónappal korábban pont itt volt hasonló eset). 4-5 fő a csoprotból leszaladt megnézni tud-e segíteni. A főút egyik oldalán a szorosan egymásba épített faház-boltok égtek (ezek lakásként is szolgáltak). Kb 12-15 faház égett le, és hogy megakadályozzák a tűz továbbterjedését, pár boltot ledózeroltak, illetve az út túloldalán lévő házakat locsolták. Akik ott voltak mesélték, hogy hihetetlenül nyugodt volt mindenki, amit tudtak kimenekítettek, próbáltak a helyiek segíteni a tűzoltóknak, de az egy, gyengén felszerelt kocsi nem jutott sokra. Utólag tudtuk meg, hogy négyen sérültek meg, egy személy meghalt. A tűzről nagyon sok képet készített egy velünk utazó osztrák profi fotós. Nem tudjuk mit gondolhattak a helyiek rólunk: itt ez a csoport, egyik nap döbbenetes hóesés, majd hatalmas tűz az itt tartózkodásuk alatt…

Reggelink után indulás vissza Punakhába, 9 órás út várt ránk. Persze át kellett haladnunk a városkán, és még mindig füst gomolygott, füstölgő romok, tűzoltó kocsi, hajnalra a hadsereg egy része is megérkezett, ideiglenes szállásokat alakítottak ki reggelre, nem volt kellemes látvány, de minden indult újra.

A visszaút a csodás tájakon meseszép volt, hiszen szikrázó napsütés, miközben minden havas. A buszok sorrendben egymást követve veszik a kanyarokat, a háttérbenhatalmas hófödte hegyek, vízesések, hatalmas völgyek a mélyben, egyforma régi stílusú vályog és faházak, megművel teraszos földek, kocsi alig, néha útlezárás miatti kényszerszünet (szurokfekete indiai melósok század eleji munkagépekkel), szuper!

Útközben ugyanott álltunk meg ebédelni, mint idefelé jövet, ugyanannál a sztúpánál, de most meditálásra is jutott idő. Az étterem tulajdonosa egy selyemthangkákat készítő mester, akivel Maggienek a benalmadenai sztúpával kapcsolatosan volt egy hihetetlen sztorija (ezt majd szóban elmondom, mert hosszú). Útközben találkoztunk majmokkal is.

Közben megkarcolták pont a mi buszunkat (Axel a vita elkerülése végett gyorsan adott a szembejövő kocsinak 100 dollárt), de mikor leszállt az este újabb koccanás történt: az előttünk haladó buszunkba lépésben belegurult egy teljesen részeg sofőr, aki nem tudta még a féket sem benyomni.

Este az idefelé is használt szálláshelyen szálltunk meg Phunakában. Ezen az estén volt telihold, közös meditálás és alvás.

8. nap 02.19 (szombat)

Reggelink után fél órás út a hegyen felfelé a kicsi Nobugang lakhangba, amely Csecsu Rinpocse születési helyétől 100 méterre található. Ugyanezen a dombtetőn született a 4. király négy felesége és Dasho Wangdi felesége, Ashi Sönam, az 5. testvér is. Ebben a lakhangban található a Milarépa életéről szóló falfestés, ami nagyon inspirálta Csecsu Rinpocsét kiskorában. Itt Maggie vagy két órát mesélt Rinpocse életéről, én ilyen részletes és inspiráló elbeszélést még sosem hallottam az életéről, mindenki, még azok is, akik nem ismerték őt, elérzékenyült (az élettörténet részletes leírásától most eltekintenék). Majd átmentünk abba a házba, amely helyén korábban Rinpocse szülőháza állt, és Rnpocse leszármazottai és a szomszédok vendégül láttak bennünket (én amíg a házban voltunk hihetetlenül rosszul voltam).

Majd ebéd útközben Drukpa Künli kolostorának, a Shimi lakhangnak a közelében egy étteremben, nagyszerű kilátással. Majd 10 perces séta fel a dombra, és megérkeztünk a kolostorba, aminek az udvarén állt egy kis bhuténi stílusú szürke sztúpa, amely Drukpa Künli kísérőjének, a kutyájának maradványait tartalmazta. Maga a gompa nagyion erőteljes volt, nagyszerű szobrokkal, köztük Drukpa Künlié is. Maggie már az elején kérte, hogy a hölgyek közül, aki gyereket szeretne, az üljön külön, és azok kockával dobhattak a helyi láma segítségével. Ha jó szám jött ki, akkor választhattak nevet a gyereknek (így mindenki megtudhatta azt is, hány fiú, hány lány lesz), és ahányszor választottak, annyi gyermek lesz várható. Nagyon izgi volt az egész, Olena is emgfutotta a körét, de előtte megkérdezett engem, nem zavar-e :o)). Mindezt megelőzően pedig a helyi láma megáldott mindenkit Drukpa Künli íjával és hímvesszővédő bőrtokjával.

Ezt követően, még a vacsora előtt, átmentünk a Khuruthang lakhangba, ami a csoport egyik felének (a miénknek) a szállásához volt nagyon közel. Ezt a gompát a négy királynő és Ashi Sönam édesapja építtette. Itt találkoztunk a 2. Csecsu Rinpocse szoborral (ez valóban élethű volt), a helyi láma, aki ismerte Maggie-t, fogadott bennünket, kaptunk teát, sütit és áldást is tőle. A lakhang udvarán volt egy hatalmas sztúpa is, azon a helyen, ahol Nagi Rinchen, egy híres indiai jógi a 14. századból meditált.

A mi szálláshelyünkön vacsoráztunk (két órával előtte még a minisztrelenököt fogadták ugyanitt), és volt egy szülinaposunk is, aki hatalmas tortát kapott, én meg a helyi buszsofőröket rávettem, hogy énekeljenek neki.

Beszámoló a bhutáni-nepáli utazásról Maggie-vel

2011. február 11-25. III. rész

9. nap 02.20 (vasárnap)

Fél hétkor ébresztő, futottam egy kicsit a környéken, majd beültünk a tegnap este meglátogatott lakhangba meditálni egy fél órára. Reggeli, utána Maggie elmesélte, hogy a kísérőnkkel milyen személyes konfliktusai volt, majd megkért bennünket, hogy még jobban vigyázzunk arra, hogy ne kerüljünk túl személyes viszonyba a helyiekkel, mert annak lehetnek következményei a kulturális félreértések, és a feudális hierarchikus rendszer miatt. Sajnos másnaptól emiatt új kísérőt kaptunk.

Indulás Thimpuba de előtte még ismét meglátogattuk a Phunaka dzongot (az erőd, amelyet két kis folyam ölel, ahol Bumthang felé menet megálltunk már, amely többek között a Je-Khempo téli rezidenciája (azaz vallási központ és közigazgatási központ is) és az előtte található kis lakhangot. Közben kiderült, hogy a dzong-tól alig 500 méterre az 5. Király és kísérete tartózkodott, és a biztonsági előírások miatt még csak látni sem láthattuk a királyt, ahogyan kijön a másik helyről, hanem a dzong belső részében kellett maradnunk. Közben Maggie és lányai (Ania és Galu) megpróbálták elérni a biztonságiaknál a dzong bejáratánál maradva, hogy a csoport találkozhasson a királlyal, Meggie-től megkaptuk a protokollviselkedés módját is, és vártunk. Közben a dzong legbelső gompájában, ahol egy héttel korábban beavatást kaptunk, szertartás folyt, amire beülhetett az egész csoport. Közben kiderült, hogy az oltár mellett (egy kicsit eldugott helyen) a Je-Khempo (a legmagasabb (választott) vallási vezető) is bent ült. Aztán kiküldtek bennünket, és az udvaron vártunk, néha megjelent Maggie, hogy tájékoztasson bennünket, mi a helyzet a dzong bejáratánál.

Tehát 1-2 óeácskára bent ragadtunk az erőd udvarán (mert ki nem mehettünk), de nem bántuk, hiszen ennél jobb társaságunk nem lehetett. Az épületen kívül a király, előttünk a gompában a Je-Khempo és Bhután legfontosabb vallási ereklyéi, közvetlen jobbra tőlünk az ország alapítójának, Shabdrung Ngawang Namgyalnak a teste (kudun-ja, amit senki nem láthat, a 17. századból) mögöttünk egy épületben, ugyanazon belső udvaron Bhután egyik legértékesebb ereklyéje egy kis csontdarab, amin egy Szerető Szemek forma jelent meg, mint egy véset (szintén nem publikus). Végül a király elment, nem találkoztunk vele, de a Je-Khempo-tól kaptunk áldást egy purbával: hosszú sorban álltunk elé és meg kellett hajolni előtte. „Etikettben” felkészültek voltunk, hiszen az egész túra alatt, mint már írtam, ha bementünk egy gompába, mindig 3 leborulás a trón felé, 3 leborulás az oltár felé, és magas rangú lámának sosem mutathatunk hátat.

Majd át tudtunk menni a dzong melletti Ching-lakhangba, amelyet Csecsu Rinpocse mindig javasolt Maggienek meglátogatnia és erős kívánságokat tennie (mert itt minden kívánság teljesül), mi is így tettük. Ez a szobor párszáz éves, és egy 13 évvel ezelőtti nagy árvizet is sértetlenül átvészelt, pedig maga az épület összedőlt. A Buddha szobor mellett volt egy lapos kő, amelyen egy olyan Gyémánt Tudat kép volt, amit talált thermának tartanak. Itt volt a padlóba beágyazva egy gyönyörű sötétbarna kő fehér szabályos mintázattal, és szemformákkal, a bizonyos zee kő, ami a természetben is így jelenik meg, és rendkívül drága, Bhutánban nem is adhatod el, ha van, akkor sem, mert börtönbüntetés jár érte. Ez a gazdagsás szimbóluma, legfeljebb 9 szemforma lehet rajta. Végül az itt lévő gondnok szerzetestől áldást is kaptunk egy Mahakala-purbával (egy fiatal fiú volt, akit Maggie már vagy 10 éve ismert).

Indulás Thimpuba, minden havas, mese a táj, útközben több sztúpa is az út közepén volt, ezeket néhol a buszokkal körözve megkerültük, izgi, amikor hat busz keringőzik. A kora délután phunakai nyárból fokozatosan a télbe mentünk át a hegyekben.

Az egyik legmagasabb hágónál (Docula-hágó, 3100 méter), ahol a 108 sztúpa van (erről korábban írtam), megálltunk egy étteremben ebédelni, majd a sztúpáknál is időztünk.

Thimpiban a szokott helyen szálltunk meg ismét, vacsora, találkozó Dasho Wangdival, majd Maggie diszkréten megfogott bennünket (10-12 embert, a „rosszcsontokat”), és Dasho Wangdival elmentünk az egyik barátjának a bárjába, a Zone-ba beszélgetni és italozni, kellemes hely volt. A tulajdonos felmenője híres fordító volt, alap könyveket fordított le angolra. Dasho másik gyerekkori barátja is ott volt, Benji, aki arról mesélt, hogy neki mit jelent a buddhizmus. Kiderült sok családban az elsősorban a kívánságtételre, helyek meglátogatására szűkül, több családnak van saját lámája, aki időnként szertartásokat végez, de aktív meditálás nem történik. 1-2 órát maradtunk, nagyon jó volt.

Holnaptól a programok a csütörtök reggeli Kathmanduba történő visszarepülésünkig nem minden napra fixek, Maggie bízik abban, hogy össze tud hozni találkozó(ka)t fontos emberekkel. Láma Ole terv szerint február 25-én érkezik Bhutánba pár napra, mi már nem találkoznánk vele, mivel egy nappal előbb utaznánk el. Maggie folyamatosan azon van, hogy az ő érkezését egy nappal előbbre hozza Bangkokból. (A jelenlegi fiatal király édesanyja, az anyakirálynő jelezte Maggienek, amikor pár napja találkoztak, hogy „nem szerencsés jel”, ha Ole nem találkozik tanítványaival, amikor ide megérkezik (ezek pedig itt Bhutánban számítanak)).

10. nap 02.21 (hétfő)

Reggeli után még gyorsan vettünk Olenának egy komplett helyi ruhát a hotel melletti boltban (nagyon bájos benne). Persze a mai napon is szikrázó napsütés. Új idegenvezetőt kaptunk, Sambo a neve (nepáli származású), buszozás a közigazgatási központként működő thimpui Tashi Chö dzongba, ez a Je-Khempo nyári rezidenciája is. Ebben találhatók miniszteri épületek is, és a király hivatala is. A dzong mellett van a királyi rezidencia (egy teljesen hétköznapi épület, mely a 3. királyé volt), több miniszteri épület (egyébként a vezetők, így a király is folyamatosan járja az országot, hogy megtudja, hogyan él a lakosság, azaz közvetlen a kapcsolatuk az emberekkel). A dzong gompájában fogadott bennünket Nödön rinpocse, a 3. legfontosabb láma Bhutánban (ő adott beavatást nekünk Phunakában egy hete), persze előre nem tudtunk róla, Maggie csak valami meglepetésről beszélt. Tehettünk fel neki kérdéseket, nagyszerű válaszokat adott. Majd megkaptuk tőle ugyanazt a beavatást, mint korábban, ugyanazon értékes ereklyével áldott meg bennünket, így Olena és Marek is részesült benne (így nem maradtak le semmiről).

Ezután ebéd a hotelban, majd indulás Paro-ba, de még útközben meglátogattuk a városban található, a 3. Királynak állított emlék-sztúpát (ő negyven-pár évesen hunyt el, az első komoly reformer), amely a Benalmadenai sztúpának szolgált mintául. Itt páran tudtunk borulni is. Itt volt egyérdekes történet: sok idős, mosolygós, kedves embert lehetett látni a nagy imamalmok körül, azok tövében, az idegenvezető elmesélte: hogy sok család reggel kihozza az időseket a kolostorok, sztúpák mellé, akik egész nap ott mantráznak, majd este haza (olyan funkció ez, mint a nyugdíjas klub)

Késő este érkezés, vacsora, utána Maggie sztorizgatott a bárban, majd alvás. Nagyon szuper helyen volt a szállás: egy fákkal teli mini „város”, ahol kétlakásos bungalók vannak mindenhol, kőlapos utakkal összekötve. A 4. Király koronázására készítették 1972-ben a sajtó és más külföldi vendégek számára szállásként. Ez volt az ország történetében az első nagy esemény, amire a külföldi nyilvánosság is meg volt hívva.

11. nap 02.22 (kedd)

Reggeli (minden nap: omlett, toast, lekvár, vaj, banán, porridge, tea, kávé, gyümölcslé) után meglátogattuk a Kichu lakhangot, amelyben 7. században készült gompa is van. Ezeket a régi gompákat úgy képzeljétek el, hogy kb. 8x5 méteres kicsi helyiség, benne egy ember méretnél kétszer nagyobb központi szobor, mellette további kisebb szobrok, és a fal mellett végig emberméretű álló szobrok, vagy védelmezők, vagy tanítványok, és nincsen ablaka. Itt egy fiatalkori Buddha-ábrázolású szobor van, és éppúgy, mint az egyidős, 7-8. századi Jampe lakhang, szintén nagyon erős hely, Maggie legkedvesebb helye. Ahogyan ezt korábban leírtam, ezen 108 lakhangot (ebből 3 Bhutánban van) egyszerre készítette Songtsen Gampo tibeti király, aki egy Himaláján áthúzódó démont láncolt le velük. Itt lehetett kívánságot tenni és kockával számot dobni, sikerült meglepően jó számokat dobni mindenkinek (egy kicsi ördögi kétely azért utólag megjelent bennünk, mert kiderült, hogy a láma, aki leolvasta a számokat a kockákról, nem lát jól, ugyanis szemüveget kapott tőlünk ajándékba :o))).

Ezen kis lakhanggal egy épületben, a következő szobában volt Dilgo Khjentse Rinpocse szobája is. Az épületben volt egy másik gompa is, itt ép szertartást végzett egy láma, ahol egy gyönyörű Kurukulla szobor volt. Mindenkinek nagyon tetszett a hely

Aztán átmentünk a Paro dzonba (erőd), itt forgatták a Kis.Buddha c. filmet (itt található az a gyalogos híd). Ide belépve Maggie elmesélte, hogy miért van minden dzong bejáratánál 4 védelmező ábrázolás, mit jelentenek. A falon volt egy másik ábrázolás is: egy elefánt, egy majom, egy nyúl ás egy páva áll egymás hátán és gyümölcsöt szednek egy fáról. Ez nagyszerű példája az összefogásnak, mindenki beletett valamit: közösen ültették el, közösen nevelték a fát, majd fogyasztják el a gyümölcsöt.

A dzongból gyönyörű kilátás van a völgyre, a kisvárosra, mint egy makett, a távolban havas hegyek, óriási.

Vissza a hotelhoz, előtte azonban megálltunk helyi íjászatot nézni. Volt egy egyszerű elkerített tér, ahol 150 méterre lévő táblára lőtt célba 5-6 fő. Kiszálltunk a buszból és kb. 10 méterről, oldalról néztük a céltáblát (bíztunk benne nem bennünket lőnek le), és pont a végén két srác is eltalálta, mindenki szerint lehetetlen feladat (a nyilak nagyon gyorsak voltak).

Ebéd a hotelban, amely szinte mindenhol egységes: kenyérlepény, fehér és helyi vörös rizs, párolt zöldségek, zöldségek szószban, nyers zöldségek (lila hagyma), egész cili-paprika, zöldbab sajtos chili szószban, és a furi húsok, melyek tipikusan apróra darabolt csirkék vagy marhahús csontostul (ez a kedvence a helyieknek, nekünk nem jött be mindig).

Délután vissza a Paro dzong feletti lőtoronyba, ahol a megnézni terezett múzeum be volt zárva. Visszafelé megálltunk egy épületnél, ami egy sztúpa volt (Dumtse sztúpa), 6-700 éves, be lehetett menni, 3 szintes volt (lényegében a sztúpában jártál), sejtelmesen sötét belülről, és minden szinten más típusú képek a falon, valami fantasztikus ábrázolásokkal (a leginkább a védelmezők tetszettek).

Ezt követően vásárlás (pl. 900 Ft-ért 0,75 liter helyi rum (a helyi pénz a nültrim)), majd egy órányi meditáció a Kichu lakhangban (előző nap jártunk ott).

Este 9-kor vacsora a hotelban, majd közös beszélgetés.

12. nap 02.23 (szerda)

A mai nap a nagy túrázás napja: délelőtt indulás Taktshang-ba (a Tigrisfészekhez, ami egy meredek hegyoldalba épített kolostor (lakhang)). Bő másfélórás meredek gyaloglás ismét rgyogó napsütésben, csodálatos természetben. A meredek szakaszt mindenki teljesítette, nekem egyetlen aggodalmam az utolsó párszáz méter volt, ahol szuper meredek lépcsőn kell legyalogolni egy több száz méteres sziklafalon. Jeleztem a csoportnak, hogy bármilyen eszközt bevethetnek, hogy lejussak oda, mert sajnos 3 éve a tériszonyom miatt nem mertem le(fel)menni. A lépcsőkhöz érve kiderült, hogy építettek mindenhova korlátot, így egy fokkal könnyebb volt elindulni. Egyik kezemben egy felfújható egyméteres hosszú nyél végén lévő mosolygós tigrisfej, azt bámultam végig, és Olenával kézen fogva ballagtunk lefelé, majd felfelé kacskaringós lépcsőkön. Felérve csodaszép kilátás, olvadó hó, vízesés. Több épület is van itt, van egy Guru Rinpocse gompa (anyatigrisen lovagolva (repülve) küzdött a démonokkal egyik haragvó emanációja formájában), alatta egy barlang, további gompák, egy Guru Rinpocse tanítványának maradványait tartalmazó sztúpa, mellette egy anyatigris fészkének nevezett hasadék, egy kicsit fentebb pedig egy Jase Cögyal barlang. Szóval volt mivel elütni az időt, és meditálni is volt lehetőség.

Még a csoport harmada a Tigrisfészeknél volt, amikor délután fél kettőkor Axel bejelentette (a másnapi hazaindulás előtt): lehetőség van maradni 26-áig, vagy 27-éig, hogy Láma Oleval találkozhassunk (25-én jön, 26-án délelőtt tanít, de hogy ezen részt vehessen valaki, 27-éig kellett maradnia). Megjegyezte, hogy 26-áig mindenki maradhat, kivéve Májki, mert neki már 25-én este el kell repülnie Kathmanduból (mindenki más a 26-a reggeli repülővel elérhette az aznapi csatlakozásait Kathmanduban). Mindenki lázas matekba fogott, tud-e maradni, hiszen minden egyes további nap 200 USD-ba került, és további egyszeri 100 USD a jegyváltoztatási és vízum-hosszabbítási adminisztrációs költségek. Nekem még a repjegy átfoglalási költségek is ott voltak, amiről semmi fogalmam nem volt, csak a szállásra való érkezéskor tudtam elkezdeni intézkedni. Választ mindenkitől estére vártak.

Közben harmad úton lefelé, egy csodálatos kilátású étteremben ebédeltünk, ahol Jakub (prágai, Ole fordítója) majd egy órát mesélt Guru Rinpocse életéről, nagyszerű volt.

Lefelé menet szerintem mindenki (én biztosan) azon matekoztunk, hogyan legyen a maradás.

Negyed hétre értünk a hotelba, és kb 20 perc múlva meg is kaptam a választ a hazai utazási irodától, hogy haza tudok repülni 28-án Kathmanduból viszonylag elfogadható módosítási díj ellenében. Olena sajnos csak 26-áig marad Bhutánban (ő viszont lényegében ingyen, hiszen a kifizetett első két napot nem töltötte Bhutánban). Végül 20 fő tervezte maradását 26-ára, 14-26 fő 27-ére.

Majd szép ruhába öltözés, felvették a lányok (Olena is) is a helyi viseletet, meg mi is, hiszen vártuk Ashi Sönam-ot és Dasho Wangdit búcsúzkodni. Ők Thimpuból (bő órányira) érkeztek Maggie-vel, aki egész nap hősiesen az itt maradásunkat intézte. Megérkeztek, mi a helyi viseletesek elől vártuk őket, két sorban álltunk a szállodabejáratnál belül, az egész emelkedett hangulatú volt. Aztán vacsora, és mindenki kapott tőlük egy kis színes cserép védelmező-maszkot ajándékba. Beszélgettünk velük, csoportfotóztunk, kérdeztük az ország dolgairól őket, és Ashi Sönam teljesen lenyűgözött mindenkit szépségével és kedves és intelligens válaszaival.

13. nap 02.24 (csütörtök)

Ma kora reggel a 77 fős csoportból elrepült 40 fő. A mi programunk csak reggel derült ki, hiszen tegnap késő este is még hatalmas szervezkedés volt az itt maradás miatt. Az elutazó sofőrök kaptak pénzajándékot. Reggelre kiderült, csak 6-8 hely van a 27-ei vasárnapi járatra, így bizonyos elvek szerint szelektálni kell az eredetileg további egy (összesen 3) napot itt maradni akarók közül. Én elsőként belekerültem az ittmaradók közé, mert már eltoltam a repjegyemet (így jól is jött ki, hogy eredetileg 25-én repültem volna haza).

Reggeli után a Paro melletti, romos, 17. századi Drukyel dzonghoz mentünk (fél óra buszozás), ahonnan gyönyörű kilátás volt Paro város völgyére és innen láttuk Bhután 2. legmagasabb (7000 m feletti), hófödte hegyét is. Az erőd úgy nézett ki, mint egy középkori európai várrom, még korábban tűz martalékává vált, és nem volt pénz a rendbetételére. Meditáltunk egyet a romokon, majd vissza a hotelba ebédre, utána a Paro-dzonghoz tartozó több szintes őrtornyot látogattuk meg, amely Bhután legismertebb múzeuma. Több minden van kiállítva itt vagy hat szinten: thangkák, szobrok, fegyverek, bélyegek, élővilág, életmód, ezer éves leletek.

Ami mindenkit egyértelműen lenyűgözött, az a torony legfelső kicsi termében található 3 dimenziós fa ábrázolás, mely négy oldalán négy különböző vonal menedékfa-szerű bemutatása történt, a fán lényegében külön szobrok. Persze a kagyü vonal volt a legnagyszerűbb, több mint féltucat egyesülésben lévő forma, és más Buddha-formák. Egyszerűen nem tudtuk otthagyni a termet.

Majd még a dombról lefelé menet beszaladtunk a Dumtse sztúpához párat körözni, ez az, amit két nappal korábban látogattunk meg.

Ezután a korábban meglátogatott Kichu lakhangba mentünk vissza meditálni vagy másfél órát, megint hideg volt bent, de nem bántuk.

A vacsorát követően a hotel éttermében együtt maradt a csapat, és a közös beszélgetés átcsapott laptopról letöltött karaoke-zásba, melynek főszereplője Roman volt, de Maggie és lányai is nagyon aktívak voltak. Maggie és lányai egymás közötti kapcsolata egyszerűen lenyűgöző: imádják egymást, mindent együtt csinálnak, példaszerűen egy hullámhosszon vannak. Axel megkapta csoport ajándékát egy hosszú hétvégi amdeni-retreat, Maggie és a lányok is kaptak ajándékokat (Maggie-nek álltuk a költségeit), így a megmaradt nagy Swarowsky lótuszt is ő kapta, nagyszerű munkát végzett.

14. nap 02.25 (péntek)

Reggel korán keltünk, mert 6.50-re ígérték Láma Ole reptéri érkezését. Hattól megreggeliztünk, majd a csomagokkal elmaradtunk, így azokat a hotelban hagyva inkább a reptérre buszoztunk (20 perc). Kiderült, Ole csak 8.20-kor érkezik, így vissza a csomagokért, majd reptér ismét. Útközben a reptér fel sok iskolás nemzeti viseletben, hátitáskával, kis ételhordóval ballag a sulikba (szerintem minimum napi kétszer félóra séta, amit megtesznek). Aztán kiderült, hogy még vagy bő óra mire megérkezik, mert az eddigi összes időpont félreértés volt. Dasho Wangdi, aki puccparádéban, spéci rendszámú terepjáróval jött Ole-t fogadni már fél hétre az akkor még zárva lévő reptérre, elnézte az időpontokat, és Láma Ole átszállásának időpontjait hitte ide érkezési időpontnak, nem győzött elnézést kérni tőlünk. Ole megérkezett, mi egy első emeleti étteremben vártuk a reptéren, a repülő pont az orrunk elé gurult be, és integettünk egymásnak. Majd feljött hozzánk, mindenkit egyesével üdvözölt, aztán igyekeztek Thimpuba, találkozókra.

Mi is Thimpuba mentünk, lepakoltunk a szálláson, rendeltünk pár szendvicset, előtte még mászkálás a városban, a többieknek a nemzeti viselethez passzoló, díszes csizmákat néztünk, véletlenül összetalálkoztunk egy helyi emberrel az utcán, beszélgettem vele, és kiderült hogy mérnökként Magyarországon is tanult.

Nálunk járt ember mérnök az utcán majd félóra buszozás és 40 perc gyalogtúra a Tango lakhangba, amely a kapu ahhoz a lakhanghoz, ahol Bhutén legféltettebb tulkuja, Gyaltse Tenzin Rabgay Rinpocse él és tanul. Ő Kelet-Bhutánban született, és 3 évesen egy olyan, több generációval korábban használt dzonka (helyi nyelv) dialektusban beszélt, amit a családjában senki nem értett, és közben folyamatosan azt mondogatta: beszélnem kell a királlyal. Emlékezett több száz évvel korábbi történetekre, dzongok építésére (aztán ezek az előző életbeli emlékek eltűntek). Aztán megmutatták őt magas rangú vallási vezetőknek is, és kiderült, ő Shabdrung Ngawang Namgyal (Bhután 17. századi szellemi, közigazgatási alapítója, dzongok építője) munkájának folytatója, a halála után őt követő vezető miniszter. A 14-15 éves vastag szemüvegű fiú a korához képest nagyon éretten, komolyan beszélt. Adott rövid tanítást is: használjuk az értékes időnket meditálásra. A lakhang udvarán, a dombon két olyan kutya ugatott ránk érkezésünkkor (a gompából kifelé jövet már nem), amelyek ránézésre igazi védelmezők voltak.

Ezután legyaloglás, majd egy gyors vacsora egy étteremben, szállás, átöltözés és fél 9-re Dasho Wangdiék lakásába voltunk hivatalosak vacsorára és Láma Ole-val való találkozásra. Ettünk egy jót, ezt követően persze mindenki Ole-ra volt kíváncsi, akit Axel a zarándokutak jelentőségéről kérdezett, és ő beszélt is erről vagy egy órát.

Nem maradtunk sokáig, mert kiderült, Ole csak egy órát aludt utolsó este, éjfél előtt otthon voltunk. Úgy volt, hogy még találkozunk a mo-t csináló házi lámával, de ez elmaradt.

15. nap 02.26 (szombat)

A csoport 2. fele 26 fő elment ma reggel fél 9-kor. Olena is, mivel nem tudta eltolni a jegyeit, másfél óra buszozás Thimpuból Paroba, a reptérre, így nyolcan maradtunk: Viktor és Mark (az ausztrál szervezetünk vezetői), Marek (kamerás srác), Klara és Roman (Brno és EC), Tania és Stefan (akik előző este tudták meg biztosra, hogy jöhetnek) és én. Ole előadása délelőtt 11-kor kezdődött, mi egy kicsit előbb odamentünk busszal (egy maradt nekünk is itt). Az előadásra sok fiatal 14-17 éves érkezett egyenruhában (mint amilyen az itteni rendes ruha, az egyes iskoláknak külön-külön egyébként egységes a ruházata), ez egy kicsit meglepett mindenkit, de utólag Maggie elmagyarázta, hogy ez a királyi család javaslata volt és Láma Ole is így szerette volna (óvatosan kell megtenni az első lépéseket nyugatról egy olyan országban, ahol a dharma mindennapos mindenki számára).

Az előadás egy az egyik királynő felügyelete alatt álló alapítvány épületének termében volt, és az egészet Dasho Wangdi, Ashi Sönam szervezte Maggie segítségével. Láma Ole egy feldíszített trónuson ült, kb. 10 percig, aztán felállt és így tanított tovább angolul, fordítás nélkül, ugyanis itt minden kisgyerek már az óvodában tanulja az angolt. Marek felvette a másfél órás előadást, ami teljesen arról szólt, amit Láma Ole bármelyik nyugati előadáson elmondott volna. Kérdésfeltevés nem volt a helyiek részéről, mi megegyeztünk, hogy közülünk Roman a kelet-nyugat kapcsolatáról tesz fel kérdést, ha túl nagy csönd lenne, szükség volt rá.

A végén Láma Ole megkérdezte, hogy szeretnének-e meditálni, mindenki rábólintott, így volt egy három fény meditáció Buddhával. Legvégül Láma Ole megkérdezte a hallgatóságot, jó ötletnek tartanák-e ha lenne itt egy hely, ahova le lehetne járni meditálni (Dasho Wangdiék segítenének majd ebben). Kifelé jövet kérdeztük a diákokat hogyan tetszett nekik az előadás, mindegyikőjüket a meditáció fogta meg. Az idősebb korosztályt az egész előadás lenyűgözte. Itt volt Benji, Dasho Wangdi gyerekkori barátja (ővele találkoztunk múlt vasárnap este a „Zone” kávézóban), aki teljesen el volt szállva.

Aztán átgyalogoltunk egy hotelba ebédelni, kiderült, hogy Láma Ole-ék is itt ebédeltek. Mivel ők rohanásban voltak, így csak pár percet ültünk együtt, nekünk később is jött az ebéd, de eddig a legjobb étkezésünk volt.

Ezután átöltözés a hotelunkban, majd Sambo, az idegenvezető javaslatára felmentünk egy közeli dombtetőre, ami telis-tele volt imazászlókkal és egy órát meditáltunk (volt egy kis szél). Majd ezután busszal felmentünk a közeli hegy oldalában található, Thimpuból is jól látható hatalmas, 52 méteres fém Buddha-szoborhoz, amit még nem fejeztek be, és belógva az építkezésre tátott szájjal bámultuk. Ugyanilyen hatalmas további két szobrot terveznek az ország más részein: Guru Rinpocse és Shabdrung Ngawang Namgyal ábrázolásával.

Lementünk egy kellemes kávézóba, majd vissza a hotelba, ahol vacsoráztunk, és nagyon vártuk, hogy Maggie-ék hívjanak, hátha találkozhatunk még utolsó este velük. Láma Ole ma délután azzal a tulkuval találkozott, akivel mi egy nappal korábban.

Aztán jött a hívás, hogy most menjünk, épp végeztek a hotelban a vacsorával. Tíz perc múlva ott is voltunk, megtudtuk, hogy kora este még találkoztak egy további királynővel (a négy anya-királynő közül Ole előző nap már találkozott kettővel), akinél Ole ott is hagyta gaóját, illetve Kerstin meg is jegyezte, hogy a mai találkozó történelmi pillanat volt, de azt már nem árulta el, miért. Ole nagyon örült nekünk, kaptunk áldást is tőle, de gyorsan le kellett lépnünk, mert Dasho Wangdi és Ashi Sönam testvére jöttek Ole-t meglátogatni (ők egy pár voltak, ha jól értettem). Jelezték, ha időben végeznének, hívnának bennünket, hogy menjünk, de végül nem hívtak, pedig vagy további 2-3 órán keresztül maradtunk még ébren, egy hatalmasat beszélgetve az egyik szobában (Mark még a 16. Karmapa mandala-rizséből is osztott mindenkinek egyet, szerezte korábban).

16. nap 02.27 (vasárnap)

Reggel hétkor ébresztő, reggeli, majd indulás a reptérre Paroba. „A nyolcak” mellett Ania és Galu is velünk jött, egy időben repülünk, csak ők Bangkokba. Útközben folyamatosan őket és Taniát faggattam arról, hogy mikor mi történt, hogy az útinapló minél pontosabb legyen. A sofőr nyomta a gázt a kanyargós utakon, én meg a laptopot püföltem, így majdnem róka lett belőle (ugyanis könnyen felkavarodik a gyomrod, ha egy dolgot nézel folyamatosan ilyenkor).

Időben érkeztünk, várakozás, majd felszállás a gépre, ahol többen megfogadtuk, hogy ide még visszajövünk. Landolás Kathmanduban délután egy körül, teljesen más vibráció.

Két Ausztrál srác, Marek és én betaxiztunk a Bodanath sztúpához, ahol összefutottunk csoportunk pár tagjával, egyikőjüknél otthagytuk a csomagjainkat, belefutottunk a köröző Caty-be is (Geri meg szobrokat vásárolt valahol a közelben). Az ausztrálok ismertek egy thanka-készítőt, elmentünk a lakására, ami teljesen európai volt, és az ablakból rá lehetett látni a sztúpára. Tényleg leesett az állunk, csodaszép munkái voltak, egész jó árakon. Többen vettek thankákat tőle, míg az egyik ausztrál (Mark) folyamatosan utunkról mesélt nekik. A festő és felesége mindketten nagyon kedves, rendkívül szimpatikus és szép emberek voltak. Ezután felmentünk egy a sztupát körülvevő épület tetején lévő kávéházba ebédelni, majd körözés a sztúpa körül (ekkor már sötétedett). Közben megpillantottuk Zhenykát, aki Zsuzsával egy időben ukrán csoportot hozott Indiába és Nepálba. Beültünk vele és a mi volt csoportunkkal egy kávézóba sztorizgatni, majd mivel neki este 9-kor találkozója volt Jak and Yeti hotelben Caty-ékkel, így Marekkel mi is vele tartottunk, persze még mindig magunkkal cipelve csomagjainkat. Odaérve Geriék még megbeszélést folytattak Shamarpa nepáli bizalmasával (utazási irodát is vezet), közben megérkezett egy 6 fős orosz csoport is, aki Gerivel egy időben töltött időt Kathmanduban, hogy az orosz centrumoknak szobrokat vegyenek. Roman and Klara szintén itt éjszakáztak, Anna Potyka és pasija is megjött, így egész szép kis társaság verődött össze a hotel halljában. Éjfél körülre mindenki elfáradt, így leléptünk. A mi szállásunk a Csecsu rinpocse kolostorához tartozó vendégházban volt.

17. nap 02.28 (hétfő)

Reggel együtt reggeliztünk a Zhenyka és Zsuzsa csoportjából itt maradt pár baráttal, majd Marekkek mentünk egy kört a Swayambu sztúpa (domb) körül, közben beugrottunk az Anna Bach és nepáli férje által vezetett Gyémánt Út buddhista központba, amely lényegében egy családi ház. Itt kérdeztünk rá, hogy pontosan mi is sérült meg a Swayambu sztúpánál a 2 héttel ezelőtti nagy vihar és mennydörgés során. Lentről is jól láthatóan a sztúpa melletti két magas vékony fehér (szintén) sztúpa közül az egyikből kihasadt egy hatalmas darab, a helyiek állítása szerint abba csapott bele a villám. Megtudtuk, hogy a 11-12 évvel ezelőtti hasonló erejű vihar és villámcsapás után komoly zavargások kezdődtek Nepálban, mivel ekkor követően ölték meg a mindenki által szeretett királyt. Így volt egy kis aggodalom a levegőben, ezúttal mi fog történni, de Shamarpa épp három nappal később mönlam-ot tartott Kathmanduban, amit jó jelnek vettek a helyiek (2 hét múlva pedig az ellen-Karmapa szervez a sajátját).

Innen vissza Csecsu Rinpocse kolostorába, ahol egy órát meditáltunk Rinpocse sztúpájánál, majd fél kettőkor indulás a reptérre: Abu Dhabi- Frankfurt- Budapest. Az általam idefelé dicsért Etihad légitársaság személyzete egy kicsit kiakasztott, ugyanis a Kathmandu- Abu Dhabi vonalon a nepáli utasokat egyszerűen nem tisztelték, látszott, hogy lenézik őket: azért volt tele a gép velük, mert ők az arab országokban alulkvalifikált munkát végeznek.

Vége :o))

képeket rövidesen láthattok

Orosztúra Láma Oléval - 2011

2011-01-07T04:39:00.000-08:00

Őszintén, ezt a túrát nem terveztem be, de mivel Olena (az ukrán barátnőm) a túra szervezője lett, így hogy minél több időt tölthessek vele, én is beregisztráltam. Felmerült az ötlet, hogy miért ne csatlakozhatnák a szervező csoporthoz, ez is összeállt, így team-tagként veszek most részt, ami remélhetőleg sok apró kis „kedvezményben” is fog kamatozódni. Egyébként ez a 20. téli túra.

Január 2-4. – Az első, túrakezdés előtti napok

Mivel a szervezőket arra kérték 3-ára már érjenek ki, így mi is kirepültünk Moszkvába már 2-án. Nem volt egyszerű elindulni, hiszen kevesebb, mint egy nappal korábban értünk haza a prágai kurzusról.

Este landoltunk, majd a centrumba érkeztünk, ahol már páran ott voltak az utazó csapatból. A helyiek közül nem sokan, mert a hétvégén Kalugában, a Moszkvától 300 km-re lévő elvonulási központban újévi kurzus volt. A moszkvai centrumban éjszakáztunk, majd másnap is itt maradtunk, folyamatosan érkeztek a túra résztvevői, többek között Kulcsár Peti és Orsi Londonból. Estére kitalálták, hogy mi lesz az én egyik feladatom: a túra emblémás pólóit fogom árulni a 3 hét alatt. Ezen este, 3-án már egy privát lakásban éjszakáztunk Petiékkel együtt Dimánál és Kosztjánál (Student a beceneve), legendás, karakteres arcai a centrumnak. Nagy hátizsákokkal nem könnyű közlekedni az egyébként szinte csak fagyott és rendkívül csúszós járdákon - egyébként el sem tudom képzelni, hogy naponta hány gyalogos baleset történhet itt. Házibuli volt náluk, Petiék fél liter fütyülős pálinkaféléjét kb. 5 perc alatt pusztított el 3 orosz. Volt ott egy buddhista pár is kisgyerekkel, akik nem messze innen laktak, ittlétük oka prózai: pár blokkal arrébb kizárták magukat az emeletes házban arról a folyosóról, ahova lakásuk ajtaja nyílt, így a szomszédokra vártak, hogy valaki hazajöjjön.

Másnap, 4-én kora délután be a centrumba, ahova már tömegével érkeztek az emberek, mindenki nagyon izgatott volt a túra miatt. Elkezdtük árulni a pólókat is, közben a centrumbéliek főztek mindenki számára. Nagyon kellemes hangulat volt, vagy húszan ültünk a kis konyhában, további ennyien a folyosón és a gompában (egy lakásról beszélünk, ami nem nagyobb mint 140 nm és 3, bentlakós szoba is van benne.

Dimával, az egyik bentlakóval beszélgettünk a moszkvai centrum bővítéséről, szeretnék a lakás mellett lévő borgyár egyes épületrészeit megvenni. 2.000 nm-ben gondolkodnak, ami 800 millió Ft, ennek a negyede van már most meg, a többi összeszedése még fejtörést okoz. Persze nincs nagy aggodalom, hiszen Ole az EC építkezés után ezt a vásárlási projektet tekinti nemzetközileg a legfontosabbnak, így remélhetőleg lesz mindenhonnan kisebb-nagyobb támogatás. Mint előző nap, ma is közös meditáció volt este 8-kor. Aztán 11 felé kidobtak bennünket, mivel fel kellett készülni Ole másnap délelőtti érkezésére.

1. nap – január 5. (szerda)

Ébredés Dimáéknál, Petiék másokkal együtt kiszaladtak Olet üdvözölni az egyik pályaudvarra, ő ugyanis az elmúlt napokban, a prágai kurzus után, Fehér-Oroszországban tanított. Ole pár órát töltött csak a centrumban, majd továbbindulás. Kettőre kellett kiérnünk az egyik pályaudvarra, ahol a reptérre expresszvonat vitt ki mindenkit. Épp hogy elértük otthonról, Dima kocsival kiugrott velünk, így az egész csapat, aki majd Oleval egy gépen utazik, egy vagonba csoportosult, hatalmas hangulat volt. A reptérre kiérve ismét kisebb csomagmizéria, mint ahogyan egy csoportos utazáskor szokott, ki-mit-hova csekkol be (nekem 160 pólóra kell figyelnem (2 nagy táska)). Sok utazóval csak itt találkoztunk, például a Svájcban élő magyar Dani is itt csatlakozott. Jó a társaság, meg hát Ole jelenlétében mindenkinek fülig ér a szája.

A repülő 16.40-kor indult 6200 km Vladivosztok, 8 órás út, 7 órás időeltolódás Moszkvához képest. A csapat persze nem aludt, folyamatos bandázás, sztorizgatás, szuper. Ole egyedül utazik a business classon, ez az ötlet Prágában jelent meg, ahol gyűjtöttek arra, hogy Ole a repüléseit ne economy, hanem business classon tölthesse el.

Persze a buddhisták más módon sem tudtak nyugton maradni: előkerült egy papír és ketten megfogalmaztak egy angol szöveget az Aeroflot személyzete felé, hogy milyen nagyszerű ez a társaság, kellemes a kiszolgálás, de legyenek szívesek változtassák már meg a cég logóját a sarló és kalapácsról, mert nem illik ehhez a modern céghez… Természetesen percek alatt lett rajta vagy 50 név aláírással (szerencsére nem sózta el a reggelinket a személyzet).

2. nap – január 6. (csütörtök)

Reggel 8-kor landolás Vladivosztokba, közben bevártunk egy másik repülőt is. Indulás Nahodka-ba, ez egy kikötőváros Vladivosztoktól északra 150 km-re. Megérkezés a szállásra, egy gyerektáborba, lepakolás a nem épp csudaszép és tiszta szobákban, majd ebéd és indulás az előadás helyszínére, klasszikus kultúrház, színházi épületbe áthajlik. Itt villámgyorsan eladtuk a pólók felét, hogy lehetőleg ne kelljen a későbbiekben cipelni, majd a szervezőknek volt egy kis eligazítás. Az előadásra már további csoportok is megérkeztek, későbbi repülőgépekkel. Mesélték, hogy az egyik gépen valaki rosszul lett, és a személyzet bemondta, orvost szeretnének. Hát lett is két buddhista, viccesen mindkettőjük pólóján csak az volt feliratként egy koponyával: „death is only a concept”, arról, hogy ez milyen hatást váltott ki a betegben, nem tudjuk. A csoport 280 fős bliss group (olcsóbb feltételekkel) taggal és további 60 fős space group (ők a kényelmesebbek) taggal utazik, persze nem mindenki van egyszerre itt, de a nagyja igen, mivel több ponton is ki és be lehet szállni a túrába.

Az este hétkor kezdődő előadáson a csoporton kívül voltak persze helyiek is. Klasszikus előadás volt, éjfélre el kellett hagynunk az épületet. Vissza buszokkal a szállásra, ahol az egyik épületben egy kis szobabuliba csöppentünk, sok minden előkerült a csomagokból. Vissza a nagyon egyszerű szobába, ahol Petiék velünk laktak, majd zuhany egy hatalmas fürdőszobában, ahol szürrealisztikusan csak 4 kád volt, és öltözőboxok, szerencsére forró vízzel, majd alvás, mert a jet-lag meg a repülőn nem alvás miatt mindenki kész volt.

képek1
Képek2

3. nap – január 7. (péntek)

9 előtt ébresztő, menzás kihűlt reggeli egy teljesen 80-as évekbeli menzán a gyerektáborban, most is csípős, szeles idő van, buszra szállás és vissza Vladivosztokba, Ole is az egyik buszon utazik velünk, Orsival és Petivel. Egyébként gyönyörű a táj a buszból, mivel néha az óceán partján visz az út.

Délután kettőre megérkezés Vladivosztokba, ez Észak-Koreától, japántól és Kínától is pár tucat km-re található hadi- és kereskedelmi kikötő. A tengeri öböl be van fagyva, az emberek ott horgásznak a vízen, szuper, süt a nap, mínusz 8-10 fok lehet. A centrum a második legnagyobb Oroszországban, és a város legszebb kilátású helye. Ole-ék megebédeltek, majd 5-kor indulás az 1 km-re lévő előadáshelyre, ami most is folyik. Az előadáson jópár vietnámi is van, alig egy éve elkezdtek járni a centrumba.

Orosz túra beszámoló II. rész

2011. január 5-25.

3. nap – január 7. (péntek)

Az előadáson Ole elég fáradt volt, többször hivatkozott az időzóna eltolódása (jetleg). Itt futottunk bele a „Lama 24 H” kengyel forgató csapatába, aki vagy tíz napig utazik velünk és Ole mindennapjait veszi fel a túrán, hogy utána egy, az Ole-t mint a világot körbeutazó lámát bemutató filmbe illesszék bele (a film demoját már láttátok páran a minap Budapesten). Az előadás után parti volt, mi, másokkal együtt úgy döntöttünk, hogy megyünk a centrumba (1 km gyalog), mert Ole is visszament. Hát fájt a levegővétel, valószínű -15 fok felett lehetett. Itt már terített asztal fogadta Ole-éket, mindenki tudott magának finom vacsit venni, beszélgetés folyt, majd Ole pár helyi szangatag kérésére rögtönzött megbeszélést folytatott a gompában arról, hogyan lehetne együttműködni más buddhista csoportokkal, erős a kínai, koreai jelenlét is a városban. Aztán Ole elment aludni, az emberek többsége visszament bulizni (fél háromkor!), mi maradtunk, szerencsére itt alhattunk. Nem is volt rossz, mert még Prágában megfáztam és Moszkvában is kúrált még Olena akupresszúrás eszközökkel.

4. nap – január 8. (szombat)
Reggel 9-kor keltem a gompában Ole hangjára: lementem, és vagy 15 ember vette körbe, mindenkinek leragadó szeme volt, Ole volt friss egyedül. Ő már 7 óta fent volt, nem tudott aludni a jetleg miatt, a többiek meg akkor jöttek haza a buliból, ebből lett a beszélgetés: amit elcsíptem az a tudományos fejlődésről szólt és hogy a gáz és olaj szerepe mekkora lesz 20 év múlva, így Oroszország előtt is milyen alternatívák állhatnak majd, persze előtte volt szó a párkapcsolatokról más vallásokról is. Megint lenyűgözött a kilátás a centrumból, alattad a több kilométeres kikötő, hadihajókkal, darukkal, és tucatnyi szigettel, minden rész panelekkel vagy emeletes házakkal zsúfoltan beépítve.
Dél felé megérkezett az egész csoport a hotelből, elkezdődött a hivatalos regisztráció, közben mind a 350 ember kapott ebédet, rendkívül ügyesen megszervezve. Persze itt minden hal és tengeri herkentyű alapú, mert a város az óceán partján van. A hozott 120-140 pólót szinte mind eladtuk, így csak kb. 15 maradt, így nem kell sokat cipelni már. Aztán fél négy felé a hatalmas gompában a szervező team tartott eligazítást hasznos tudnivalókról. Közben Ole a helyi centrummal találkozott. Aztán megérkezett vagy 30 vietnámi, pár kisgyerekkel, akik ide járnak meditálni, találkoztak külön Oleval. Nagyon érdekes érzés volt őket látni a centrumban, egyrészt örültél, hogy ezeket az embereket is érdekli a Gyémánt Út buddhizmus, másrészt belegondoltál, hogy ők annyira más felfogásúak, mégis hogyan működik velük az együtt munka. Fél hat felé bérelt buszra szálltunk és két körben mindenki kiért a pályaudvarra ezen buszokkal. A több mint 60 órás vonatút este 7.40-kor kezdődött, de bizony beleizzadtunk, mire az egész csoportot feltettük a vonatra. Sajnos csak egy óra maradt a bevásárlásra, és tíz perccel előtte fejezte be a csoport utolsó tagja, és rohanni kellett a vonathoz.
A mi vagonunk egy kicsit odébb volt a többitől, itt külön csoport szerveződött, éneklés, egyebek, jó volt a hangulat. Mi már kidőltünk fél egykor, a többiek tovább buliztak, hajnalban Rammsteintra ébredtünk („Du hasst mich…”) suttogó verzióban. Szuper volt.

5. nap – január 9. (vasárnap)
9-kor ébredés, reggeli, majd a vonat pont megállt Habarovszk-ban (nyílegyenesen északra Vladivosztoktól) egy órára. Kiderült, hogy mínusz 40 fok van kint, és mivel ilyenben nekem még nem volt részem, így ki is mentünk vagy 10 percre. A levegővétel egy idő után nehézzé vált, de ezen kívül nem éreztél semmi különöset. Azonban mikor bejöttél a vagonodba, akkor derült ki, hogy bizonyos testrészeid összefagytak. A vonat elindult, aztán 50 méter múlva hirtelen megállt, biztosak voltunk abban, hogy Ole, aki közben elszaladt a helyi centrum miatt valahova, lekéste a vonatot és valaki vészféket rántott. Majdnem így volt, csak pár csoporttag nézte el az időt, és miattuk állították meg a vonatot. Az egyikkel találkoztunk is, mondta most szállt fel, és boldog volt, hogy időben visszajött, aztán mondtuk neki, hogy csak azért van a vonaton, mert megállította valaki.
Csak egy nappal később tudtuk meg, hogy Ole hol járt ezen egy óra alatt, mivel egy erről az eseményről készült videót néztek a többiek meg hétfőn este. Ole Sasha-val az orosz elnökkel, a fordítóval, Manfreddal, pár helyivel és a kamerás csapattal kocsiba pattantak és egy húsz percre lévő földterületet néztek meg, amelyet épp megvásárolni készült a helyi centrum, valószínű elvonulási helynek. Annyira siettek, hogy még a helyre is szaladtak a kocsitól a hóban. Olenak tetszett a hely, megáldotta, aztán uzsgyi vissza az állomásra, még a vagonokig is szaladtak, de elérték a vonatot. El tudjátok képzelni, hogy ilyenkor hányan állnak lesben, ha Ole elkésne, hogy a vészfékre rácsimpaszkodjanak…
Nem sokkal később, még délelőtt átmentünk Ole-ék vagonjába megtudni pár szervezői kérdést, benéztünk hozzá is épp dolgozott, megmutatta új pólóját: „siberian fast food” és egy pálcikaember rohant egy medve előtt, fák között. Találkoztunk egy „zombinak” kikiáltott kétméteres külsős sráccal, akit szinte folyamatosan egy közénk tartozó security-s funkciót ellátó srác kísérte, mivel korábban benyitott egy német kupéba, ahol beleivott az asztalon lévő vodkába. Persze ettől kiakadtak a német buddhisták, és kapcsolatba léptek a szervezőkkel. Kiderült, hogy a srácot egy bandabunyóban nagyon megverték, kést kapott a hátába és egy fa ütővel kiverték a fogait, és emiatt stresszes és szüksége van az alkoholra, velünk egyébként jámbor volt, így nem is csinált nagy ügyet ebből végül senki.
Délben minden vagonban 12 órás meditáció kezdődött, így pár órára csend lett. A vagonunkban dolgozó két kísérőt meg is leptük vele, mivel nem ezt „szokták meg” az előzőekben tőlünk. Egyikük egy férfi volt, folyamatosan vagány poénokat dobott felénk.
Délután meditálás, kaja, punnyadás, beszélgetések, mi bealudtunk a jetleg miatt, és kisebb megszakításokkal éjjel fél egyig aludtunk.
Este az egyik állomáson Ole az ottani város buddhistáinak adott menedéket a peronon, aztán még várt is a vonat pár percet emiatt. Éjfélkor a 12 órás meditáció befejeződött, majd újra indult az élet és még reggel fél hétkor is ment az éneklés, beszélgetés, közben mások Ole-hoz álltak sorba személyes interjúra. Beszélgettünk egy csoport szlovákkal, szuper hogy ők is vagy nyolcan vannak a túrán, a csehek meg 16-18-an, egyébként összesen húsz országból vannak a túrán. A vonatrendőrök többször jártak erre, kérték az éneklőket, hogy hagyják a többieket aludni, de Olena jól összevitatkozott velük, jelezve, hogy rajtunk kívül senki nem lakik a kocsiban.

6. nap – január 10. (hétfő)
Pár óra alvás, ébresztő, reggeli, lassan fogy a középen lévő asztalon tornyosuló étel és italhalmaz. Ma az egyetlen hozott Erős Pista üveget is felbontottam (egy másikat moszkvai vendéglátóinknál hagytam), hát jólesett. Persze, mint tegnap, most is szikrázó napsütés, hófödte táj, ritkán megjelenik egy falucska, ezen kívül folyamatosan dombos és sík fás tájak váltogatják egymást, lenyűgöző. A délelőtt békésen telt, egy megállónál többen kiszálltak, mint megtudtuk páran, így Ole is fürdőt vettek a hóban, csak sajnos nem volt igazán fehér a hó, így nem lettek tisztábbak tőle. Sőt, leszálláskor Olét meglökte Oleg, aki mögötte jött, így meg is csúsztak mindketten a lépcsőn. Kora estig szintén csend volt, az emberek pihentek, meditáltak, mi meg 9 felé fogtuk magunkat és elindultunk szerencsét próbálni a többi vagonba. Ole ajtaja előtt ismét sor állt, a szlovákok voltak soron a pozsonyi „cool house” centrum épületvásárlás miatt egyeztettek, kiderült, hogy a kocsikban dolgozó személyzet is hallott Oleról és ők is beálltak a sorban hozzá, többen is, valószínű privát ügyeikkel kapcsolatosan kérdezni, megható volt. Állítólag egyébként is hírünk van ebben a régióban, hiszen biztosan a legnagyobb évente utazó csoport vagyunk. Mindeközben a többi vagon teljesen csendes volt. Az estére a hátizsákból magunkkal hozott egy üvegnyi szatmári házi pálinka pedig nagyon gyorsan elfogyott, végigkóstoltattuk mindenkivel az úton. Mivel nem történt semmi, így visszajöttünk a kocsinkba, gondolván, hogy az este akkor ennyi volt. Aztán nem így lett …
Már odafelé, és visszafelé is az étkezőkocsiban belebotlottunk, egy italozó társaságba. A csapat-vezérrel pár órával korábban ismerkedtünk meg, miközben az étkezőkocsiba igyekezett, megállt a vagonunkba mellettünk, Olena nagyon megtetszett neki. Méretre és arcra úgy nézett ki, mint „Kokó”, az olimpiai bajnok bokszolónk, csak sokkal kerekebb volt. Egyszerű, de viszonylag józan gondolkodású srác volt, aki miután kiderült, hogy buddhisták vagyunk, boldogan mesélte, hogy megáldotta a Láma. Én néztem nagyokat, de Léna bólogatott, mivel ő ismerte ezt a sztorit vele - ami röviden az volt, hogy két nappal korábban miután Oleval a vagonkupéja előtt összefutott, valóban megáldotta őt, majd egy vagonnal később az egyik lánynak eltűnt a táskája, és mivel arra járt épp ő is, így meggyanúsították, hogy ő vitte el, szét is néztek nála. Aztán máshonnan előkerült a táska és nem győztek tőle bocsánatot kérni. Na ez a srác boldogan meséli, hogy találkozott Oleval, meg hogy milyen szép Olena, meg hogy feleséget keres, mert elege van az orosz csajokból. Más csajok is tetszettek neki a kupénkban. Elmesélte azt is, hogy bunyós, szabad stílusú, és most is verekedni megy valahova. Aztán továbbment. Na ez a srác meg a fiatal suhanc csapata az étkezőkocsiban kérte, hogy üljünk le az asztalukhoz, pár percre meg is tettük, megint tette Olenának a szépet, persze ő ügyesen kezelte őt, a barátai meg vittek volna el engem máshova beszélgetni. Persze laza volt az egész, meg pacsizások, aztán leléptünk. Fogtuk magunkat és lefeküdtünk. Arra ébredtünk, hogy a vagonunkban (ami ugye teljesen nyitott volt) a mi beugrónkban a mellettünk lévő ágyon idegen srácok gitároznak, de vannak vagy hatan, mind melegítőben. Nem értettük mit keresnek itt, aztán előkerült a bunyós srác is, pár beugróval odébbról, kiderült ugyanaz a csapat jött vissza. Mivel tényleg többen már aludni szerettek volna, így kértük, hogy menjenek el. Nem voltak balhésak, kérdezték, hogy mi buddhisták vagyunk-e, de még is furcsa volt a helyzet, mert megint Olena érdekelte a bunyós srácot. Aztán nem lehetett kitenni őket egy darabig. Közben megjött a csapatunkból securitis-nek kinevezett orosz Aikido-s srác, ős is próbálta megoldani a helyzetet, közben Olena a bunyóssal beszélt, aztán újabb két fiatal srác jelent meg, kiéhezve egy kis kalandra. Vegyes érzés volt az egész, egyrészt azért, mert beleszólni sem tudtunk mi külföldiek, így kiszolgáltatott voltál (persze Olena pszichológus, meg nagyszájú, így bíztam benne), másrészt meg láthatóan nem balhézni jöttek a srácok, de ittasak voltak és nem tudtad, hogy mikor pattan ki valami. Aztán kiraktuk őket, még a vonatrendőrség is előkeveredett, de nem volt már dolguk. Aztán nem is jöttek már vissza.
Éjjel kettőkor még a vonat megállt Chitában, itt két éve járt az utazó karaván, a csoport még fiatal. Páran kijöttek az állomásra a helyiek közül Ole-val találkozni, de sokan nem lehettek. Persze több mint százan öltöztünk fel úgyahogy, hogy leugorjunk a vonatról és mi is ott lehessünk a peronon. Sokat nem láttunk, de Ole megáldotta az embereket, beszélt velük, talán volt menedékvétel is, és persze a végén Mahakala-éneklés. Aztán rohanás vissza a vagonokba, ítt is mínusz 30 felett lehetett… Közben a mi vonatkísérőnk kifakadt, túl sok minden történt az elmúlt bő két napban és kiabálni kezdett velünk, hogy ilyen fegyelmezetlen utasai soha nem voltak, hogy nem hagyjuk őt dolgozni, mindig mászkálunk, nyitogatjuk az ablakokat. Sajnos tény, hogy nem egy csendes, alvó társaságot kapott, de különösebb gond (a fenti vitától eltekintve) nem volt velünk, meg egyébként is, ezek a hölgyek szeretnek anyáskodni. Elhatároztuk, hogy a kora délutáni leszállásunk előtt kedvesen elbúcsúztatjuk, és megköszönjük a munkáját. Egyébként a németek már adtak neki pár apróságot, dezodort stb.

7. nap – január 11. (kedd)
Reggel a csoport lassan kelt, reggelizés, nyugi. Egyébként rendkívül bizarr feladata is van a vonatkísérőknek, amit az ember csak sűrű ütögetésnek él meg belülről a vonatból a megállókban: ez pedig az, hogy a WC-ből lefolyóvizelet ráfagy a szabadban alatta lévő keréktartóra és időnként ezt a sárga jégcsapképződményt el kell távolítaniuk.
Délután negyed kettőkor véget ért a 63,5 órás vonat utunk, két időzónán át vagy négyezer km után érkeztünk meg Ulan Udeba, Burjátia fővárosába (a két buddhista orosz köztársaságból ez az egyik, Mongólia felett van és a lakosság nagy része vágott szemű), ahol nem fogunk csak tíz órát eltölteni.
Buszok vártak bennünket, 4 különböző szaunába vitték el a csoportot és gyors lefürdés következett (majd 3 nap után), sajna a nemek külön voltak, majd egyetemi menzakajálás, és indulás a Dacanba, a Hambu Láma (helyi buddhista vezető, választásos úton jelölik ki) kolostorába, ahol Ole hivatalosan is találkozott vele. Itt vettem volna fehér elefántot, ha valaki nem vásárolja fel előttem az egészet (bocsi srácok). Szóval Ole találkozójáról utólag kiderült, hogy a Hambu Láma folyamatosan tesztelte, a dharmával kapcsolatosan tett fel neki mindenféle trükkös kérdést, de Ole mindig „kicsúszott” a kezei közül. Ő egyébként karakterre teljesen olyan mint Shamarpa. Itt egyébként nem töltöttünk csak max. egy órát, ez alatt meg tudtuk nézni a kettővel korábbi Hambu Láma mumifikálódott és egy nagy gompában kiállított testét, ami majd 70 évig volt a föld alatt. Még Ole is nagyon erőteljesnek tartja.
Innen vissza az előadás helyszínére, egy sportcsarnokba, ahol Olenak csak 3 órája maradt tanítani, mi még előbb is el kellett hogy jöjjünk, hiszen a vonat este 11.10-kor indult. Nagyon szépek voltak az emberek itt. A vasútállomásra betolták a vagont, megszálltuk azonnal őket, érdekes, amikor 300 ember rohamoz (this is Spartaaa!!). Éjszaka még beszélgetés a vonaton, majd 4 körül alvás, és hétkor kelés, mert érkezés Irkuszkba.

8. nap – január 12. (szerda)
Irkuszk, kb -15 fok, teljes káosz a csoportban vagy 20 percig a pályaudvaron, a csapoat egyik felét helyiek vették magukhoz, több mint százan sportcsarnokban laknak, vagy negyvenen a helyi centrumba mentünk. Itt zuhi, reggeli, mindenki happy. A centrumban most készült el a hatalmas gompa, nagyon szuper lett.
Fél 12-kor indulunk a Bajkál tóhoz, tudjátok, ugrani!!! Na majd mesélek…

Orosztúra beszámoló III. rész

2011. január 5-25.

8. nap – január 12. (szerda)

12-kor indultunk a Bajkál tóhoz, mi a centrumból, a többiek a sportcsarnok szálláshelyükről, illetve páran buddhista barátoknál lakva, mindenki bérelt városi BKV buszokkal egy közös találkozóhelyre érkezett, ahonnan 6-7 nagyobb buszokkal mentünk a szokásos helyünkre, ahonnan minden évben a csoport közösen ugrik a nulla fok körüli Bajkál tóba. Egy órás út után megérkeztünk, csípős szél, kb -18 fok kicsit jégkásás volt a víz. Elsőre úgy tűnt, kifog az emberen a hideg, de leérve a partra mindenki felpörgött. Páran a tó szélén lévő jeget ellenőrizték, elég erős-e hogy a széléről ugrálhassunk. Megtaláltuk a helyet, páran vetkőztek is és ugrottak, persze mindenki meztelenül.

Mi is fogtuk magunkat, levetkőztünk, hárman Olena, J.C. az EC-ből és én egyszerre csobbantunk, persze 5 másodperc után már jöttünk is kifelé. A ruhák bekészítve kézközelben, hogy gyorsan tudjunk öltözni. Előtte, akiknek segítettünk már törölközni visszasegítettek, így szerencsére gyorsan a ruhánkban voltunk és nem is éreztük a hideget, aztán utána jött egy kis francia házi pálinka, meg egyebek. Peti és Dani is ugrott, Orsi meg (mivel már vigyáznia kell magára ;o)) csak kívülről figyelt. Még vagy félórát ugrott a csapat. 300 méterre a helytől álltak a buszok, itt tudtunk nagyon finom helyi halakat venni árusoktól, volt hideg szárított, meg forró puha, természetesen ezen utóbbit tömtük magunkba leginkább, mindenki nagyon boldog volt, a csoport, kb. 300 ember 80%-a ugrott. Majd jelezték, Ole is érkezik, így mindenki visszament az ugróhelyre, és együtt lestük a partról Ole-t és a vele jövőket ahogyan ugrottak. Mindenki nagyon fel volt pörögve. Aztán vissza a buszokhoz, és a miénkkel együtt egy másik elment egy kicsivel tovább egy halpiacra szintén halat venni. Itt a tó teljesen be volt fagyva, az apró jégtáblák feltorlódva egymásra, szuper volt a jégen mászkálni. A piacon voltak helyi kövekből készült ékszerek, csodálatosak voltak. Nagyon érdekes volt itt, mert pont másfél éve 2009 júliusában voltam ugyanitt, amikor egy esküvőre érkeztem Irkuszkba és ide is kinéztünk egy ismerősömmel, csak akkor nyár volt.

Aztán vissza Irkutszkba, ahol este 7-kor kezdődött az előadás egy egyetemen. Az előadás után visszamentünk a centrumba, ahol vagy százan biztosan voltunk, nem csak azok, akik ott laktak, volt kaja is. Ole később bejött a gompába, megnézte a helyi centrumprezentációt, majd megmutatott nekünk egy koreai filmet az európai buddhizmusról, amiben mi Gyémánt Út buddhisták is szerepeltünk (elsősorban az EC-ben forgattak 2009-ben), ezen kívül meg koreai buddhizmust mutattak a kontinensünkről. Hát igazi küzdelem volt végignézni, más iskolákban őrületes a stílus (én ki is jöttem)… Majd Ole elment aludni, a csapat is beszélgetett egy darabig, aztán alvás. A centrum hatalmas és nagyon igényesen berendezett gompájában aludtunk vagy ötvenen.

9. nap – január 13. (csütörtök)

Reggeli, majd meditáció, laptopozás. Délután egy-fél kettő között érkezett meg a teljes utazócsoport a szálláshelyekről, Ole 8. Karmapa meditációt vezetett, amit követően Szasha és Tolek, akik az elejétől fogva együtt utaztak Oleval az orosztúrákon, sztorizgattak a kezdetekről, hát volt pár érdekes mese, ez történt abból az apropóból is, hogy ez már a 20. túra. Ezt követően fél öttől folyamatosan indult a csapat a vasútállomásra, ahonnan este 7 után nem sokkal indultunk egy 30 órás útra. Mi még beszaladtunk egy gyorsétterembe enni, vettünk pár dolgot, aztán vissza az állomásra. A vonatút első estéje csendes volt, pár vagonban éneklés, Ole már korán lefeküdt.

10. nap – január 14. (péntek)

A legtöbben aludtunk egy nagyot a vonaton, közös reggeli, Erős Pista megint jól jött, majd délben a vonat megállt Krasznojarszkban, és nem túlzok, ha azt mondom, hogy mind a 300-an leszálltunk, és sebes tempóban igyekeztünk az állomás várójába, ahol kis táblával jelezték, hogy Láma Ole csoportjának találkozó helye, ahol már pár helyi személy várt bennünket. Volt fél óránk, ezalatt Ole menedéket adott, volt rövid meditálás és áldás a helyieknek, majd rohanás vissza a vonathoz. Ebédeltünk egyet az étkezőkocsiban, majd a szervezők találkoztak egy rövidet, hogy a ma esti érkezést leegyeztessék, hiszen éjfélre érkezünk meg Novoszibirszkbe és mindannyian egy hotelben leszünk elszállásolva, így a becsekkolás nem lesz egyszerű. (innen már csak 5 óra eltolódással leszünk otthonról). Kora este a vonat ismét megállt, kimentünk Olenával levegőzni, aztán a vége az lett, hogy Zhenya, aki Ole Lámaszervizese meghívott magához bennünket vacsizni, így Ole melletti kupéban kezdtük el falatozni azokat a kajákat, amelyek megmaradtak, boroztunk is, és egész jó kis beszélgetés is alakult.

Közben Manfréd a tavaly előtti orosz Karmapa-túráról osztott meg „kulisszatitkokat” velünk, pl. hogy Karmapa már Moszlvában bevásároltatott szerzeteseivel meleg ruhákat, mert hogy Irkutszkban hideg lesz, mindenki teljesen értetlenül nézett rá. Mellesleg megkérdezték tőle mit szeretne látni Oroszországban még, és ő azt mondta, havazást. Na de ugye június közepe volt látogatásakor… Aztán Irkutszkban 7 fok lett napközben (időjárás-jelentés szerint 30 foknak kellett volna lennie) Karmapa érkezésekor, éjjel fagyott is, és persze csak ők nem fáztak.

Meg volt egy másik sztori is: Karmapa valamelyik évben kapott Ukrajnában egy Star Wars-os műanyag sugárpallóst ajándékba, ami világít ha mozgatod és az egyik szerzetese is egy ugyanilyet. Aztán azt magukkal vitték Kucharyba is. Az egyik este a kurzuson hívják a securityt, hogy a Karmapa háza melletti tisztáson valami őrület folyik, nézzék már meg. Odaszaladtak és azt látták, hogy két személy „küzd” sugár karddal, és rájuk kiáltottak mit csinálnak itt, majd rájuk világítottak, és kiderült, hogy Karmapa és a szerzetes játszottak.

Közben Ole pont befejezte az első kéziratát újabb könyvének (ebben különféle témákról beszél), és majd egy óra maradt azoknak interjúra, akiknek a mostani város lesz az utolsó állomása, ismét voltak nem buddhista vonatkísérők is interjún.

Aztán gyors összepakolás és már meg is érkeztünk. Majd egy óra várakozás az állomáson, míg a többiek a hotelban becsekkoltak, majd az utolsó csoporttal mi is odabuszoztunk. A hotelban 5-en alszunk egy kicsi kétágyas szobában, így lakik mindenki ott, speciális dílt kötöttek a helyiek a hotellal. Aztán még éjjel leszaladtunk a hotel melletti sushi bárba, nagyon igényes volt, a kaja is finom volt, majd hajnali öt felé lefekvés.

11. nap – január 15. (szombat)

Késő ébredés, majd a szemben lévő kávézóban pazar helyen pazar reggeli, és indulás a délutáni utazó tanítós előadásra. Itt ugyanis hétvégi kurzus van és Ole ma egy holnap két előadást is tart. Már a metróban voltunk, mikor Olenát felhívták, hogy menjen be a centrumba masszírozni, így most itt vagyunk a gompában, legfeljebb tízen a helyiekkel és most terítenek meg Olenak ebédre. Megint tűzközelben vagyunk, nem rossz…

A centrum nagyon helyes, egy kisebb lakás, Ole most pihen és dolgozik este hatig, majd előadás. Pont most beszélik a srácok, hogy Olenak még mindig fáj a dereka a pár nappal ezelőtti vonatlépcsőn való megcsúszástól (valaki leszállás közben megcsúszott mögötte és együtt estek el).

Orosztúra beszámoló IV. rész

2011. január 5-25.

11. nap – január 15. (szombat)

Folytatás…

Az előadást be kellett fejezni este tízkor, így elég gyorsan el kellett jönnünk. Metróztunk 3 megállót és visszamentünk a hotelba, lepakoltunk, aztán beültünk kajálni egy pizzériába, majd át egy másik éjjel is nyitva lévő bárba, ahol egész szép kis társaság verődött össze. Négy felé haza a hotelbe, addigra a többi lakótárs is hazajött, Léna Leontyeva is velünk lakik, nagyon jó fej (említettem, hogy egy kétágyas max. 14 nm-es szobában aludtunk öten, de mindenki más is hasonló helyzetben volt).

12. nap – január 16. (vasárnap)

Pár óra alvás után ébresztő, Lénát az országos hír TV helyi adója hívta interjúzni, kiderült, hogy a lengyel barátok, akikre még az interjúhoz számítottak eltűntek, így engem szedtek elő, hogy beszéljek. A TV kíváncsi volt arra, hogy miképp látják a várost a külföldiek, felvettek bennünket a parkban mászkálva, metróban, itt-ott amott aztán beszélni is kellett, jópofa volt. Aztán reggeli egy nagyszerű helyen, majd metrózás.

A metróban egy nagyon fura alakkal találkoztunk, teljesen szürke volt a feje, azt hittem maszk van rajta, de Olena mondta, hogy ha valakinek komoly vér (keringési) problémái vannak, vagy kémiai kezelést kap, akkor előfordulhat ilyen. Fél négykor indult a délutáni előadás, meditációs hétvége volt, ez volt a délutáni és az esti előadás témája is. A két előadás között Olenának ismét akupresszúráznia kellett a barátnőjét a centrumban, így megint ott kötöttünk ki együtt vacsorázva Oleval, nagyon finomat főztek.

Visszafelé az előadásra Zhenyka (láma-szervíz) elmesélte, hogy mivel Ole könyvet ír (a téma: véleménye különféle témákban kifejtve a világról), és nagyon fókuszál erre, így olyan, mint ha könyv-retreat lenne, az összes jellemzőjével együtt, ami az utazó csoportnak a vibrációjára és működésére is kihat: ilyenkor minden nyugodtabb, többet meditálnak, pihennek az emberek, mindenki sokkal érzékenyebb és sokkal mélyebbek az emberi kapcsolatok is. Érdekes volt, amikor ezt mondta, mert napok óta nem értettem, miért viselkedem úgy, ahogy ezt ő is leírta. Egyébként valóban sokkal nyugisabb a csoport, és nincsenek azok az őrületes partik, mint évekkel korábban.

Az előadás éjfél felé ért véget, majd az egész csoport Oleval együtt átment bulizni egy Schwein nevű helyre, olcsó sör, egész jó zene volt, jót buliztunk, de még mindig hiányoljuk azt a bizonyos eszement fergeteges partit.

13. nap – január 17. (hétfő)

Hajnalban értünk a hotelba, pár óra alvás, majd indulás Barnaulba (kb 250 km) 8 busszal. 4 óra utazás után rögvest a jövőbeli centrumba mentünk, aminek a falai álltak és tető volt rajta, hatalmas 3 szintes épület. Ezt 2-3 család eladott lakásából építik, akik ide költöznek majd, és egy szinten majd a buddhista centrum lesz, nagyszerű projekt. A helyiek nagyszerűen fogadtak, a földszinten egy nagyobb termet büfének rendeztek be, itt legalább +6 fok volt (a kinti – 20 fokkal szemben), és lehetett levest, forralt bort, palacsintát venni, kint a hóban grilleztek is. Szuper dekorációt rögtönöztek kötélből, fadarabokból. Persze Ole is meglátogatta a helyet.

Este előadás volt, csak pár óra, hiszen indultunk tovább vonattal este fél 11 körül. Az állomásra a csoport mindig előbb indul, mint Ole, így történt most is. Az előadás közepén 300 ember felállt és kiballagott a színházteremből. Érdekes dugót okozunk mindig a vasútállomáson is, hiszen egy kupacban várjuk mindig a vonatunk érkezését. Vonatra szálltunk vagy 30 órás útra. Este volt kisebb sörözés, de a csapat nagy része teljesen lefáradva bealudt. A kupénkban aludt a csoport orosz securitiy-s sráca, Sergey, akiről most tudtam meg, hogy a túra előtt két héttel halt meg a felesége teljesen váratlanul, és ennek ellenére bevállalta a túrát, nagyon szimpi, és kemény srác.

14. nap – január 18. (kedd)

Jó későn ébredés a vonaton, kellemes havas táj, napsütés, közös reggeli, meditáció, majd Omszkban egy órás megállás, Ole vagy százunkkal és vagy 20 helyivel a peronon tölti az idő nagy részét, menedékvétel, rövid meditáció, Mahakála invokáció. Kettőtől vissza a vagonba, meditáció, majd a Lama - 24 H forgató csoportjával felvettünk pár interjút öt személlyel: Amadeo-val Mexikóból, J.C.-vel az EC-ből, Zhenykával Ukrajnából, aki az orosztúra láma-szervízét viszi vagy 7-8 éve, Lena Leontyevával és Szashával az orosz elnökkel. A téma izgi: már a prágai kurzuson meginjterjúvoltunk 25 tanítót, régi motorost vagy/és egy ország ott lévő képviselőjét arról, hogy milyen speciális benyomásuk, sztorijuk volt Láma Oleval, amióta buddhisták, milyen tulajdonságát emelnék ki. Ebből egy olyan filmet szeretnénk összerakni, amit Láma Ole születésnapjának apropójából mutatnánk be a berlini húsvéti kurzuson. Tőlünk Zsuzsa és Dénes beszélt. Ha szerencsénk van el tudjuk csípni Karmapát és Shamarpát is Hongkogban. Izgi projekt, ugye? Este többen korán ágynak dőltünk, majd hajnali 3 körül érkezés Ekaterinburgba, az Urál tövébe, Európa kapujába.

15. nap – január 19. (szerda)

Itt már csak négy óra eltolódás van Budapesthez képest. Elfoglaltuk hotelszobánkat nem olcsó, de lepukkant, de legalább két személyes. Megint szabad alvás késő délelőttig, utána fél egykor a „space” csoporttal (akik a szervezettek, érdekes velük egy napot eltölteni, de ennél több idő után már tépném a hajam: elsősorban 40+ körüli németek, akikben a belevalóságot erős koncentrálással tudod csak felfedezni :o))) idegenvezetős városnézésre indultunk busszal, nagyszerű volt. A város valóban szép, itt gyilkolták meg az utolsó cárt 1917-ben, sok ipara is van, aranybányászatáról is híres, és elég nemzetközi a közel 300 éves múltja is. Továbbá nem messze innen van a magyarok őshazája is (legalább is hivatalosan). A városközpontban ismét jégszobrok, a téma az űr, mivel Gagarin idén lesz 50 éve, hogy az űrben járt. Persze mint kis gyerekek berohantunk a jégépítmények közé, volt pár csúszda és csúszkáltunk is. Egyébként -30 fok volt kint és 40 perc alatt sikerült jól átfagyni a séta közben, mert hát pont ma sikerült a leggyengébben felöltöznöm, a levegővétel is fájt. Aztán pazar, teljesen európai ebéd egy nagyszerű kávéházban, utána átbuszozás a helyi centrumba, ilyet még nem láttam: kis 60 nm-es faház, nagyon ízlésesen berendezve, nagyon élvezte mindenki, meditáltunk egy keveset közösen. Közben Ole a helyi közigazgatási és gazdasági elittel találkozott, mert a közeljövőben sztúpát szeretnénk itt építeni, és új földterület is kell majd a leendő nagyobb centrumnak. Innen tovább az előadásra, majd este parti is lesz valahol (ezekről bővebben a következőkben).

Két éve ebben a városban történt az a fantasztikus sztori, hogy a nyilvános előadás alatt valaki megkérdezte írásban Olet, hogy mivel annyit beszél a legmagasabb gyönyörről, ugyan mutassa már meg milyen is az. Megmosolyogtuk többen is a kérdést, aztán Ole meglepetésre azt mondta, OK. Hátradőlt és 2-3 percben bemutatta azt. Kívülről nem lehetett sokat észrevenni vizuálisan abból, hogy valami megváltozott a színpadon, de az biztos, hogy az egész levegő vibrált és tátott szájjal figyeltük mi történik. Akik épp ekkor voltak a folyosón, és lemaradtak, azok nagyon sajnálták azt.

Továbbá még egy most hallott sztori, azt hiszem, ezt még nem osztottam meg mindenkivel: David Bauke, a Lufthansa pilótája (sokan ismeritek), aki az orosztúra space csoportjának koordinátora volt évekig, kisgyerek korában találkozott a KIBI-n a 16. Karmapával, édesanyja vitte ki. A kapcsolatuk elég egyszerű volt, a kis David papírrepülőket dobált a KIBI épületében, és egy épp a Karmapának repült, ő pedig visszadobta neki. Aztán pár évvel később komoly pilóta lett belőle. Még jó, hogy nem traktorral játszadozott… :o))))

Még egy sztori: a szervezők pár éve megkérdezték Ole-t, hogy miképp lehetne limitálni a téli orosztúra résztvevői létszámát, mert egyre nehezebb a szervezés. Ole azt mondta nekik, hogy ez az egyetlen túrája, ahova mindenki létszámkorlát nélkül jöhet, és ezt így kell meghagyni. Persze a túra minden évben megfelelően alakul, egyre profibb, annak ellenére, hogy a létszám folyamatosan gyarapodik.

Orosztúra beszámoló V. rész

2011. január 5-25.

15. nap – január 19. (szerda)

Szóval az előadás Ekaterinburgban nagyszerű hangulatú volt, nagyon intelligens emberek voltak, jó kérdésekkel, és sok nevetéssel. Az előadás után megint Zhenyka húzta keresztbe a tervünket, ugyanis Olenának megint a centrumba (ami olyan nagyszerű kis faház) kellett mennie, hogy akupresszúrával kezelje őt, így mindketten a centrumban kötöttünk ki. A taxira vagy fél órát vártunk a hidegben a beígért 10 perc helyett, el tudjátok képzelni, milyen szinten viccelődtek vele (szívatták finoman) az oroszul tudók. A centrumban vagy 40 ember, szerencsére volt töltött sült tészta (kicsit fagyott) így nem haltunk éhen. Ole embereket hallgatott meg a gompában, majd akciófilmet kezdtünk el nézni együtt (A-team). Kb négyre fejeztük be, így már nem mentünk bulizni (pedig utólag kiderült, fantasztikus volt és vagy hatig tartott). Vissza a hotelunkba (aminek az a leroggyant belsejű szobája volt, valóban fantasztikus kilátással).

16. nap – január 20. (csütörtök)

Ez a nap szabadnap volt, délután és kora este utazó tanítók tanítottak egy bérelt helyen, mi nem mentünk. 11-kor indult a „space” csoport két helyre kikapcsolódni, egy aquaparkba és egy síelős helyre, annak ellenére, hogy csábító volt a program, a 60 fős csoportból vagy tízen indultunk útnak. Mi az aquaparkba mentünk Lasse-ékkal, volt sok csúszda, masszázsmedence, és pár szauna, jó volt kikapcsolódni, igazán nagyszerű volt a folyamatos mínuszokban kintlét után. Ezt követően vissza a hotelbe, és a mellette lévő rendkívül elegáns és stílusos sushi-bárban ebédeltünk, szuper ízekkel, így a nap egyelőre teljesen honey-moon érzéssel telt. Estig pihenés a hotelban, majd vonatra szállás este 10.20-kor. A mellettünk lévő vagonban hatalmas éneklős buli alakult, minden kupéban más ének szólt, gitárkísérettel.

17. nap – január 21. (péntek)

Két órával ismét kevesebb, már moszkvai időzónában vagyunk, érkezés reggel 8.30-kor Izhevsk-be. Buszokkal jöttünk el az előadás helyszínére, ahol otthagytuk a csomagunkat, délig „szabad oglalkozás”, vagy félóra séta után találtunk egy nagyszerű gyorskajáldát (egyetemistáknak volt kitalálva, így olcsó és szuper minőségű volt). Ezután totál bezsúfolva egy helyi villamosba, a csapat több részletben ment a helyi centrumba, ami egy építési terület volt, egy kicsi faházzal és a készülő centrum alapbetonzatával. A faházba bezsúfolódtunk vagy harmincan, kb 165 centi magas volt a mennyezet, így mindenki lehajtott fejjel közlekedett a csak két apró helyiségből álló házikóban. Egyre többen érkeztek meg, lassan mind a 200 ember vagy az udvaron, vagy a házikóban volt.

Aztán hirtelen hatalmas hó csata indult, vagy 60 ember kezdte dobálni egymást, mindenki csurom vizes lett, hatalmas móka volt. Aztán Ole megérkezett, a kisházban felavatták a leendő centrumot (meghívva az öt Buddhát). Vissza az előadás helyszínére, ami mellett volt a Kalasnyikov múzeum, ugyanis Izhevsk a híres fegyver gyártóhelye. A múzeum nem is érdekelt bennünket, mivel kiderült, az alagsorban lehet lőni különféle fegyverekkel. Lementünk, és épp Ole lőtt 50 méterre lévő célpontokra (céltáblára és alakokra), kipróbált többféle fegyvert is. Nagyon pontos volt, az ott lévő alkalmazott fegyvermester meg is dicsérte, jelezve, hogy katonák lőnek ilyen precízen. Aztán jöttek a többiek, és meglepő módon mindenki nagyon ügyes volt, az alkalmazott meg is jegyezte, hogy nem lehetünk buddhisták, ha így bánunk a fegyverekkel. Aztán mi is lőttünk, Kalasnyikovval, többé kevésbé sikeresen, nagy élmény volt. Aztán kajálás és mindeközben az utcán összeszedtünk egy idős nénit, aki leszólított bennünket, mivel hallotta, hogy Kulcsár Peti és Orsi magyarul beszéltek. Kiderült, hogy tanult Magyarországon, és pszichológus. Jeleztük neki, hogy buddhisták vagyunk és hogy este hattól a közelben lesz előadásunk. Ő meg azonnal rávágta, hogy az Nydahl fogja tartani, ugye, mejd hozzátette, nem tud jönni mert 6-tól opera előadásra megy (ez az előadás melletti épület), de azért eljött velünk a moziba (az előadás helyszínére) egy teára. Nagyon jó fej volt, folyamatosan beszélt, kiderült nyelvész is, és a finnugor nyelvcsaládról is sokat tudott (ez ugyanis Udmurtia, amely őslakosaival, egy nyelvcsaládban vagyunk). Majd megjött Ole is, a sajtót fogadta ugyanabban a mozi 2. emeletén lévő kávézóban. A hölgyet odavittük hozzá, megölelgette, majd fogta magát és meghallgatta a médiabeszélgetést, sőt utána eldöntötte, hogy itt marad az előadáson. Nagyon élvezte a társaságot. Aztán az előadás elkezdődött egy mozi teremben.

Az előadásról ismét megszökött a csoport, indult a vonatunk este 9.40-kor. Megint bérelt buszokra szállás, 300 embert kellett mozgatni. Mi ismét szerencsések voltunk, Ole vagonjába kerültünk, ma este próbálták a szervezőket Ole közelébe tenni. Ole nem maradt fent sokáig, bár sokan álltak sorba interjúért a vagonban. Manfred Kessler a túra „pull team”-je nagyszerű volt végig a túrán (nálam ő a leglazább és Kerstin), ma este Ole gaóját adogatta körbe.

18. nap – január 22. (szombat)

Reggel békés ébredés, végig fenyves táj, majd du. negyed kettőkor érkezés Nyizsnyij Novgorodba, ahol egész szuper kis tetris feladattá hízott az embereket 7-8 buszba bepakolni, páran tornateremben, páran hostelben aludtak. Állítólag mínusz 28 fok volt napközben, megint nem sikerült rendesen felöltöznöm. Mi ismét szerencsésen a centrumban lyukadtunk ki, a gompában cuccoltunk be vagy negyvenen. A centrum szintén meseszép helyen van, egy dombtetőn és a helyi folyók találkozására van kilátás a gompából (Oka és Volga? folyók). Zuhi, majd indulás az esti előadásra. A délutáni utazótanítós előadást kihagytuk. Az előadás szünetében próbáltam túladni a túra-pólókon, sok fogyott, de még mindig vagy 30 darab van, ma este még belehúzok. Az előadás után éjjel egy felé egy szemben lévő diszkóba ment át a csapat, ami nyitott volt mindenki számára. A bejáratnál buta kidobók, gumibottal, az egész elég bizarr volt. Aztán megtöltöttünk egy termet, és indult a móka, pillanatok alatt nagyszerű hangulatot teremtettünk. Aztán negyed öt felé visszataxiztunk a centrumba, ahol Ole pont aludni ment, előtte kisebb centrumtalálkozó volt. Páran amikor érkeztünk indultak a bulihelyre, ahonnan mi jöttünk épp meg. Közben itt is kisebb buli kezdődött, majd alvás hat után, páran maradtak, Olena is.

19. nap – január 23. (vasárnap)

Reggel fél nyolckor Olena azzal a hírrel ébresztett, hogy Dima, az egyik sokak által ismert moszkvai srác kaukázusi fiatalokkal verekedésbe keveredett a buliban, és eltörték az állkapcsát, s kórházban van. Attól kezdve Olena a telefonon lógott és próbálták kideríteni mi történt és mennyire súlyos a dolog. Kiderült a kaukázusi srácok csajokba kötöttek bele, és Dima két másik buddhistával megvédeni próbálták őket. Azért volt felháborító az eset, mert a hely tele volt biztonságiakkal és nem csípték el a srácokat.

Közben Ole már fent volt, és vagy fél órát beszélgettünk vele Oroszország jövőjéről és az EU-ról. Nem sok jövőt lát az Euro-ban mint devizában, most ő az ezüstben bízik (állítólag erre mo-t is csinált, még viccelődött is ezzel az egyik előadáson). Alvás a gompában, majd fél egyre, mikorra Ole reggeli-ebédje kezdődött, vagy száz ember lett a centrumban, megjött a hatvan fős space group. Közben Dimát meghozták a kórházból, szerencséra a dupla álkapocs csont törésen kívül semmi egyéb komolyabb, az ajkai feldagadva, meg pár fém a szájában, de egész jól viselte, persze mostantól szívószálon „folyik” majd minden befelé. A délutánt Olenával a centrumban töltöttük, így Ole délutáni előadását (délután és este Milarépa-kurzus van) stream-en követtük azokkal, akik a vacsorát készítették elő a centrumban. Oleék negyed hétkor befejezték az előadást és megjöttek vacsorázni, mi is az asztal körül lebzseltünk. Meséltem Olenak, hogy Budapesten látjuk vendégül a hamburgiakat egy hétvégére, örült neki. Egyébként a túra utolsó szakaszára az utazó csoport fele beteg lett (nem nagyon de folyamatos a köhögés az előadáson).

Nyolctól előadás ismét, majd Ole és a szűk csapat éjfélkor vonatra száll (hétfőn és kedden is vannak hivatalos és nem hivatalos találkozói, kedden például egy befolyásos banktulajdonossal vacsorázik), míg az utazó csoport reggel megy Moszkvába. Holnap lesz az utolsó hivatalos programunk, nagy előadás Moszkvában, majd záróbuli. Kedden még lesz egy oroszul beszélő országoknak szervezett centrumtalálkozó Ole-val, ide én is megyek, majd szerdán este haza.

Orosztúra beszámoló VI. rész

2011. január 5-25.

19. nap – január 23. (vasárnap)

Folytatás…

Az előadás előtt együtt vacsiztunk Oleval, majd kisebb késéssel érkezett mindenki a centrumból. Mivel fél 11-kor el kellett Olenak indulnia a vasútállomásra, így csak menedékvételre, meditációra jutott idő (8. Karmapa), majd áldás következett. Aztán a csapat szétrebbent, legtöbben a centrumba mentek, ahol ismét vacsora várta az embereket, majd jó kis házibuli alakult a nappaliban, orosz zenékkel. A centrum 3 szintes, a földszinten van a konyha, társalgó, első emeleten a gompa, a 2. emeleten pár szoba, ahol Ole is lakott.

20. nap – január 24. (hétfő)

Reggel 7-kor indulás a centrumból hotelbe, ahol összeszedtük a csoport egy részét, és a vasútállomásra mentünk, utolsó vonat utunkra Moszkvába. Útközben Olenáké vagy 80 utazót dobtak szét helyiek között, akik elszállásolták őket. Kettőkor érkeztünk meg, mi a centrumhoz nagyon közeli lakásba kerültünk. Pihenés, majd jött a hír, hogy Domodedovóban robbantás történt (másnap az indexről megtudtam, hogy az egyik áldozatot ismertem, orosz srác, 20 évet élt Magyarországon, és a Közgáz-on tanult velem együtt). A város különösebben nem volt megbolydulva, persze minden metróállomáson két rendőr posztolt. Az előadásra bő egy óra késéssel érkeztünk, Ole ekkorra már kérte, hogy egy-két percig az emberek tegyenek kívánságot az áldozatok felé. Az előadás egy hatalmas csarnokban volt, évek óta itt van, egyszerűen azért, mert más helyek nem állnak velünk szóba, mert mi buddhisták vagyunk. Itt tudtam meg, hogy volt még egy nehéz helyzet: vasárnap éjjel Nyizsnyij Novgorodból többen is kocsival utaztak haza, és az egyik kocsit gyorshajtásért félreállították, a vele együtt utazó kocsi is megállt az út szélén bevárni őket. Az út csúszós volt, és a nem sokkal később érkező kamion megcsúszott és mindkét kocsit teljesen összetörte, szerencsére a bent ülőknek semmi baja nem lett. Az előadás végén a szervező team közösen ment Olehoz áldásra. Egykor buszok jöttek és elvitték a csapatot egy gyárrészben lévő szórakozóhelyre, kellemes parti volt.

Közben Ole a centrumban beszélgetett az ott lévőkkel, mi is át akartunk menni, de mire elindultunk, ő aludni ment. Majd reggel hatra mi is hazaértünk. Egyébként olyan hópelyheket, mint aznap este, nem láttam soha, tökéletes kristályszerűek voltak, mint a mesékben.

21. nap – január 25. (kedd)

Sokáig alvás, majd nagy nehezen összeszedtük magunkat és elmentünk az orosz centrumtalálkozóra, ahova Ole is megérkezett, mi kb este 9-re értünk oda, ő egy picivel hamarabb. Briliáns bevezető után, a helyieket leginkább érdeklő kérdésekre válaszolt, nagyszerű információátadás volt, ő kérte is, hogy ezt a felvételt osszák meg a világ összes centrumával. Egyébként nagyon dinamikus, letisztult válaszok voltak valóban mindenki számára releváns témákkal (alkohol a centrumokban, szobortöltés szerepe, Gyógyító Buddha meditácó gyakorisága, melyek a fő fókuszok idén (azt javasolta az oroszoknak, hogy az idén fejezzenek be minden projektet, esetleg nézzenek olcsó földterület után, és ha megvannak a projektek, utána fogjanak újabba). Ole viccesen megjegyezte, hogy mi vagyunk az átadás forrása, hogy továbbadjuk a tanítást („with your head, heart and balls”) és még azt is mondta, hogy „rám ne mint egy személyre tekintsetek, hanem mint egy potenciálra, amit megmutatok nektek”.

Az előadást követően be egy centrum közeli pizzériába, ahol a centrum egyik meghatározó alakjának a grúz Dimának a szülinapjára gyakorolt be egy nótát grúzul a csapat. Mire megérkeztünk a centrumba Ole már visszavonult, a ma délután érkezett Pedro Gomezékkel, a nótát még előadtuk, előkerült egy a centrum melletti borgyárból (amely egy részét meg szeretnénk majd venni) vásárolt régi bor, aztán gyalog haza.

22. nap – január 26. (szerda)

Fél egyre visszajöttünk a centrumba, ahol 4 párnak is buddhista esküvője volt. Többen is megkérdezték, tőlem és Olenától, hogy mi miért nem ülünk ki mint résztvevők, aztán végül nem történt meg, bár a épp a széken ülő párokkal egy sorban ültünk a földön (talán nekünk is jutott ebből valami :o)). Nagyszerű hangulat volt a gompában, a párok virágcsokorral ültek. Ezt követően ebéd Oleval, a kis konyhában vagy 60 ember összezsúfolva majd Ole összecsomagolt és ment a reptérre Izraelbe, sokan kikísérték. Közben Pedro a volgográdi centrummal egyeztetett arról, hogy miképp nyissanak éttermet a centrumépület alsó részében, érdekes volt a beszélgetést hallgatni. Most esküdött meg Oleval Oleg és Julia is akiknek a polgári esküvőjén én voltam a tanú másfél éve Irkutszkban, így másodszorra is tanú voltam. Majd egyéves ikreik vannak, gyönyörű lányok.

Be is fejezem, mert indulás van a reptérre, megyek hazaaa!

Dél-Amerika túra beszámoló 2010. okt 27. – nov 22.

2010-11-15T13:45:00.000-08:00

Gyuri-Andi-Májki I. rész, 1-12. nap

Sziasztok!

Október 27 és november 22 között egy Dél-Amerikai túrára mentünk Gyurival és barátnőjével, Andival. A 25 napos túrából már csak 9 van hátra, így itt az idő, hogy összefoglaljuk az eddigieket. Az utazás részben turistáskodás, részben dharma célzatú.

1. nap – október 28. (csütörtök)

Indulás 27-én este Madridba, ahol vagy 3 óra várakozás után éjjel egykor repültünk tovább Buenos Airesbe, Argentína fővárosába. Ide reggel 8-ra érkeztünk meg, az egész utat végigaludtuk. A repülőgép szinte vadonatúj volt, emiatt a landolást a gép farkának felső részére felszerelt kameráról követtük nyomon, nagyszerű élmény volt.

Itt miután kiszabadultunk a reptérről, taxival mentünk Sebi és Eileen lakásához. Útközben beleszerettünk a városba, sokban európai városokra hasonlít. Ők nagyszerű buddhista barátok (Sebit az egyik orosz túrán szedtük még össze), fantasztikusan jó stílusú lakásban laknak. Reggelivel vártak bennünket, és minden cuccot otthagytunk náluk (például az öltönyeinket, amit egy limai esküvőre hoztunk magunkkal), amit a következő öt napra nem kellett nekünk, mivel egy óra múlva már mennünk kellett tovább a belföldi reptérre, ahonnan Ushuaia-ba repültünk, ami
Dél-Amerika legdélebbi része (Patagónia, Tűzföld). A landolás mesébe illő volt, mert az Andok idáig lehúzódik (az Antarktisz innen csak 500 km), és az 1500 méteres csúcsokon is hó volt, a Beagle-öbölben volt a leszállópálya töltésre építve, mese volt a látvány. Meleg volt, egy kis hűvös széllel, és mindenhol havas hegyek. A város kicsi volt, olyan, mint egy norvég sarkköri városka, vagy egy Izlandi. A bérelt szállásunkba taxival mentünk fel, egy kis erdőfélében voltak nagyon szép faházak, itt laktunk 3 éjszakát egy olasz bevándorló családnál. Még aznap felmentünk egy hegy tövébe, ahol egy sípálya kezdődött (itt tavasz van, így hó már csak itt-ott) és az egész város az öböllel elénk tárult. Ez az öböl lényegében összeköti a Csendes és az Atlanti óceánt, és most tudtuk meg, hogy köztük 16 méter szintkülönbség van, ami állítólag Panamánál elég durván látszódik is, egyébként nem veszed észre. Este letaxiztunk a városba és egy tengeri herkentyűs étteremben bekajáltunk. A királyrák itt fillérekbe kerül.

2. nap – október 29. (péntek)

Reggelit kaptunk a hostelben, majd busszal vittek bennünket egy meseszép nemzeti parkba, ahol egy négyórás gyalogtúrát csináltunk az öböl partja mentén, meseszép táj, csodálatos természet, hófödte hegyek a háttérben, szikrázó napsütés, lovak szabadon, szuper volt. Aztán kitikkadva egy turistaközpontban steak-evés, majd haza. Este bementünk Ushuaia-ba, egy szuper, teljesen családias étteremben vacsora.

3. nap – október 30. (szombat)

Ezen a délelőttön egy egész napos túrázásba fogtunk, jött még egy pár velünk és szervezetten, terepjáróval (gumicsónakkal a tetején) egy másfél órás kocsiútba fogtunk. Megint csak szép táj, lovak mindenhol, útközben láttunk olyan fákat, amelyek koronája az erős szél miatt teljesen egyik irányba volt fúja (flag tree) (mintha bezselézték volna). Két idegenvezetőnk volt, mindkettő raszta-hajú, totál Che-Guevara benyomású srácok, mate-teát szürcsöltek spéci kübliből, literes termoszból töltve után a forró vizet (egyébként egész Argentína és Uruguay ezzel rohangál az utcán is). A srácokkal azonnal összehaverkodtunk és ment a hülyeség végig. Menet közben kiderült, hogy egyikük egy öthetes hátizsákos túrát csinált a környéken, bebarangolta a Tűzföldet és erről egy útikönyv is készült, amit a turisták nagy számban vásároltak. Megérkezés egy folyó partjára, megint csak egy csapat lovat kergettünk meg a kocsi motorjának hangjával, majd gumicsónakba szálltunk és egy könnyed bő egyórás evezés következett, megint csak csodaszép tájon, háttérben a szokásos hófödte hegyek, napsütés, különleges madarak. Kikötés után átkocsizás egy farmra, ahonnan egy katamaránnal egy olyan szigetre mentünk, ahol kétféle pingvin csoport lakott, költötte ki a tojásait, nevelte a kicsiket, és mindezt kiszállva a hajóból, közvetlen közelről szemléltük, majdhogynem üregekbe bújt pingvinekre léptünk. Fél óra múlva kikötés egy szigeten, ahol egy szuper lepukkant feelingű, fából összetákolt házban szendvicset ettünk, boroztunk, majd kis pihenés a napon és következett egy kellemes egyórás gyalogtúra, ami alatt sokat beszéltünk Che Guevara-ról, az argentin politikáról (épp érkezésünk előtt egy nappal halt meg a pár hónap múlva biztosan megválasztandó elnök, Nestor Kirchner). Közben meglestük a hódok által épített gátakat, sok-sok fa ment tönkre amiatt, hogy a hódok munkája miatt víz alá kerültek. Aztán hajóval vissza egy farmra, ahonnan kocsival vissza a városba. Itt még este volt egy vacsi.

4. nap – október 31. (vasárnap)

Reggel összepakoltunk, mert délután már repültünk tovább El Calafate-ba, de előtte még elugrottunk egy kis 3-órás hajózásra, fóka-lesre, nagyon jó volt. Du öt felé már meg is érkeztünk El Calafate-ba, a landolás megint meseszép, csupa sivatagos, dombos, sziklás tájon. 20 km-re volt a városka, ami aztán tényleg olyan volt, mint egy vadnyugati város, csodálatos fa dekorációkkal, hihetetlen. Egy rendkívül kedves kis hostelben volt a szállásunk. Utunk legfontosabb, másnapi gleccser látogató programját szerveztük még aznap, aztán vacsi, bóklászás a városban.

5. nap – november 1. (hétfő)

Reggel 9-kor jöttek értünk, szervezett busszal mentünk, idegenvezetővel egy nemzeti parkba, ahol a világ legismertebb gleccserét (Perito Moreno) néztük meg közvetlen közelről. Persze nem csak ez a gleccser van itt, hanem további 3 nagy, de ezek nem közelíthetőek annyira meg a turisták által. A speciális időjárásnak köszönhetően a tengerszint felett 300 m-re található gleccserek alig olvadnak, több tíz km-re „erednek” a hegyekben. Amit mi láttunk, az 150 méter magas falú, több km hosszú. Először hajóval közelítettük meg, majd egy földnyelvről is lehetett bámulni különböző szögből. Mindannyiunk nevében kijelenthetem, hogy ilyen meseszép természeti csodát még nem láttunk.

A gleccser azért világhíres, mert könnyen megközelíthető, ezt tudja a legtöbb turista megnézni, illetve 5-6 évvel ezelőtt volt egy nagyon komoly, hatalmas falomlás, amit lefilmeztek, és világszerte látták.

Egyébként ez nem is jégből, hanem összepréselt hóból van, a napfény csodaszép kék színt varázsol a hegyes falak közé. Nagyon érdekes még, hogy akiről ez a gleccser kapta a nevét, a 19. század végén egy komoly háborútól mentette meg Argentínát és Chilét, mert ehelyett, angol közvetítéssel, asztal mellett döntötték el, hogy ez a régió melyik országhoz tartozzon, és ez a polihisztor volt az argentin delegáció vezetője. Este még betévedtünk ismét ugyanabba a nagyszerű családias étterembe, mint tegnap, persze itt is steak-et ettünk, mint korábbi alkalmakkor is legtöbbször (mert ugye itt ez világhíres).

6. nap – november 2 (kedd)

A Buenos Airesbe való repülésünk előtt még kora reggel belevágtunk egy háromórás offroad kalandba, kis terepjáróval tettünk egy kört a sivatagos sziklák között. Nagyon szép látvány volt ez is. Nagyon lakatlan ez a rész, mivel terméketlen, így fillérekért lehet földhöz jutni, talán a gleccser miatti turizmus az egyetlen bevétel.

3 óra repülés után Buenos Airesben voltunk az akkorra megérkező európai utazó csoportot egy bárban szedtük össze, leraktuk a cuccot az előadás helyszínén, majd elmentünk kávézni. A város ismét nagy tetszést aratott, nagyon sok igényes, jó stílusú éttermet, pub-ot láttunk. Este előadás Ole-val, több mint 200 ember volt, a helyszín egy örmény kulturális központ, mondanom sem kell, Ole megemlékezett a majd százéves örmény népirtásról. Ezt követően pedig egy nagyszerű házibuli vagy 50 emberrel egy magánlakásban Ole-ékkal, Tomek Pedro Gomez és Dorit is együtt utazott a csapattal, természetesen ez is szuperre sikeredett. Sebiéknél, ahol pár nappal korábban lecuccoltunk, laktunk az elkövetkező 3 napban, pár limai baráttal.

7. nap – november 3. (szerda)

Délelőtt Sebi lakásában hesszelés, majd Gyuriék elindultak a városba szétnézni, én otthon maradtam. Sebi késő délután összeszedett és este hétre átmentünk a buddhista centrumba, ami egy nagyon elegáns helyen, igazán kedves kis kulcsos lakás volt. A meditáció után megjött Ole, megáldotta a centrumtagok kikészített szobrait, és körbepuszilgatta az összes lányt. Utána taxizás a Gera Gabi által menedzselt, igazán jó stílusú bárba, ahol Gabi folyamatosan etetett-itatott bennünket magyarokat az ő vendégeként, a teljes 12-14 fős utazócsoport és helyiek is voltak velünk.

8. nap – november 4. (csütörtök)

Ismét Sebi lakásában telt a nap egy része, Gyuriék városnéztek, a csoport Oleval Chile fővárosába ugrott át, egynapos előadásra. Este Sebihez megjött Limából Alfonso kisfiával (a srác végigrókázta az ide utat, anyuja már pár napja velünk volt), egy három és fél éves csodaszép, erős, intelligens kissrác, óriási haverjai lettünk rögtön. Késő este elmentünk még kajálni egy helyi grillezőbe, megint csak nagyszerű ízek voltak.

9. nap – november 5. (péntek)

Hajnalban indulás a kikötőbe, ugyanis Montevideóba (Uruguay) hajóztunk át. Itt az egyik folyó torkolata 200 km hosszú, így ömlik bele az Atlanti óceánba, ennek egy szűkebb részét szelte át a hajó, majd bő két óra buszút a fővárosig. Montevideó meseszép, szellős, totál európai, szinte kivétel nélkül nagyon igényes házak, szinte csak fehér emberek lakják. Mondják, hogy ez az ország a szakmai tudásából él, komoly a képzés, Dél-Amerika Svájcának is becézik. Itt már vártak bennünket a szervezők, pihenés egy parkban, majd bérelt buszra szálltunk. Mondhatom, hogy a világ legszebb repterén (2 hónapja adták át) még felvettünk pár embert útközben KDL, az elvonulási központ felé. Bő négy óra út, ebből másfél földút, dombok között, után megérkeztünk az elvonulási központba. Nagyon szép dombos helyen van, több kilométerre el lehetett látni. Gyorsan beregisztráltunk, felvertük a kapott sátrakat, majd vacsora és Tomek tanítását hallgattuk a menedékről. Szuper volt. Ole éls utazó csapata csak éjjel érkezett meg, mindenki aludt már.

10.-12. nap - november 6-8. (szombat-hétfő)

Másnap csodaszép napsütésre ébredés. Így már könnyebb volt körbenézni, hol is vagyunk tényleg olyan, mintha mesében lettünk volna: sasok, kismadarak, piros, sárga, lila virágok, tehenek legelésznek (persze száraz tehén kaka is mindenhol). Kb 110 fő vett részt a kurzuson. A területen két ház áll, az egyik egy külön kis gompa, a másik a fő ház, ahol a tetőtérben ole lakott, konyha, tömegszállás, dolgozószoba. A híres német Plumper srácok és csapatuk a helyiekkel együtt húzta fel az épületeket még tavaly, kisebb csoda itt a világ végén. Egyszerű, kedves reggeli, majd Pedro Gomez tartott előadást Karmapa kimenekítéséről (például kiderült, hogy véletlenül még a másik oldal fekete mágiáját is megakadályozta egyik tibeti útja során). Részletesen mesélt, persze megint dőlt mindenki a röhögéstől. Délután Ole elkezdte a Mahamudra kurzust (minden délután és este tanított). Mivel sok időnk volt, így Ole nagyon részletesen tanított, és mivel mi is viszonylag sokat aludtunk, így nagyon jól tudtunk figyelni. Este újabb csodák, a teljes égbolt tele volt fényes csillagokkal, ilyet ritkán látni, a gompától 100 méterre egy kis völgyben pedig százszámra szentjánosbogarak világítottak, olyan volt, mint egy tündérmese. Este beköltöztünk a gompába, a sátrak sokat nem értek.

Másnap kocogás Geriékkel, tehenek között. Sajna Gyuri, az ötletgazda, nem jött, mert még otthon eltört a kislábujja és ez időnként akadályozta őt. Ismét Pedro tanított arról, hogyan találkozott a dharmával. Megint nagy röhögések. Nekem csak most jutott el a tudatomig, hogy ők voltak Dorittal az elsők, akik megcsinálták a ngöndro-t munka mellet a 80-as évek közepén és azóta terjedt ez el, szóval sok mindenben voltak ők úttörők. Ismét Mahamudra-tanítások felső fokon, majd este Pedro mutatott pár fotót és rövid videót Karmapáról, a szöktetés ideje alatt vették fel, óriási volt. Éjjel nagy viccmesélés folyt Ole-ékkel (sajnos mi már aludtunk, így lemaradtunk).

Hétfőn délelőtt Caty tanított különféle praktikus centrumkérdésekről, és arról, hogyan kapcsolódott be ő Ole munkájába, nagyon nagyon inspiráló volt. Majd rossz lett az idő, délután intenzív esőzés kezdődött. Ole tanításai ezen a napon is nagyszerűek voltak, nagyon sok dolog „lecsörömpölt”, és teljesen inspiráltak lettünk. Közben megismertünk pár dél-amerikai sztorit, például Juantól, aki a barcelónai centrumot hozta létre, azt, hogyan kérte meg Ole idén nyáron arra, hogy Columbiának új lendületet adjon. Este előadás után videózás Oleval, majd egy hatalmas parti indult a sátras étkezőben (mi ismét már durmoltunk), amibe hajnal öt felé én is bekapcsolódtam, ekkor sikerült a zenére felébredni, aztán még egy órányi mulatás.

Másnap délelőtt vissza Montevideóba, de erről rövidesen írunk, mintahogyan arról is, hogy miképp is alakult a limai kalandunk.

Dél-Amerika túra beszámoló 2010. okt 27. – nov 22.

Gyuri-Andi-Májki II. rész, 13-24. nap

13. nap – november 9. (kedd)

KDL, kedd reggel, 11-kor Ole tanított még a Boddhiszatva ígéretről, majd áldás, és az ebéd után indulás kisbuszokkal vissza Montevideóba. Csak a csapat fele jött vissza, a többiek maradtak lebontani a helyet és opcionálisan tervezve volt egy esti mulatság, ugyanis másnap volt Pedro Gomez szülinapja.

Sajnos elég rossz volt az idő már előzős nap is, jól meg is áztak a cuccaink, így mindhárman visszamentünk Montevideóba (persze nagy volt a kísértés, hogy maradjunk, az esetleges szülinapi ünneplés és esetlegesen amiatt, hogy Ole a sok munkája mellett azért lejön az emberek közé az kurzus utáni estén KDL-ben).

A kisbuszok jöttek értünk, de az esős talaj miatt nem bírtak visszafelé az emelkedővel, ami közvetlenül a területünkön volt. A mi buszunk a keskeny, két keréknyomos földútról kb. 1 méterre letérve előzte a másik buszt, aki 100 méterrel az indulástól a dombon beragadt, és ekkor pont rászaladt egy 40 cm magas kőre, amitől mind a jobb első mind a jobb hátsó külső kerék azonnal kihasadt. A sofőr srác pik-pakk kicserélte az elsőt, a hátsó belső kereke még jó volt, így a külsőt úgy hagyta, aztán indulás Montevideóba. Érkezés után egy uzsonna a buszpályaudvar éttermében (persze Gyuri steaket evett ismét), majd megkerestük a szállásunkat, egy nagyon jópofa hostelt, ahol már bejelentkezéskor elindult a hülyéskedés az ottaniakkal. Késő este eltaxiztunk a kikötőbe, persze ijesztően kihalt volt, mindezt azért tettük, hogy egy javasolt éttermet meglátogassunk, de mivel nem volt nyitva, így egy másikban ettünk: steak, hal meg ilyenek.

14. nap – november 10. (szerda)

Másnap Gyuriék várost néztek. Délutánra megérkeztek a többiek is a hostelbe, kiderült, Pedronak komoly, gill-partys szülinapja volt az elvonulási központban, Ole is lejött, együtt énekelt a csapat mindenféléket (ezt benéztük :o)). Délután 4 felé egy helyi kajáldában mindent bele szuper-hamburgert ettünk, majd gyalog mentünk át a buddhista centrumba, ami egy kétszintes kis kedves, bérelt házban volt. Mint kiderült, a centrumavatás az esti előadás után lesz, így mi is nyakunkba vettük a várost, és a folyóparton lógtunk pár órát. Este vissza Ole nyilvános előadására, ami lényegében a Mahamudra kurzus összesűrített verziója volt, egy élmény volt hallgatni. Alatta Caty és Gergő egyeztetett a Buenos Aires-i szanghával, közösen oldották a kialakult belső feszültséget. Utána vissza a centrumba, ahol Oleval közösen felavattuk a garázsból kialakított gompát, majd beszélgetés, és indulás haza, mert a repülőnk reggel 8-kor indult Limába.

15. nap – november 11. (csütörtök)

Szerencsére reggel együtt repült velünk a limai (Peru) szanghából Rocio is, nagyszerű 50-es hölgy, lassan végez a ngöndro-val, a nagyobbik lánya buddhista, férjét idén vette rá az első phovájára. Végigbeszélgettük az utat, nagy barátok lettünk. Férje kint várt a reptéren bennünket egy több mint 40-éves jóvágású kocsival (Chevrolet Impala) vitt bennünket el a buddhista centrumba (itt laktunk öt napig a TV-szobában), közben meg beszéltük, hogy szeretnének bennünket vendégül látni egy ebédre lakásukban. Az időjárás itt már melegebb volt 25 fok folyamatosan, magas páratartalom és borús ég. A centrumtól egy tavaszi beszámolómban már említettem, hogy egy lényegében háromszintes, csodaszép lakás, melyet magyar családtól vásárolt meg a német buddhista alapítványunk két éve, kimondottan jó környéken van. Persze csak 3-500 méterre a kőkemény szegény negyed is előbukkan. A délután könnyedén telt el, pihentünk. Ezen a napon pont esti meditáció is volt, kedves emberek jöttek, továbbá a bentlakókkal (6-7 ember) is összehaverkodtunk, persze mindenki Zsuzsát éltette (tavasszal járt erre). A centrumban lakik egy 70 év körüli ember, aki vak. Lenyűgöző volt, mennyire friss a tudata és mennyire együtt él a centrum fiataljaival, a legtöbbször az újakkal is ő foglalkozik. Ha szembetalálkozol vele, nem is észleled rögtön, hogy nem lát, annyira természetesen viselkedik. Kiderült, hogy egy nagyszerű lengyel srác is lakik a centrumban, akit a vámosok füleltek le kokain csempészet miatt, majd ült, és egy év múlva szabadult jó magaviselet miatt, talán ha nem kényszerül itt maradni, nem is találkozik a buddhizmussal. A meditáció előtt megmutattuk a prágai szilveszteri kurzus filmjét, nagyon örültek neki. Este hármunknak még vacsi egy közeli Chifa nevű perui-kínai étteremben (ez a gyűjtőneve itt az ilyenfajta keverék éttermeknek), egész jó volt.

16. nap – november 12. (péntek)

Másnap délben Rosario, a Huaringas nevű legmenőbb limai bár tulajdonosa (egyébként gyakorló buddhista, idén volt több európai kurzuson is) szedett össze bennünket a centrumból, és elvitt édesapja éttermébe, ahol szuper helyi kaját ettünk. Az étterem hiper-elegáns, politikusok étkeztek itt, mindeni elegáns volt, csak mi nyomtuk pólóban. Mi is a helyi kaja: ízesített rizsek, sült nyárs marhaszív, rántott halak, seviche (nyers ecetes, különféle ízesítésű hal), és ugyanígy elkészített polip, majd az itthon is megszokott desszertek. A papa is üdvözölt bennünket, igazi úriember. Mivel a fent említett bár is össze van nőve az étteremmel, oda is felnéztünk, 4 szintes, minden szintje európai igényességet meghazudtoló módon (anyu belsőépítész) berendezett, mind a négy rész egy elemet szimbolizál (föld, víz, tűz, levegő). Utána elmentünk még Rosario holnapi esküvőre készülő ruháját is próbálni. Épp kirakni készült egy ókori romokat bemutató múzeumnál (hogy ott üssük el az időt, míg ő próbál), amikor megpillantottuk az út szélén Hugo-t, aki a holnapi esküvői buli vőlegénye (illetve tavasz óta már férje, hiszen a „polgárin” már akkor túl voltak) volt. Be is invitált a szabadtéri múzeumba, ahol egy rendkívül elegáns bár-étterem volt, és a másnapi bulira érkezett külföldi barátaikkal ültek itt a menyasszonnyal. Aztán elvitt bennünket a lakására is, ami szintén elegáns volt (Hugo is tele van pénzzel, de barátnőjének-feleségének családja a leggazdagabbak közé tartozik Limában). Itt elmesélte hogyan kezeli feleségét, aki kőkemény keresztény családból van, tavasszal már phovára vitte illetve lassanként be-beviszi a málnásba (mármint meditálni a centrumba). Itt Rosario összeszedett bennünket, majd irány a lakása. Na, ez valóban esztétikai élmény volt, óriási ötletekkel volt beendezve, nagyon modernül. Itt felvettük másfél-éves kisfiát, akire a dadus vigyázott egész nap. Együtt beugrottunk a cég irodájába, majd hazavitt bennünket.

Este pedig nyakunkba vettük a várost az egyik buddhista lánnyal, ellátogattunk egy buddhista srác által menedzselt bárba (tele volt Rubik-kockákkal), ő sajna nem volt itt, majd gyalog átmentünk az előbb említett Huaringas bárba. Itt még csatlakozott hozzánk egy buddhista pár (Rosio lánya és pasija), persze a bárban ekkor legalább még két buddhista dolgozott (köztük a fent említett lengyel srác volt a műszakvezető). Kipróbáltunk többféle Pisco (szőlőpálinka) alapú koktélt (hatalmas ízek), csak igazi gyümölcslevekkel ízesítve, hihetetlen finom volt, és ütött is. A pár később hazavitt bennünket. Ők is a centrumban laktak. A srác vezetett, akinek a vezetési vizsgája még csak másnap volt (sajna megbukott).

17. nap – november 13. (szombat)

„A nap”, ami miatt elsősorban ide jöttünk, az esküvő napja. Andi reggelre elrontotta a gyomrát. Délben a pár elvitt magukhoz (emlékeztek, a lány anyukája, akivel együtt utaztunk a repülőn, hívott meg családi ebédre bennünket). Képzeljetek el egy kétszintes kedves kis lakást, ami előtt egy másik ősrégi kocsi (Triumph) áll, és amikor belépsz a kapun, egy mese tárul eléd. A gazdag növényzetű belső udvaron áthaladva az ember egy régi bútortokkal teli lakásba, egy „múzeumba” lép, az egész épületben mintha megállt volna az idő. Persze meg kell jegyeznem, hogy a család korábban módos volt, hatalmas cukornád-ültetvényekkel, csak a 60-as évek végi katonai diktatúra alatt mindent elvettek tőlük, illetve minden gazdagtól (azért egy lakásra való bútor, és egyéb szépségek maradtak náluk). Találkoztunk a nagyival is, aki így 80 évesen is egy meseszép néni volt. Az udvaron ebédeltünk mind az arisztokrata családok, a család alkalmazottja hozta ki az ételt. Itt vetettük be először a Kézdivásárhelyi szilvapálinkát, körbekóstoltattuk a családot, bejött :o)). Nagyon kellemes volt az egész. Majd vissza a centrumba. Estefelé készülődés kezdődött, előkerültek a szép ruhák (kötelező volt az öltöny, nyakkendő), hiszen 9-re rendelt a szangha közösen egy kisbuszt, amivel vagy tízen mentünk együtt az esküvőre. Mindenki csodaszépen volt felöltözve, nem győztünk közös képeket csinálni,. Megint meghúztuk a hazai páleszt. Gyuriék sajna nem jöttek, Andi nem volt jól, fél óránként rohant a WC-re. Innen kezdődött a mese rész.

Kimentünk egy perifériás részre, óriási egyetemi részen túl villák folyamatosan és egy kisebb út végén sorompó, fal. Itt jeleztük hova megyünk és beléptünk egy külön elzárt világba, mondjuk egy külön városrészbe. Itt is utak, és már lényegesen nagyobb kapubejárók, biztonsági őrök több helyen. Aztán megérkeztünk a címre. Ballonkabátos biztonságiak, beléptünk egy hatalmas udvarra, amibe volt rendezve egy 400 fős partira: befedték (eső esetére), oldalt a fal tövében lévő kertrészre sem lehetett bemenni, mert ez is anyaggal volt elválasztva, lámpák és virágdíszítések mindenütt, gigantikus volt.

Több tucat pincér hozta folyamatosan az apróságokat, whisky-vel és pezsgővel szaladgáltak, volt egy hidegasztal is gyümölcsökkel, legalább tízféle sajttal és tömegnyi serano sonkával, külön italbár is volt. Csili-vili emberek, főképp fiatalok, a város krémje. Mi buddhisták is voltunk vagy húszan, persze egy csapatba verődve kezdtünk el iszogatni. A nagydarab Alfonso és felesége Ingrid (kicsi, kerek és bögyös) volt a legviccesebb, központi figurák voltak.

Aztán megérkezett a pár, lenyomtak egy walzer-t az udvar közepén lévő alig magas táncparketten, és indult a buli. Mint kiderült, nem is történt más, csak egész éjjel zene ment, semmiféle más program nem volt. Mi nagyon jól éreztük magunkat, szemmel láthatóan a legelevenebb csoport voltunk. Persze voltak még külföldi buddhisták, a szoborkiállításról is ismert Tanja és pasija Stefan, hát nekik sem kellett hülyeségért a szomszédba menni. Aztán lett meleg étel is, elkezdtünk koktélozni. Közben felfedeztük az esküvői tortát is (vagy 3 méter magas fehér marcipán bevonattal) és mellette egy édességszobát is, tele apró egyfalatos sütikkel.

Volt menyasszonyi csokordobás, aztán éjjel kiosztottak mindenkinek különféle hal formájú textilsapkákat, ezzel meg is bolondították az ott lévőket, mindenki elkezdett bohóckodni. Aztán lassan a buddhisták átvették a táncparkettet, izgi stílussal nyomtuk, és hajnali négy felé még Hugo leszedte a harisnyakötőket asszonyáról és hát persze az elsőt Stefan kapta, aki az ülő Tanjának teljesen bebújt a szoknyája alá a fejével. Erre az elegáns nép kétféleképp reagált: elszörnyülködve és mosolyogva (a többi harisnyakötő felhelyezés már nem volt annyira poénos). Reggel hatra hazaértünk, Alfonso a hóna alá kapott vagy tíz ilyen halas satyeszt és vitte haza gyerkőcének.

18. nap – november 14. (vasárnap)

Délelőtt sokáig alvás, majd a szangában lévőkkel két kocsival elmentünk egy japán étterembe, ahol én majd’ 3 éve jártam és megsirattam az ott evett tengeri herkentyűs levest (nem azért mert erős volt), na ide vissza szerettem volna jönni. Ismét berendeltük ezt a bizonyos levest, Gyurival mindketten kész voltunk tőle, ettünk sevichet is jó kis közös kajálás volt (meghívtuk a többieket, mert mindenkitől annyi sok kedvességet meghívást kaptunk az elmúlt két napban). Aztán nyomás a közeli inka-piacra, ahol sokféle itteni népes stílusú ruhát, ékszert, használati tárgyat lehetett találni. Vettünk pár apróságot, majd haza, és este még becsúszott egy újabb Chifa éttermes (kínai-perui) kajálás, Alfonso egy hatalmas pick up Dodge-val jött értünk és megint két kocsival mentünk a helyre (ez másik volt, mint 3 napja). Berendeltünk mindenfélét és igazi nagy zabálás indult (egyébként az étkezés Limában is központi szerepet kapott). A mai napon is bebizonyította a szanga, hogy mennyire nagyszerű, megint egy bandában voltunk velük. Alfonsoék hozták a három és féléves fiukat, Leot (akiről írtam, hogy KDL-ben is ott volt), aki egy kisebb csoda, nagy, erős kissrác, nagyon intelligens, jól viselkedő, de csibész is, vele folyamatosan ment a dilizés (mindhárman megállapodtunk abban, hogy szívesen hazavinnénk).

19. nap – november 15. (hétfő)

Ma 11-re jött értünk Rosario (szép terepjáróval, gyerekkel, bébiszitterrel), útközben felszedtük Tanjáékat, majd egy tengerparti elitklubba mentünk, ahol neoprém ruhában szörfdeszkán evezgettünk a klub strandrészén a hullámokban (ezeket az eszközöket Rosario hozta), laza volt, nagyon élveztük. Lima egyébként a Csendes-óceán partján fekszik, és a Humboldt-áramlat miatt hűvös a víz itt, és nagyon sivatagos a part. Utána egy vagány kis étteremben ebédeltünk (egyrészt elegáns környék, másrészt fél km-rel odébb a domboldalban az alig álló, összetákolt viskók), ismét sevichet, majd kávézóba mentünk. Innen én vissza a centrumba, Gyuriék az inka-piacra Tanjáékkal. Este pedig a nagy záró mulatság: ismét irány a Huaringas bár (Rosario bárja), ismét vagy két kocsival a centrumból, együtt a szanghával. Alfonso épp dolgozott (ő a fő manager), alig voltak aznap vendégek, így együtt tudtunk lenni. Megint pisco koktélok, marhaszív nyárson, jó hangulat. Aztán megjöttek a friss házasok Tanjaékkal. Hugo párjával fél évre Madridbba jön tanulni, megígértük, hogy tavasszal csinálunk nekik a centrumban egy magyar esküvőt. Tanja meg elkapta a bárosokat, és megtanult koktélt keverni. Megállapítottuk, hogy a limai szangha valóban zseniális és példaértékű az összetartozásuk. Rosario és Alfonso még nyáron, az EC-ben megbeszélte Robival, hogy jövő tavasszal meghívják (egy cigaretta-szponor által) ebbe a bárba zenélni, ezt a szándékot most is megerősítették :o)).

20. nap – november 15. (kedd)

Kora reggel indulás a reptérre, irány Kuba, Havanna. Délután négyre értünk oda, itt is felhős ég, magas páratartalom és nagyon meleg. Pénzváltás a reptéren, itt egy srác kioktatott, hogy a helyi csajok különösen a mulattok nagyon vadak, mivel én egyedül jöttem, biztosan rám fognak szállni, aztán a végén megjegyezte: „use condoms”. Egy fickó összeszedett bennünket a reptéren, hogy elvisz bennünket, mondtuk sok a csomag. Egy Ladával akart vinni, de még a csomagtartója is tele volt szerszámokkal, meg nem is volt igazi taxis, így lemondtunk róla. Rendes taxival mentünk a már hetekkel előbb lefoglalt szállásra (az országba ugyanis csak úgy léphetsz be, ha államilag regisztrált magánlakás, hostel, hotel van befoglalva). Útközben persze szokatlan a látvány: a 3-5 éves nyugati kocsik mellett főképp régebbi, továbbá 40-60 éves igazi veterán kocsik az úton. Minden le van pukkanva, de kedves a hangulat. Megérkeztünk a szállásra, egy lerobbant utcában, nem is gondolnád, hogy ezen ajtó mögött rendes lakás lehet, de az volt, egy magánlakásban kis belső udvarról nyíltak a valóban tiszta és rendezett szobáink. A szállást Gilberto, egy Írországban élő kubai buddhista srác javasolta, mivel ez volt a legközelebb az itteni, nem nyilvános centrumhoz, kérte tőlünk, hogy ne nagyon beszéljünk arról, hogy buddhisták vagyunk, és itt ismerünk bárkit is. Egyébként utólag kiderült, hogy Peter Gomezt, aki pont ekkor tanított itt (emiatt is időzítettük az érkezést így), szanaszét kérdezték utazásának céljáról a reptéren.

Volt egy óránk, amíg megjöttek értünk a helyi centrumból (előtte felhívtak telefonon bennünket, hogy jönnek). Két teljesen különböző kinézetű srác jött: az egyik fehér bőrű, pajeszos, akár magyar is lehetne, a másik egy szurokfekete, Avatar szereplő formájú, csodálatos arcú fickó (majd megmutatjuk fényképen). Ez a sokszínűség egyébként teljesen jellemző az utca emberére: főképp afrikai típusú, külsejű emberek laknak itt, de mindenféle más karakter is megjelenik. Peter úgy fogalmazott: olyan, mintha minden arc egy filmsztár lenne, mert karakteres az emberek arca. Az utcák hangulata egy kicsit Kathmandura emlékeztettek, kosz, romos épületek, melyek 50 évvel ezelőtt csodaszépek lehettek (igazi mese lehetne ez a város, ha egyszer majd rendbe teszik), sok ember (egyébként napközben is), azonban megnyugtató vibrációjú, kellemes érzés. A fehérbőrű srác, miután megtudta, hogy magyarok vagyunk, azt rögtön „Aladar Mezga”-val nyugtázta. A Mézga rajzfilmsorozat itt nagyon népszerű volt anno, sokaknak a későbbiekben is ez jutott eszükbe rólunk, na meg persze Zsuzsa, aki két éve itt is járt.

Átballagtunk egy kínai étterem elé, ide jött a többi szanghatag is, Peterrel, aki már tegnap délután óta itt volt, nagyon megörültünk egymásnak. Voltunk vagy 25-en, egy külön szobában volt nekünk asztal foglalva.

A helyiek nem engedhetik meg maguknak, hogy ilyen helyen egyenek, Peter hívta meg őket a spanyol szanghák gyűjtéséből kihozott pénzen. (Itt kétfelé pénzt használnak: konvertibilis peso, ami 25 helyi peso, az emberek itt kb 3-4000 Ft-nak megfelelő pénzt keresnek havonta (ez 20 doboz sör ára a boltban), továbbá jegyrendszer is van a létszükségleti cikkek beszerzésére. A helyiek számára megfizethető boltokban jóformán alig van áru (mint nálunk a 80-as években) és sokszor sorban állnak előttük.

A vacsora hangulata fergeteges volt, nagyszerűek a helyi szanghatagok, mindegyik külön kis karakter, látható módon nagyon szeretik egymást. Gyuri megfogalmazása szerint hiányzik belőlük a büszkeség. Peter közben jelezte, hogy az imént, miközben WC-n volt kint, már a második szanghatag lány jelezte felé, hogy szívesen tölti vele az éjszakát, bár tudják, hogy van felesége (itt a szexualitás kevésbé tabu), persze Peter kedvesen elutasította őket. Gyuri az étterem másik feléből összeszedett egy gitáros zenészt, és behívta a terembe, ahol azonnal nagy mulatás indult. Kiderült a csapatunk fele művész, négyen egy zenekarban is játszanak, az egyik lány énekelni, a másik hastáncolni kezdett, az egyik srác a gitárt kérte kölcsön. A vacsora után gyalog indultunk ki a tengerpartra, aztán egy hihetetlen dolog történt. Egy csuklós busz (helyi BKV) kanyarodott el mellettünk, a női sofőr kiszólt vigyorogva, hogy mi ez a nagy létszám, merre tartunk. Aztán intett, hogy szálljunk fel. Nagyon megörült a vidám csapatnak, amikor egy pirosnál megállt mellette egy másik BKV busz, átszólt büszkén a sofőrnek, hogy őneki tuti nincsen ilyen bulizós közönsége. Aztán pár megálló múlva leszállás, a hölgy azonban szintén kiszállt, és elkezdett velünk fényképezkedni, az utasok meg néztek. Kiderült, hogy az egyetlen női buszvezető a városban, és emiatt mindenki ismeri, hatalmas figura. Utána útközben vettünk még rumot meg sört, és a tengerpartra kiérve viccmesélésbe kezdtünk, hatalmas hangulat volt, persze sok más fiatal is itt beszélgetett. Éjjel gyalog vissza a szállásra, hazakísértek bennünket. Nagyon megtetszett a város és az emberek.

21. nap – november 16. (szerda)

Reggel fél 9-kor jöttek értünk, és mentünk Peter előadásának helyszínére, háromnapos kurzust tartott, egy bérelt terembe. A félórás séta a belvároson keresztül vezetett, izgi volt látni a várost napközben. Néhány tér és ház rendezett volt, máshol meg teljes lepukkanás. Az előadáson vagy harmincan, páran teljesen újak voltak. Fordítás nem volt, de egy-egy spanyol szó alapján ki lehetett venni a sztorikat. A szünetben elmentünk egy a helyiek által használt reggelizős helyre egy szendvicsre és egy érdekesen kesernyés ízű növényből mixelt üdítőre. Majd újabb előadás, és elvittek bennünket egy kicsi, házilag fenntartott étterembe (magadtól nem találod meg), ahol mindenki evett. A hely le volt pukkanva (nem annyira durván), de a rántott hal rizzsel, zöldséggel pompás volt. Aztán Gyuriék is előkerültek, velük beültünk máshova enni, kicsit császkáltunk a kikötőben, majd vissza az előadásra, ami 6-ig tartott. Közben a biztonsági őr hölgy is beült meghallgatni. Innen végig a városon át egy kínai negyedben páran Péterékkel megvacsoráztunk, addig a többiek elindultak a város távolabbi részén található egyik szangha-tag lakásába, ahol házibulit ígértek. Útközben megint bevásároltunk rumból, üdítőből meg sörből, hogy legyen este mit inni (ami, ahogyan már jeleztem a helyiek számára megfizethetetlen, nekünk meg normál hazai bolti ár). Ide busszal jöttünk ki. Ez a rész sokkal nyugodtabb elegánsabb volt, a lepukkant belvároshoz képest. Kiderült, hogy az 59-es forradalom előtt (egyébként nagyon durva propaganda Castro-ról nem volt az utcán), ez a rész a jobb módúak lakhelye volt. A házibuli helyszíne is tágas lakás volt, udvarral. A család haláli jó fej volt, anyu aki szintén buddhista, szendvicseket készített, velünk lógott egész este, nagyi meg szappanoperát nézett a tévében (egyébként ez az átlagember esti elfoglaltsága itt). A buli szuper volt, sokat táncoltunk, nagyon örültünk annak is, hogy bekukkanthatunk egy család életébe. Ez egyébként a hastáncos lányék háza volt, testvére egy dán buddhista sráchoz ment feleségül. A hastáncos lány barátja is buddhista, nagyon laza arc, szuper pólóterveket dizájnolt, leesett az állunk. Aztán éjjel haza, a főúton lestoppoltunk egy veterán 9 személyes kocsit, jó sokan befértünk, óriási élmény volt utazni.

22. nap – november 17. (csütörtök)

Későn keltünk, az előadásra csak dél körül értünk oda, most hozattak kis dobozokban mindenkinek ebédet (sült hús rizzsel, nem volt rossz), ezzel véget is ért a kurzus. Utána együtt elmentünk egy rum múzeumba, ahol kaptunk kóstolót is. Innen még elszaladtunk egy szivarboltba, hogy meglessük, hogyan néz ki a Cohiba szivar dobozain a címkézés (zárjegy), mert hogy az egyik fickó töredék áron hozott Peternek és nekünk is egy-egy doboz szivart (mi még rendeltünk tőle egyet később), amihez külön hozott zárjegyet is, amit azért nem tettek fel rá, mert így megnézhettük, hogy igazi a termék. Aztán gyalog és veterán taxival el a centrumba, ami nem hivatalosan működött egy magánlakás szobájában. Itt közös meditáció, majd Peter kiindult a reptérre, páran kikísérték. Peterrel megbeszéltük, hogy mi is szívesen hagynánk itt adományként pénzt a centrumnak, segített elintézni, hogy ne legyen ez kellemetlen nekik, nagyon örültek neki, bár egy ideje céljuk, hogy saját maguk fizessenek mindent, az meditálókat is hozzászoktatták már ahhoz, hogy nekik is hozzá kell járulni az előadások költségéhez, vagy az utazótanító megvendégeléséhez (Petert és bennünket sem engedtek párszor fizetni). A centrum 5-6 éve működik, Ole kétévente tanít itt (megfogadtuk, hogy nyomást gyakorlunk Gerire, hogy Ole legalább évente jöjjön ide, ugyanis a helyiek nem tudnak kiutazni az országból, ami azt jelenti, hogy 2 évente egyszer látják a Lámát), kb. 30-an gyakorolnak. Utazó tanító évente több is jön ide, de ők is csak pár héttel előbb tudják meg, ki mikor érkezik. A meditációs terem kedves, vannak képeik, egész jó kis oltáruk van. A Mahakala-t kicsit furán éneklik, az ö és ü betűk helyett o-t és u-t ejtenek, de hibahatáron belül vannak :o)).

Aztán indult a turista része az ittlétünknek: be a városközpontba, és a Kálmán által előzetesen felírt helyszíneket körbejártuk: a Floriditában, Ernst Hemingway legkedvesebb Daikiri-koktél ivó helyén lenyomtunk vagy 4 kört ebből a koktélból, a hely szuper-elegáns volt, mintha megállt volna az élet, persze minden Hemingway-re volt „felépítve”, még szobor is volt róla a bárpult szélén könyökölve. Persze volt kellemes élőzene is. Gyurinál volt egy szivar, amit Andi is elkezdett szívni, na ezt rögtön kiszúrta egy kanadai pár és elkezdték fotózni őt. Aztán át egy másik ajánlott helyre, ahol vacsiztunk, itt a zene szuper volt. Itt egy nagyon mulatságos idős bácsival összehaverkodott Gyuri, vett is tőle egy másik szivart, amit nagy bőszen szívni kezdett. Utána próbáltuk a többi helyszínt megtalálni, de nem sikerült, végül csak előkerült az egyik bár, ami Hemingway másik kedvenc helye volt, itt a Mojito-t szerette. A hely kicsi volt, élőzenés (mint szinte minden turista hely), itt meg a pultnál megittunk egy Mojito-t. Az emeletes bár azért volt különleges, mert minden falfelülete a vendégek tollal falra írt üzeneteivel volt tele. Mivel mára elfogyott a pénzünk, így hazamentünk.

23. nap – november 18. (péntek)

Másnap későn kelés, és indulás turistabusszal a 17 km-re található Santa Maria beach-re, ami egészen lenyűgöző volt. Világoskék meleg tenger, hatalmas hullámok, homokos part. A nap nem sokat sütött, a szél is erős volt, de meleg volt. Az úszómester folyamatosan kitessékelte azokat, akik 30 méternél tovább mentek a vízbe, még úgy is, hogy derékig ért a víz. Aztán még jobban beborult, így fogtuk magunkat és beültünk az egyik egy nádtetős bárba, ahol Gyuri beszervezett nekünk három megskalpolt kókuszdiót, aminek a levébe rumot öntöttek és szívószállal iszogattuk. Végül kaját is rendeltünk ugyanitt, amit egy közeli konyhából hoztak, ez szuper volt, közben egy zenekar játszott. Aztán az eső is eleredt. Fél öt felé vissza Havannába, zuhi a szálláson, aztán nyomás a centrumba (3 perc gyalog), ahol a hivatalos meditáció hatkor kezdődött. A csapat egy része késett, így volt még egy kör meditáció. Aztán mivel ez volt az utolsó esténk itt, így vagy tízen közösen begyalogoltunk a városcentrumba (vittük magunkkal a centrumtól ajándékba kapott egy üveg rumot), és egy parkban beszélgettünk (rum, kóla, sör társaságában). 11-felé páran elindultunk egy diszkóba, ahol az egyik lány barátai buliztak. Végül csak öten mentünk le, Gyuriék is hazamentek. Érdekes élmény volt, sok salsa, regaton és általunk is ismert legújabb zenék mentek. A fiatalok is jó fejek voltak, szóval jót mulattunk. A belépő 3 CUC volt (kb 700 Ft), ebben benne volt 1 CUC-nyi italkupon. Ez az itteni embereknek majd egyheti fizuja, nem értettük, hogyan tudják ezt kitermelni (valószínűleg megvannak a kiskapuk, talán a turizmusból is sok bevétel marad az embereknek, meg aki ahol tudja, gondoljuk, átveri az államot). Aztán taxival haza.

24. nap – november 19. (szombat)

Utolsó nap, este repülés vissza Európába. Gyuriék ismét kimentek a Beach-re, én meg az egyik buddhista lánnyal bejártam a várost, áthajóztunk egy félszigetre, csodaszép kilátással a városra. A kis komp a helyiek számára BKV-ként használatos, 5 Ft volt a jegy rá. Közben megnéztük azokat a helyeket is, amiket Kálmán javasolt, de nem jutottunk el, egy csodaszép hotelt (Hotel Sevilla) és egy kedves bárt. Pénz már nem maradt ezekre a helyekre beülni, de legalább belestünk. Vettünk még két üveg jó minőségű rumot, megebédeltünk aztán vissza a szálláshelyre, Gyuriék is megjöttek. Utána még átszaladtunk egy rövid meditációra a centrumba, ahol az ott lakó pártól még egyszer elbúcsúztunk. Nagyon szívünkbe zártuk a centrumot, mi még ilyen összetartó, kedves közösséget nem láttunk. Nekik valóban csak a meditálás és a közösség jelent igazi kapaszkodót, mert mással lényegében nem is nagyon tudnak foglalkozni itt.

Aztán már este nyolcra jött is a taxi értünk, indulás a reptérre. Este 11-kor szálltunk fel, másnap du. kettőkor szálltunk le Madridban (6 óra eltérés volt Kubában). Itt egy hotelban biztosítottak nekünk ingyenesen szállást, mert már aznap nem volt több gép Pestre. Innen hétfőn, ma reggel indultunk haza Budapestre.

Dél-Amerikái Túra Láma Oléval

2010-04-15T23:21:00.000-07:00

1, nap - 04.14

Megint a klasszikus nagy hajtás a túra előtt, ennek köszönhetően, semmi alvás után reggel fél hatkor indulás a reptérre. Frankfurtban találkoztam osztrák barátokkal, ahol másfél óránk volt az átszállásra. Ole-ék az EC-ből jöttek, utolsó pillanatban estek be a caracasi járatra (Venezuela). A repülés kellemes volt, aludni nem tudtunk. Elkezdtem rohamléptekben spanyolt tanulni, a telefonon egy egész nyelvtanfolyam volt rajta. Érkezés +30 fok melegbe és közben esik az eső. A helyiek fogadtak bennünket, buszra szállás, irány Caracas (30 km), 1200 m magasan, több mint 20 km-es völgyben, kétezres hegyekkel körülvéve, 7 milliós lakossal. Útközben mindenhol gettók, teljesen egymásra épített házak.

Egész hegyoldal van néha tele velük. Minden külső lakásfal be van festve, szín-kavalkád, nagyon vidám színekkel. Csaba mesélt erről a Chavez elnökről, aki szocializmust épít. Venezuela a világ leggazdagabb olajlelőhelyét bírja, az egész ország gazdag lehetne, de eltűnik a pénz. Chavez egy csomó támogatást ad Bolíviának és Kubának, hogy ott is ezt a nézetet erősítse. De az emberek szegények, a közbiztonság az egyik legrosszabb itt Amerikában. Az éghajlatváltozás is betesz, egy városban nemrég hó esett, ahol még ez sosem történt, illetve az elmúlt egy évben alig esett eső, ami azért agy gond, mert hatalmas vízerőműveik nem termelnek áramot, és pár hónapon belül leállhat a egész ország áramtermelése.

Megérkeztünk az esti előadás helyszínére, nagyon elegáns volt, mint ahogyan az emberek is, akik szépen felöltöztek erre az alkalomra. Cucc le, átvonulás kajálni egy épültet gyors-éttermi részére.

Az előadáson csodaszép csajok, nem tudok betelni velük, ez nagyon durva, mindenféle stílust és igényt kielégítve, és még a lábak is tökéletesek…

Persze az egész utazó csoport hulla, mert most, az előadás végével már reggel negyed hét van magyar idő szerint (itt 6,5 órával korábban van, ezt is Chavez találta ki, mert hivatalosan más időzónában kellene lenniük). Az asztalt körül ülve fejet támaszt mindenki. Ezen beszámoló elkészítése közben kb. 15-ször aludtam el. Szerencsére rövidesen hotelben fogunk éjszakázni.

A helyi buddhisták nagyon segítőkészek, mosolygósak, jó velük! Mindenben figyelnek ránk.

Egyébként a túrán hárman vagyunk magyarok, Milasin Csaba, Geri és én.

2, nap - 04.15

Hát az alvás igazi megváltás volt. Reggel egy órával előbb ébredtünk, mert rosszul állítottam át az órát, de sebaj, volt mit csinálni. Reggeli, aztán nyomás a centrumba, 5 percre gyalog a hoteltől. Jó környéken vagyunk, mindenütt magas falak és még szögesdrót is rajtuk. A centrum nagyon édes, épp közös meditáció volt, Ole is bejött a végére, adott mindenkinek kokit, persze még a kevésbé aktívak is itt voltak. Nagyon szép többemeletes lakás, épp megvásárolni tervezik, úgyhogy a Pestről hozott, sztúpából kimaradt Dzambala caca pont jó ajándék volt (még van belőle 11 ezt az út során ajándékozzuk a centrumoknak).

A hoteltől fél 11-kor indult a csoport emeletes busszal, Ole-ékkal Maracay-ba, ahol előadás lesz. Persze a városban csak lépésben lehetett haladni kifelé, mindenütt felüljárók, dugó, emeletes házak, zöld övezet alig van, minden túl zsúfolt. Negyedóra elteltével technikai szünet, elszakadt az egyik ékszíj. Jót tett a szünet, ment a hülyeség a benzinkúton. Ismét meg kell állapítanom, jó arcok a helyiek.

Végül csak odaértünk a centrumba. Kedves hely egy bevásárlóközpont aljában, nagy örömködés Ole érkezésekor. Pazar ebédet kaptunk egy a centrum melletti konyhából, majd egy centrumtalálkozót hallgattunk végig, tipikusan helyi kérdésekről (biztonság, furcsa emberek kezelése stb.). Elkelt a következő Dzambala caca, itt is nagyon örültek. Majd érkezés az esti előadás helyszínére. Elegáns hely, megint sok hölgy érdeklődővel, állítólag azért mert ők a kíváncsibbak és egyébként is állítólag jóval többen vannak Venezuelában, mint a férfiak.

Késő este, 1 felé indulás vissza busszal Caracasba.

Április 14-május 18.

3, nap - 04.16 (péntek)

Szóval ott tartottam, hogy Maracay-ból elindultunk visszafelé, kb. éjjel egy felé. Messzire nem jutottunk, s ennek az volt az oka, hogy az emeletes busz túl magas volt és a fák ágai folyamatosan a tetejét verték. Sajnos az egyik tető-bukóablakot nyitva hagytuk és pillanatok alatt darabokra tört, és ez pont a nyakunkba hullott. Eltartott egy darabig a szilánkok összeszedése a földről és rólunk. Éjjel négykor hazaérkezés, hétkor ébresztő, mondanom sem kell, továbbra sem vagyunk kialudva. Gyors reggeli, majd indulás a reptérre. Megint lépésben ki Caracasból, majd egy belföldi járatra szálltunk Margaréta szigetre repültünk. Ez egy Karib tengeri turistahely. Itt egész évben süt a nap, kivéve ma, és egy kis esőt is kaptunk. Az esőről annyit, hogy hónapok óta nem esett, a víztározók üresek, a vízerőművek alig működnek és komoly gond várható. Persze mikor Ole megérkezett, Caracasban egész nap esett, Maracay-ban szintén. No komment…

A Margaréta szigeti reptéren egyen-pólóban egy nagy transzparenssel várták, nagyon szuper volt. Szervezett busszal érkeztünk a hotelbe kora délután, maradt időnk és elmentünk a tengerpartra. Kiraktak minket a helyiek egy helyen, elég meglepő volt: körben több mint tízemeletes hotelek, a parton szuperül kiépített hely, pultokkal, de az egész kihalt volt, mintha egyszerűen csak itt hagyták volna fél évvel ezelőtt. Persze rajunk kívül alig látni valakit, sejtelmes volt. Fürödtünk egyet aztán vissza a hotelbe, zuhany és át a mai előadás helyszínére, a sziget „fővároskájába”. Itt egy kedves előadóteremben ízlésesen berendezett színpad várt bennünket.

Az előadásra megint meseszép hölgyek érkeztek. Az előadás utánra tengerparti étterembe ígértek vacsit, italozást, bulit. Izgi lesz.

Közben megtudtam, hogy azért bögyösek a helyi csajok, mert plasztik cicijük van, állítólag ez szokás, már tinédzser kortól (khmm… most már máshogy nézek a csodahalmokra). Meg azt is megtudtam, miért a csajok, nők csinálnak mindent a centrumokban. Mert a pasik hozzászoktak, hogy ki vannak szolgálva, emiatt a nők kemények, karakteresek, a pasik meg visszafogottabbak, alig van bennük erő, fura. A nem komplett Chavez elnök erre a szigetre ezrével telepíti be a muszlimokat, mert, hogy az USA nem szereti őket, így kitol majd velük.

Az előadás alatt totál nagy a kóma, az egész csoport kollektíven aludt. Megint túlhűtötték a termet, úgyhogy pulcsiban ültük végig. Előadás után 20 perc busz a tengerpartra, egy kellemes szabadtéri étteremre. A tulajsrác buddhista, 3 hete be akarta zárni az éttermét végleg, nem ment, de megvárta ezt az estét, ez volt az utolsó napjuk, és főztek nekünk egy szuper vacsit, s végre több sört is ihattunk. Élő zene is volt, megállt a nagy rohanás is pár órára. Itt is sikerült odaadni a cacát a helyi centrumnak, ők is nagyon örültek. Majd hotel és két óra alvás után hajnali ötkor indulás a reptérre. Geri és Caty nem jönnek Kolumbiába, pihennek. Az alváshiány kezdi kiverni a biztosítékot…

(zárójeles megjegyzés: azért nem semmi, hogy úgy indultunk el otthonról szerda reggel, hogy a Lufthansa (fő reptetőnk) 5 nappal előtte mondott vissza egy általános sztrájkot erre a hétre és a vulkánkitörés előtt egy nappal sikerült kilógnunk Európából…)

4, nap - 04.17 (szombat)

Kb. fél óra alatt értünk vissza Margaréta szigetéről Caracasba. A repülőn az egyik srác elintézte, hogy Ole bemehessen a pilótafülkébe. Pár perc alatt beszélt nekik a phováról, majd visszafelé jövet egyszerűen átmászott az üdítőt kínáló, utat blokkoló stewardess-ek kocsija mellett, jót röhögtünk. Caracas repterén elbúcsúztunk a venezuelaiaktól, nagyon jó arcok voltak, folyamatosan csoportképek készültek, tényleg megszerettük őket, és úgy tűnt, mintha itt lennénk vagy 2 hete. Mindenkit Európába invitáltunk kurzusokra, különösen az EC-be, hogy ők is bekerüljenek a vérkeringésbe. A shop csomagok túlsúlya miatt most is trükközni kellett. Miközben ballagtunk a beszállási kapuhoz Ole beszaladt egy duty free-be, és pár üveg narancsos rumot vett, jelezve, hogy évek óta visz haza belőle, és a csajok oda vannak érte Európában. Persze nem állta meg és már a boltban a kasszánál megkóstoltatott mindenkit az egyik üvegből, aztán elmagyarázta a biztonsági hölgynek hogy egy terméket vásárlás előtt célszerű megkóstolni. Aztán a rum egy része elfogyott forró csokiba öntve egy mini kávézóban a beszállás előtt. Közben megismerte Ole-t egy idősebb néni, rögtön fotót kért, majd kapott egy „Ahogy a dolgok vannak” c. könyvet ajándékba. Kiderült, hogy ő nem buddhista, csak egy újságban látott fotót róla. Kíváncsiak vagyunk, milyen lesz Kolumbia.

Megérkeztünk Bogotába, zuhog az eső, itt trópusi időjárás van, csak két évszakkal. A szanga itt visszafogottabb, már az üdvözlésből is látszik. Buszba ültünk és Indulás tabioba az elvonulási központba. Megtudjuk a buszon hogy az ország nagyon gazdag és demokratikus, a kokain miatti belharcok is eltűnőben. A gazdagság hátterében a tökéletes klíma áll, gyümölcs, virág (rózsa stb) exportra, kokain nagyon jól megterem. A táj gyönyörű, minden zöld, fű, fa mindenhol, szemét alig. Sokkal kulturáltabb mint Venezuela, de ezzel együtt a szanga is másképp vibrál, kedvesek, de visszafogottak, sok még a letisztítandó dolog itt.

Tabio, az elvonulási hely csodálatos, hegyekben vagy 2500 méter magasan, egyszerűen lélegzetelállító. Alig két napos a kurzus, a már álló kőházak mellé sátrakat húztak fel. Itt a szangába a jobb módúak járnak elsősorban, a helyet is egy gazdag idős házaspár ajándékozta a centrumnak. A környéken nagyon igényes kicsi villák, mese. Sikerült egy ágyat szereznem, aludtam egy órát. A kaja is szuper, a ma esti vacsit egy fa deszkára kaptuk, zöldségleves csirkehusival, erős szósszal, avokádó, rizs, és sült valami (talán kukorica). Ole is pihent, és este fél kilenctől tartotta első előadását. Előadás után busszal le a hotelbe, kedves hely, végre hat óra alvás. Van hét cseh is, zseniális, hogy eljöttek, 3 csaj a brnoi szangából, meg négy motoros srác akik kurzust építeni jöttek.

Összességében Venezuela sokkal vadabb de a szocializmus miatt leamortizált, Kolumbia szemet gyönyörködtető, a buddhizmus tekintetében nem letisztult, relaxos hely.

5. nap - 04.18 (vasárnap)

A reggeli sok gyümölcs (de nem olyan ízzel mint othon), spéci, kukoricalevélbe csomagolt rizses étel, szuper. Busszal fel a helyre és tízkor Ole kezdte a tanítást (itt már 7 óra eltolódás van).

Április 14-május 18.

5. nap - 04.18 (vasárnap)

Napközben 3 előadás volt általános témákkal. Sütött a nap egész nap, gyönyörű idő, csodaszép kilátással. Tényleg olyan, mint Svájcban vagy Ausztriában. Megint finom kaját kaptunk, egy tányérra sokféle dolog került: bab, hús, sült banánchips, spéci sült gyökér, ami olyan, mint a krumpli, az esti vacsi sem volt semmi. Netezni igazi kihívás volt, de megoldottuk. Egyre jobban haverkodunk össze a helyiekkel. Az esti előadás után partit szerveztek, mely kicsit nyögvenyelősen indult, de mivel Ole is órákon át velünk volt, nagyszerűre sikeredett, Ole önvédelmi gyorstalpaló képzést is tartott vagy tíz percig. Persze Kelet-Európa vitte az primet, mi voltunk a legvadabbak, a három cseh csaj jól megforgatta a helyi srácokat, pogóztunk, volt minden bolondság. A buli igazán jól sikerült, nagyon élvezték a helyiek, mi ötre értünk haza. Egyébként egyre jobban érzi az ember, hogy miért olyan fontos utazni, kicserélődni? - mert láthatóan vannak olyan különbségek a dharma értelmezésében, a gyakorlás fontosságának megértésében, melyeket csak így lehet átadni. Nagyon keveset gyakorolnak itt az emberek.

6. nap – 04.19 (hétfő)

Két óra alvás, reggeli a házban ahol laktunk, több olyan gyümölcsöt is találtunk az asztalon, amit még sosem ettem. Busszal felmentünk a terepre, sikerült ágyat találni aludni. Ebéd közben beszéltünk arról egy hölggyel, hogy azért mégiscsak folynak a gerillaháborúk és nagy mennyiségben vannak aknák elhelyezve egy-egy régióban, ami sok ember halálát okozza. A kurzus egy délutáni előadással fejeződött be. Este egy stake house-ban ettünk és söröztünk a kurzusszervező csapattal és Ole-ékkel. Nagyon szép épületben, meseszép környezetben, lovakkal. Az előző esti bulesz annyira súlyos volt, hogy egy 60 feletti fickó külön odajött gratulálni nekem, hogy milyen állatul táncoltam. Este vissza a szállásra, végre hosszabb alvás.

7. nap – 04.20 (kedd)

Reggel kelés 6-kor, 8-kor indulás a bogotai reptérre, és átrepültünk egy másik kolumbiai városba, Caliba. Kora délután megérkezés, buszozás a szangába, nagyon kedves kis házban vannak. Itt megetették a csapatot, majd rövid kérdés-válasz Oléval a gompában, tiszta fény meditáció. Olét minden pillanatban amikor van net, Kerstin elkapja és rögtön emaileket válaszolnak meg (szóval ő válaszol rájuk, semmi kétség :o)))).

Odaadtam a szangha-vezetőnek Jimmynek a cacát, be is mondták a kérdés-válasz után, hogy nagyon köszönik, ők is nagyon hálásak voltak (köszi Nagy Évi!). Ez a Jimmy nem kispályás arc, elég sejtelmesen alakult a centrumalapítás itt: zsidó ürge, volt egy álma, hogy valamiféle templomot kell építenie, és ez annyira erős volt nála, hogy megépítette. Először jógát tartott ott,majd amikor Ole először látogatott ide, elment az előadásra és azonnal megértette az álmát. Így a helyet, ami egy lakás nagy terme (nem egy klasszikus templom épület), elkezdték gompaként használni, most a szangha jelképes összegért bérli tőle a helyet.

Délután zuhany a hotelben, este héttől előadás, aztán megyünk vacsizni együtt valahova. Kedvesek itt is a szangha-tagok. Itt más sokkal melegebb van, szerencsére ma egész nap süt a nap. Sajnos Bogotát ma és holnap sem fogjuk megnézni.

Két érdekes dolgot tudtam ma meg:

Minden motorosnak mellényt kell viselnie, amin rajta van az általa használt motor rendszáma, és a sisakján is rajta van. Ez azért kötelező, mert több lövöldözős merényletet követtek el motorosok az utcán évekkel ezelőtt, így meg tudják azonosítani őket.

Na meg a másik döbbenetes infó: Venezuelában a hölgyek (gondolom a fiatalok) 60-70%-a már átesett valamilyen plasztikai műtéten (cici, fenék). Ugye erről már írtam, de konkrét számokat most hallottam. Az a vicc, hogy egyébként is gyönyörűek, de valószínűleg ez a dili végigment az egész társadalmon.

Április 14-május 18.

7. nap – 04.20 (kedd este)

… (a nap eleje az előző beszámolóban)

Az előadás után közösen átmentünk egy nagyszerű étterembe, ahol magyaros kaját kaptunk, fokhagymás marha és csirke brassói, sült buri, zöldség, avokádó szósz, na meg sör, mindenki kész volt tőle. Utána a cseh csajok kitalálták, hogy menjünk bulizni. Hulla fáradt volt már mindenki, de jó kihívásnak tűnt, az egyik helyi pár is nyomta, hogy menjünk. A pár srác tagja motorra pattant és az egyik cseh csaj már ugrott is fel mögé. Kimentünk a város szélére, nem volt totál megnyugtató környék, érdekes arcok az utcán, be egy nyitott teraszú étterembe, ahol mindenféle zene volt, elsősorban salsa. Voltak helyi fiatalok, nagyon örültek nekünk, és közösen táncoltunk. Aztán kettő felé vissza taxival a hotelbe, alig 3 óra alvás, reggel hatkor kelés.

8. nap – 04.21 (szerda)

Gyümölcsös reggeli, indulás a reptérre, repülés Bogotába. Alig hagytuk el a hostelt (ami egyébként nagyon bájos volt) a többiek a buszból láttak az utcán egy halottan fekvő fiatal nőt, lelőtték (talán pár perccel korábban). A helyiek elmondták ezt követően, hogy akinek bármi miatt a maffiával gondja van, akár vétlenül is belekeveredik valamibe, ha kell, megölik, és nem hibáznak.

A reptéren kisebb várás, búcsúzkodás, csak mikor már a zárt részbe ballagtunk be, mondták a többiek, hogy az egyik buddhista csajra és három gyerekére két testőr is vigyáz a távolból. Kiderült, hogy cukornádültetvényük van és nagyon tele vannak (privát repülő stb.).

Landolás Bogotában, tranzit, repülés Limába. Érkezés du. öt felé, izgatott voltam, mert két éve jártam már itt. A repülőből sivatagos a táj.

Leszállás, fogadták a csoportot, többen Argentínából jöttek. Itt van Gabi is, aki hat éve jött ki Argentínába, végigdumáltuk az utat a reptértől a buddhista centrumig, bárt vezet, nagyon jófej. Útközben totál „dezsavüm” volt. A reptéren egyébként Tomek is megjelent, szuper volt látni, ahogy találkoztak Oléval. A most esti előadáson épp ő fordít spanyolra, jó látni megint aktívnak.

A centrum hatalmas, gyönyörű, belül sok fa díszítéssel, nagyon ízléses, két éve vették. Ole mondta, hogy magyarok építették a házat. Kaptunk szendvicseket, megint cacaosztás a centrumnak, továbbá kapott az egyik kolumbiai centrum képviselője és az egyetlen argentin szangha, Buenos Aires, azaz Gabiék is. Itt hagytuk a dolgainkat és átgyalogoltunk az esti nyilvános előadás helyszínére. A Limához közeli phowa helyszínére még ma éjjel átbuszozunk, utánaszámoltunk, ez nagyon rövid phowa lesz, hiszen leghamarabb csütörtök délelőtt kezdődik, és vasárnap éjfélkor már repülünk Los Angelesbe. Hugo az egyik itteni orosz túrás ismerős szombaton egy haverja esküvőjére megy, és megígérte elvisz. Hugonak gazdag barátai vannak, biztosan nagy felhajtás lesz. Hugo-t Ole vasárnap adja majd össze barátnőjével (egyébként neki is esküvője lesz 2 hét múlva), de több pár is készül itt ugyanerre. Kiderült, hogy Geriék lekésték a Caracasi gépet, ők ugye nem jöttek Kolumbiába velünk.

Gabival, az argentin magyarral beszélgettünk, hogy a dél-amerikaiak nagyon keveset keresnek és nagyon nehéz Európába kurzusra utazniuk. Beszélünk majd Gerivel arról, hogy miképp kellene támogatni őket Európából, hogy legalább páran eljöhessenek évente az EC-be, lássák, mi hogyan csináljuk, nagyon kellenek Dél-Amerikába a tapasztalatok.

(Pl. mi magyarok dharma-testvér országgá fogadhatnánk Argentínát (csak Buenos Airesben van centrum, 30 aktív taggal), mit szóltok? Na, majd kitaláljuk…:o))

Az előadáson megint az egész utazó csoport alszik, katasztrofálisan fáradt mindenki, mindent összevetve nem alszunk átlag napi 4 órát már vagy nyolc napja, legalább is a közép-európaiak. Én is csak azért vagyok fent, mert verem a laptopot. Egyébként az EC-ből, orosztúráról különösen sok arc ismerős itt, előreláthatóan szuper jó kis négy napnak nézünk elébe.

Az előadás éjfél előtt befejeződött, vissza a centrumba, összepakolás,és utazás a majd egy órára levő kurzushelyszínre. Vacsi zacsiból, a helyiek szendvicset készítettek. Éjjel egy felé megérkeztünk, egy nagyon szép óceán parti nyaralóba, mindenki kétszintes bungalóban lakik, emeletenként hatan együtt. Persze mint minden elegáns hely (pl. a szép magánházak Limában is), körbe van véve magas fallal és csak a fő kapun keresztül léphetsz be. ű

Tényleg gyönyörű a hely, kis zártabb öböllel, igazi turista hely lehet. Persze dominál a félsivatag szerű környezet, minden kopár. A hellyel szemben levő sziklám több száz hatalmas pelikán tanyázik. Szálláselfoglalás, majd spontán összegyűlés két ház között, pik-pak összehaverkodtunk mindenféle származású emberrel. Előkerült az Ole inspirálására vett narancs ízű rum utolsó üvege is. Valahogyan mindenki nagy extázisban van, inspiráló a hely. Majd lassan a büfé is kinyitott, jó a helyi sör. Beszélgetés aztán negyed öt körül végre alvás. Nagyon jó fejek a peruiak, sok a jó karakter. Megint beszéltünk arról, hogyan lehetne segíteni a dél-amerikaiak európai utazásait.

9. nap – 04.22 (csütörtök)

Reggel 8-kor kelés, kontinentális reggeli, az étkező az óceán közvetlen partján, a kis öbölre nézve, giccs… :o)) Most sikerült jobban szétnézni, sajnos a medence és az öböl sem annyira tiszta vizű, habos az óceán a part közelében, majd kiderítjük mennyire tuti itt a fürdés. Az idő nekünk ragyogó, a venezuelaiak számára hűvös, érdekes, nem?

Kiderült, a csoport nagy része csak most jön, így reggeli ülés nem lesz. Én leléptem aludni, ebédig. Itt is jó a kaja, fűszeres marhahús, rizs, hasábburi, jó fejnek tűnik a csapat is, mindenki együtt eszik. Nem annyira nyomasztó a meleg, mert itt sem nyár van és fúj a szél, de a nappal jó vigyázni. Negyed háromkor kezdtük, max. 200-an vagyunk, fele új. Nagyon kevés időnk van, Ole belevágott a közepébe. Este már lung volt, Catyék megérkeztek, majd az előadás után a kávézóban egy-egy sört bedobtunk páran. Alfonso-t, aki kb. 130 kg, kihívtam szkanderozni, bedobtam 10 dollárt, fogadtam magamra, aztán tönkrevert, de az egész csapat ezen röhögött. Jó volt a hangulat, egyre több embert ösztönzünk arra, hogy jöjjenek Európába kurzusokra, mindenhol sajnos a pénz a probléma.

10. nap – 04.23 (péntek)

Hajnalban fekvés, és a reggeli ülést kihagyva sikerült ebédig aludni. Kiléptem az apartmanból, és csodaszép napsütés tárult elém, az öbölben a phowa ülést közvetlenül követően mindenki bikiniben mászkált és vagy a medencében, vagy az óceánban fürdött. Végül fogtam magam én is beszaladta pár percre. Majd ebéd, a kaja kezd egy kicsit unalmas lenni, de sebaj. Reggel leadtuk a ruhát mosni, délután 5 körül megérkezett szárazon, kúúúl. A délutáni ülés is fantasztikusan telt, hullámok moraja, hihetetlen nyugtató, nagyon kellemes nem tűző nap, enyhe szellő, tökéletes egy kurzushoz, tiszta-föld körülöttünk, nem is kell nagyon vizualizálni. Este gyerekadagnyi de finom vacsi, néhányan kifakadtak a mennyiség miatt. Esti ülés, majd ismét laza beszélgetős sörözés a kávézóban. Egyik helyi arccal beugrottunk a medencébe éjjel egykor, csurom vizesen másztunk ki, vicces volt. Megint hatalmas beszélgetések voltak. Ahogy most éjjel 3-kor írom a „naplót” a recepciónál, bízva abban, hogy lesz net, egy 3 centi széles kisegér szaladgál mellettem.

11. nap – 04.24. (szombat)

Reggel megint pofátlanul hosszú alvás, de aztán felpörgött a nap. A délelőtti ülést követően (amit végigaludtam) az uruguai-i elvonulási központ megbeszélését hallgattam végig, amit Caty és Gergő vezetett. Utána vagy 15-en Geriékkel elmentünk egy kb. 10 km-re található luxusöbölbe seviche-t (nyers hal fűszerezett szószban) és egyéb tengeri kütyüket enni, fantasztikus ízek. A kilátás hatalmas volt: a háttérben sivatag (sajnos Peru Lima alatti része szinte összefüggő kő és durva törmeléksivatag), az öbölben luxushajók, elit-házak, hogy az ivóvíz hogyan kerül ide, el sem tudom képzelni. Az ebéd után elindultunk hazafelé, de hirtelen az egyik dzsip letért jobbra a sivatag felé, és 5 percen belül már párszáz méterre a sivatagban voltunk az alig látható, de kocsikkal már próbált utakon lépésben krosszozva, dülöngélt a kocsi, négy kerék meghajtással hatalmas volt. Vagy negyedórát kocsikáztunk a semmiben, aztán vissza a főútra, úgy örvendeztünk, mint az óvodások.

Késő délután vissza a második ülés végére, szünet, ahol behirdettük az esti pénzgyűjtős szkandert, mindenki lázba jött. Egy német pár Oleval esküvőt szervezett a tengerparton, szuper volt.

Az esti ülés alatt a limai szangha találkozott Gerivel és Caty-vel, átbeszélték a pénzügyeket, a centrum-építési terveket. Izgi volt hallgatni. Közben elkészült Alfonso és jómagam fogadási gyűjtődoboza az esti összecsapásra (persze senki nem nyer, mert megy minden a centrumnak). Alfonso valóban nagy méret, esélyem semmi, de simán bohócot csinálunk magunkból a limai centrumnak való pénzgyűjtés miatt. … :o)

Az előadás után mindenki gyülekezett az udvaron, én látványosan elkezdtem gyúrni, valaki a háttérben a Rocky zenéjét dúdolta. Hirtelen Ole megjelent és leült szkanderozni Alfonsoval, a helyi srác nyert. Utána mi jöttünk, hergeltük egymást, aztán nekiveselkedtünk, persze hagyott erőlködni, vagy két percig aztán levert. Utána hatalmas buli, a helyi főnök Carlos elkapta az egyik cseh csajt és úgy megtáncoltatta, hogy mindenkinek tátva maradt a szája. Kiderült, tánctanár. Közben az éj során többször felhívtunk telefonon egy argentin gyereket, Sebit (orosz túráról ismerős), aki buta mód nem jött el a kurzusra, adtunk neki élő közvetítést, miről maradt le. Találkoztam azzal a fiatal lánnyal, aki Lima legmenőbb bárját vezeti, ott dolgoznak többen is a szanghából, ez az a hely, ahova korábban Kálmán annyira el szeretett volna jutni, talán egy koktélrecept miatt. Reggel fél hatig fent voltunk.

12. nap – 04.25 (vasárnap)

Tízig el kellett hagyni a szállást, nem volt mese, fel kellett kelni. Reggel még egy ülés, majd fej csekkolás, az egyik helyi lánnyal különleges dolog történt, részleteket majd otthon. Ebéd után Caty és 3 csaj uszóversenybe kezdett, majdnem 500 dollárt gyűjtöttek össze (mi tegnap 300-at), vicces volt, egyfajta váltót csináltak, mindenki a medence körül szurkolt. Most még egy gyors előadás, majd négykor vissza a centrumba, ahol 3 helyi pár esküvője lesz, egy nagyobb ünnepléssel, majd este 9 körül indulunk a reptérre, irány Los Angeles.

1-2 nap múlva lesznek profi képek is a neten, majd küldöm a linket.

12. nap – 04.25 (vasárnap)

Folytatás…

Délután négykor indult az első busz vissza a limai centrumba. Mire visszaértünk, már profi szakácsok készítették az apró nassikat az esti partihoz, a centrum hátsó udvara fel volt díszítve, és az öt pár esküvőjére elkezdtek a rokonok megérkezni, ők is ezt komolyan vették, akár 3-4 generáció is jelen volt. Kb. hét felé elkezdődött a ceremónia a gompában, ami tele volt rokonsággal és buddhistákkal, az öt pár medipárnán ült az oltár :o)) előtt (volt egy csaj, mindenki kedvence, ő is elkelt). Ole nagyon szépen beszélt mindenki elérzékenyült (én még most is, míg írom, a fellegekben járok, mivel épp repülünk), a rokonoknak is tetszett.

A ceremónia után nagy gratulációk, Ole odament a rokonokhoz is egyesével, pár szava mindenkihez volt. Akkor most rátérnék a falnivalókra: mártogatható zöldségek szósszal, tekercsben sonka-sajt-pita-falatkák, sült sajt és krumpliszerű sült gyökér (szószokkal), sült csirkecomb pikáns szósszal. Továbbá mindenféle ital, amit az egyik buddhista csaj bárja (az a bizonyos legjobb a városban) készített, szolgált fel, köztük a híres pisco sour (talán jól írom le; asszem szőlőpálinka, lime, darált jég kétféle gyümölcsízesítéssel) és ebből nem lett volna elég száz vödörnyi sem, olyan finom volt. Iszonyú jó hangulat volt. A centrumról még annyit, hogy ha jól értettem nemcsak hogy magyarok építették, hanem magyaroktól is vették meg, nagyon ízléses, több emeletes, sok kis belső udvarral, mese-szerű ház, jó környéken, ahol épp magasvasutat építenek. Közben összehaverkodtam a 4 cseh izomagyúval, akik nem egyszerű eset (emlékeztek, Kolumbiába jöttek még ki kurzust építeni), de tudják ezt a nehezen barátkozó képességüket, és egész nyitottak lettek a végére.

Aztán elkezdődött a búcsúzkodás, nehéz volt, mert mindenki nagyon imádott itt lenni, ez volt eddig a leginkább szívünkhöz nőtt hely. Aztán egy kicsit spiccesen fel a buszra, ki a reptérre. A reptéren nagy sorok, csak két órával előbb kiérni nem volt jó ötlet, volt is belőle gond. Mivel az USA-ba tartunk, mindent sokkal komolyabban vettek, egy előzetes elektronikus regisztrációt kellett mindenkinek megcsinálni, és ha nem volt nálad annak a száma, bajban voltál. Ez formaság, de szőröztek, így Michi le is maradt erről a gépről, másfél óra múlva jön utánunk. Azonban mi a többiek kb 16-an is időhiányban voltunk, a last call után jó perccel értünk a megfelelő kapuhoz. Közben egy üveg nagyon drága konyakot is elvettek (jogosan), és csak nagy nehezen tudtuk rávenni őket, hogy hadd vigyük vissza a barátoknak. Ők azonban sehol nem voltak, így maradt a vámon.

Elérte mindenki a gépet több mint 8 óra repülés, majdnem messzebb van, mint Európa. Megint bevillant, hogy annyi minden történt az elmúlt 12-13 napban, hogy ha most hazazavarnak akkor is tele vagyok élményekkel egy évre. Dél-Amerika egy nagy mese volt…

13. nap – 04.26 (hétfő)

Reggel fél hétkor landoltunk Los Angelesben, köd, hűvös. A kontrollon túljutni rendkívül fura, mindenütt rendőrök, kutyával szaglásznak körbe, hangosbemondón folyamatosan beszélnek, mint valami futurisztikus filmben, furcsa érzés. Többen fogadtak bennünket, Oleék elmentek a centrumba, mi majd két órát vártunk egy reptéri kávézóban, kocsit béreltek mindannyiunknak az itteni utazásokhoz. Mint kiderült itt van Hollywood, meg sok egyéb érdekesség, úgy döntöttünk, hogy ma gagyi turistát játszunk, csak szemetet fogunk enni és csak giccses helyeket látogatni. Reggelire a reptéren egy pirítós izével vágtunk bele a spéci napba. Egyébként eddig fehér amerikaival nem nagyon találkoztunk, mindenki a személyzetből a reptéren bevándorló külsejű.

Ma egyébként semmi hivatalos program, projekt napja van Olenak, csak este megyünk együtt moziba, na ezért fogunk ma turistát játszani.

Kocsikat bérelünk Jeep-ek szinte vadi újak, ezekkel mentünk a hotelbe, kúúl. Útközben tradicionális kőolaj-kitermelő, bólogató kutak az út szélén, szinte összenőve a várossal. Odébb meg belefutottunk egy filmszerű jelenetbe, tűzoltó autók egy útsávot lezárnak, hatalmas, hat méteres vízsugár lövel fel, és egy törött orrú autó van az út szélén. Valami idióta áthajtott az útszéli tűzoltócsapon. Ilyen otthon nem nagyon történik.

A hotel vagány, modern, medencével, női erotikus testrészek fekete-fehérben a falon mindenn szobában. Fogtuk magunkat és két kocsival lementünk a beach-re hát borult volt az idő, meg hideg lett. Közben elhaladtunk Beverly Hills mellett, állítólag itt laknak a sztárok. Útközben mindenhol menő luxuskocsik, bődületes rongyrázás (ez a város az USA legsznobabb helye. Aztán megérkeztünk a tengerpartra ahol a Bay Wach című filmsorozatot forgatták, beültünk egy tengerparti tengeri kütyüs étteremláncba, a Bubba Gump-ba ami a Forest Gump c. filmben lett a legenda szerint „megalapítva”, hát minden ekörül a film körül forgott itt. A személyzet műmosolyos nagyhangú csajok, végigkérdezték ki honnan van, „Áhh form Hungaryyy?” de ha megkérdezted volna, hol van tuti nem tudja (ez azért volt vicces, mert bedobta, hogy van a Forest Gump filmmel kapcsolatosan kérdése, és ha a legnehezebbet is megválaszoljuk kapunk sört (persze olyat kérdezett amit senki nem tudott, ekkor jutott eszembe megkérdezem tőle egy sörért, hogy hol van Magyarország). Mikor sört rendeltünk, mindenkitől elkérték az útlevelét. Mutatom a csajnak, hogy nemsokára szülinapom van, kérdeztem van-e valami meglepetés, jár-e ajándék desszert vagy ilyesmi. Kért mindenki rákos kütyüs kaját, kimondottan finom volt. Közben egy másik asztalnál három csodaszép vörös hajú, szeplős testvér ült, gyönyörűek voltak, mintha tündérvilágból szalasztották volna őket. A hely giccs jellegét akkor fokozta a maximumra, mikor odajött hozzám a mi asztalunkért felelős csaj kollégája kezembe nyomott egy pohár fagyit, behívta a kollégáit és vagy nyolcan elkezdtek valami indulófélét fújni, nekem meg táncolnom kellett hozzá és a végén boldog szülinapot kívántak, igazi show volt.

Aztán még elmentünk egy ismert bevásárló utcába, lógtunk, kávéztunk, majd haza, indulás a moziba, ahol a Losers-t néztük meg Oleval és még vagy 30-an, jó volt. Utána közös sörözés, az is szuper volt, majd haza. Egyébként túlontúl is szép a város, jó a földrajzi adottsága is, tiszta, menő.

14. nap – 04.27 (kedd)

Ma hosszabb netezés délelőtt a szállodában, majd du fél egy felé elindultunk giccsparádézni, kerestünk egy hamburgerevő helyet, két pofával ettünk, majd felmentünk a közeli dombokra megkeresni a HOLLYWOOD feliratot. Sikerült jól megközelíteni, de egy idő után, gondolom a sok idióta turista miatt már ki is volt írva, hogy itt sem meg ott sem van feljárat a felirathoz. De mindeközben csodaszép házak, szuper táj, igazi mese. Majd nemsokára vissza a hotelbe, itt bohóckodtunk a medencében, aztán fél hatkor közösen indulás vacsizni az esti előadás előtt. Úgy volt, hogy elmegyünk egy helyre lőni fegyverekkel, de nem jött össze. Holnap reggel kocsikkal megyünk az egyik elvonulási helyre egy napra kikapcsolni, csak laza program. Nem az én világom ez az USA, de egyszer belefér, jó látni ilyet is.

Április 14-május 18.

14. nap – 04.27 (kedd)

Folytatás (még mindig Los Angeles) …

A délutáni szállodai fürdés után fél hétkor elmentünk közösen egy közeli helyre steak-et enni. Megint egy übergiccs hely, középen egy bikalovagló gép, mindenhol filmekben látható díszítések a falon, rengeteg képernyő, vagy sport vagy zene ment rajtuk, fából volt minden, mint egy vadnyugati helyen. Jöttek a műmosolyos csajok, kaptunk 4 hatalmas vattacukor halmot az asztalra, felvették a rendelést. Legtöbben steaket rendeltünk, volt egy német srác aki poridzs-ot (jól megmosolyogtuk). Steak finom volt, de már valóban kezdett elegünk lenni a folyamatsom marhahúszabálásból, és az adagok itt nagyok. Az előadás egy kisebb előadóteremben volt, kb. 300-an lehettünk, majd az előadás után itt a helyen ittunk beszélgettünk, majd 2 felé vissza a hotelba. Több ismerőssel találkoztunk itt, akik az USA-ban laknak, ideiglenesen tanulnak, illetve páran csak ezen a napon jöttek meg a vulkán sztori miatt.

15. nap - 04.28 (szerda)

Reggel hétkor kelés, csomagolás, majd indulás a buddhista centrumba, ami egy magánlakás egy zárt, limitált bejáratú régióban (nem igazán világos, miért van erre szükség, hiszen első látásra nincsenek biztonsági problémák a városban. A lakás nagyon szép, második emeleti, jó kilátással, együtt reggeliztünk Oleval, ők itt laktak. Aztán vagy 7-8 autóval elindultunk San Francisco-ba. Na ezt nem felejtem el egy darabig (jó kis szülinapi móka volt számomra, véletlenül pont ezen a napon volt). Csodaszép napos idő, enyhe szél, kellemes tavasz feeling, felsorakoztak a kocsik, mind Jeep-ek vagy Chevrolet-ek (ezek bérelt kocsik, Ole is az egyiket vezette, különösen az utóbbiak voltak hatalmasak, sok lóerős motorral, meg is kellett állni gyakran tankolni). Aztán hirtelen megjelent Marek (varsói) a barátnőjével egy Mustang kabrióval és megkérdezte, ki akar velük utazni. Hát rögtön ugrottam, szóltak, hogy hozzak meleg cuccot. Szerencsére hoztam.

Beültem, és mint egy kisgyerek ujjongtam a hátsó ülésen (sok közöm nem nagyon volt ilyesmihez), a kocsikkal egymás mellett mentünk ki a városból, aztán az autópályán kultúrált „hajsza” kezdődött. Persze a zöld szuper dzsekire a szél miatt szükség volt azonnal (még a kapucnit is magamra húztam, olyan voltam, mint Shrek), néha a nap is eltűnt és igazán hideg volt. Na ami ezután jött az mindent felülmúlt. Ole kocsija körül keringett még 3 kocsi (mi is) a 3-sávos autópályán előzgettük egymást, meg a többieket, persze a láma kocsi elé ritkán mentünk, de mindenki ott akart lenni körülötte. Mindehhez még hozzájött a kabrió élmény, napsütés, meg az hogy néha vagy 200-zal mentünk (csak mi), na meg néhány kúúl zene, és ebből az kerekedett ki, hogy a többi kocsi csak azt látta, hogy a hátsó ülésen Shrek (én a zöld pulcsiban) önfeledten ugrál, majomkodik, fülig érő szájjal. Persze közösen megálltunk vagy kétszer pihenni, tankolni, enni (megint csak béna kaját (tacos, babos, darálthúsos bénaságot, meg betankoltunk a kocsiba csípős chipset, szárított borsos marhahús-darabokat (ezt is zacsiban árulták). Aztán elromlott az idő, felhúztuk a tetőt, aztán újra visszaengedtük, ekkor meg is áztunk egy keveset, de nem engedtünk az érzésből

Az út vagy 3-4 órát tartott, ugyanis a kb 450 km-re lévő San Francisco előtt vagy 150 km-re megálltunk az itteni elvonulási központnál. Ez az autópályától kb. 1 órányi igazi terepjárós úton volt megközelíthető, én is átültem egy másik kocsiba. Eredeti terv szerint itt töltöttük volna az estét, barbeque-zás, sátorozás, de elég rossz időt jósoltak, így lemondtunk róla. A helyiek közül többen a terepen vártak, ez az aszfalt úttól vagy 30 perc földúton volt kb. ezer méter magasan. A hely nagyon szép volt, kicsit kopár völgy dombokkal körülvéve, vagy két tucat hektár, gyönyörű, messzire el lehetett látni, még egyelőre fix épület nélkül. Ole elmondta, mit hova szeretne felépíttetni, körbejártuk közösen a helyet, ez alatt a fél óra alatt volt először napsütés, aztán 15 perc erős eső, majd ismét napsütés, és végül eső, ami természetesen a közös Mahakala éneklés alatt felerősödött. Mindenki megázott, úgy döntöttünk nem maradunk tovább (csak egy kisebb mediteremnek kialakított ideiglenes sátor alá tudtunk bebújni), hanem megyünk arra az útba eső helyre, kis bárba, ahol vacsorát készítettek elő nekünk. Hogy ne maradjunk szomjasak, kértünk pár doboz sört az útra.

Maradtam az egyik Jeepben, az eső miatt csúszós földúton, nagyon óvatosan araszoltunk lefelé. Bevártuk Ole kocsiját (ekkor már egy helyi srác vezette) és egy másik kocsival (másféleszer nagyobb Chevrolet, német csaj, Meike vezette az EC-ből) igazi taktikus előzgetésbe kezdünk az egysávos főúton. Cél az volt, ki kerül Ole kocsija mögé másodikként (mi harmadikként rajtoltunk). Persze a megfelelő pillanatban beelőztük őket. Kaja egy kis útszéli helyen, különféle krémek és lepények, tacosok, bundába sütött paprika, sörözés, egész jó hangulat kerekedett, jót ettünk.

Indulás tovább, már a startkor komoly helyezkedés a másik kocsi és mi köztünk, ki kerül Ole kocsija mögé. Aztán megint elindult a trükközés (ebbe még meztelen fenékmutogatás is belefért az autópályán a másik kocsi megzavarására, figyelemelterelésképp, egyébként pont ekkor sikerrel is jártunk). Ez az előzgetés elég sokáig eltartott, még később az autópályán is, előzés jobbról-balról, kisebb fékezések, hatalmas volt, persze pár sörrel a fejedben még jobban élvezed (nem én vezettem). Közben elhagytam Gabi szemüvegét (egyszerűen elfelejtettem egy kifelé kiabáláskor, hogy a fejem tetején volt (bocs Gabi, veszek másikat)). Megérkeztünk San Franciscoba, a centrumba. Nagyon szép nyugis helyen van, kertváros feeling, nagy családi ház, amelynek az alagsorában van egy elég nagy, szoborral, tankával gazdagon telerakott gompa. Itt aludt a csoport, kb. 30 fő, Ole-ék a 2. emeleten. Ezen az estén még közös sörözés, teljesen más, európai vibráció, mint Los Angeles, nemcsak a város, a szangha is. Aztán kettő felé alvás.

16. nap – 04.29 (csütörtök)

Reggel nyolckor ébredés, kaja a centrumban, aztán indulás turistáskodni a városba, csak este 8-kor volt előadás, addig szabadprogram. Hát ez a nap is felülmúlt minden elképzelést, és elmondhatom, hog visszabillentette a negatív véleményemet az USA-ról. Többen mondták, hogy San Francisco sokkal gazdagabb és mélyebb kultúrájú, így is volt. Megint a mágikus ötössel (szinte az egész túrán együtt lógtunk: Michie és Bettina Bécsből, egy nagyon kövér, vicces (Obelix szerű) grazi sráccal, Nicoval Uruguai-ból (akiről kiderült, hogy homokos)), továbbá egy itt élő lengyel lánnyal (aki hatalmas arc volt végig) egész nap kocsival bebarangoltuk a várost.

Kezdtük egy kilátóval, ami egy csodaszép, hatalmas parkban volt, ahonnan az egész várost beláttuk. Itt volt egy légi felvétel a városról: vicces, minden utca, mint egy matekfüzet úgy van felosztva, a város az óceán partján egy félszigetre épült. Nem is tudtam, mik vannak itt: pl. a Golden Gate híd, az Alkatraz nevű szigetbörtön, és azok a dombos föl-le menő tök egyenes utcák, amiket a filmekben láttok üldözéskor. Az egész város nagyon emberi léptékű, tiszta, kedves kis méretű házak, sok zöld felület. A kilátó után elmentünk egy hippi-negyedbe, itt mindenféle csöves arc volt, nem volt nyomasztó, sokféle fura ruhabolt, tibeti shopok is, pub-ok, pár hírességhez kötődő hely. Itt lógtunk vagy egy órát, nagyon jó feeling volt. Volt pár grafiti a falakon, hatalmas fotókat készítettünk. Majd innen át a Goledn Gate hídra, hosszú, piros híd (nem is tudom miről híres), ami átvezetett az öbölön keresztül egy másik szárazföldre. A híd lábánál csodaszép kilátás a városra, pár száz méterre a város felé az öbölben az Alcatraz börtön szigete, mese. Aztán fel egy dombra ismét pazar kilátás, majd vissza a hídra, de mielőtt átmentünk volna, közvetlen mellette felmentünk arra a dombra, ahol Csecsu Rinpocseval az a zakós kép készült. Aztán átmentünk a Kínai negyedbe, na, ez nem volt semmi. Egy külön kis rész ahol csak kínaiakat látsz, fehér embert csak a UPC-s kocsiban, aki épp csomagot hoz, minden kínaiul van, gagyi shopok, meg jó pár kajálda, mintha 2 perc alatt Honkongban teremtünk volna. Egyikbe beültünk, a lengyel csaj ajánlotta szuper volt, mindent összeettünk. Egyébként nem volt koszos a negyed, de a vibráció fura volt.

Aztán át a két sarokkal arrébb, ezzel összefüggően kezdődő olasz negyedbe, ahol ittunk egy jó capuccinot. Itt kávé ivás közben lefényképezkedtünk egy karakteres motoros zsaruval, aki pont előtte büntetett meg egy szupermenő kocsit rendszámtábla hiánya miatt. Majd Nico többszöri könyörgésére átmentünk a gay-negyedbe, muszáj volt. Neki fülig ért a szája, mi meg végighülyéskedtük, be szex shopba, meg fura ruhaboltokba, sajnos egy nő sem volt az utcán, szinte csak homoszexuálisok, egy életre elég volt…

Majd jött az utolsó felvonás: le az óceán partjára, itt egy gyalog bejárható turistanegyed, tele béna multi kajáldákkal. Van egy híres móló, ahol ezekből különösen sok volt, itt leesett az állunk attól, hogy kis egymáshoz közeli famólókon vagy 200 fóka napfürdőzött, én nem is értem mi tartotta őket itt (el is neveztük ezt a csoportosulást Great Seal course-nak). Majd át az előadás helyszínre, nagyon szép óceán parti előadóteremben, kinézel a teremből, jachtokat látsz, vagy 200 ember van itt, laza légkörű előadás, nyitottak, sokat nevetnek. Ole egyébként napközben motorozott, a saját motorjával (itt évekkel ezelőtt kapott egyet ajándékba). Miközben idejöttünk, megint belebotlottunk egy csomó szép lakóházba, fantasztikus a város… Ma este kisebb mulatság a centrumban, majd reggel 8.40-kor repülünk Edmontonba, Kanadába.

Amióta itt vagyunk az USA-ba elsősorban turistáskodunk, nem vagyok én ehhez szokva… de indulás óta lehetetlen levakarni a folyamatos vigyort az arcunkról (különösen a mi kis ötfős csoportunknak).

Április 14-május 18.

16. nap – 04.29 (csütörtök)

Folytatás…

Az előadás véget ért éjjel fél egy felé, összepakolás, visszakocsizás a centrumba, beszélgetés, sörözés, kísérlettétel bulira, megjelent Ole, beszélgetett, táncolt velünk, aztán Catyék határozottan felvitték, hogy a hajnali 5 órai kelés előtt tudjanak még aludni. Többen úgy döntöttünk, hogy nem alszunk, gyorsan eltelt az idő, összepakolás és indulás a reptérre.

17. nap – 04.30. (péntek)

A repülés alatt mindenki aludt. Edmonton valahol a kontinens közepe felé lehet, ez a rész totálisan lapos, minden földterület, mit egy négyzet van felosztva 1x1 km-es méret (úttal, fával van körülvéve, ezért látszik), nagyon furi felülről. Kellemes tavaszi, napos időben érkeztünk, jó fej csapat várt, kocsival be a városba, egy egyetemi koleszban lakunk, az esti előadás és a hétvégi 16. Karmapa kurzus is egy egyetemi blokkban, szomszédos épületben lesz.

A becsekkolás után irány a centrum, svédasztalos együttkajálás. A centrumot 3 éve vették, egy nyugis lakókörnyezetben van, kertes ház. Nagyon szép, igazi európai feeling, mint ahogyan az egész városban, nem érződik a nagy USA műizés élet.

Aztán vissza a szállásra 3 óra alvás. Az esti előadás egy egyetemi előadóban, sok fiatal, persze Ole itt is fotelban ül. Eddig, mint most is hasonló módon felépített előadást tart, egyébként egy túra során legtöbbször a tartalom azonos a nyilvánosokon, itt azonban, talán tekintettel az egyetemista hallgatókra, még változatosabb és dinamikusabb volt.

Ezután mindannyian átmentünk egy Metro nevű pub-ba, kb. 2-3 órát voltunk itt, nagyon jó beszélgetések voltak, jó sörökkel. Caty elkapott egy beszélgetésre, mert ma hajnalban, amikor Ole-t fel akarták vinni aludni, egy kicsit viccesen harcoltam ez ellen, neki nem tetszett. De aztán tisztáztuk ezt.

Éjjel közösen visszagyalogoltunk az egyetemi szálláshelyünkre, itt még ment a bolondozás egy társalkodóban. Aztán alvás.

Egyelőre ez a Kanada nem olyan nagy durranás (persze szuper, jófej emberek, de az eddigi események nyomába sem ér). Egyébként kb. most érhettünk el az utazás feléhez.

18. nap – 05.01 (szombat)

Sikerült végre délután egyig aludni, majd finom hideg ebéd a kurzus helyszínén (szomszéd épületben előadóteremben). Délután előadás (16. Karmapa kurzus van), majd irány a centrumba, ahol az észak-amerikai centrumok számára megbeszélés volt a centrumműködésről Catyvel, Gergővel, nagyon izgi volt. Majd a közelben bérelt előadóban volt az esti előadás, és ugyanitt csináltunk egy nagyon bolond bulit, nem volt egyszerű a kanadaiakat felpörgetni. Éjjel a bérelt chevrolet hatalmas gépekkel (14 fősek) haza a koleszba.

19. nap – 05.02 (vasárnap)

Ma 10-kor kicsekkolás a koleszból, reggeli, majd 11-kor folytatódott Ole előadása a 16.Karmapáról. Izgalmas sztorikat mesélt, olyanokat, amiket nem mindig hallunk. Hideg szendvics ebéd (már majd megőrülök egy jó levesért, megint junkfood volt), majd ismét előadás és du. ötkor végzünk. Majd át a centrumba, ahol ismét az észak-amerikaiaknak lesz víziós találkozó Oleval. Este moziba megyünk együtt, majd alvás helyi barátoknál és holnap délelőtt repülünk Chicagoba.

Április 14-május 18.

19. nap – 05.02 (vasárnap)

Folytatás…

Az előadás után csomagokkal együtt át a centrumba, ahol Ole beszélt bő egy órát, víziós megbeszélés volt, de persze minden mást is beleszőtt. Utána a túra legrosszabb vacsorája jött 25 dollárért, kínaiba mentünk, tíz fogás, de alig ízzel és klasszikus zselés cucc, és még borzasztóan sok is volt. Ezután vissza a centrumba mozi nézés Oleval (Ghost rider), ő nagyon élvezte. Aztán egy városszéli magánlakásban aludtunk, mindenki máshol. Itt sokkal nagyobb tér van még a kertvárosi lakások közt is, mint otthon.

20. nap – 05.03 (hétfő)

Reggel kilencre vissza a centrumba, reggeli, aztán indulás a reptérre. Mikor kiértünk, kiderült, hogy az egyik kocsi, amiben a csomagok egy része volt, ottmaradt a centrumban, végül telefonálások után utolsó pillanatban megérkezett. A repülés 4 óra volt Chicagoba, a landolás előtti szakasz nagyon szép volt, a Michigan tó felett kanyarodott vissza a gép a tóparti Chicago felhőkarcolóit, belvárosát tisztán láttuk. Érkezéskor egy csomó fiatal csaj fogadott bennünket, elolvadtunk. Majd két óra út bérelt kocsival (megint 14-személyes batár Chevrolet-val), napsütéses szép táj (szivárványba borult felhő az égen), megérkezés naplementére Milwaukee-ba, szép épületek, modern város, jó hangulatú.

A hotelbe megérkezve épp a tűzoltók intézkedtek, bejelzett a tűzjelző náluk, majd negyedóráig hallgattuk a riasztót. Este 8-kor a közelben (az öt tó közül az egyik partján) egy modern központban volt az előadás, jófej fiatalos közönséggel, jó kérdésekkel. Találkoztam Évivel (Egerből), és a világ legszebb kisbabájával (ez az övé volt), 3 hónapos és hihetetlen arányos pofijú, alakú és meseszép. Igazi öröm volt vele beszélgetni, Évi nagyon kúúl, a férje helyi srác jó arc. A babát Ole először látta, kapott áldást, nevet.

Vissza a hotel bárjába, ahova Ole is eljött. Itt kiderült, hogy a környékbeli szanghákban egy csomó orosz és lengyel van. Kaptunk szendvicset, finom csapolt sörök, aztán dilemma, mi legyen. Kiderült, hogy van egy buddhista magánlakás, ahol valami történik. A mi kisbuszunk sofőrje bevállalta a vezetést (bár józannak épp nem mondhattuk), vagány guatemalai csaj, korábban magyar férjjel. A házibuli lakása egy 45-ös buddhista nőé volt, hatalmas, laza, kellemes berendezéssel. Kb. vagy harmincan voltunk, találtunk hordós sört, egyéb apróságokat és a helyiek (inspirálva korábbi orosz túrás élményektől) speciális body shot-ba kezdtek (két pötty fehér elefánt a mellkasra (tovább nem részletezem), pár csepp alkohol a köldökbe, és egy szelet alma a szájba), amit mindig az ellenkező neműek tüntettek el egymásról. Minden esetre érdekes lett a parti. Vissza a hotelszobába, ahol hatan aludtunk (négyszemélyes volt).

21. nap – 05.04 (kedd)

Három óra alvás után egy mini reggeli a hotelban, majd be a kisbuszokba, irány a centrum. Nem volt messze a nagyon modern belvárostól, kifejezetten külvárosi feeling, 2-3 emeletes faborítású házak kertekkel, több színben pompázó fák, olyan, mint a mesében. A centrum pont ilyen házban van, bérlik, nagyon jópofa, családias. Itt eltöltöttünk vagy fél órát, aztán indulás a kétórányira lévő Chicago repterére. A srác, aki vezetet időnként vörös szemmel kicsit kómásan bólogatott a vezetőülésben, a németek bepánikoltak és elkezdtek vele kiabálni, hogy legyen felelős és ne aludjon itt el nekünk. Ide jóval előbb érkeztünk, így volt időnk közösen kávézni, enni, sőt nagyon okosan vettünk kát üveg mexikói tequilát a duty free-ben. A csoport most kb. 25 fős. Ole mint mindig itt is vagy emaileket válaszolt, vagy a napi újságokat bújta, jó őt látni testközelben, állandóan dolgozik. A repülőn legtöbben aludtunk, mint a bunda. Landolás előtt nem sokkal ébredve azt látod, hogy a repülő folyamatosan Mexikóváros felett ereszkedik le, hatalmas kiterjedésű, és várod, hogy mikor fogsz kiérni belőle a landoláshoz, de nem hagyod el a várost, hanem a házak felett pár tucat méterrel húz el a gép és landol a városban. Szerintem a környező lakosok naponta többtucatszor süketülnek meg. Landoláskor még a reptéren belül fogadott bennünket egy uruguay-i srác, valahogyan belógott. Majd kiértünk a reptérről, és indulás Tonalliba egy nyaralóba, a phova helyszínére, vagy két és félórára a fővárostól, mely hatalmas, több mint húszmilliós lakosával talán a legnagyobb a világon. Útközben a mi kocsink megállt ez elég igényes pihenőnél és mindenféle krémet, darált húst, csípős, avokádós szószt vettünk elvitelre pár sörrel és a kocsiban hatalmasat lakmároztunk, szuper gasztronómiai élmény volt.

Megérkezve a helyszínre, zárt, falakkal körülvett üdülő, mint egy meseváros, zöld pázsit igényes bungalók, profi szervezés. Útközben jelezték, hogy a párok nem lakhatnak együtt, nincs alkohol, mert ezt nem a mi csoportunk szervezi, hanem egy másik,konzervatív csoport, aki Oleval nagyon jóban van.

22. nap – 05.05 (szerda)

Másnap láthattuk is ki az akik hozzájuk a Casa Tibet-hez tartoznak, mert ők mindig összetett kézzel, nagy áhitattal fogadták Olet a sátorban. Kaptunk még egyébként vacsorát, volt egy kis sörözés, aztán alvás. Reggel komoly has problémákkal ébredtem, a WC-vel haverkodtam intenzíven, különösen a csípős szósz fájt (de elmúlt pár óra alatt). Délelőtt az üdülő még szebb volt, erős napsütés, nyitott sátorban az előadás, kb. 300-an vannak itt, sok idősebb ember van itt, de sok a jó arc fiatal is, sok ismerős jött ide Európából, totál nemzetközi feeling. A délelőtti előadás után ebéd (csak vega lesz kaja végig), majd még a szünetben kaptam egy akupunktúrás kezelést Évától (lengyel), aki itt tanul ilyesmit, majd délután külön beszélgetés Krisztiánnal, Nikével (magyarok), Gerivel a szangha ügyeiről, nagyon jó fejek. Vacsora megint kellemes, Niké testvérétől rendeltünk sört, ők kimentek vásárolni. Még az esti előadás előtt fociztunk egyet. Majd előadás, lung, után, ha egy kicsit underground is, de mulattunk egy keveset egy szobában. Aztán a területen lévő medencét vettük többen célba és ugrottunk bele többen. Közben Ole is megjelent, épp dolgoztak, kíváncsi volt mi zajlik kint.

Egyébként Dalai láma centrummal csináljuk közösen a phovát (sokan vannak ebből a Casa tibetből). Toni, aki végül is láma, fordít Olenak, de minden mondathoz hozzáfűz egy külön tanítást, érdekes, de jó a kapcsolat közte és Ole közt.

23. nap – 05.06 (csütörtök)

Reggel nem sokkal tíz előtt ébredés, szobatársam jelzi, hogy a kb 20 méterre található külön házban, ahol laknak, Oleék pont Karmapával ebszélnek telefonon születésnapja alkalmából. Odamentem én is és fülig érő szájjal figyeltem, végül közösen azért mi is tudtunk egy happy birthday-t kiáltani! Az idő továbbra is meseszép, csajok bikiniben a mini-medence partján őrjítenek meg bennünket, tegnap este egy modell csaj érkezett, plusz színészkedik, énekel, külön esztétikai élmény (pont most ideköszönt, őrület … hehehe).

Megtudtuk a phova utáni programot is, vasárnap este argentin beef-steak grillezés, másnap valószínű sztúpa-látogatás vagy Mexikóváros barangolás, kedd-szerda-csütörtök repkedés két csodálatos városba, asszem nem fogunk unatkozni.

Folyt köv…

Április 14-május 18.

23. nap – 05.06 (csütörtök)

Folytatás…

Az előző levélben elfelejtettem említeni, hogy ezen a reggelen kaptunk egy letolást Ole-től a reggeli ülés kezdetekor az éjszakai kicsit hangosabb fürdőzés miatt, és megemlítette, hogy most nem a lengyelek felelősek a hangoskodásért, mint ahogyan általában szokott, hanem a magyarok. Kicsit elsüllyedtem a sátor szélén állva (mivel csakis én voltam ott). Utána Krisztiánék inkább büszkék voltak erre és sajnálták, hogy nem voltak ott. Természetesen ezt azért emelte ki, mert a másik csoport, akik rendkívül konzervatívok, kicsit morogtak emiatt. Délután és este phowa-ülés volt, közben a vacsi után fociztunk egy mezítlábast a kimondottan puha füvön a helyiekkel. Kicsit ment a zihálás, mert itt is 2000 m felett vagyunk. Előtte Nórával Niké tesójával kimentünk az „erődünk”-ből, pár sörért és jégért, kint a világ lényegesen szegényebb, mint s mi kis mesterséges táborunkban. Be is hűtöttük őket egy nem épp tiszta vödörbe. Az előadás után Ole lakása előtti teraszon beszélgettünk Geriékkel, majd Ole behívott magához bennünket, és egy órát voltunk nála, voltak érdekes személyes kérések is. Majd utána Ole reggeli kérésére egy szobában folytattuk a beszélgetés, amit a mexikói szangha kezdett el egy centrumtalálkozót követően. Ez is hangosra sikeredett, így vártuk,mit kapunk a reggeli ülés kezdetekor.

24. nap – 05.07 (péntek)

Reggel Ole kérte, hogy most már ne is a szobákban, hanem a nyilvános étkezőben gyűljünk este, és hogy mi is jól érezzük magunkat, meg a helyiek szabályait is betartsuk, régi kommunista szokás szerint csavarjuk papírba az üvegeket (szerencsére nem emlegetetett senkit kiemelten :o)). A nap megint szokásosan telt, napsütés, kellemes vega kaja, 3 ülés, fegyelmezett csapat, vacsi után foci. Éjjel mindenki az ebédlőben gyűlt, lett egy kis salsa zene is, aztán valahogy egy másik medencében kötöttünk ki páran.

25. nap – 05.08 (szombat)

Reggel az utolsó ülés volt, így összesen hét kör volt (állítólag 300 főnél ez elég), így kora délután már fejcsekkolás volt, Ole nagyon elégedett volt az emberek koncentrálásával. Ole a reggeli előadáson beszélt a legmagasabb gyönyörről és a Bochumban egy hónappal ezelőtt rajta végzett agyhullám-vizsgálatokról, nagyon érdekes volt, bemutatta a testtartást, arcmimikát, ahogyan ő viselkedik a legmagasabb gyönyör bemutatásakor, és valahogy az én hátamon átfutott a hideg, nagyon jó érzés volt csak ezt látni (de nem mutatta meg ezt az állapotot). Viccelődött a másik csoport vezetőjével Tonival a fordítóval, aki végig furán viselkedett. Mondta, hogy köszöni a türelmet, amit Toni tanúsított az ő rövid mondataikor és értékelte saját türelmét, Toni hosszú mondatai miatt (mivel Toni mindenkor saját mondatokat fűzött Ole válaszaihoz, tanításaihoz. Toni mégis értékes ember, hiszen a Dalai Láma ellenében is Olenak és Karmapának ajánlotta a főképp csoportja által szponzorált (Csecsu Rinpocse által épített) sztúpát. A fejcsekkolás alatt dallamos mantrázás szólt a hangszóróból,majd kiszaladtunk a világból.

Délután szabadidő, fürdőzés és közös lógás egy kis medence körül, a helyiek elkezdtek mindenkit bedobálni a vízbe, még a 150 kilós Danielt is bevonszolták, Geri is sorra került, ő ügyesen helyt állt, alig bírtak vele. Minden mozgó embert elvadásztak, és vízbe dobtak, sokat röhögtünk. Niké és Krisztián minden nap elkápráztatnak, nagyon jó fejek, kulcsemberek itt. Délután alternatív programként sztúpa látogatás lehetősége is volt, de beleuntunk a busz várásába. A fürdés után a szünetben végre volt saját ngöndro gyakorlás is. Este előadás volt kérdésekkel, aztán ígéret szerint lesz egy kis hivatalos mulatság.

Április 14-május 18.

25. nap – 05.08 (szombat)

Folytatás…

A sztúpát látogatók a szombat esti előadás végére értek vissza, a másfél órás út egy irányba is vagy 3,5 óra volt nekik, állítólag felejthetetlen élmény volt, ahogyan Geri is mondta, az ottani környék csodaszép és a sztúpa is nagyon erős. Az esti előadás természetesen arról szólt, hogyan segítsünk másnak a phova gyakorlattal, megnéztük az itteni sztúpa-avatásról szóló filmet, és az EC-ről is volt egy prezentáció.

A szombat éjjeli mulatság egész jóra sikeredett, valaki a csapat számára a közösen bedobott pénzből vett chipszet, sört, üdítőt, előkerült valami halk zeneszerszám is. A helyi lányok nagyon jót táncoltak bármilyen latin zenére, egy-egy pólólevételtől meg teljesen lázba jöttek.

26. nap – 05.09 (vasárnap)

Rövid alvás, délelőtt Ole még tanított, megint kiemelte, hogy fontos a megfelelő stílusban való mulatás, muszáj volt erre kitérnie, mert megint észrevételt tettek páran az éjszakai hangoskodás miatt. Adott boddhiszatva ígéretet, lungot, megköszönte többször is az itteni centrumok együttműködését, közös fotózás, áldás, ebéd, pakolás majd vissza Mexikóvárosba. Útközben lerobbant a kisbuszunk, túlhevült a hűtővíz, többször újraindultunk, de végleg megállt, így maradt idő a beszámoló folytatására az út szélén. Kb. negyed óra ácsorgás után valaki a kocsijából észrevett bennünket a másik buddhista csoportból, akikkel együtt phováztunk a kurzuson. Megállt, felhívta egyik buddhista barátját és bő félóra múlva már úton is voltunk a főváros felé.

A centrumba érkezve beborult az ég, viharos égbolt a város felett, veszélybe került a grillezés. Aztán mégsem, mert mire utolsóként megérkeztünk, a centrum udvara felé ponyvát feszítettek ki, így kb. fél nyolc felé indulhatott az udvari hús és zöldség-grill, amire természetesen meghívtuk sofőrjeinket is. Hatalmas marhaszeletek kerültek elő, annak a srácnak a vezetésével, akinek az esküvői bulija volt, profi módon fűszerezték és sütötték meg a húsokat. Hosszú sor kígyózott a kajáért, de senki nem maradt éhen, voltunk vagy 60-an. Volt sör, bor is, jó hangulat volt. A centrum egy több lakásból álló épületben egy kétemeletes lakás, több lakással közös belső udvarral, kellemes, barátságos. Az egyik cacát itt hagytam, Krisztián vette át, nagyon örült. Persze nem ért véget ezzel a nap, hiszen este fél 11-re már meg n

volt a csoportnak a jegye az Iron Man II.-re. A mozi nagyon menő épületkomplexumban volt, de még meglepőbb volt a terem belseje, ugyanis a fekvő állapotúra kinyitható bőrszékek hatalmasak voltak, párban elhelyezve kis asztalokkal köztük, kimondottan elegáns volt. A film katasztrófa gyenge volt. Éjjel fél kettő felé vissza a centrumba a cuccokért, majd el Éva (lengyel) albérletébe, ahol vele együtt heten laktunk.

Hát a lakástól lehidaltunk. 8. emeleti, viszonylag új, belül nem befejezett, a konyha totál hiányzott, csak a vízvezeték kimenetek voltak kiépítve, a nappaliból az egész városra pazar kilátás volt, ugyanis a fal teljesen üvegből volt. A leginkább meglepő azonban a nappaliba kialakított WC és zuhanyzó, mindkettőt csak egy üvegfal nyeste ki a nappaliból, a zuhanyzó teljesen átlátszó üveggel volt körülvéve így az egész városban lehetett gyönyörködni fürdés közben, éppúgy tehették ezt a nappaliban ülők a zuhanyzó alakjában. Volt még vagy két fürdő-féle a lakásban a 3 szoba mellé, azok is viccesen voltak kialakítva. Éva megkínált egy spéci tequila sóval, melybe, mint utólag kiderült, a kukacok benne vannak gyárilag aprítva. Vicky az ismert akupunktúrás hölgy testvérének lakása volt, Éva is barátilag lakott itt. 3 felé végre aludni is tértünk.

27. nap - 05.10 (hétfő)

Reggel 11-re begyalogoltunk a centrumba (vagy félóra séta) innen közösen mentünk egy elegáns helyre reggelizni, majd városnézni. Ole közben a a centrumban az új könyvét javította, média-interjúi voltak egész nap. A hőség nehezen volt viselhető, a nap végére le is égtem. Elmentünk egy bazárba, majd a városközpontban söröztünk és néztünk szét, érdekes egyvelege volt az új világ hódítóinak épülete, templomok és helyi építészet stílusának. Állítólag minden olyan helyre, ahova az aztékok templomot emeltek, oda épültek (azok helyére/fölé) a keresztény templomok is, ezzel elismerve ezen helyek szent jellegét. Este hétre vissza a centrumba, ahol a csoport kitalálta, hogy étterem helyett inkább a centrum konyhájában főz közösen, így páran elmentek bevásárolni. Nyolckor meditáltunk közösen, majd tízre a kaja is elkészült, nagyon szuper lett, pirított csirkemell, saláták, sajtok, avokádókrém, stb. Közben Ole-ék vacsorán voltak egy helyi gazdag buddhista barát meghívására. Éjfélre ők is megjöttek, páran akkor még takarítottunk, majd taxival hazamentünk.

28. nap – 05.11 (kedd)

Reggel rohanás, mert 9-re akupunktúrás vendége jött Vicky-nek, aki azt kérte úgy pakoljunk el, mintha itt sem lennénk. A csomagok nagy részét itt hagytuk, mivel egy kétnapos útra mentünk csak az utazó csoporttal, két különböző városba. A centrumba taxiztunk, ott gyülekeztünk, majd busszal jöttünk ki a reptérre. Itt, miután már a csomagellenőrzésen túl voltunk, kiderült, hogy Ole kézicsomagja elkeveredett pénzváltás közben. Kisebb riadalom, sem az utazó csoport nem hozta magával, sem ott nem maradt. Aztán telefonon megkértük az itt maradó Krisztiánékat, hogy, nézzenek szét a pénzváltó körül. Óriási mázli volt, a pénzváltónál valaki leadta, és minden megvolt a csomagban, aminek egyébként semmi az esélye, mert mindenpillanatok alatt eltűnik egy ilyen országban. Egykor szálltunk fel, alig egy órát repültünk, felülről nézve nagy volt a szárazság a földeken (komoly bajok lesznek a vízzel ebben a régióban is pár éven belül), majd érkezés Gualajara-ba, ahol nekünk nincsen csoportunk, de a Casa Tibet (akikkel a phovát szerveztük) megszervezte az előadást. A helyiek kijöttek értünk, a hotelba becsekkolás után közösen ebédeltünk egy elegáns helyen, egész jó volt. Majd egy helyi jómódú srác elvitt bennünket város-nézni, heten ültünk be, én a terepjáró csomagtartójában. A belváros szimpatikus volt, vegyes stílusú, sétálóutcákkal. Majd Starbucks-ban kávézás (ilyenbe sokat mentünk be utunk során) hétre az előadásra. Itt a teremben Szűz Mária szobor, mellette előadás dekorációként tangák, a hallgatóság között megint több a hölgy, kimondottan szépek. Mivel itt a gazdagabb rétegnek szól a buddhizmus, így 4000 Ft egy jegy, a terem tele volt. Este laza sörözős beszélgetés volt a hotelban.

Innen majd szerdán egykor repülünk vissza Mexikóvárosba, de csak átszállni, majd egy óra múlva repülünk tovább Oaxaca-ba, ahol ismét csak egy napot maradunk, és csütörtök este már Mexikóvárosban tart Ole előadást. 4 hete indultunk el, sok minden történt, ez talán látszik is :o))

Április 14-május 18.

29. nap – 05.12 (szerda)

Reggel kicsekkolás a hotelból, kaptunk egy gyümölcsös joghurtos apró reggelit, majd indulás a reptérre a helyi centrum tagjai vittek ki bennünket délelőtt 11 felé. Alig egy óra repülés Mexikóvárosba. Leszállás után közvetlenül a reptéren egy hölgy jött oda Ole-hoz áldásért, 35 körüli, karizmatikus, kiderült, hogy a gépen a csoportból Leslie mellett ült, akinek meg akarta javítani a maláját, mert ékszerész volt. Aztán hosszú percekig a buddhizmusról beszélgettek. A reptéren átszálláskor szintén egy pici bonyodalom, Ole véletlenül magánál tartott egy svájci kést, de mivel az egyik lengyel srác nem tartott velünk, kisebb erőfeszítés árán sikerült hozzá eljuttatni, így nem kobozták el. A reptéren belelestünk az UEFA kupa döntőjének közvetítésébe, majd 50 percre rá már újra levegőben voltunk Oaxaca felé.

A reptéren ismét vártak bennünket, páran hotelbe mentek, páran szangha-tagoknál helyezkedtek el. Itt három buddhista centrum van, a Toni féle Casa Tibet, és a mi két csoportunk, akik hét éve működnek, és egy nagyon laza, dinamikus csapat 1-2 hónappal ezelőtt egyszerűen kivált belőlük. Ezt a centrumot egy Marisol nevű lány hozta össze (őt az idei indiai túra résztvevői ismerik), aki megígérte még Tonalli-ban a phován, hogy alhatunk nála. Fogadott is bennünket a reptéren egy szuper kis Jeep-pel jött értünk. Csatlakozott hozzánk Mario is, aki Budapesten is többször megfordult az elmúlt 1-2 évben.

Háromnegyed óra alatt beértünk a belvárosba, elállt a lélegzetünk. Mindenhol egy emeletes mindenféle színre festett épületek, macskakővel kirakott utcák, tisztaság, mindenhol étterem, hotel, nyüzsgés, olyan, mint egy adriai kisváros. Mintha nem is lenne igaz. Aztán kiderültek a részletek: a 600.000 fős város a mexikói művészetek fellegvára, Marisol is az egyik híres festő managere, 15 km-re található Mexikó legfontosabb ókori város-lelete (i.e. 500- i.sz. 1.200), amit meg is néztünk másnap. A város láthatóan a turistákra alapoz, totál más vibráció, mint eddig bárhol láttunk Latin-Amerikában.

Letettük a kocsit, be a város bazárjába, ahol mindent megkapsz, többek között szárított-pirított, csilis, lime-os szöcskét, állítólag klasszikus csemege. Hát próba-evést tettem, nem volt rossz, azt mondják egészséges, mert sok a protein benne. Ezután városnézés, jó hangulatban, majd Marisol elvitt bennünket egy kis kedves étterembe, ahol mindenféle jót ettünk, söröztünk, rákleves, vegyes zöldség és hústálak, tacos-sal, először ittunk Mezcal-t, ami még a Tequila-nál is nemesebb ital, füstös ízű, és mivel semmiféle extra eljárás alá nem vetik, tisztább, közelebb áll az agave kaktuszhoz, amiből nyerik. Ebben a kis étteremben Zsuzsa is volt három éve, amikor itt tanított.

Itt kiderült, hogy a Marisol lakásában működő kisebb centrumot felavatja Ole az esti nyolcas előadás előtt. Fél nyolcra hozzá hazamentünk, és hihetetlen látvány tárult elénk. Erről akár két oldalt is írhatnék, de majd szóban elmondom. Az utca macskaköves, balra egy több száz éves félköríves vízvezeték sor, a kupolák alatt lakásbejáratok, ki tudja mi van mögöttük. A másik oldalon az utcával párhuzamosan hosszan romos fal, kb. 2,5 méter magasan fut. Itt beléptünk egy faajtón és egy mesebeli udvar tárult elénk: balra Marisol lakása, jobbra egy nagy parkettás udvar felőli oldalon csak üvegfalú terem (jógára és meditálásra használják), a végén egy oltárral. Beléptünk a meditációs terembe, az oltár profi felépítésétől elájultunk: üveglapok között a két Karmapa és Ole kép, szép szobrok, a fal ezek mögött régiesen néhol hiányzó vakolattal, néhol arannyal befújva, tökéletes. Ilyet még Európában nem láttunk.

Az épületeket Marisol (akiről kiderült, hogy van pénze és ügyes belsőépítész barátai) romos állapotban vette meg, és rendbe hozta. A gompa után át a lakásba, amitől még jobban elájultunk. A konyha kint a szabadban, csak egy műanyag tetővel befedve, épp úgy mint a lakás, a nappali hiba nélküli ízléssel, a híres helyi festő képeivel tele, majd egy háló, amiből a legvagányabb fürdőszoba nyílik, amit eddig láttam: hatalmas, nagy kavicsok betonban az alja, picit takarva egy fémlemezzel a WC, Egy nagyobb lemezzel takarva a zuhanyzó, tökéletes.

Nemsokára rá megjött Ole, aki teljesen el volt ájulva, Caty is azonnal fotókat kért az oltárról, mert neki is nagyon tetszett, hibátlannak tartotta. Ole felavatta a lakást (5 Buddhán meditáltunk), majd át gyalog az előadás helyszínére. Páran be sem mentünk, hanem Geriékkel elmentünk egy kis kávézóba-sörözőbe kávézni, sörözni. Sokat viccelődtünk, majd két óra elteltével vissza az előadás helyszínére, ahol teltház volt több mint kétszáz ember, kintről hallgattuk az eőadást. Itt összeakadtam egy buddhista Vladivosztoki orosszal, aki senkivel nem tudott beszélgetni, így segítettem neki fordítani, meg szállást intézni. Kiderült hogy a barátainak elveszett az útlevele, így vissza kellett menniük Mexikóvárosba dokumentumokat intézni, így maradt egyedül. Az előadóteremben az egész előadás alatt egy hatalmas szép lepke repkedett, feldobta a hangulatot. Utána áldás, majd át a másik buddhista centrumba (szintén a miénk, de sokkal konzervatívabb, ez is volt a válás oka). Gyalog a város így éjfél felé szintén gyönyörű volt, kivilágítva, alig emberek az utcán. A centrumot Ole megáldotta, majd kisebb parti, zöldségekkel, szószokkal, és ismét a sült szöcskék, mint rágcsálnivaló. Innen vissza Marisol lakásába, ahol zenét hallgattunk, mezcal-t ittunk az „elvarázsolt” udvaron, kb. fél négyig, majd alvás.

30. nap csütörtök

Alig aludtunk vagy 3 órát kelés, mert mentünk a közeli ókori, kora-középkori romokhoz, ahol egyórás idegenvezetést kaptunk. Nagy piramisokat nem láttunk, deérdekes volt belepillantani 1500 év történéseibe (kezdve ie.500-tól), pl. kőbe vésett emberek, akiket különféle betegségekkel örökítettek meg. Majd ki a reptérre, ahonnan negyed egykor repültünk vissza Mexikóvárosba, ahol Krisztián már szervezett busszal vért bennünket és mentünk a centrumba. A centrumot megint birtokba vette vagy 30 ember, röviddel érkezésünk után elkészült egy laza ebéd, zöldségpüré leves, salátatál, mindenki nagyon élvezte. Szunya a gompában, majd 6 felé indulás az esti előadás helyszínére, mely a város egyik legelegánsabb hotelében a Hiltonban volt. Az itteni termet rendkívül kedvezően szerezte meg Niké, ennek története külön fejezet. A szállodában volt egy melója majd egy éve, és beszédbe elegyedett egy elegáns fickóval, aki mint kiderült ismerte Niké magyar barátnőjét, kimondottan jó barátja, persze ő nem fordított nagy figyelmet erre. Majd nem sokkal ugyanez a fickó kocsival felvette őt a hotel mellett és elvitte ahova Niké menni akart. A közös barátnő a fickót nagyon barátságossá tette, kiderült, hogy a Hilton hotel tulajának a testvére, és megígérte, hogy bármikor szükség lenne rendezvény helyszínre, szívesen segít. Niké majd egy év múlva felhívta, és segített, így most elegáns környezetben, kedvező bérleti díjjal, 600 fős előadást tart Ole (nem várt nagy létszám). Az előadás előtt ole két tévécsatornának is adott interjút, alig egy méterre hallgatóztunk.

Este, még az előadás után vissza a centrumba, és kajával egybekötött búcsú buli, Catynek szülinapja lett, megünnepeltük, énekekkel, aztán a haza helyett egy magánlakásba és negyed hétig zene, bolondozás, és alvás nélkül reggel fél hétkor vissza a centrumba, ahonnan busszal vittek bennünket a reptérre hétkor.

Holnap, pénteken délelőtt fél 11-kor repülünk Quatemala city-be, egy ahhoz közeli szép helyre, egy kétnapos Mahamudra-kurzusra. Ide már csak tényleg kis csoporttal érkezünk, Caty és Geri is már hazamennek innen, Mexikóvárosból. Majd egy nap San Salvadorban, az út ezen utolsó szakasza már csak 4 napos, hiszen kedd délután már repülünk is haza innen Miamin és Frankfurton keresztül. Erről is próbálok még majd írni.

Április 14-május 18.

31. nap – 05.14 (péntek)

Az előző napi előadáshoz még annyit, hogy az előadás után Ole mutatta nekünk a fejét, hogy annyira koncentrált a három fény meditáció alatt, hogy megjelent a phova-jel.

A reptéren sikerült business class-ra bekerülni, Tomek elkapott, hogy a reptéren a business lounge-ba (ami ilyenkor jár) menjünk fel egy kis kajálásra és hozzunk újságot Olenak. Felmentünk, mindketten éhesek voltunk, ettünk, hoztunk újságot is. Mivel volt még egy csaj, aki business class-ra kapott jegyet, a gépen oda tudtuk adni Ole-éeknak, és Kerstinnel együtt ott tudtak dolgozni.

Kora délután majd két óra út után érkeztünk meg Guatemala városba, nagyon meleg volt, magas páratartalommal. Itt fogadtak a helyiek, busszal el a magánlakásban lévő centrumba, ahol volt előre elkészített kaja, tudtunk zuhanyozni, ami a reggelig tartó bulizás (és nem zuhanyzás) miatt életmentő volt, pláne úgy, hogy totális fizikai rosszul lét volt a nem alvás miatt. A centrumban csak idős embereket találtunk, meg is ijedtünk, hogy hol az új generáció.

Az utolsó előtti cacát odaadtuk a centrumvezetőnek. Ole adott interjút egy tévének, majd páran beültünk a mediterembe, hogy lefilmezzék, ahogyan Oleval meditálunk, Megérte, mivel utána egyesével kaptunk áldást.

Azután el az előadás helyszínére, ami egy művészeti iskolában, központban volt. Az előadás előtt még beszaladtunk a város főterére, klasszikus koloniális központ, majd egy hangulatos kávézóban ettünk egy meleg-szendvicset. Az utcán mindenhol fegyveres rendőrök vigyáztak, ez állítólag normális. Az előadás a 3. emeleten volt, az egész épület különleges volt, valóban művészeti iskola kinézettel. A 3. emeleten volt még egy nagyzenekar, aki gyakorolt, hangzásra teljesen profik voltak, amikor benéztünk 12-14 éves gyerekek játszottak, égnek állt a hajunk. Az előadás hasonló tartalmú volt, mint a többi.

Utána indulás busszal az egyórányi útra lévő Antigua-ba, ahol a hétvégi Mahamudra-kurzus volt. A város nagyon híres, mivel ez volt az első központja a hódítóknak itt Közép-Amerikában (talán Mexikóban volt még egy központ). Mivel volt egy vulkánkitörés (3 vulkán is van a közelben, most épp csak egy aktív) vagy 400 éve, és mivel víz volt a vulkán kráterében, így vizet is kaptak, s bár a város nem szenvedett veszteséget, úgy döntöttek, építenek egy másik központot, ez lett Guatemala-city. A várost meg lassan birtokba vették a helyiek. Az egész város megrekedt 400 évvel ezelőtti állapotban: templom-romok felújítatlan, színesre festett régimódi, egyemeletes házak, nagyobb kövekkel van kirakva mindenhol az út, rendkívül érdekes érzés mászkálni itt, furcsa (ezen az éjjelen még csak buszból láttuk). Az egész város kulturális örökség védelem alatt van, olyan, mint Oxaca Mexikóban, csak még régebbi.

A kurzus helyszínére éjfél előtt érkeztünk, és a látványtól valóban sokkot kaptunk, Nagy falakkal körbevett épületkomplexum, hatalmas udvarral, kétágyas, kifogástalan szobák, mind önálló épületekben, túlságosan is szép, kis udvarok, erkélyek, virágok, túlságosan is elegáns, de emberi. A vacsora is első osztályú volt. Utána egy az épület-komplexummal szemben lévő lakásban lakó párnál volt egy kis összejövetel, de nem sokáig maradtunk, mert nagyon fáradtak voltunk. Most is Csabával laktunk egy szobában. A kétnapos kurzus egyébként a buszúttal 55.000 Ft volt, szóval volt ennek ára is.

32. nap – 05.15 (szombat)

A kurzus szombaton kezdődött, Tomek délelőtt tanított egy nagyszerűt a tanító-tanítvány kapcsolatról (25 év Ole mellett ehhez elegendő). Persze az előadó terem mellett kávét, teát, sütit fogyaszthattál, királyi kiszolgálás. A 150 fős hallgatóság fele salvadori volt, ez a két szomszédos ország sokat dolgozik együtt. Persze az ebéd és a vacsora is tökéletes volt. Egyébként egész délután felhős volt az ég egy keveset esett is, magas a páratartalom és meleg van. Este a csapat magán kocsikba ült és átmentünk az egyik buddhista csaj bárjába (Frida képekkel tele), szuper kis hely. Emellett még volt több ilyen szórakozó hely az utcában,az utca lánccal lezárva két oldalról a kocsi forgalom elől és a két szélén fegyveres katonák vigyázták a rendet, fura volt, mint az is, hogy egykor az összes helyet be kellett zárni, italozás az utcán tilos volt.

Ezt követően még benéztünk az előző este is alternatív kikapcsolódást biztosító magánlakásba, sokan voltak, kisebb tűz-show is volt. Majd az egyik nagyon szimpi salvadori tolmáccsal a hotel udvarán beszélgettünk nem keveset arról, hogy milyen konfliktusok vannak a san salvadori szangában, mennyire konzervatív és mindenféle irányt keverő az az idős gazdag csoport, aki vezeti azt, nem adva kibontakozási lehetőséget a fiataloknak (ők is részben harminc felettiek). Mondtam neki, hogy mindenképp beszéljenek másnap Oleval és elképzelhető, hogy Ole azt fogja javasolni, hogy alapítsanak egy saját központot (ez történt több Latin-amerikai országban), egyébként kimondottan belevaló kis csapat ők.

33. nap – 05.16 (vasárnap)

Délelőtti előadását Ole azzal végezte, hogy sok pletykát hallott arról, hogy milyen gondok vannak San Salvadorban és javasolja, hogy mostantól legyen két szangha. Látszott a fiatalokon, hogy nagyon boldogok. Közben felmerült annak a lehetősége, hogy a mai napon vulkán-nézőbe menjünk, mivel volt két hete egy kitörést, és a láváig fel tudnának vinni bennünket idegenvezetők. Teljesen bezsongtunk, egész nap ezt szervezgettük, míg az egyik iroda úgy bekavart, hogy teljesen lemondtunk róla. Aztán a délutáni előadást követően jött az ötlet, hogy másnap a busz csak 11-kor indul, menjünk hajnalban lávanézőbe. Le is szerveztük gyorsan, nagyon örültünk neki. A délutáni előadás után mindenki kapott áldást, majd vacsi a hotel éttermében. Itt odaadtam a leendő alakuló csoportnak az utolsó Dzambala cacát, szerintem szükségük lesz rá, nagyon örültek neki, ez az első szobruk az oltárra :o)). Utána Ole találkozott egy nagyteremben a salvadori szanghával, és rendkívül jó stílusban, mindkét oldal kvalitásait kiemelve kifejtette részletesen, miért van szükség a másik centrum létrehozására, vitára pedig egyáltalán nem adott lehetőséget. Nem sokkal éjfél előtt négyen fogtuk magunkat, és elindultunk a városba egy sétára, inni akartunk egy sört. Vagy fél órát gyalogoltunk nagyjából a vélt városközpont felé, nagyon érdekes élmény volt: senki az utcákon, időnként egy autó, mindenhol közvilágítás, kisebb parkok, templomromok, több száz éves házak mindenütt, teljesen szűr-reális volt. Aztán végül egy helyről hallottunk zenét, é betértünk. Szuper, igényesen berendezett kis bárra akadtunk, az emberek salsa-ztak, de nagyon profin, mindenféle népek, néger, európai, helyi külsejű csajok. Ittunk pár sört, nem győztünk betelni az emberek látványával, aztán egykor ez is zárt. Haza gyaloglás, útközben nem egy járőröző rendőrkocsit láttunk, majd a szálloda előtt párszáz méterre leültünk beszélgetni az utca padján. Vagy félóra múlva egy rendőrautó állt meg és kérte, hogy menjünk be a hotelba, mert veszélyes. Egyébként megint csak kb. senkit sem láttunk az utcán. Háromkor fekvés, majd másfél óra múlva kelés.

34. nap – 05.17 (hétfő)

Reggel fél ötkor kelés, zuhany, és jöttek értünk ötre az utazási irodából, indulás a Pacaya vulkánhoz. Nyolcan voltunk, mind nagyon izgatottak. Útközben szép volt a táj, hét előtt nem sokkal érkeztünk meg egy mini állomásra egy faluban, ahonnan egy nagyon egyszerűen öltözött idegenvezetővel vágtunk neki az egyórás gyalogtúrának. Próbáltak lovakat ránk tuszkolni, végül 3 lány két lovat felváltva használatba vett. A túra kellemes volt, három másik vulkánt is láthattunk messziről (mi a működő negyediken gyalogoltunk), az egyik épp füstölt. A hegy növényzete kisebb dzsungelre hasonlított. Majd egyre több hamu, és tufa kőzet, és az idegenvezető egyszer csak elkezdett szaladni és intett, hogy kövessük.

Kiértünk egy kanyar után egy olyan helyre ahonnan hirtelen a szemünk elé tárult a 10 napja kitört (és mot épp csöndes) vulkán teteje, és az orrunk előtt morajló láva, ami kívülről szürkén nézett ki, de láthattad, hogy mozog és vörös az alatta lévő helyszín. Na, mindenki eldobta az agyát, már ez a kb. 50-70 méteres távolágból elénk táruló látvány is életre szóló élmény, de ez semmi, jelzi a vezető, menjünk utána. Legyalogoltunk a völgybe, szürke tufán gyalogoltunk pár tucat métert, ő előre ment, megnézte mire lehet rálépni, és odalépett arra a pontra, ahonnan az egyeseknél lévő egyméteres gyaloglóbottal piszkálni kezdte az izzó, folyékony csak alig szilárd állagú, belül vörösen izzóó „köveket”. Aztán a csoport jött, mindenki közelebb merészkedett, de olyan meleg volt a levegő, hogy nem lehetett abban az 1-2 méteres közelben maradni. Visszalépve, kb. 5 méterről figyeltük a lassú mozgást lefelé, kb 15 méterre pedig valódi hömpölygését lehetett látni a lávának. Tudtuk, hogy ilyet az ember életében egyszer lát.

Örülve, mint a gyerekek vagy 20 perc múlva elindultunk visszafelé gyalogolva. Igyekeznünk kellett, mert a nagy csoport 11-kor indult busszal Salvadorba és még bő egy óra buszozás várt ránk. Fél órával előbb érkeztünk vissza, így volt idő zuhanyozni és összepakolni. Ezután majd hatórás út, szerencsére kaptunk hideg kajacsomagot a buszon. Az út lélegzetelállító volt, gazdag növényzet, hegyek, néhol mintha a dzsungelben vezetett volna az út. Szó szerint betévedtünk kisvárosokba is, ahol valódi szegénység is elénk tárult. Du. ötre értünk Salvadorba, becsekkoltunk a hotelba, majd át busszal a fél hétkor kezdődő utunk utolsó előadására.

A főváros sok modern gazdag negyeddel rendelkezik, de nagy a szegénység is. Innen egy órára van a világ legjobb szörfözős tengerpartja, állítólag látványilag is szép. Ez most kimaradt, bár páran a csoportból a vulkán helyett inkább ide néztek le korábban érkezve ide.

Ez után még a centrum este szervezett egy közös vacsorát náluk (itt is beigazolódott, hogy az idős vezető csapat elég furán képviseli Ole tanításait, nem voltak szimpatikusak), aztán haza a hotelba, ahonnan kedd reggel hatkor indulás a reptérre, és most már csak páran repülünk együtt Oleval Miamiba, majd Frankfurtba. Szerda reggel érkezés Budapestre., hacsak az izlandi vulkán nem tesz keresztbe.

Zágon (Erdély), 2009

2009-09-07T05:11:00.000-07:00

ngöndro kurzus 09.04-09.09

0. nap, csütörtök

Dél felé indult Budapestről egy kisebb csapat (két autó dugig cuccokkal) el Zágonba, hogy a Kézdivásárhelytől 50 km-re lévő elvonulási centrum négynapos ngöndro kurzusának előkészítésében segítsen. Itt az előkészületek már hetek óta zajlanak Szász Laci (helyi mágus) szervezésével 6 helyi hős és időnként erdélyi és magyar segítők szorgos munkájával.

Az út, mint mindig nagyon szép tájakon vezetett, napsütéses időt fogtunk ki: Egy útszéli étkezőben a hegyekben megálltunk egy finom levesre, majd zökkenőmentesen megérkeztünk Kézdivásárhelyre éjjel egy felé. A csapat egy része a helyi centrumban aludt, a másik fele Laciéknál. Az alvás rövidre sikeredett, mivel lefekvéskor elviccelődtük az időt, természetesen a téma a helyi medvék voltak, hiszen mindenféle legenda keringett arról, hogy a zágoni központot időnként barna medvék látogatják. Mindenki nagyon okos volt a tekintetben, hogy mit is kell tenni, ha medvével találkozunk (mondanom se kell, egyik sem volt meggyőző megoldás).

1. nap, péntek (kurzuskezdés előtt kettővel)

Reggel fél nyolckor ébresztő, persze kávé nélkül semmi sem működik, így beültünk a Big Mama nevű 50m-re található helyre kávézni és reggelizni. Benyomtunk egy fantasztikus tojásrántottát majd nekivágtunk az 50 km-es útnak. Megint csak pazar táj, nagyszerű és ismert falvak útközben (Kovászna (egy megye neve is), Csomakőrös (Kőrösi Csoma Sándor szülőhelye), Zágon (Mikes Kelemen szülőhelye, (itt keresztülutazva kocsim számlálója pont 108 ezer km-re váltott), székely-kapuk (még az út felett is), macskaköves és tankcsapdás (30 cm mély lyukas) utak.

A terepre érve mi mint „első ideutazók” csak találgattuk, melyik a miénk a sok domb közül. Közben a sázras kamiont egy lánctalpas járgány húzta fel a meredek dombon. Lassan mi is felértünk és valóban csodaszép látvány tárult elénk. A területünkről több tucat km-re el lehetett látni, szinte 360 fokos panoráma tárult elénk, a messziben a Kárpátok hegyeivel. Itt már a munka folyt serényen, megaprofi félkész vizesblokk és két sorban négy meseszép pottyantós WC volt felhúzva már. Egy fából készült árnyékvetőnél már készültek elő a lányok az ebéddel, ami kissé hátrébb egy tűzhelyen, bográcsban készült el (paprikás krumpli volt kolbásszal). Lubickolunk a Kézdiek vendégszeretetében. A tegnap este erősen hiányolt házipáleszt itt végre megkaptuk, a angy melegben kimondottan felvidító volt rájárni. Felállítottuk gyorsan a saját sátrainkat, majd nekiálltunk melózni. Sok apró teendő volt, elsősorban az étkező és a gompa sátrait kellett felállítani (utólag kiderült, hogy a sátrak körül sok mizéria van és a közvetítő cég miatt majdnem elfelejtették leszállítani).

Meseszép idő volt, mindenki lebarnult, Havasi Petin estére látszott trikója nyoma. Szász Laci egyszerre két mobiltelefonon beszél, a saját cége minden alkalmazottja és teherautója azonnali parancsokat teljesít a kurzus elkészülte érdekében. A víztárolókat fokozatosan töltöttük meg vízpumpával, ami a nemrég kiásott kutunkból jön.

Este tűzön füstölt padlizsánból készült fantasztikus krém, amit két teliszájjal habzsolt mindenki. Megint pálinkázás, és elindult a helyiek viccmesélése. Barni (ozsdolai, illetve kézdivásárhelyi) minden viccén sírásig kacagtunk és mindegyik vadi új volt. Persze a helyi lányok sem maradtak le. Minden magyarul folyt, szegény egyetlen bolgárunk nem értett semmit, de nagyon élvezte, hogy mi élvezzük. Na persze a koronát az estére az tette fel, hogy felhőmentes telihold volt, meleg és minden szinte nappali fényben úszott. Páran ki is feküdtünk hajnali kettő felé fűbe beszélgetni.

2. nap, szombat (kurzuskezdés előtt eggyel)

Roland éjjel megérkezett a shoppal és egyéb felszerelésekkel, további magyar kocsik is jöttek. Reggel 8 felé ébresztő, közös reggeli, abált szalonna, hagyma, paprika, na meg egy kis torokkarcoló rövid. Még mindig sok a teendő, a sátrakkal lassan haladtunk, az utat és a vizesblokk előtti részt kővel szórtuk fel, megint szép idő van. Délben házi készítésű kelkáposzta főzelék, megint csak jót ettünk. Szuper a hangulat, megy a hülyeség. Laci a főnök, minden az ő kezén halad át, ha nem találjuk, szinte megáll az élet. Leginkább egy Suzuki terepjáróban látjuk, fel-alá mozog a terepen. Délután három helyszínen folyt a munka: sátor- és zuhanyzó építés, valamint a felvezető út és a vizesblokk előtti rész felszórása kővel. Folyamatosan készülnek a fára írt irányítótáblák is. A gompasátor aljjal estére teljesen elkészült, elkezdődött annak berendezése is. Késő délután beborult, kaptunk egy közepesebb esőt, ami később elállt, de az idő lehűlt. Délután újabb kocsik érkeztek, még többen vagyunk a terepen.

Vacsorára tokány sok krumplival, házi savanyúsággal, sörrel-pálinkával. Kedves barátoknak köszönhetően ártatlanul befaltam az agyon-erőspaprikázott vacsorámat, naívan azt hittem én tettem ilyenné, aztán jól kiröhögtek. Beszélgetés, sztorizgatás, Prodigy a kocsi hangszóróiból, aztán alvás. Közben csúnyán eleredt az eső, egész éjjel esett. Az erős paprikának köszönhetően éjjel nagy rohanásom volt a csili-vili pottyantós WC-k felé.

3. nap, vasárnap (a kezdőnap)

Reggeli (eső nélkül), vizes ruha szárítás, étkezősátor előkészítése, vizesblokk már majdnem készen, Ole és a Balkán túrás csapat lassan érkezik, mindenki elégedett,a kurzushelyszín fogadásra készen áll, talán a zuhanyzók vizes munkái maradtak. Mindenki azt gondolja, hogy közép-európa legfelkészültebb első kurzusán vagyunk. Délután 2 körül megérkezett az utazócsoport, kb. 65 fő. Már az első benyomásaik nagyon pozitívak voltak a hely láttán. Felállították sátraikat, majd kaptunk egy nagyszerű ebédet. Kiderült, hogy a görög kurzuson elromlott a vízvezeték, így 2-3 napja alig tudtak zuhanyozni. Így meseszerű megváltásként hatott számukra, amikor a pont elkészült zuhanyzókban forró vízben tudtak tusolni. Mindenki agyon dicséri a kurzus felkészültségét. Még 2-3 sast is láttunk körözni. Fél hat felé közös meditációba kezdtünk. Ole csak este nyolckor kezdte tanítását, volt pár helyi is. Miután ők elmentek, volt pár kérdésfeltevés, majd Ole befejezte az előadást és azt javasolta, mivel kevesen vagyunk (kb.120 fő ült bent az előadáson), inkább pálinka mellett folytassuk. Ő egyébként egy zágoni kispanzióban van elszállásolva.

Vasárnap – a csoda

A vasárnapi nap szerintem egy kisebb csodával is felér, hiszen minden pontosan időre meglett, bár én, megvallom, pesszimista voltam. Délelőtt legalább ötször megkérdeztem a srácoktól, hogy mikor lehet már takarítani, és persze zuhanyozni, de Ole és az utazó csoport megérkezésére minden elkészült. A németek nem győztek csodálkozni, hogy első kurzuson forró vízben zuhanyozhatnak, főleg miután Bercsenlingben csőrepedés volt, és napokig nem tudtak mosdani. Még a pottyantós budik is bejöttek nekik. „Milyen tiszták! És még le is festették őket!” – ilyen felkiáltásokat lehetett hallani a női részlegen. Az, hogy egy ekkora épület ilyen rövid idő alatt elkészült, kész csoda, és elsősorban Szász Lacinak köszönhető, hisz a kurzus előtti hetekben a Promobil összes alkalmazottja a kurzust építette, holott egy részük nem is buddhista. De hasonlóan Ole érkezésére lett kész a nagysátor és az étkező sátor is. Ole nagyon elégedett volt a munkával, mint sokan mondták, kevés helyen vannak ilyen körülmények az első kurzuson.

Családias hangulat – még a szangagyűlésen is!

A kurzus nagyon családiasra sikeredett, Ole is sokkal inkább elvegyült az emberek között, mint máskor. Mint Májki már említette, első este, a zágoniak távozása után azt javasolta, hogy pálinka mellett folytassuk. Ezzel meg is volt a reklám a pálinkának, és a külföldiek egész kurzus alatt azt ittak. A tanítások is sokkal közvetlenebbek voltak, Ole a szokottnál többet mesélt. Kérdés-válaszokra is sokkal több idő jutott, és még személyes interjúkra is maradt idő, ami ritkán szokott. Hogy Ole mennyire jól érezte magát, illetve mennyire szereti a helyet, mi sem jelzi jobban, mint az árverés. Miután Májkit is levetkőztettük, és így is kevés pénz jött össze, ő is felállt az asztalra és elkezdte elárverezni a svájci katonakabátját – állítólag erre még nem volt példa. Meg is vették 600 euróért, és egy másik felsőét újabb 200-ért. Így aztán mintegy 2000 euró gyűlt össze.

Meglepő módon a családias hangulat és a jó kedv az országos szangagyűsről sem hiányzott, ez nagyon kellemes élmény volt a tavalyelőtti kézdivásárhelyi és a tavalyi kolozsvári cirkusz után. Ole itt is hangsúlyozta, hogy azt szeretné, ha tovább fejlődne a hely, még vásárolnánk területeket, és adott is pénzt egy újabb parcellára. Azt mondta, hozzunk létre egy országos alapítványt, ugyanis azon keresztül könnyebben tudnak majd anyagilag támogatni a németországi alapítvány révén. Azt is mondta, hogy a két helyet – a zágoni, illetve a váradi elvonulási központot – országos projektként kezeljük, és próbáljuk meg minél inkább kihasználni őket.

Dícséret és kritika J

Az előadások családias hangulata mellett a zágoni kurzus másik jellegzetessége a jó buli volt. A pálinka persze megtette a hatását, és szinte mindenik nap hajnalig tartott a buli. Én utolsó este le sem feküdtem, csak ültem fel a buszra.

Egy nagyon jól sikerült kurzusnak voltunk a tanui, amit nehéz lesz überelni. Ahogy én láttam, mindenki jól érezte magát, így remélhetőleg a következő években vissza fognak jönni, és másokat is hoznak magukkal. Ráadásul a kurzus alatt a többi erdélyi – a nem kézdiiekre gondolok – buddhista is kivette a részét a munkából, és jó kis csapatot alkottunk. Bebizonyosodott, hogy tudunk együtt dolgozni és jó lenne, ha minél több ilyen alkalom lenne. S ha már a dícséretekhez érkeztünk, le a kalappal a kézdiiek előtt, akik – lehet, hogy ez kicsit túlzásnak tűnik – beírták a nevüket a nyugati buddhizmus történetébe. Fél éven keresztül minden hétvégét fenn töltöttek a területen, és minden akadály ellenére – volt bőven, elég ha csak a kútra gondolunk – nem adták fel. Tíz ember olyan körülményeket teremtett, amelyek előteremtésén máshol százan dolgoznak. Vegyünk példát tőlük!

És hogy ne legyen túl egyoldalú a beszámoló, gyorsan ide írom a kritikákat is – Laci azt mondta, lehet. Néha kicsit (hangsúlyozom: csak kicsit) az volt az érzésem, hogy elbillen a mérleg a buli irányába. Például volt olyan eset, hogy Ole már tanított, és az étkező sátorban hangosan szólt a zene. Én nagy bulis vagyok, ezt sokan tudjátok, de szerintem nem szabad elfelejteni, hogy miért vagyunk egy kurzuson, és ha a láma tanít, akkor jobb arra figyelni. A másik dolog, hogy jövőre sokkal jobban le kell osztani és megszervezni a munkát, hogy ne legyen az, hogy egyesek keményen gürcölnek napokig, míg mások lógatják a lábukat. Nekem például a dharmashopban alig volt munkám, míg a büfések hajnalig dolgoztak. Váltani kell majd egymást.

A harmadik és legfontosabb dolog: én hiányoltam egy közös reggelit vagy ebédet Oleval. A lentalvás miatt úgy alakult, hogy többnyire csak azok lehetettek a láma közelében, akik a panzióban aludtak, mások pedig csak az előadásokon láthatták, mert máskor dolgoztak. Lehet, hogy én túl érzékeny vagyok erre, de ez engem kicsit Becskére emlékeztetett. Ezért az javasolnám, hogy jövőre legyen egy-egy reggeli vagy ebéd, amit a különböző szangákkal tölt a láma, és ahol értesül ezek helyzetéről, gondjairól stb. (szerencsére vagy sajnos nem vagyunk sokan). Ha országos projektről van szó, akkor ennek ebben is meg kell nyilvánulnia. Apropó országos projekt, a másik javaslatom az lenne, hogy jövőre osszuk le a feladatokat a különböző szangák között, hogy a kézdiiekre csak az maradjon, amihez tényleg ott kell lenni. Például a polókat, szórólapokat, regisztrációt stb. nyugodtan lehet máshonnan is csinálni, és biztos sok mást is. Szerintem így mindenki kivehetné a részét a munkából, és ezáltal valószínű, hogy jobban a magáénak érezné a zágoni elvonulási központot.

Orosz Túra Karmapával - 7. rész

2009-07-05T13:08:00.000-07:00

Június 26. (péntek)

Hát gyerekek, az út alatt volt nem egy tapasztalatom arról, hogyan zajlik egy csoportos becsekkolás, sok figyelmet igényel, nagy a keveredés, de ez most mindent felülmúlt, jó sok kabaréval és hibával. Kezdtük azzal, hogy a személyzet agyára mentünk a becsekkolással, amiatt, mert a sok túlsúlyos csomagunk miatt csoportként adtuk le a kb. 70 útlevelet, és a ki tudja mennyi csomagot. Aztán kiderült, hogy a dán Mikelt nem regisztrálták a járatra, azaz nem volt jegye, annak ellenére, hogy a csoport tagja volt (aztán egy másik járattal majd utánunk jön, de csomagja már be volt csekkolva, úgyhogy az most velünk jön). Aztán 4 helyi barátunk visa kártyával vett előre jegyet, kiderült, hogy nem szállhatnak fel, mert valami zűr van a kártyával, továbbá még egy orosz lemaradt valami miatt. Amikor már átmentünk a biztonsági kontrollon is kiderült, hogy Ole egyik hátizsákja nincs meg. Kicsit megfagyott a levegő, mert sok pénz volt benne. Nem kis feszültség kerekedett, lázas keresés, megtalálták azt, aki cipelte, kiderült, a rendes nagy csomagok között van becsekkolva. Hát ez sem volt jó hír, hiszen a pakoló személyzet kipakolhatja. Nagy telefonálgatás a még kint lévőknek, aztán valaki fogta magát, a csomagok után ment és még a gépbe való betétel előtt levették a szállítójárműről (nem is értem hogyan sikerült), minden rendben volt. Mindeközben Karmapa a VIP utas-lounge-ban várakozott, kiderült, hogy teljesen érthetetlenül megfizettették, holott ingyenes szolgáltatás járt volna, aztán amikor le akarta adni az utas kártyáját, megkérték várjon, mivel a business class-szosok legutolsóként szállnak fel a gépre. Felmentünk a gépre, mindenki ülhet, ahova akar, a gép egy része teljesen a miénk. Aztán más utasokkal is keveredtünk, így a koordinátoraink kitalálták, mégis mindenkinek a nála lévő jegy szerinti helyre üljön. Elképzelhetitek mekkora frászt kaptak a stewardess-ek, mikor 60 ember elkezdett helyet cserélgetni.

Megérkezés Moszkvába, én barátoknál töltöttem pár órát az esti vonatindulásig. Kajáltunk egy szuper kis önkiszolgálóban, miközben 150-nel száguldoztunk a városban egy vadiúj 3-as BMW-vel, szlalomozva centizgetve az autókat (volt extra adrenalin), nagyon élveztem. Este beszaladtunk a BMW-vel a centrumba, Ole-t hozzánk ültették be, indulás az állomásra. Volt még 25 perc, bementünk a város legnagyobb bevásárló központjába Karmapáékkal, kávézás, majd átgyalogolás az állomásra. Karmapa egyedül ballagott elől, mintha tudta volna hova kell menni. Az állomáson nagy búcsúzkodás. Sikerült egy hálókocsis vagonba kerülnie a teljes utazó csoportnak, azért nem rossz a lámákkal egy vagonban :o). Miközben a team útleveleiből a belépéshez dokumentumokat töltött ki Marina a vonaton, kezünkbe került Karmapa útlevele, persze belelestünk. Tudtátok, hogy bhutáni diplomata útlevele van és hogy a Táje Dordzse nevet a Shamarpa adta?

Este beszélgetés, előkerült pár üveg ital. Ole hajnali 4.45-kor Kurszkban kiszállt és találkozott a helyi centrummal, áldás, rövid meditáció.

Június 27. (szombat)

Reggel kelés, a fő műsorszám a határőr volt. Mivel magyar útlevelet még nem látott, így miközben nézegette elidőzött a kupénkban és komoly beszélgetésbe fogott a velünk ülő oroszokkal. Ole ezt hallva azonnal „Ahogy a dolgok vannak” könyv után kiáltott neki ajándékba, de már mindegyik korábban elkelt. Aztán a határőr véletlenül pont Ole-t és Karmapát is ellenőrizte. Mindenhol sokat időzött, a kollégája rá is szólt, vicces volt. Érkezéskor Karmapát köszöntötték, majd ők indultak is Minkovkába. Mi a Mekiben vártuk be a bérelt buszt, vásároltunk ezt-azt a helyi piacon, majd indulás Minkovkába. Útközben megtetszett egy tó nekünk, megálltunk fürödni, majd indulás tovább. Elkeveredtünk útközben, nem volt sehova kirakva jel, de végül megérkeztünk. Az elvonulási centrum egy síkságon van, egy kicsit még minden kialakulóban, hiszen tavaly volt az első kurzus itt. Olet nagyon inspirálták a tavalyi kurzus-előkészületek, emiatt döntött Ole amellett, hogy meghívja Karmapát ide. Nagyon sokan vannak, több mint kétezren, mindenért sorba kell állni, de a szervezők nagyon igyekeznek. Az oroszokon kívül kb. negyvenen vagyunk még külföldiek. Sok az új phowás, vad kurzus lesz érezhetően. Nekem nincsen sátram, így minden még szervezés alatt. Este welcome tee Karmapával, éneklés, projekt-bemutatás. Az oroszok egységesen minden 3. percben felröhögtek, mert nekik az ukrán nyelv olyan, mintha valaki kifigurázná az oroszt, kicsit már ciki is volt :o). Ezután szünet, Ole lefújta az esti tanítást, aztán mégis belefogott, szuper előadás volt. Igyekeznünk kell, mert csütörtökön már repül el, találkozik Moszkva vallási vezető hivatalnokával (a centrum jövőbeni ingatlanvásárlása is múlhat ezen) Előadás után befogadtak egy sátorba, a hátizsákom a szabad ég alatt éjszakázott. Egyébként egész nap forróság, por, totál hippi-kurzus fíling. Találkoztam egy helyi sráccal aki a Becske 10 years feliratú pólóban mászkált, megdicsértem!

Június 28. (vasárnap)

Reggel ébredés, zuhi, kaja, tízkor kezdődött az Amithaba beavatás. Karmapa mindenhez nagyon részletes magyarázatot adott, Ole is megköszönte, mert ennyire részletesen még ő sem hallotta. Sajnos a beavatás egy részét, mint az elmúlt 6 hét alatt szinte mindegyiket, sikerült féléber-félhulla állapotban végigülni. Délutánra egy helyi arccal (itt is magánszemélyek taxiznak) elszállíttatni magunkat egy folyóhoz fürödni, ez nagyon jól jött ebben a hőségben. Ma délután Geri is megjött. Hatkor Ole elkezdett a phowá-ról tanítani, elénekelte a lungot, majd fél tízkor abbahagyta, hogy az újak kimehessenek füzetért. Aztán annyira meglódult mindenki, hogy a vacsi is lefutott, majd 11-től hajnali fél kettőig megint tanítás volt. Sikerült ideiglenes sátorszállást is szervezni, néha előnyös is ha nincs hol aludnod, ismerkedned kell. A litvánok hoztak Unicum-szerű töményet, kisebb beszélgetés, majd szunya. Persze az erős nap mindenkit kihajtott reggel 8-kor az ágyból.

Június 29. (hétfő)

Reggel mandalázás a gompában majd a reggeli phowa ülés helyett kinnmaradtam melózni az étkezősátorban, beszélgetés sok ismerőssel, majd egyszer csak megjelent Karmapa, körbevezették a kurzuson. Hát benézett a konyhába is, viccesen megjegyezte, hol van a sapka az emberek fejéről, de sejthetitek, nem ez volt a konyha gyenge pontja. Kész csoda, hogy egy ekkora helyen kétezer embernek tudnak főzni! Tenkes Laci biztos szanaszét szaladt volna, ha látta volna a rumlit és a higiéniát, de tény, hogy finomat és egészségeset főztek. Karmapa benézett a játszótérre is, kérdezte a gyerekeket milyen meditációt ismernek, majd visszamentek a házakba. Gerivel én is belógtam az elkerített részbe, ahol 3 épület volt egymás mellett egy kis udvarral a közepén, virágokkal, fákkal, nagyon rendezett volt, mind egy kis paradicsom a nagy mezei forróságban, valóban lenyűgöző épületcsoport. A kurzuson időnként nincs víz, fogkefével állsz a szádban, mert pont elfogy, a WC kapacitás is szűkös, így újabb gödröket ástak, ahova gyaníthatóan ma klasszikus házi készítésű fa wc-k kerülnek. Van egy orosz mozgássérült srác itt, már Oroszországban is találkoztam vele, alig bír menni, az összes izma egy görcsben, de nagyon tiszta az agya, állandóan vigyorog és vidám. Ole tavaly, mikor először meglátta, elnevezte Rock&Rollnak (feltehetően a fura járása miatt), és kialaakította azt a szokást a beavatásokon, hogy neki nem a kezébe öntik a folyadékot, hanem közvetlenül a szájába.

A kurzus mostantól várhatóan a klasszikus mederben folyik, befejezem a közvetítést, itt csütörtök estig van program, én pénteken reggel vonatozom Moszkvába, majd onnan szombaton kora délután haza!

Köszi a figyelmet, fehér elefánt témában keressetek! Do svidanyja! :o))

Orosz Túra Karmapával - 6. rész

2009-06-26T02:24:00.001-07:00

2009. június 24-25.

Június 24. (szerda)
Most olvastam végig az egyik korábbi beszámolót tele van helyesírási hibával, Szibéria helyett Szerbia van írva stb., hát miért nem szóltok??? :o) Egyébként most fordítom angolra a ebszámolót, úgy tűnik „megveszik” az oroszok, juhéjj!
A legnagyobb poén előző nap történt, de csak most jutott eszembe: Karmapához odajött valamelyik állomáson egy idős néni, és aláíratott vele egy szórólapot. Ahogy odanyújtotta Karmapához a közvetlen környezet hatalmas hahotába kezdett, Karmapa is mosolygott. Sejthető volt mi történt, aztán meg is mutatták a szóróanyagot, melyen a 16. Karmapa alatt a kínai jelölt képe volt. Karmapát ez nem zavarta, aláírta. Szerintem a néni nem is tudta min röhögünk.

Egyéként kedd késő este egy vagon kaját kezdtek el szétostani a Lámaszervizesek, amit Ole-ék nem ettek meg. A habarovszki szanga (kedd esti megálló) nagyon sok friss kaját hozott. Szerda reggel fél hétkor érkezés Vladivosztokba, nagyon szuper idő volt, a város közelében a sínek folyamatosan az óceán mellett haladnak, pazar volt. Egyébként egy nappal korábban meg a kínai határ mellett haladtunk egy darabig vagy 10-50 méterre, szögesdrótos kerítés volt folyamatosan a mezőn-erdőben. Egyébként a tegnapi nagy ikra-kajálást néhányan nem támogatták, mivel a halak biztosan az Amúrból voltak, ami Kínának köszönhetően nagyon szennyezett, ennek ellenére nem hagytuk ki. Caty különösen nagy hódolója ezen szenvedélynek.

Szóval míg a többiek hotelokba mentek, én egy orosz sráccal együtt fellógtam a buddhista centrumhoz, hátha ott tudunk aludni. Neki sikerült, én lepattantam, de legalább láttam Karmapa fogadtatását, itt is kedvesek voltak a helyiek. Aztán le a hotelhoz, becsekkolás (ugyanott ahol januárban, csak akkor ez a csodaszép amúri öböl csupa jég volt, most zöldbe borulva messze el lehet látni, az óceán az orrod előtt), villámgyors zuhi, majd vissza a centrumba. Csodaszép napsütés, az egész várost belátni, persze kikötő, mindenütt daruk és pár hadihajó. Beszélgetés a helyiekkel kávézás az udvaron rögtönzött kis büfében, miközben egy szűkebb csoport, valamint Karmapa és Ole-ék alszanak, többen, a három napja netet nélkülözők, serényen dolgoznak.

Délután 5–kor a centrumban welcome tee volt Karmapával, palacsintával fogadták, kicsit vontatott volt a sok prezi, de megint nagy odaadása volt minden centrumot bemutató felszólalónak. A helyiek sok nagyon vicces sztorit mondtak a centrumépítésről, többek között, hogy az agyára mentek az egymást követő (idegösszeroppanás határán lévő) német buddhista építészeknek, mert sosem a tervek szerint építkeztek, mindig minden része a centrumnak nagyobbra sikeredett (ennek köszönhetően hatalmas gompájuk van). Ole jelezte, hogy ez a város nagyon fontos lesz 15-20 év múlva mert a buddhizmus minden ága itt fog majd találkozni. Egyébként a központ a város legmagasabb pontján van, Pazar volt egész nap a csupa üveg gompából a kilátás, nem is értem hogyan jutottak ehhez a földterülethez. Jaunár óta ez a centrum is bődületeset változott!

Karmapa hivatalos program végén olyat csinált, hogy mindenkinek elállt a lélegzete! Karmapa megköszönte, Oroszországnak itt az utolsó állomáson Vladivosztokban a lehetőséget az utazásra, és az egekig magasztalta az oroszokat, majd utolsó mondatként azt mondta, hogy mindnyájan hamarosan elérjük a megvilágosodást! Ekkor egy hatalmas mennydörgés és villámlás történt az egyébként is borús időben. 2 perc múlva elkezdett esni és a Mahakala éneklése alatt ömlött az eső, majd 10 perc múlva semmi, félig borús ég és napsütés. Caty azt mondta, Karmapa a csodák mestere és viccesen megjegyezte, hogy ez egy kicsit „durva” volt. Az előadás1 km-re van a centrumtól az egyik egyetemen mint januárban. Megérkezéskor elkapott a helyi tv és készítettek velem oroszul interjút. Kicsit megizzadtam, de talán jól sikerült, egyébként sokat javult a nyelvtudásom idén. :o). Karmapa Boddhiszatva ígéret programja után annak ellenére, hogy csak a team részére volt fenntartva a centrum, felmentünk többen is. Útközben a párás,kipufogós levegő és a koszos környezet miatt mindenkinek India dezsavü-je volt.. Miközben többen meditáltunk (egyébként ez a centrum a legnagyobb Oroszországban), a centrum földszinti része megtelt és mindenki vacsorázott. Mi is bekapcsolódtunk, jutott bor is, ennivaló is. Jól elbeszélgettünk, megünnepeltük, hogy egy igazán régi motoros pétervári lányt Ole utazótanítónak nevezett ki. Eközben Ole centrumtalálkozót tartott a gompában a régió szangáinak. Ők is kaptak fejmosást a sok súrlódás miatt, a végét én is meghallgattam, nagyon komoly tanítás keveredett ki belőle. Aztán hajnali kettő felé hazagyalogoltunk a szállodánkba, jó kis séta volt. Az óceánra néző erkélyre Jacekkel kiálltunk sörözni és elkezdtünk beszélni egy történésznek tanuló orosz gyerekkel, akivel kiveséztük Sztálint meg a II. világháborút. Fél ötkor alvás.

Június 25. (csütörtök)
Sikerült szépen elaludni. A hotelszobából pazar kilátás az óceán amúri öblére, ugyanez 5 hónapja egybefüggő jég volt. Ole deles előadásáról egy órát késtünk. Az előadás déltől négyig tartott, utána elszaladtunk nekem megvenni a vonatjegyet a phowa kurzus utáni visszaútra Moszkvába. Arra a napra ami jó volt, csak egy vonatra volt még három hely. Mázli. Aztán este 6-kor Milarepa beavatás, nagyon komoly volt, mindenkinek nagyon bejött. Hivatalosan elbúcsúztatták Karmapát, kedves volt. Ezután gyalogolás a centrumba, ahol Oleval, Catyval együtt többen felmentünk a város legmagasabb pontjára, ami kb.150 gyalogtúra volt, ugyanis a centrum felett van közvetlenül. Naplemente, minden irányból óceán, több sziget, hajók, daruk, a távolban őrületes füstöt ontó kémények, szép nagyon a földrajza a városnak, de irdatlan elhanyagolt is egyben. Pár haditechnikai információt megtudtunk a kikötőben álló hajókról, Mahakala éneklés, majd vissza a centrumba, meditálás, a teamnek vacsi, amit mi is végignéztünk, meg csurrant-csöppent nekünk is kaja (meg ment a visszafogott hiénázás, amikor Ole-ék felmentek). Karmapa is együtt vacsizott a többiekkel, Ole különféle sztorikat mesélt neki. Ole nagyon megdicsérte az orosz szervezést, s jelezte, Karmapa azért jelezte hogy szívesen visszajönne, mert valóban szeretné, és kiemelte, hogy mennyire komoly hatást gyakorolt mind a kalmükiai emberekre, elnökre, mind a burjátokra és a Hambu Lámára Karmapa. Aztán kb. éjjel 2 felé átmentünk bulizni az előadás helyszínére, Ole átcibált mindenkit. A bulit két nagyon amatőr fiatal srác tartotta, de fergeteges hangulat volt, lényegében az első bulink volt az úton. Ole utcai önvédelmi képzést tartott, pogó, lufidobálás, feltaláltuk magunkat. Majd reggel fél hatra a hotelbe értünk, s mivel 8-kor indul a busz a reptérre, így összeraktam még a beszámoló végét, aztán zuhi és go. Alvás a repcsin.

Június 26. (péntek)
Mai tervezett program: repülés 11.40-kor Moszkvába (9 órás út), majd késő délután vonatozás Harkovba (Ukrajna), persze mindezt együtt Karmapáékkal. Másnap még egyórányi buszozás és szombat délelőtt érkezés Minkovkába.

Folyt köv. Minkovkából hétfőn. Szombaton, 4-én már otthon!

Orosz Túra Karmapával - 7. rész

Orosz Túra Karmapával - 5. rész

2009-06-24T00:11:00.000-07:00

2009. június 21-23.

Június 20. (szombat, kiegészítés)

Az előző beszámolóban cintányéros rendőrökről beszéltem, akik a teremben vigyáztak ránk, félreírás volt, természetesen a tányérsapkára gondoltam. Egyébként ők nem voltak olyan bátrak, mint az Elisztai kollégák, nem jöttek oda áldásra. Egyébként öröm volt végignézni a hallgatóságon, zsúfolásig megtelt a kezdésre a sportcsarnok és mindenki nagy odaadással várta Karmapát. Nagyon sok idős ember volt. Vicces volt, hogy az áldáskor többször be kellett mondani, mely kezüket tartsák az emberek a sáfrányos folyadékért, de ami még viccesebb volt, és ezt a mai beavatáson valóban sokszor bemondták, hogy ne jöjjenek az emberek még egyszer áldásért. Érdekes esztétikai élmény volt a WC, ami igaz, hogy guggolós volt, de ilyen igényesen kinézőt és tisztát még nem láttam (mint egy Hundertwasser alkotás). A beavatás végén helyi nyelven is megköszönték Karmapának az ittlétét, ezt legalább fordították. Nem úgy, mint Elisztában, ahol valóban megmosolyogtuk a helyi nyelven elköszönő srácot, mert fordítást nem kaptunk utána, így senki nem tudta mitől sírta majdnem el magát miközben tartotta érzelemmel teli beszédét.

A beavatás után hajnali fél egy felé bepróbálkoztunk a buddhista centrumba (Ole-ék hotelben laktak), de még a centrum mellett, egy kis étteremben leragadtunk, ahol fantasztikus kínai szerű kaját ettünk. Aztán jött a hír, Ole a hotelszobájában beszélget a többiekkel, így fél három felé fogtuk maginkat és áttaxiztunk.

Hát okos döntés volt. Belecsöppentünk egy skype beszélgetésbe, ahol az volt a téma, hogy miképp lehetne a moszkvai polgármesterrel összehozni Karmapát az ukrán phowa után.

Aztán megkérdeztük Ole-t, mit gondol, hogyan érzi magát Karmapa itt, és hogyan alakul a kapcsolatuk. Nagyszerűn beszélt (felvettem, remélem, megvan a telón), kezdte az első Karmapától, hogy melyik miben volt jó, mennyire korlátozták a külső körülmények őket az aktivitásban, és hogy a mi Karmapánk hogyan alkalmazkodik a környezetéhez. Mondta, hogy sokkal közvetlenebb a viszonyuk, ez a túra sokat nyit Karmapán, hogy Ulan Udeban teljesen otthon érezte magát, hiszen az emberek, a táj, az étel (ez utóbbit meg is kérdeztem tőle) teljesen egyezik Kham-mal, ahonnan ő származik. Ole mondta, hogy sajnálja, hogy nem látja Hannah ezt a nagyszerű „változást”, Karmapa megnyílását. Viszont Ole azt is mondta, hogy tisztelnünk kell Karmapa szerzetesi „kötelezettségeit”, azaz nem szabad átlépnünk egy bizonyos határt, különösen nem a hölgyek, akik közül érthetően sokan nagyon odavannak érte, és ebből már korábban máshol voltak bonyodalmak. Aztán Ole beszélt megint a 60-as évek generációjáról és a különféle tudatmódosító szerekről, melyek akkor voltak használatosak.

A hotelszoba minden igényt kielégítően szép volt, meglepően, hiszen egész Ulan Ude a sok faházikójával mint egy nagy falu,olyan volt. Búcsúzásként Ole megkért bennünket, hogy vigyük át az összes üres üveget Karmapa hotelszobájának ajtaja elé, ahogyan ő korábban ezzel Csecsu Rinpocsét is megviccelte. Hát percekig röhögtünk halkan az ajtó előtt, fotók is készültek, mivel minden ott lakó team tagnak, így Karmapának is ki volt írva a neve az ajtóra, jól mutatott. Aztán haza a sportcsarnokba, alvás.

Még a nap történetéhez tartozik egy újabb információ Karmapa és Hambu Láma találkozásáról: a Hambu Láma (egyébként választott tisztség, nem reinkarnáció), aki úgy néz ki és olyan karakterű, mint a Shamarpa (sokat nevet, szereti leellenőrizni az embereket), Karmapa pusztai rendezvényen való hivatalos fogadása után elvitte őt az egyik helyre, ahol két srác birkózott. A Láma megkérdezte Karmapát, szerinte melyikőjük fog nyerni, ő azt válaszolta, a kisebbik. És így lett. Erre a Láma mosolyogva Olenak: szinte mindig a nagyobbik fiú szokott nyerni, valóban nem hétköznapi lámát hoztál ide!

Június 21. (vasárnap)

Négy óra alvás után ébredés, másnaposság, és a fő gond különösen a háromnapos utazás miatt, hogy hol lehet laptoptot tölteni, és zuhanyozni, mert itt ezek nem álltak rendelkezésre.

Nem maradt más opció, betaxizás a buddhista centrumba, ami tele volt bent alvókkal. Kaptam reggelit, sikerült a fürdőszobába is belógni és konnektort is találtam, meditáltam is, a nap is sütött, minden jó volt. Visszatért a nyár, ennek mindenki örült. Taxival az állomásra, majd bevásárlás az útra, indulás. Ole még körbeáldott mindenkit a peronon, Karmapa a lehúzott ablakból integetett. Ismét 3 vagonnyi utazó csoport. Pár óra út után a vonat megállt 15 percre, még mindig nyár, Karmapa is kijött, beszélgettünk vele, Caty kereste az idős eladó néniket, aztán egy fel is bukkant jégkrémmel, hát pillanatok alatt elfogyott az áruja. Kiderült, hogy valami rendelet miatt már nem engedik árulni őket az állomásokon, pedig ez nekik biztosan jó kis jövedelem-kiegészítés volt. Aztán vacsoraidő, Ole-ék vagonjában nagy a sürgés-forgás, sok-sok előkészített zöldség és egyéb étel, a körülményekhez képest pazar vacsora készül. Kiderült, hogy a szervezőknek adott 3 Erős Pista olyan csomagba kerülhetett, aki már nincsen velünk, az egész vonatot felkutatták nemrég utána (az első vonatos vacsorához), így az egyetlen nálam maradt üveget felajánlottam (egyébként az én üvegeimből is legalább 1 elkeveredett), ezek mos komoly veszteségek :o). Ole-ék vagonján kívül máshol nem használható az áram, állítólag valami elromlott, ez sokunknak fáj, nálunk ugyanis nincsen, de a rubel talán segít.

A team kiírt egy cetlit az ajtóra, hogy ne fotózzunk az út során, mivel minél jobban fenn akarják tartani a baráti hangulatot, semmi hivatalossági kényszer ne legyen.

Közben elkunyeráltak három doboz fehér elefántot az utazók közül, persze kaptak, hiszen én (és egy német srác) nyúltam le előlük az összeset. Jacek a lengyel londoni beszélt a helyi burját buddhista disztribútorral, hogy mi van, aki jelezte, hogy teljesen leálltak a szállítások, így neki sincs, mázli, hogy szereztem!

Egyébként nyugisan telt az este is, néhányan átlátogattunk Ole-ék vagonjába beszélgetni a többiekkel, Ole phowások és kívánságot kérők nyomtatott anyagait nézte át. Aztán fél ötkor (már Vladivosztoki idő szerint) Gabi, a programot külsősként szervezni segítő utazó tanító kidobott bennünket. Egyébként van idő meditálni, a hálófülkés, kupés megoldás ugyanis eléggé limitálja a bulizási lehetőségeket.

A táj meseszép, erdők, puszták, kisebb folyók, patakok, néhol falucskák, érdekes módon itt-ott feltűnik egy-egy temető, a kerítés, a sírok kék-fehér festéssel. Kérdésemre, hogy miért kék, a válasz: a kommunizmus alatt három színt lehetett kapni: kék, barna, fehér, ha ez sem volt, akkor is csak ezt tudták kilopni az üzemekből.

Június 22. (hétfő)

Nagy alvás volt, mert 11-ig, délig eléggé kihaltak voltak a folyosók. Érthető, hiszen nagy hajtás, és tömény program volt eddig folyamatosan, ez talán az első pihenős reggel mindenkinek. Nyugisan indult a nap, reggeliző, meditáló, pihenő emberek mindenhol. Páran felkerekedtünk az étkezőkocsiba, 7-8 vagonnal odébb volt, de megérte. Olyan volt, mint egy vadnyugati filmben, régimódi, futtatott művirággal, kis csecsebecsékkel. Itt volt egy érdekes sztori, pont az iszlám vallásról folyt egy érdekes beszélgetés, mikor a pincérhölgy kinyitotta a hűtőt és több sör is kiesett. De csak egynek a kupakja sérült, amiből kifolyt a sör, Efes nevű, mely török :o), jót mosolyogtunk. Aztán vissza a kupékba, meditálás. Késő délután megállt a vonat, Karmapa is kiszállt sétálni, együtt viccelődött vele a csapat, kötéltáncos bemutató folyt az egyik sínen. Estefelé (még világosban) sikerült rávenni az utaskísérő hölgyet, hogy kapcsolja be nekem a konnektort, és végre folytathattam a munkát a laptopon egy szép fatetejű szemetes tároló tetején ülve (itt volt a konnektor). Pont írtam ezt az anyagot, mikor elballagott mellettem Karmapa (teljesen egyedül), megnézte mi van a csapattal és a már nem hozzánk tartozó vagonokba ment tovább. Senki nem ment utána, majd fogtuk magunkat 8-10-en és libasorban utána. Megállt két vagonnal odébb, beszélt közülünk valakivel, aki követte, majd elindult vissza, libasor utána. Visszaértünk a mi vagonjainkhoz, itt is beszélt pár szót barátokkal, röhögcsélés, áldáskérés, majd visszament a kupéjába. Mindeközben egy tripla szivárvány jelent meg az égen (azt is hozzá kell tenni, hogy pont eső után volt). Mindez pont az utunk félidejében történt. Este nyugi, kisebb sörözés Ole-ék kupéja mellett Peter Gomezéknél. Mindeközben a másik vagonban a kupénkban hatalmas éneklés kezdődött, az oroszok megint elámítottak, ehhez is értenek. Három után nem sokkal lefekvés. Aztán következett Belogorszk (itt volt előadás januárban) állomás reggel 6.40-kor.

Ole kupéjában addig páran ott maradtak és egészen eddig Ole-t hallgatták, aki szokásához híven az orosz barátokat éltette jó pár élettörténetet elmondva. A megállóban jöttek helyiek. Ole sokkal vidámabb és viccesebb hangulatban fogadta őket, egy idős buddhista nénit különösen körbeölelgetett, megharapdált, és folyamatosan mamának szólította. Viccesen megjegyezte: új buddhista szertartást kezd: „együnk mamát”! Aztán megáldott mindenkit. Közben kérte a többieket, hogy ébresszék fel Karmapát, hogy azok a helyiek is lássák, akik még nem. Végül megjelent Karmapa is, megáldotta a helyieket, köztük egy odakeveredő idősebb, elég nyúzott ruhájú ötvenes embert is, majd mindenki vissza a vagonba. Közben a vadidegen ember fülig érő szájjal nagyon meg akarta tudni kitől kapott áldást, a többiek fogtak egy papírt, felírták Ole és Karmapa nevét, valamint a Karmapa csenno mantrát, hogy ismételje. Én még a kupétárs Misával (az orosz könyvkiadás koordinátorával) beszélgettem vagy két órát még. Utólag tudtam meg, hogy a ma történt egy vicces sztori. Van egy orosz srác, aki a Pétervár melletti Karéliai elvonulási központ képviselője, tárgyalni jár sok helyre és már régóta cseszegetik a hajviselete miatt, ami valóban extrém: totál rövid haj, és halánték feletti tájékról lóg le két 10 centis copf. Na most Caty megjegyezte, hogy ez nagyon béna (valóban ijesztő) és vágja le. Erre a srác odafordult Ole-hoz, hogy most vagy később tegye, Ole reakciója pedig az volt, hogy elővette a kését és lenyisszantotta mindkettőt. Állítólag a srác majdnem elájult, annyira kész volt attól, hogy elvesztette a copfjait.

Június 23. (kedd)

Most kimondottan hosszú alvással indult a nap, egyesek Karmapa javaslatára már Belogorszk állomás óta (kb. reggel 7) 16. Karmapa meditációt csinálnak. Este háromnegyed hat felé megálltunk Habarovszkban (Amúr partján, Kína pár száz méterre). Szemerkélt az eső, jöttek a helyiek, Karmapa és Ole mindenkit megáldott, majd Mahakala éneklés. Karmapa mondott pár kedves szót a helyieknek. Ole ismét többször körbe ölelgetett egy velünk utazó orosz kislányt, és mondta neki, hogy te lehet, hogy az édesanyám voltál előző életedben (erről a történetről írtam januárban is). A kiscsaj valóban különleges. Később megint megálltunk egy Amúr parti városban, ahol az állomáson töménytelen mennyiségű kaviárt árultak, vettünk is, mivel nagyon olcsó volt. Helyi idő szerint este tízkor sok-sok kívánságot tettünk amiatt, hogy a moszkvai centrum alatt és mellett lévő hatalmas ipari terület árverésére (ami akkor kezdődött Moszkvában) ne érkezzen vevő. Ebben az esetben ugyanis az ingatlant részekben is eladhatják és a centrum képes lesz a teljes ingatlan egy részét is megvásárolni és terjeszkedni. Este tíz után pár perccel nagy ujjongás, megjött a hír, hogy nem volt jelentkező, így egy akadály elhárult a további ingatlanvásárlás elől. Hajnali egy felé már kihalt volt a vonat, negyed hétkor érkezés Vladivosztokba (további két óra időeltolódás, otthontól +9 óra), ahol szerdán és csütörtökön is van program Karmapával, majd pénteken repülés Moszkvába, ahol még aznap éjjel vonatozunk tovább Oleval és Karmapával Harkovba, majd Minkovka-ba, a phowa kurzusra.

Folyt köv. függően az internetes lehetőségektől

Orosz Túra Karmapával - 6. rész

Orosz Túra Karmapával - 4. rész

2009-06-22T09:11:00.000-07:00

Június 17. (szerda kiegészítés)

Egy keddi sztorit utólag tudtam meg. Karmapa és Ole bejárta a moszkvai centrum földszintjén és mögötte lévő gyárrészt, ami több ezer nm és meg lehet most venni. Nagyon sok pénz, de mivel árverés szerű eladás lesz, komoly áldást kértek arra, hogy ne legye nás aki licitál majd. Viccesen Ole-ék nem a bejárati ajtón, hanem az egyik szomszéd háztetőn, a centrum konyhaablakén keresztül másztak be, állítólag Karmapa nagyon élvezte.

A szerda délután elküldött email után az este korántsem folyt átlagosan. Jeleztem, hogy megpróbálunk belógni Karmapa búcsúvacsorájára, amit nagyon későre tettek, 20.30-kor volt a vacsi kezdés, 0.50-kor meg már repült volna a gép (csak aztán túl sokan hiányoztunk róla). Karmapáék 9-re érkeztek. Na, a hely sem volt semmi. II. Katalin orosz cárnő egyik palotájának a legszebb terme, volt pompa, jó néha ilyesmiben fürdőzni. Mivel nem vettünk jegyet, 200 rublért (1300 HUF) leülhettünk nézni oldalt. Nem bántuk, mert megint nagyot alakítottak az oroszok.

Egy balalajkavirtuózzal (3szög alakú gitár) kezdtek, aki világhíres és olyan zenét nyomott, hogy Ole végigujjongta, mint egy kissrác, A gitárt a háta mögé tartva 3 ujjal jástzott úgy,mintha tíz újjal tenné. Állítólag ilyen orosz tehetség még nem volt. Karmapa búcsúbeszédében megint nagyon megköszönt mindent, itthon érezte magát, Ole jelezte, hogy Karmapa mit mondott neki (amit még eddig más helyzetben nem): itt el tudná képzelni, hogy éljen. Hozták a fogásokat, aztán megint balalajka (de ez igazi „feláll a szőr a hátamon” sztori), a zenészt Ole külön körbeölelgette, aztán énekes szangatagok is felléptek, és utána lassan indulás. Hát ezt senki nem kapkodta el. Jómagam egy orosz párral és egy német csajjal egy kis szerény lány autójába kerültünk. Kb. bő másfél óra volt a gép indulásig 40-50 percre jósolták a repteret. Kiderült, senki nem tudja az irányt (Moszkva 5x nagyobb mint Budapest), a kiscsaj 5 mp alatt bebizonyította a kocsi indítás után, hogy max. egy hetes a jogsija, egy kicsit beizgultam.

Elindultunk és úgy tűnt számtalan hibát követünk el, soha nem a megfelelő kijáratnál mentünk ki, de haladtunk előre, a reptérjel pedig időnként feltűnt, ekkor megnyugodtunk. Végül kiértünkpont mindig abba az irányba haladva ahogyan kell, de szerintem folyamatosan el volt varázsolva a tér körülöttünk a segítségünkre.

A csomag-becsekkolás az egész csoport késése miatt még akkor is folyt, amikor már csak negyed óra volt a felszállásig. Kb. fél óra késéssel indultunk Irkutszkba. Karmapa egyedül volt a business osztályon, Ole-ék mind a turistán utaztak. Az ég már világosodott amikor felszálltunk (hajnali fél 2), szép látvány volt. Az egész csapat punnyadt, öt és félórás volt az út + 5 óra időeltolódás, Moszkvához képest. Kb. délre érkeztünk meg. Megint nagy csomagkeresgélés, csoda hogy eddig a fő csapatnak egy bőröndje sem veszett el.

Június 18. (csütörtök)

Karmapa érkezését megint nagyobb csoport várta a reptéren. Mindenki a szállására ment, mi kifogtunk egy szuper kis hostelt, zuhi és indulás a délutáni welcome tee- re a cenrumba, Itt vagy 200 ember fogadta Karmapát, centrum prezentációk, ajándékként féldrágakő sztupa Karmapának, Ole egy hatalmas lándzsa szerű több százéves fegyvert kapott, amivel el is vágta az ujját, amit ő jó jelnek tartott. Ole az egekbe emelte Szerbiát (őserő, intenzivitás, csupaszív emberek), sokan vannak Irutszkból húzó emberek egész Oroszországban, akik mind haza is jöttek erre a két napra. Egyébként itt van regionálisan a legtöbb centrum, nagyon komoly kulturális hátterű városokban.

Ole este előadás tartott, klasszikus tartalommal. A másnapi Marpa beavatás eredetileg a centrum udvarán lett volna, de igazi zima van itt 6-10 fok körül, így a mai előadás helyszínén a műszaki egyetemen lett megtartva. Előadás után gondoltuk, bepróbálkozunk (javaslom mindenkinek a bátorságot,mert mindig mindenhova be lehet kerülni :o)) a centrumba, Szasának, az elnöknek szülinapja volt, így egy mega nagy italos bevásárlást tettünk útközben. Megérkezéskor sokan voltak, és nagy kajálás folyt Ole-ékkel. Mielőtt nagyon belelendültünk volna, Ole lekapcsolta a bulit, jelezve, hogy az új helyszín miatt fel kell készülni, így nyomás fel a gompába csapatokat szervezni és összerakni a programot. Mi nem helyiek lent maradtunk kajcsiztunk, dumáltunk és neteztünk. Ekkor sikerült azt a pár képet elküldenem. Az udvaron szomorú volt nézni, hogy a sok-sok másnapi beavatásra előkészített dolog (színpad, trón, székek, ponyva fedés) nem lesz használva, az eső és hideg miatt ugyanis az egyetemen lesz a beavatás. Hát zima volt hazafelé menet…

Június 19. (péntek)

Nagy alvás a hostelban, ránk fért, mert csak 2-3 órát aludtunk a gépen, egyig fel sem ébredtünk. A szálláson egy napon belül a második német nő akadt ki, mivel úgy érezte mindkettő, hogy a kutya sem figyel rájuk és nincsen fogva a kezük (vazzeg tanuljanak meg oroszul :o)). Valóban igaz, hogy David nélkül - aki a külföldiekért felelős nem tudott jönni a 2. szakaszra – egy kicsit önállóbbnak kellett lenni, aztán megnyugodtak. Aztán du. 3-től Marpa beavatás, Karmapa nagyon alaposan elmagyarázta az összes beavatás során használt lépést, tanított Marpáról is. Adott kiseb tanítást is, és az egyik mondatánál Ole odaugrott hozzá és megköszönte azt, mert nagyon találóan foglalt össze valamit. Karmapa nagyot mosolygott. A beavatás nagyon tetszett mindenkinek. Este héttől kilencig kajálás a vasútállomás mellett,és este 9-re már a vasútállomáson vagyunk, indulás Ulan-Ude-ba. Három egymás mellett lévő hálókocsis vagonban van a csoport, Karmapa kettő vagonnal odébb. Hát itt nem tudom hogy lesz dínom-dánom… Nyitott kocsiban ez sokkal könnyebb, ezt az este be is bizonyította, nem volt akkora mulatás mint egyébként telente szokott. A halak és sörök előkerültek (a Bajkál tóban van egy-pár máshol ismeretlen faj) viszonylag korán és egy-egy kupéban azért folyt a beszélgetés, röhögcsélés. Más vagonokban is utaztak orosz barátok, jópáran. Karmapa nézelődött pár percig a folyosón, Ole késő éjjelig embereket fogadott.

Június 20. (szombat)

A reggel 6 órai leszállás mindenkit fejbevágott, Karmapát ismét népviseletben fogadták. Buszokkal egy tornaterembe mentünk, kisebb alvás, aztán találkozó az Ulan Ude-i centrumban, ahol welcome tee volt Karmapával. A centrum kicsi, de szerencsére a bejáratnál egy régi kedves ismerősőrködött és bejutottunk. Ilyenkor egyébként mi résztvevők is kapunk valamit, sütit, vagy dobozos üdítőt. A teázás során volt egy nagyszerű képes prezentáció Burjátiáról, a centrumépítésről, mindeközben egy nagyméretű citeraféle hangszeren játszott és énekelt egy hölgy. Volt egy kis kínai, tibeti beütése (Mongólia nagyon közel van). Karmapa fémszobrot kapott, Ole fémpurbát és egy fémszobrot, mindegyiket egy helyi buddhista csinálta. Amikor üdvözölték a vendégeket elhangzott, hogy 15 éve, mikor Ole először itt járt, sokat töltöttek telefonközelben, várva a barátok hívását, mert pont ekkor történt Karmapa kimentése Kínából. Volt egy buddhista Mongóliából, aki mutatott egy kéthetes cikket amit egy mongol napilap írt Karmapa látogatásáról. Kiderült, hogy az a Hambul láma, aki itt a fő buddhista vezető (nyigma) egészen tavaly előttig nem támogatott bennünket, aztán Ole leült vele személyesen a tavalyi téli túrán, és nagyon jó kapcsolat alakult ki. A teázás után Karmapa megáldotta az épületet, majd indulás a Hambul Láma kolostorába, kb 20 km-re Ulan Ude-től, egy egész szép tradicionális épületekből álló kis buddhista központ nagy meditációs gompákkal (itt már jártunk a téli túra során is, írtam, hogy a kettővel korábbi Hambul láma teste 80 év után is a földben töltött több tucat év után is egyben van és most az egyik teremben van kiállítva). Itt az első dolgom az volt, hogy felvásároltam az összes fehér elefántot, egész jó áron (27 doboz), itthon Zágon javára 15 dobozt elárverezünk (készüljetek!), a többit Huszár utcai bentlakó barátok kapják. Itt protokoll találkozója volt Karmapának a kolostor vezetőjével, a Hambul Láma pár km-re egy vallási ünnepen volt, oda mentünk át ezután buszokkal.

Ezt a bulit úgy képzeljétek el, mintha a középkorban egy mongol találkozón lennénk: birkózás (6 fokban félmeztelenül), íjazás, büfék, mindez egy hatalmas puszta közepén. De ami a legizgalmasabb: a Hambul Láma egy kis faházban fogadta Karmapát, egyéb vallási főméltósággal. Sajnos csak kívülről, az ablakból lestem mi folyik bent, folyamatos viccelődések, hatalmas nevetések, Ole és Hambul Láma hangját hallva leginkább, egymás munkájának folyamatos dicsérete. Az egész nagyon klassz volt. Majd kijöttek, és folyamatosan özönlöttek a helyiek, elsősorban öregek, áldásért Karmapához. Nagyon megható volt. A Hambul Láma egyébként már Péterváron fogadta Karmapát egy kolostorában, komoly ceremóniával, tejet kínálva neki, ami csak a Buddháknak jár állítólag, kmoly elismerés.

Aztán buszokkal az előadás helyszínére. Egyébként most kezdődik Guru Rinpocse beavatás (+7 óra eltolódás), mely ingyenes, mert tradicionálisan buddhista régióban vagyunk. Sok-sok idős vágott szemű néni és bácsi érkezik, cintányéros rendőrök vigyáznak ránk, vicces.

Mivel internet nem lesz most majd 4 napig, így most elküldöm ezt a részt. Holnap, vasárnap kora délután egy 63 órás vonatút kezdődik, három vagonnyi utazó csapattal.

Jelezték, hogy lehetőség lesz Karmapával személyes interjúzni a vonaton, hát nagyon várjuk. Egyébként többen úgy érezzük, hogy Ole és Karmapa kapcsolata sokkal erősebb lett a közös utazás és a sok együttlét miatt, de mi is közelebb érezzük őt, nagyon nagy közvetlenséget érzünk Karmapa felől.

Folyt köv. Vlagyivosztokból (szerda délután)

Orosz Túra Karmapával - 5. rész

Orosz Túra Karmapával - 3. rész

2009-06-22T09:09:00.000-07:00

Június 15. (hétfő)

A vasárnap esti beavatás ismét a rendőrök, katonák áldásával végződött, ez megint nagyon megható volt. Nem tudom milyen más helyzetben érzékenyülünk el a rendőrök láttán :o).

Este visszatérés a sztúpához, körözés, beszélgetés. Ole házában egy kisebb tornashow kezdődött, mindenki bemutatta mit tud: Zsuzsa fejen állt, Ole barátnője (kötéltáncos) fantasztikus mozdulatokat mutatott, egyensúlyozás ásványvizes üvegeken.

Aztán feltámadt a szél és egy hatalmas zivatar kezdődött. Ez azért különleges, mert ma, utólag kiderült, hogy a helyiektől megkérdezték, mit szeretnének Karmapától és ők esőt kértek. Hát megkapták (teljesen szokatlan volt). Ehhez kapcsolódik majd Ole késő délutáni beszéde is, erről később.

Reggel indulás a reptérre, összehaverkodtam a helyi centrum kisfőnökkel, doki és énekel, sokat mesélt Kalmükiáról. Legtöbbjük nem is mozdult ki Elisztából még soha.

Rendben megérkeztünk Moszkvába (David nem vezetett), itt a kijáratnál Karmapát kvasz-szal és kaláccsal fogadták, ez is nagyon megható gesztus volt. Mi meg a csomagokkal vesződtünk, hát nem egyszerű egyben tartani a szúk team-ét, most csak egy segítség volt: ami ott maradt gumiszalagnál a csomagok közül, azt vittük egy teherkocsihoz.

Kocsival jöttünk az előadás helyszínére, ahol fél hatkor kezdődött a welcome teázás Karmapával. A kocsiban mesélték, hogy Elisztában a tv leakart adni egy ellenfilmet a kínai Karmapát propagálva, a látogatás előtt, de elrontották, és a mi Karmapánkról szóló anyagot adták le :o))).

A közös teázásra ismét bejutottunk, megint voltak bemutatkozások, kedves ceremóniák (szép lányok virágcsokrokkal), ajándékozással, centrumok bemutatásával, de volt egy különleges momentum:

Ole elkezdett beszélni, hogy milyen nagyszerű Karmapa, és hogy mostantól úgy néz rá, mint a 16. Karmapára, hogy az elmúlt években megérett és egyértelműen ugyanolyan kvalitásai vannak, és itt megemlítette, amit az esővel tett Elisztában, és jelezte, hogy az apjának érzi magát

(már ami a kort illeti).

Mindenki elérzékenyült. Ennél meghatóbb csak az EC-ben való tavalyi fogadóbeszéde volt Olenak, amit Karmapának intézett. Ezután kezdődött az előadás: kérdések és válaszok Karmapával.

Itt is volt egy érdekes helyzet: Karmapát megkérdezték arról, hogyan ismerték fel, ő mesélt a hivatalos bemutatásáról, s mikor befejezte, Ole kért szót. Elmesélte, hogy milyen volt Karmapa amikor pár éves volt, hogyan viselkedett és hívta fel magára a figyelmet, amikor Csecsu Rinpocse és mások először látogatták meg őket Tibetben. Aztán a végén rákérdezett: ugye így volt? Karmapa pedig mosolygott. Ez is kedves pillanat volt.

Az előadás egyébként a legmenőbb koncertteremben van. Előadás után Karmapa és Ole több baráttal moziba ment, sajnos lemaradtunk (Terminator 4), állítólag nagyon élvezték. Mi eközben egy fantasztikusan dizájnos szusi bárban voltunk, kb. vagy százan, hatalmas hangulatot csinált a csapat (nem buli, hanem nagyon barátkozós), jó kaják.

Aztán megjött Ole, és mint januárban, most is tartott egy nagyszerű beszédet, a nőket éltetve, a barátság és az őszinteség fontosságát hosszú percekig részletezte. Jelezte hogy sajnos legtöbbünk mindig élmények után megy, holott nem ez a fontos.

Aztán haza, egy kimondottan szuper klassz lakásban barátoknál alvás.

Június 16. (kedd)

Másnap ébresztő, gyors ebéd egy étteremben (addig a vendéglátónk egyszerűen vészvillogóval a kétsávos út szélső sávjában hagyta a kocsiját (nem gengszter, csak laza, bár régen dolgozott velük)), majd megkésve érkezés Ole kérdés-felelek előadására. Most sem voltak csak max. 1500-an (sajnos délutánra sem ment fel a létszám 2000-re, bár a szervezők ennél többet vártak), megint minden második csaj bombasztikus, ujjujjj!!!

Mintahogyan tegnap Karmapa, ma ő is sziporkázott. Délután Gyémánt Tudat beavatás, ütős volt, majd utána a moszkvai ittlét lezárásaként ajándékozás: Karmapa Tankát és valami hattyúkancsót és kanálszerűen formázott bögréket kapott, sok röhögés követte a ceremóniát. Ole egy nagy szamovárt kapott és egy mamut agyarból készített tőrt (purbát), és borostyán malát, a tőrnek nagyon örült, még énekelt is (asszem a purbával kapcsolatosan). A szerzetesek is kaptak ajándékot Cültrim Namgyalon nagyot kacagott mindenki, amikor átvette a famadarát, ami széles szárnyú és felakasztható a plafonra. Nagyon örült.

Karmapa beszédében a barátság fontosságát ismét kiemelte, és nagyon megdicsérte az oroszokat a komoly meditálásuk miatt. Az oroszok nyitottsága, meleg-szívűsége megint megjelent az ajándékozás során, jó volt láni.

Utána gyorskajálás a Mu-Mu nevű bárban, majd gyalogosan át a Moszkva folyón található állóhajós partira. Útközben olyan élelmiszerboltban vásároltunk, hogy ilyet még nem láttam:mint valami arisztokrata bolt, mindenféle termékből tucatnyi nyugati fajta. A hajónál meglepően kevesen voltunk, sokáig csak a bejáratnál betyárkodtunk, majd buliztunk is egyet, egy jó másfél órás őrület partiba fogtunk, majd 3 után egy kicsit minden abbamaradt. Taxival haza a Moszkva folyó mentén, szép volt, érdekes, hogy itt sem ment le tejesen a nap az éjjel.

Június 17. (szerda)

Egész nap laptopon melóztam a lakásban, Ole-éknak hivatalos programjaik voltak, este fél 9-kor pedig búcsúvacsora Karmapával, megpróbálunk belógni, utána nyomás a reptér, éjfél után indul gépünk Karmapával Irkutszkba. Ma sok barátunk kiszáll a túrából,páran meg csak mostantól jönnek, mint pl. Peter Gomez. Állítólag a Karma Göni lagzi partijuk június 8-án este fergeteges volt, Ole több órán keresztül táncolt.

Folyt köv. Szibériából!

Orosz Túra Karmapával - 4. rész

Orosz Túra Karmapával - 2. rész

2009-06-22T09:00:00.000-07:00

Június 12. (péntek)

A hajnali nagy kajálás, orosz konyak-kóstolgatás után egész nyugis ébredés volt. A szállás tényleg pazar 8-an lakunk egy apartmanban ebben a városkában (City Chess), kár hogy a szakemberek trehányak voltak és lötyög a parketta, a járólapok széthullanak.

David reggel jelezte, hogy szép ruhában kell lennünk délben az egyik hotelépület előtt, mert reprezentálni kell országunkat (egy-egy ember mindenhonnan) az elnök előtt. Jól hangzott…

Délben a „déli” buddhista régió képviselői fogadták Karmapát, megint sok-sok város mutatkozott be. Nagyon lelkesek és odaadóak voltak, megint majdnem könny szökött a szemekbe, sok energia sugárzott a prezentációkból, mindenütt centrumot építettek.
Volt egy 84 éves néni, aki évek óta Ole tanítvány sok-sok segítséget nyújtott az itteni fejlődéshez (ázsiai arcú, a pofija annyira kidudorodott, hogy oldalról nem láttad az orrát!). Mondták róla, hogy nagyon akart találkozni Karmapával, ez volt minden vágya és 2005-ben Kijevben sikerült neki, ekkor a színpadon Karmapa áldása után visszafordult a nézőtér felé és boldogan egy rockos hurrával hatalmasat ugrott a levegőbe. Hát ez a néni most is ott volt, szép népviseletben, katakot és ajándékot tartott a kezében és remegve ment a Karmapához, csúcs volt az ő találkozásuk. Egy helyi lány énekelt is.
Aztán összeszedték a külföldieket, országonként egyet, és indulás a tartomány elnökéhez (Zsuzsa az USA-t képviselte én meg bennünket magyarokat). Felmentünk az irodája elé, aztán kiderült, nem fogad minket, mert kicsi a szobája, és elég vendég van már nála. Visszafelé a sztúpához már egy komoly elnöki kisbusszal jöttünk, szegény sofőrt meg telefonon elcsípték hol van, mert az elnök akarja. Ő meg azt hitte mi vagyunk a VIP utasok , kit vinnie kellett. Hát egy kicsit rémület ült arcára (padlógázzal lépett le vissza). A sztúpához érkezett Karmapa, Ole, megáldották, köröztek, megjött az elnök, majd a sztúpától 50 m-relévő leendő meditációs épület alapjait áldották meg közösen.

Aztán megint ülés kocsiba, 2. riadó, talán most lesz tali az Elnökkel. Megérkezés Európa legnagyobb buddhista templomához (nyigmás), ami kívül körbe van véve nem mi vonalunk béli szobrokkal, belül is pazar, mindenki követte a „Főméltóságokat” mindenhova. Alul egy buddhista könyvtárat is láttunk, ahol klasszikus, lapokra nyomtatott, szépen csomagolt tibeti anyagokat is ki lehetett kölcsönözni. Én meguntam az Elnökvárást, visszamenet a sztúpához (ami mindig a gyülekező hely volt) ittunk kvaszt (néni árulta az út mellett), ez valami kenyérrel érlelt lötty, kicsit kesernyés, barna, olyan mintha gagyi szénsavmentes kólát innál. Zsuzsa maradt, aztán kiderült, hogy ő utazó tanítói jogon VIP így bent volt a hivatalos ebéden, volt tánc, meg egyebek, állítólag szuper volt.

Ole este előadást tartott és az Elnök felült mellé a színpadra és végighallgatta (egyébként az egész napot Karmapáékra szánta). Komoly őrzése nem volt, cintányér sapkás rendőrök két tucatnyian. Ole megint áldott pár rendőrt. Előadás végén tartott beszédet az Elnök, nagyon vicces volt, pont aznap volt Oroszország kikiáltásának évfordulója (a szétesett Szovjetunióé) és mesélte: hívták a Kremlből, hogy üdvözöljék az ünnep alkalmából. Kérdezték hogyan ünnepel a főváros ma: azt mondta egy stadionban. Kérdés: és lesz felvonulás, demonstráció stb.? Válasz: Nem, nem lesz sok buddhista meg Láma Ole előad. Nagyon jó arc volt, látszott hogy nagyon közel áll hozzá Ole és Karmapa, sokat tud a buddhista értékek fontosságáról. Szóval nem egy politikusi gagyi beszéd volt, tetszett.

Aztán másnap beszélgettünk a többiekkel: a helyi taxisok állítólag nem szeretik annyira, mert pl. amikor a nagy buddhista templomot építtette állami beruházásként elfelejtett fizetni az embereknek: mondván, hogy ezt saját magatoknak építitek, nemde? De egyébként valóban elég normális arc. Imádja a sakkot és állítólag Oléval délután neki is állt sakkozni (nagyméretű bábukkal), Karmapa meg tanácsokat osztott Olénak mivel lépjen. Ma elhoztam az étteremtulajnak Irának az Erős Pistát, nagyon örült neki.

Előadás után este körözés órákig a sztúpa körül, beszélgetés.

Egyébként nem sokat láttunk a városból, de mindenkinek faluszerű feelingje van, nyugi, csend, az Elnök is ott mászkált közöttünk, nem főgóré benyomást téve. Aztán megtudtam miért: az egész autonóm köztársaság max 200.000 fős, Eliszta sincs 50.000 lakosú.

Június 13. (szombat)

Délután négyig szabadprogram, meditálás, megsülés a napon 42 fok széllel. Négykor ismét stadion, Karmapa Szerető Szemek beavatást tartott. Szerencsére (a helyi Láma ellenhadjárata ellenére) voltak sokan helyiek is. A buddhista barátok egy része sokat utazott: jött kocsi Moszkvából (18 óra út), külön busz Pétervárról (35 óra út). A beavatás előtt viccelődött Karmapa az időjárással, hogy mindenki annyira le fog sülni, mintha üdülni ment volna, úgyhogy ennek megfelelően élvezzük a beavatást: mintha üdülnénk. Aztán nem is sokára finoman beborult az ég, pont annyira hogy nem égtünk meg (Ole jelezte is, hogy Karmapa biztosan csinált valamit). Egyesek szivárványt is véltek látni a nap körül. Megint felajánlották a katonáknak, rendőröknek, hogy jöjjenek áldásért, jöttek, ez is megható pillanat volt, nagy tapssal.

Este vissza a kis sakkos városkánkba pizzázás, sörözés. Ole 5 megtöltött vázát helyezett el a leendő centrum alapjába, jó későesti közös móka volt.

Hihetetlen volt megint ez a nyugalom, a mesevároska (City chess) ahol laktunk, olyan volt, mint egy modern Zánka, meleg csillagos ég, 400 méterre a szállástól a sztúpa, körülötte több száz sátor, egy hevenyészve összerakott büfé, romantika, mint egy úttörőtábor.

Aztán hajnalig köröztük a sztúpa körül iszonyat sok szöcske, egyéb bogár kíséretében. Még Zsuzsával is dumáltunk egy nagyot a centrum dolgokról.

Június 14. (vasárnap)

Délelőtt pár óra meditálás a megvilágosodás sztúpa belsejében, épp mandaláztam, amikor három nyolcéves kiscsaj odajött (lehet hogy csak turista gyerekek voltak) és elkezdek percekig csillogó köveket keresni a rizsemben találtak is el is kérték, az egész olyan volt mint, egy mese (mindenki ezen mosolygott).

Ebben a melegben az ember óránként ment ki a sztúpa körüli területre kialakított büfébe kávéért. Erről pár szót kell ejtenem: ezt a büfét a legközelebbi (3-400 km) volgográdi centrum üzemeltette. A menü főétele egész 3 nap alatt főtt krumpli, káposzta sali, melyhez a répa és a káposzta egy ponyván a földön hegyekben hevert, és ott reszelték le frissen, na meg dögivel mindenhol barna kenyér. Innen bármilyen ÁNTSZ kifordult volna, a hangulat viszont fergeteges volt. Itt lehetett a sátrazóknak befizetni kajára. Egyébként le a kalappal, kávégép volt és kapucsínót is árultak. Ami valóban nagyszerű volt, hogy mindenki a sztúpa körüli 500 m-es körben lakott.

A Karma Paksi beavatás 6-kor kezdődött, most ér véget (+ 2 óra eltolódás!), halad az áldással a sor. Ma esti progi várhatóan: iszogatás, sztúpajárás, és reggel indulunk a vén repülőnkkel Moszkvába. Holnap este Karmapa kérdés-válasz előadást tart egy stadionban. Zsuzsa marad itt a régióban tanítani.

Gyerekek, Elisztában valóban szuper jó érzés volt lenni!!

Következő levél már várhatóan Irkutszkból jön.

Orosz Túra Karmapával - 2. rész
.

** MajkiWay - Utazás a Tanítómmal **

Izraeli túra 2012 január

Utazás Ukrajnában 05.06-16.

Beszámoló a bhutáni-nepáli utazásról Maggie-vel

Orosztúra Láma Oléval - 2011

Dél-Amerika túra beszámoló 2010. okt 27. – nov 22.

Dél-Amerikái Túra Láma Oléval

Zágon (Erdély), 2009

Orosz Túra Karmapával - 7. rész

Orosz Túra Karmapával - 6. rész

Orosz Túra Karmapával - 5. rész

Orosz Túra Karmapával - 6. rész

Orosz Túra Karmapával - 4. rész

Orosz Túra Karmapával - 5. rész

Orosz Túra Karmapával - 3. rész

Orosz Túra Karmapával - 2. rész

MajkiWay - Utazás a Tanítómmal