1, nap - 04.14
Megint a klasszikus nagy hajtás a túra előtt, ennek köszönhetően, semmi alvás után reggel fél hatkor indulás a reptérre. Frankfurtban találkoztam osztrák barátokkal, ahol másfél óránk volt az átszállásra. Ole-ék az EC-ből jöttek, utolsó pillanatban estek be a caracasi járatra (Venezuela). A repülés kellemes volt, aludni nem tudtunk. Elkezdtem rohamléptekben spanyolt tanulni, a telefonon egy egész nyelvtanfolyam volt rajta. Érkezés +30 fok melegbe és közben esik az eső. A helyiek fogadtak bennünket, buszra szállás, irány Caracas (30 km), 1200 m magasan, több mint 20 km-es völgyben, kétezres hegyekkel körülvéve, 7 milliós lakossal. Útközben mindenhol gettók, teljesen egymásra épített házak.
Egész hegyoldal van néha tele velük. Minden külső lakásfal be van festve, szín-kavalkád, nagyon vidám színekkel. Csaba mesélt erről a Chavez elnökről, aki szocializmust épít. Venezuela a világ leggazdagabb olajlelőhelyét bírja, az egész ország gazdag lehetne, de eltűnik a pénz. Chavez egy csomó támogatást ad Bolíviának és Kubának, hogy ott is ezt a nézetet erősítse. De az emberek szegények, a közbiztonság az egyik legrosszabb itt Amerikában. Az éghajlatváltozás is betesz, egy városban nemrég hó esett, ahol még ez sosem történt, illetve az elmúlt egy évben alig esett eső, ami azért agy gond, mert hatalmas vízerőműveik nem termelnek áramot, és pár hónapon belül leállhat a egész ország áramtermelése.
Megérkeztünk az esti előadás helyszínére, nagyon elegáns volt, mint ahogyan az emberek is, akik szépen felöltöztek erre az alkalomra. Cucc le, átvonulás kajálni egy épültet gyors-éttermi részére.
Az előadáson csodaszép csajok, nem tudok betelni velük, ez nagyon durva, mindenféle stílust és igényt kielégítve, és még a lábak is tökéletesek…
Persze az egész utazó csoport hulla, mert most, az előadás végével már reggel negyed hét van magyar idő szerint (itt 6,5 órával korábban van, ezt is Chavez találta ki, mert hivatalosan más időzónában kellene lenniük). Az asztalt körül ülve fejet támaszt mindenki. Ezen beszámoló elkészítése közben kb. 15-ször aludtam el. Szerencsére rövidesen hotelben fogunk éjszakázni.
A helyi buddhisták nagyon segítőkészek, mosolygósak, jó velük! Mindenben figyelnek ránk.
Egyébként a túrán hárman vagyunk magyarok, Milasin Csaba, Geri és én.
2, nap - 04.15
Hát az alvás igazi megváltás volt. Reggel egy órával előbb ébredtünk, mert rosszul állítottam át az órát, de sebaj, volt mit csinálni. Reggeli, aztán nyomás a centrumba, 5 percre gyalog a hoteltől. Jó környéken vagyunk, mindenütt magas falak és még szögesdrót is rajtuk. A centrum nagyon édes, épp közös meditáció volt, Ole is bejött a végére, adott mindenkinek kokit, persze még a kevésbé aktívak is itt voltak. Nagyon szép többemeletes lakás, épp megvásárolni tervezik, úgyhogy a Pestről hozott, sztúpából kimaradt Dzambala caca pont jó ajándék volt (még van belőle 11 ezt az út során ajándékozzuk a centrumoknak).
A hoteltől fél 11-kor indult a csoport emeletes busszal, Ole-ékkal Maracay-ba, ahol előadás lesz. Persze a városban csak lépésben lehetett haladni kifelé, mindenütt felüljárók, dugó, emeletes házak, zöld övezet alig van, minden túl zsúfolt. Negyedóra elteltével technikai szünet, elszakadt az egyik ékszíj. Jót tett a szünet, ment a hülyeség a benzinkúton. Ismét meg kell állapítanom, jó arcok a helyiek.
Végül csak odaértünk a centrumba. Kedves hely egy bevásárlóközpont aljában, nagy örömködés Ole érkezésekor. Pazar ebédet kaptunk egy a centrum melletti konyhából, majd egy centrumtalálkozót hallgattunk végig, tipikusan helyi kérdésekről (biztonság, furcsa emberek kezelése stb.). Elkelt a következő Dzambala caca, itt is nagyon örültek. Majd érkezés az esti előadás helyszínére. Elegáns hely, megint sok hölgy érdeklődővel, állítólag azért mert ők a kíváncsibbak és egyébként is állítólag jóval többen vannak Venezuelában, mint a férfiak.
Késő este, 1 felé indulás vissza busszal Caracasba.
Április 14-május 18.
3, nap - 04.16 (péntek)
Szóval ott tartottam, hogy Maracay-ból elindultunk visszafelé, kb. éjjel egy felé. Messzire nem jutottunk, s ennek az volt az oka, hogy az emeletes busz túl magas volt és a fák ágai folyamatosan a tetejét verték. Sajnos az egyik tető-bukóablakot nyitva hagytuk és pillanatok alatt darabokra tört, és ez pont a nyakunkba hullott. Eltartott egy darabig a szilánkok összeszedése a földről és rólunk. Éjjel négykor hazaérkezés, hétkor ébresztő, mondanom sem kell, továbbra sem vagyunk kialudva. Gyors reggeli, majd indulás a reptérre. Megint lépésben ki Caracasból, majd egy belföldi járatra szálltunk Margaréta szigetre repültünk. Ez egy Karib tengeri turistahely. Itt egész évben süt a nap, kivéve ma, és egy kis esőt is kaptunk. Az esőről annyit, hogy hónapok óta nem esett, a víztározók üresek, a vízerőművek alig működnek és komoly gond várható. Persze mikor Ole megérkezett, Caracasban egész nap esett, Maracay-ban szintén. No komment…
A Margaréta szigeti reptéren egyen-pólóban egy nagy transzparenssel várták, nagyon szuper volt. Szervezett busszal érkeztünk a hotelbe kora délután, maradt időnk és elmentünk a tengerpartra. Kiraktak minket a helyiek egy helyen, elég meglepő volt: körben több mint tízemeletes hotelek, a parton szuperül kiépített hely, pultokkal, de az egész kihalt volt, mintha egyszerűen csak itt hagyták volna fél évvel ezelőtt. Persze rajunk kívül alig látni valakit, sejtelmes volt. Fürödtünk egyet aztán vissza a hotelbe, zuhany és át a mai előadás helyszínére, a sziget „fővároskájába”. Itt egy kedves előadóteremben ízlésesen berendezett színpad várt bennünket.
Az előadásra megint meseszép hölgyek érkeztek. Az előadás utánra tengerparti étterembe ígértek vacsit, italozást, bulit. Izgi lesz.
Közben megtudtam, hogy azért bögyösek a helyi csajok, mert plasztik cicijük van, állítólag ez szokás, már tinédzser kortól (khmm… most már máshogy nézek a csodahalmokra). Meg azt is megtudtam, miért a csajok, nők csinálnak mindent a centrumokban. Mert a pasik hozzászoktak, hogy ki vannak szolgálva, emiatt a nők kemények, karakteresek, a pasik meg visszafogottabbak, alig van bennük erő, fura. A nem komplett Chavez elnök erre a szigetre ezrével telepíti be a muszlimokat, mert, hogy az USA nem szereti őket, így kitol majd velük.
Az előadás alatt totál nagy a kóma, az egész csoport kollektíven aludt. Megint túlhűtötték a termet, úgyhogy pulcsiban ültük végig. Előadás után 20 perc busz a tengerpartra, egy kellemes szabadtéri étteremre. A tulajsrác buddhista, 3 hete be akarta zárni az éttermét végleg, nem ment, de megvárta ezt az estét, ez volt az utolsó napjuk, és főztek nekünk egy szuper vacsit, s végre több sört is ihattunk. Élő zene is volt, megállt a nagy rohanás is pár órára. Itt is sikerült odaadni a cacát a helyi centrumnak, ők is nagyon örültek. Majd hotel és két óra alvás után hajnali ötkor indulás a reptérre. Geri és Caty nem jönnek Kolumbiába, pihennek. Az alváshiány kezdi kiverni a biztosítékot…
(zárójeles megjegyzés: azért nem semmi, hogy úgy indultunk el otthonról szerda reggel, hogy a Lufthansa (fő reptetőnk) 5 nappal előtte mondott vissza egy általános sztrájkot erre a hétre és a vulkánkitörés előtt egy nappal sikerült kilógnunk Európából…)
4, nap - 04.17 (szombat)
Kb. fél óra alatt értünk vissza Margaréta szigetéről Caracasba. A repülőn az egyik srác elintézte, hogy Ole bemehessen a pilótafülkébe. Pár perc alatt beszélt nekik a phováról, majd visszafelé jövet egyszerűen átmászott az üdítőt kínáló, utat blokkoló stewardess-ek kocsija mellett, jót röhögtünk. Caracas repterén elbúcsúztunk a venezuelaiaktól, nagyon jó arcok voltak, folyamatosan csoportképek készültek, tényleg megszerettük őket, és úgy tűnt, mintha itt lennénk vagy 2 hete. Mindenkit Európába invitáltunk kurzusokra, különösen az EC-be, hogy ők is bekerüljenek a vérkeringésbe. A shop csomagok túlsúlya miatt most is trükközni kellett. Miközben ballagtunk a beszállási kapuhoz Ole beszaladt egy duty free-be, és pár üveg narancsos rumot vett, jelezve, hogy évek óta visz haza belőle, és a csajok oda vannak érte Európában. Persze nem állta meg és már a boltban a kasszánál megkóstoltatott mindenkit az egyik üvegből, aztán elmagyarázta a biztonsági hölgynek hogy egy terméket vásárlás előtt célszerű megkóstolni. Aztán a rum egy része elfogyott forró csokiba öntve egy mini kávézóban a beszállás előtt. Közben megismerte Ole-t egy idősebb néni, rögtön fotót kért, majd kapott egy „Ahogy a dolgok vannak” c. könyvet ajándékba. Kiderült, hogy ő nem buddhista, csak egy újságban látott fotót róla. Kíváncsiak vagyunk, milyen lesz Kolumbia.
Megérkeztünk Bogotába, zuhog az eső, itt trópusi időjárás van, csak két évszakkal. A szanga itt visszafogottabb, már az üdvözlésből is látszik. Buszba ültünk és Indulás tabioba az elvonulási központba. Megtudjuk a buszon hogy az ország nagyon gazdag és demokratikus, a kokain miatti belharcok is eltűnőben. A gazdagság hátterében a tökéletes klíma áll, gyümölcs, virág (rózsa stb) exportra, kokain nagyon jól megterem. A táj gyönyörű, minden zöld, fű, fa mindenhol, szemét alig. Sokkal kulturáltabb mint Venezuela, de ezzel együtt a szanga is másképp vibrál, kedvesek, de visszafogottak, sok még a letisztítandó dolog itt.
Tabio, az elvonulási hely csodálatos, hegyekben vagy 2500 méter magasan, egyszerűen lélegzetelállító. Alig két napos a kurzus, a már álló kőházak mellé sátrakat húztak fel. Itt a szangába a jobb módúak járnak elsősorban, a helyet is egy gazdag idős házaspár ajándékozta a centrumnak. A környéken nagyon igényes kicsi villák, mese. Sikerült egy ágyat szereznem, aludtam egy órát. A kaja is szuper, a ma esti vacsit egy fa deszkára kaptuk, zöldségleves csirkehusival, erős szósszal, avokádó, rizs, és sült valami (talán kukorica). Ole is pihent, és este fél kilenctől tartotta első előadását. Előadás után busszal le a hotelbe, kedves hely, végre hat óra alvás. Van hét cseh is, zseniális, hogy eljöttek, 3 csaj a brnoi szangából, meg négy motoros srác akik kurzust építeni jöttek.
Összességében Venezuela sokkal vadabb de a szocializmus miatt leamortizált, Kolumbia szemet gyönyörködtető, a buddhizmus tekintetében nem letisztult, relaxos hely.
5. nap - 04.18 (vasárnap)
A reggeli sok gyümölcs (de nem olyan ízzel mint othon), spéci, kukoricalevélbe csomagolt rizses étel, szuper. Busszal fel a helyre és tízkor Ole kezdte a tanítást (itt már 7 óra eltolódás van).
Április 14-május 18.
5. nap - 04.18 (vasárnap)
Napközben 3 előadás volt általános témákkal. Sütött a nap egész nap, gyönyörű idő, csodaszép kilátással. Tényleg olyan, mint Svájcban vagy Ausztriában. Megint finom kaját kaptunk, egy tányérra sokféle dolog került: bab, hús, sült banánchips, spéci sült gyökér, ami olyan, mint a krumpli, az esti vacsi sem volt semmi. Netezni igazi kihívás volt, de megoldottuk. Egyre jobban haverkodunk össze a helyiekkel. Az esti előadás után partit szerveztek, mely kicsit nyögvenyelősen indult, de mivel Ole is órákon át velünk volt, nagyszerűre sikeredett, Ole önvédelmi gyorstalpaló képzést is tartott vagy tíz percig. Persze Kelet-Európa vitte az primet, mi voltunk a legvadabbak, a három cseh csaj jól megforgatta a helyi srácokat, pogóztunk, volt minden bolondság. A buli igazán jól sikerült, nagyon élvezték a helyiek, mi ötre értünk haza. Egyébként egyre jobban érzi az ember, hogy miért olyan fontos utazni, kicserélődni? - mert láthatóan vannak olyan különbségek a dharma értelmezésében, a gyakorlás fontosságának megértésében, melyeket csak így lehet átadni. Nagyon keveset gyakorolnak itt az emberek.
6. nap – 04.19 (hétfő)
Két óra alvás, reggeli a házban ahol laktunk, több olyan gyümölcsöt is találtunk az asztalon, amit még sosem ettem. Busszal felmentünk a terepre, sikerült ágyat találni aludni. Ebéd közben beszéltünk arról egy hölggyel, hogy azért mégiscsak folynak a gerillaháborúk és nagy mennyiségben vannak aknák elhelyezve egy-egy régióban, ami sok ember halálát okozza. A kurzus egy délutáni előadással fejeződött be. Este egy stake house-ban ettünk és söröztünk a kurzusszervező csapattal és Ole-ékkel. Nagyon szép épületben, meseszép környezetben, lovakkal. Az előző esti bulesz annyira súlyos volt, hogy egy 60 feletti fickó külön odajött gratulálni nekem, hogy milyen állatul táncoltam. Este vissza a szállásra, végre hosszabb alvás.
7. nap – 04.20 (kedd)
Reggel kelés 6-kor, 8-kor indulás a bogotai reptérre, és átrepültünk egy másik kolumbiai városba, Caliba. Kora délután megérkezés, buszozás a szangába, nagyon kedves kis házban vannak. Itt megetették a csapatot, majd rövid kérdés-válasz Oléval a gompában, tiszta fény meditáció. Olét minden pillanatban amikor van net, Kerstin elkapja és rögtön emaileket válaszolnak meg (szóval ő válaszol rájuk, semmi kétség :o)))).
Odaadtam a szangha-vezetőnek Jimmynek a cacát, be is mondták a kérdés-válasz után, hogy nagyon köszönik, ők is nagyon hálásak voltak (köszi Nagy Évi!). Ez a Jimmy nem kispályás arc, elég sejtelmesen alakult a centrumalapítás itt: zsidó ürge, volt egy álma, hogy valamiféle templomot kell építenie, és ez annyira erős volt nála, hogy megépítette. Először jógát tartott ott,majd amikor Ole először látogatott ide, elment az előadásra és azonnal megértette az álmát. Így a helyet, ami egy lakás nagy terme (nem egy klasszikus templom épület), elkezdték gompaként használni, most a szangha jelképes összegért bérli tőle a helyet.
Délután zuhany a hotelben, este héttől előadás, aztán megyünk vacsizni együtt valahova. Kedvesek itt is a szangha-tagok. Itt más sokkal melegebb van, szerencsére ma egész nap süt a nap. Sajnos Bogotát ma és holnap sem fogjuk megnézni.
Két érdekes dolgot tudtam ma meg:
Minden motorosnak mellényt kell viselnie, amin rajta van az általa használt motor rendszáma, és a sisakján is rajta van. Ez azért kötelező, mert több lövöldözős merényletet követtek el motorosok az utcán évekkel ezelőtt, így meg tudják azonosítani őket.
Na meg a másik döbbenetes infó: Venezuelában a hölgyek (gondolom a fiatalok) 60-70%-a már átesett valamilyen plasztikai műtéten (cici, fenék). Ugye erről már írtam, de konkrét számokat most hallottam. Az a vicc, hogy egyébként is gyönyörűek, de valószínűleg ez a dili végigment az egész társadalmon.
Április 14-május 18.
7. nap – 04.20 (kedd este)
… (a nap eleje az előző beszámolóban)
Az előadás után közösen átmentünk egy nagyszerű étterembe, ahol magyaros kaját kaptunk, fokhagymás marha és csirke brassói, sült buri, zöldség, avokádó szósz, na meg sör, mindenki kész volt tőle. Utána a cseh csajok kitalálták, hogy menjünk bulizni. Hulla fáradt volt már mindenki, de jó kihívásnak tűnt, az egyik helyi pár is nyomta, hogy menjünk. A pár srác tagja motorra pattant és az egyik cseh csaj már ugrott is fel mögé. Kimentünk a város szélére, nem volt totál megnyugtató környék, érdekes arcok az utcán, be egy nyitott teraszú étterembe, ahol mindenféle zene volt, elsősorban salsa. Voltak helyi fiatalok, nagyon örültek nekünk, és közösen táncoltunk. Aztán kettő felé vissza taxival a hotelbe, alig 3 óra alvás, reggel hatkor kelés.
8. nap – 04.21 (szerda)
Gyümölcsös reggeli, indulás a reptérre, repülés Bogotába. Alig hagytuk el a hostelt (ami egyébként nagyon bájos volt) a többiek a buszból láttak az utcán egy halottan fekvő fiatal nőt, lelőtték (talán pár perccel korábban). A helyiek elmondták ezt követően, hogy akinek bármi miatt a maffiával gondja van, akár vétlenül is belekeveredik valamibe, ha kell, megölik, és nem hibáznak.
A reptéren kisebb várás, búcsúzkodás, csak mikor már a zárt részbe ballagtunk be, mondták a többiek, hogy az egyik buddhista csajra és három gyerekére két testőr is vigyáz a távolból. Kiderült, hogy cukornádültetvényük van és nagyon tele vannak (privát repülő stb.).
Landolás Bogotában, tranzit, repülés Limába. Érkezés du. öt felé, izgatott voltam, mert két éve jártam már itt. A repülőből sivatagos a táj.
Leszállás, fogadták a csoportot, többen Argentínából jöttek. Itt van Gabi is, aki hat éve jött ki Argentínába, végigdumáltuk az utat a reptértől a buddhista centrumig, bárt vezet, nagyon jófej. Útközben totál „dezsavüm” volt. A reptéren egyébként Tomek is megjelent, szuper volt látni, ahogy találkoztak Oléval. A most esti előadáson épp ő fordít spanyolra, jó látni megint aktívnak.
A centrum hatalmas, gyönyörű, belül sok fa díszítéssel, nagyon ízléses, két éve vették. Ole mondta, hogy magyarok építették a házat. Kaptunk szendvicseket, megint cacaosztás a centrumnak, továbbá kapott az egyik kolumbiai centrum képviselője és az egyetlen argentin szangha, Buenos Aires, azaz Gabiék is. Itt hagytuk a dolgainkat és átgyalogoltunk az esti nyilvános előadás helyszínére. A Limához közeli phowa helyszínére még ma éjjel átbuszozunk, utánaszámoltunk, ez nagyon rövid phowa lesz, hiszen leghamarabb csütörtök délelőtt kezdődik, és vasárnap éjfélkor már repülünk Los Angelesbe. Hugo az egyik itteni orosz túrás ismerős szombaton egy haverja esküvőjére megy, és megígérte elvisz. Hugonak gazdag barátai vannak, biztosan nagy felhajtás lesz. Hugo-t Ole vasárnap adja majd össze barátnőjével (egyébként neki is esküvője lesz 2 hét múlva), de több pár is készül itt ugyanerre. Kiderült, hogy Geriék lekésték a Caracasi gépet, ők ugye nem jöttek Kolumbiába velünk.
Gabival, az argentin magyarral beszélgettünk, hogy a dél-amerikaiak nagyon keveset keresnek és nagyon nehéz Európába kurzusra utazniuk. Beszélünk majd Gerivel arról, hogy miképp kellene támogatni őket Európából, hogy legalább páran eljöhessenek évente az EC-be, lássák, mi hogyan csináljuk, nagyon kellenek Dél-Amerikába a tapasztalatok.
(Pl. mi magyarok dharma-testvér országgá fogadhatnánk Argentínát (csak Buenos Airesben van centrum, 30 aktív taggal), mit szóltok? Na, majd kitaláljuk…:o))
Az előadáson megint az egész utazó csoport alszik, katasztrofálisan fáradt mindenki, mindent összevetve nem alszunk átlag napi 4 órát már vagy nyolc napja, legalább is a közép-európaiak. Én is csak azért vagyok fent, mert verem a laptopot. Egyébként az EC-ből, orosztúráról különösen sok arc ismerős itt, előreláthatóan szuper jó kis négy napnak nézünk elébe.
Az előadás éjfél előtt befejeződött, vissza a centrumba, összepakolás,és utazás a majd egy órára levő kurzushelyszínre. Vacsi zacsiból, a helyiek szendvicset készítettek. Éjjel egy felé megérkeztünk, egy nagyon szép óceán parti nyaralóba, mindenki kétszintes bungalóban lakik, emeletenként hatan együtt. Persze mint minden elegáns hely (pl. a szép magánházak Limában is), körbe van véve magas fallal és csak a fő kapun keresztül léphetsz be. ű
Tényleg gyönyörű a hely, kis zártabb öböllel, igazi turista hely lehet. Persze dominál a félsivatag szerű környezet, minden kopár. A hellyel szemben levő sziklám több száz hatalmas pelikán tanyázik. Szálláselfoglalás, majd spontán összegyűlés két ház között, pik-pak összehaverkodtunk mindenféle származású emberrel. Előkerült az Ole inspirálására vett narancs ízű rum utolsó üvege is. Valahogyan mindenki nagy extázisban van, inspiráló a hely. Majd lassan a büfé is kinyitott, jó a helyi sör. Beszélgetés aztán negyed öt körül végre alvás. Nagyon jó fejek a peruiak, sok a jó karakter. Megint beszéltünk arról, hogyan lehetne segíteni a dél-amerikaiak európai utazásait.
9. nap – 04.22 (csütörtök)
Reggel 8-kor kelés, kontinentális reggeli, az étkező az óceán közvetlen partján, a kis öbölre nézve, giccs… :o)) Most sikerült jobban szétnézni, sajnos a medence és az öböl sem annyira tiszta vizű, habos az óceán a part közelében, majd kiderítjük mennyire tuti itt a fürdés. Az idő nekünk ragyogó, a venezuelaiak számára hűvös, érdekes, nem?
Kiderült, a csoport nagy része csak most jön, így reggeli ülés nem lesz. Én leléptem aludni, ebédig. Itt is jó a kaja, fűszeres marhahús, rizs, hasábburi, jó fejnek tűnik a csapat is, mindenki együtt eszik. Nem annyira nyomasztó a meleg, mert itt sem nyár van és fúj a szél, de a nappal jó vigyázni. Negyed háromkor kezdtük, max. 200-an vagyunk, fele új. Nagyon kevés időnk van, Ole belevágott a közepébe. Este már lung volt, Catyék megérkeztek, majd az előadás után a kávézóban egy-egy sört bedobtunk páran. Alfonso-t, aki kb. 130 kg, kihívtam szkanderozni, bedobtam 10 dollárt, fogadtam magamra, aztán tönkrevert, de az egész csapat ezen röhögött. Jó volt a hangulat, egyre több embert ösztönzünk arra, hogy jöjjenek Európába kurzusokra, mindenhol sajnos a pénz a probléma.
10. nap – 04.23 (péntek)
Hajnalban fekvés, és a reggeli ülést kihagyva sikerült ebédig aludni. Kiléptem az apartmanból, és csodaszép napsütés tárult elém, az öbölben a phowa ülést közvetlenül követően mindenki bikiniben mászkált és vagy a medencében, vagy az óceánban fürdött. Végül fogtam magam én is beszaladta pár percre. Majd ebéd, a kaja kezd egy kicsit unalmas lenni, de sebaj. Reggel leadtuk a ruhát mosni, délután 5 körül megérkezett szárazon, kúúúl. A délutáni ülés is fantasztikusan telt, hullámok moraja, hihetetlen nyugtató, nagyon kellemes nem tűző nap, enyhe szellő, tökéletes egy kurzushoz, tiszta-föld körülöttünk, nem is kell nagyon vizualizálni. Este gyerekadagnyi de finom vacsi, néhányan kifakadtak a mennyiség miatt. Esti ülés, majd ismét laza beszélgetős sörözés a kávézóban. Egyik helyi arccal beugrottunk a medencébe éjjel egykor, csurom vizesen másztunk ki, vicces volt. Megint hatalmas beszélgetések voltak. Ahogy most éjjel 3-kor írom a „naplót” a recepciónál, bízva abban, hogy lesz net, egy 3 centi széles kisegér szaladgál mellettem.
11. nap – 04.24. (szombat)
Reggel megint pofátlanul hosszú alvás, de aztán felpörgött a nap. A délelőtti ülést követően (amit végigaludtam) az uruguai-i elvonulási központ megbeszélését hallgattam végig, amit Caty és Gergő vezetett. Utána vagy 15-en Geriékkel elmentünk egy kb. 10 km-re található luxusöbölbe seviche-t (nyers hal fűszerezett szószban) és egyéb tengeri kütyüket enni, fantasztikus ízek. A kilátás hatalmas volt: a háttérben sivatag (sajnos Peru Lima alatti része szinte összefüggő kő és durva törmeléksivatag), az öbölben luxushajók, elit-házak, hogy az ivóvíz hogyan kerül ide, el sem tudom képzelni. Az ebéd után elindultunk hazafelé, de hirtelen az egyik dzsip letért jobbra a sivatag felé, és 5 percen belül már párszáz méterre a sivatagban voltunk az alig látható, de kocsikkal már próbált utakon lépésben krosszozva, dülöngélt a kocsi, négy kerék meghajtással hatalmas volt. Vagy negyedórát kocsikáztunk a semmiben, aztán vissza a főútra, úgy örvendeztünk, mint az óvodások.
Késő délután vissza a második ülés végére, szünet, ahol behirdettük az esti pénzgyűjtős szkandert, mindenki lázba jött. Egy német pár Oleval esküvőt szervezett a tengerparton, szuper volt.
Az esti ülés alatt a limai szangha találkozott Gerivel és Caty-vel, átbeszélték a pénzügyeket, a centrum-építési terveket. Izgi volt hallgatni. Közben elkészült Alfonso és jómagam fogadási gyűjtődoboza az esti összecsapásra (persze senki nem nyer, mert megy minden a centrumnak). Alfonso valóban nagy méret, esélyem semmi, de simán bohócot csinálunk magunkból a limai centrumnak való pénzgyűjtés miatt. … :o)
Az előadás után mindenki gyülekezett az udvaron, én látványosan elkezdtem gyúrni, valaki a háttérben a Rocky zenéjét dúdolta. Hirtelen Ole megjelent és leült szkanderozni Alfonsoval, a helyi srác nyert. Utána mi jöttünk, hergeltük egymást, aztán nekiveselkedtünk, persze hagyott erőlködni, vagy két percig aztán levert. Utána hatalmas buli, a helyi főnök Carlos elkapta az egyik cseh csajt és úgy megtáncoltatta, hogy mindenkinek tátva maradt a szája. Kiderült, tánctanár. Közben az éj során többször felhívtunk telefonon egy argentin gyereket, Sebit (orosz túráról ismerős), aki buta mód nem jött el a kurzusra, adtunk neki élő közvetítést, miről maradt le. Találkoztam azzal a fiatal lánnyal, aki Lima legmenőbb bárját vezeti, ott dolgoznak többen is a szanghából, ez az a hely, ahova korábban Kálmán annyira el szeretett volna jutni, talán egy koktélrecept miatt. Reggel fél hatig fent voltunk.
12. nap – 04.25 (vasárnap)
Tízig el kellett hagyni a szállást, nem volt mese, fel kellett kelni. Reggel még egy ülés, majd fej csekkolás, az egyik helyi lánnyal különleges dolog történt, részleteket majd otthon. Ebéd után Caty és 3 csaj uszóversenybe kezdett, majdnem 500 dollárt gyűjtöttek össze (mi tegnap 300-at), vicces volt, egyfajta váltót csináltak, mindenki a medence körül szurkolt. Most még egy gyors előadás, majd négykor vissza a centrumba, ahol 3 helyi pár esküvője lesz, egy nagyobb ünnepléssel, majd este 9 körül indulunk a reptérre, irány Los Angeles.
1-2 nap múlva lesznek profi képek is a neten, majd küldöm a linket.
12. nap – 04.25 (vasárnap)
Folytatás…
Délután négykor indult az első busz vissza a limai centrumba. Mire visszaértünk, már profi szakácsok készítették az apró nassikat az esti partihoz, a centrum hátsó udvara fel volt díszítve, és az öt pár esküvőjére elkezdtek a rokonok megérkezni, ők is ezt komolyan vették, akár 3-4 generáció is jelen volt. Kb. hét felé elkezdődött a ceremónia a gompában, ami tele volt rokonsággal és buddhistákkal, az öt pár medipárnán ült az oltár :o)) előtt (volt egy csaj, mindenki kedvence, ő is elkelt). Ole nagyon szépen beszélt mindenki elérzékenyült (én még most is, míg írom, a fellegekben járok, mivel épp repülünk), a rokonoknak is tetszett.
A ceremónia után nagy gratulációk, Ole odament a rokonokhoz is egyesével, pár szava mindenkihez volt. Akkor most rátérnék a falnivalókra: mártogatható zöldségek szósszal, tekercsben sonka-sajt-pita-falatkák, sült sajt és krumpliszerű sült gyökér (szószokkal), sült csirkecomb pikáns szósszal. Továbbá mindenféle ital, amit az egyik buddhista csaj bárja (az a bizonyos legjobb a városban) készített, szolgált fel, köztük a híres pisco sour (talán jól írom le; asszem szőlőpálinka, lime, darált jég kétféle gyümölcsízesítéssel) és ebből nem lett volna elég száz vödörnyi sem, olyan finom volt. Iszonyú jó hangulat volt. A centrumról még annyit, hogy ha jól értettem nemcsak hogy magyarok építették, hanem magyaroktól is vették meg, nagyon ízléses, több emeletes, sok kis belső udvarral, mese-szerű ház, jó környéken, ahol épp magasvasutat építenek. Közben összehaverkodtam a 4 cseh izomagyúval, akik nem egyszerű eset (emlékeztek, Kolumbiába jöttek még ki kurzust építeni), de tudják ezt a nehezen barátkozó képességüket, és egész nyitottak lettek a végére.
Aztán elkezdődött a búcsúzkodás, nehéz volt, mert mindenki nagyon imádott itt lenni, ez volt eddig a leginkább szívünkhöz nőtt hely. Aztán egy kicsit spiccesen fel a buszra, ki a reptérre. A reptéren nagy sorok, csak két órával előbb kiérni nem volt jó ötlet, volt is belőle gond. Mivel az USA-ba tartunk, mindent sokkal komolyabban vettek, egy előzetes elektronikus regisztrációt kellett mindenkinek megcsinálni, és ha nem volt nálad annak a száma, bajban voltál. Ez formaság, de szőröztek, így Michi le is maradt erről a gépről, másfél óra múlva jön utánunk. Azonban mi a többiek kb 16-an is időhiányban voltunk, a last call után jó perccel értünk a megfelelő kapuhoz. Közben egy üveg nagyon drága konyakot is elvettek (jogosan), és csak nagy nehezen tudtuk rávenni őket, hogy hadd vigyük vissza a barátoknak. Ők azonban sehol nem voltak, így maradt a vámon.
Elérte mindenki a gépet több mint 8 óra repülés, majdnem messzebb van, mint Európa. Megint bevillant, hogy annyi minden történt az elmúlt 12-13 napban, hogy ha most hazazavarnak akkor is tele vagyok élményekkel egy évre. Dél-Amerika egy nagy mese volt…
13. nap – 04.26 (hétfő)
Reggel fél hétkor landoltunk Los Angelesben, köd, hűvös. A kontrollon túljutni rendkívül fura, mindenütt rendőrök, kutyával szaglásznak körbe, hangosbemondón folyamatosan beszélnek, mint valami futurisztikus filmben, furcsa érzés. Többen fogadtak bennünket, Oleék elmentek a centrumba, mi majd két órát vártunk egy reptéri kávézóban, kocsit béreltek mindannyiunknak az itteni utazásokhoz. Mint kiderült itt van Hollywood, meg sok egyéb érdekesség, úgy döntöttünk, hogy ma gagyi turistát játszunk, csak szemetet fogunk enni és csak giccses helyeket látogatni. Reggelire a reptéren egy pirítós izével vágtunk bele a spéci napba. Egyébként eddig fehér amerikaival nem nagyon találkoztunk, mindenki a személyzetből a reptéren bevándorló külsejű.
Ma egyébként semmi hivatalos program, projekt napja van Olenak, csak este megyünk együtt moziba, na ezért fogunk ma turistát játszani.
Kocsikat bérelünk Jeep-ek szinte vadi újak, ezekkel mentünk a hotelbe, kúúl. Útközben tradicionális kőolaj-kitermelő, bólogató kutak az út szélén, szinte összenőve a várossal. Odébb meg belefutottunk egy filmszerű jelenetbe, tűzoltó autók egy útsávot lezárnak, hatalmas, hat méteres vízsugár lövel fel, és egy törött orrú autó van az út szélén. Valami idióta áthajtott az útszéli tűzoltócsapon. Ilyen otthon nem nagyon történik.
A hotel vagány, modern, medencével, női erotikus testrészek fekete-fehérben a falon mindenn szobában. Fogtuk magunkat és két kocsival lementünk a beach-re hát borult volt az idő, meg hideg lett. Közben elhaladtunk Beverly Hills mellett, állítólag itt laknak a sztárok. Útközben mindenhol menő luxuskocsik, bődületes rongyrázás (ez a város az USA legsznobabb helye. Aztán megérkeztünk a tengerpartra ahol a Bay Wach című filmsorozatot forgatták, beültünk egy tengerparti tengeri kütyüs étteremláncba, a Bubba Gump-ba ami a Forest Gump c. filmben lett a legenda szerint „megalapítva”, hát minden ekörül a film körül forgott itt. A személyzet műmosolyos nagyhangú csajok, végigkérdezték ki honnan van, „Áhh form Hungaryyy?” de ha megkérdezted volna, hol van tuti nem tudja (ez azért volt vicces, mert bedobta, hogy van a Forest Gump filmmel kapcsolatosan kérdése, és ha a legnehezebbet is megválaszoljuk kapunk sört (persze olyat kérdezett amit senki nem tudott, ekkor jutott eszembe megkérdezem tőle egy sörért, hogy hol van Magyarország). Mikor sört rendeltünk, mindenkitől elkérték az útlevelét. Mutatom a csajnak, hogy nemsokára szülinapom van, kérdeztem van-e valami meglepetés, jár-e ajándék desszert vagy ilyesmi. Kért mindenki rákos kütyüs kaját, kimondottan finom volt. Közben egy másik asztalnál három csodaszép vörös hajú, szeplős testvér ült, gyönyörűek voltak, mintha tündérvilágból szalasztották volna őket. A hely giccs jellegét akkor fokozta a maximumra, mikor odajött hozzám a mi asztalunkért felelős csaj kollégája kezembe nyomott egy pohár fagyit, behívta a kollégáit és vagy nyolcan elkezdtek valami indulófélét fújni, nekem meg táncolnom kellett hozzá és a végén boldog szülinapot kívántak, igazi show volt.
Aztán még elmentünk egy ismert bevásárló utcába, lógtunk, kávéztunk, majd haza, indulás a moziba, ahol a Losers-t néztük meg Oleval és még vagy 30-an, jó volt. Utána közös sörözés, az is szuper volt, majd haza. Egyébként túlontúl is szép a város, jó a földrajzi adottsága is, tiszta, menő.
14. nap – 04.27 (kedd)
Ma hosszabb netezés délelőtt a szállodában, majd du fél egy felé elindultunk giccsparádézni, kerestünk egy hamburgerevő helyet, két pofával ettünk, majd felmentünk a közeli dombokra megkeresni a HOLLYWOOD feliratot. Sikerült jól megközelíteni, de egy idő után, gondolom a sok idióta turista miatt már ki is volt írva, hogy itt sem meg ott sem van feljárat a felirathoz. De mindeközben csodaszép házak, szuper táj, igazi mese. Majd nemsokára vissza a hotelbe, itt bohóckodtunk a medencében, aztán fél hatkor közösen indulás vacsizni az esti előadás előtt. Úgy volt, hogy elmegyünk egy helyre lőni fegyverekkel, de nem jött össze. Holnap reggel kocsikkal megyünk az egyik elvonulási helyre egy napra kikapcsolni, csak laza program. Nem az én világom ez az USA, de egyszer belefér, jó látni ilyet is.
Április 14-május 18.
14. nap – 04.27 (kedd)
Folytatás (még mindig Los Angeles) …
A délutáni szállodai fürdés után fél hétkor elmentünk közösen egy közeli helyre steak-et enni. Megint egy übergiccs hely, középen egy bikalovagló gép, mindenhol filmekben látható díszítések a falon, rengeteg képernyő, vagy sport vagy zene ment rajtuk, fából volt minden, mint egy vadnyugati helyen. Jöttek a műmosolyos csajok, kaptunk 4 hatalmas vattacukor halmot az asztalra, felvették a rendelést. Legtöbben steaket rendeltünk, volt egy német srác aki poridzs-ot (jól megmosolyogtuk). Steak finom volt, de már valóban kezdett elegünk lenni a folyamatsom marhahúszabálásból, és az adagok itt nagyok. Az előadás egy kisebb előadóteremben volt, kb. 300-an lehettünk, majd az előadás után itt a helyen ittunk beszélgettünk, majd 2 felé vissza a hotelba. Több ismerőssel találkoztunk itt, akik az USA-ban laknak, ideiglenesen tanulnak, illetve páran csak ezen a napon jöttek meg a vulkán sztori miatt.
15. nap - 04.28 (szerda)
Reggel hétkor kelés, csomagolás, majd indulás a buddhista centrumba, ami egy magánlakás egy zárt, limitált bejáratú régióban (nem igazán világos, miért van erre szükség, hiszen első látásra nincsenek biztonsági problémák a városban. A lakás nagyon szép, második emeleti, jó kilátással, együtt reggeliztünk Oleval, ők itt laktak. Aztán vagy 7-8 autóval elindultunk San Francisco-ba. Na ezt nem felejtem el egy darabig (jó kis szülinapi móka volt számomra, véletlenül pont ezen a napon volt). Csodaszép napos idő, enyhe szél, kellemes tavasz feeling, felsorakoztak a kocsik, mind Jeep-ek vagy Chevrolet-ek (ezek bérelt kocsik, Ole is az egyiket vezette, különösen az utóbbiak voltak hatalmasak, sok lóerős motorral, meg is kellett állni gyakran tankolni). Aztán hirtelen megjelent Marek (varsói) a barátnőjével egy Mustang kabrióval és megkérdezte, ki akar velük utazni. Hát rögtön ugrottam, szóltak, hogy hozzak meleg cuccot. Szerencsére hoztam.
Beültem, és mint egy kisgyerek ujjongtam a hátsó ülésen (sok közöm nem nagyon volt ilyesmihez), a kocsikkal egymás mellett mentünk ki a városból, aztán az autópályán kultúrált „hajsza” kezdődött. Persze a zöld szuper dzsekire a szél miatt szükség volt azonnal (még a kapucnit is magamra húztam, olyan voltam, mint Shrek), néha a nap is eltűnt és igazán hideg volt. Na ami ezután jött az mindent felülmúlt. Ole kocsija körül keringett még 3 kocsi (mi is) a 3-sávos autópályán előzgettük egymást, meg a többieket, persze a láma kocsi elé ritkán mentünk, de mindenki ott akart lenni körülötte. Mindehhez még hozzájött a kabrió élmény, napsütés, meg az hogy néha vagy 200-zal mentünk (csak mi), na meg néhány kúúl zene, és ebből az kerekedett ki, hogy a többi kocsi csak azt látta, hogy a hátsó ülésen Shrek (én a zöld pulcsiban) önfeledten ugrál, majomkodik, fülig érő szájjal. Persze közösen megálltunk vagy kétszer pihenni, tankolni, enni (megint csak béna kaját (tacos, babos, darálthúsos bénaságot, meg betankoltunk a kocsiba csípős chipset, szárított borsos marhahús-darabokat (ezt is zacsiban árulták). Aztán elromlott az idő, felhúztuk a tetőt, aztán újra visszaengedtük, ekkor meg is áztunk egy keveset, de nem engedtünk az érzésből
Az út vagy 3-4 órát tartott, ugyanis a kb 450 km-re lévő San Francisco előtt vagy 150 km-re megálltunk az itteni elvonulási központnál. Ez az autópályától kb. 1 órányi igazi terepjárós úton volt megközelíthető, én is átültem egy másik kocsiba. Eredeti terv szerint itt töltöttük volna az estét, barbeque-zás, sátorozás, de elég rossz időt jósoltak, így lemondtunk róla. A helyiek közül többen a terepen vártak, ez az aszfalt úttól vagy 30 perc földúton volt kb. ezer méter magasan. A hely nagyon szép volt, kicsit kopár völgy dombokkal körülvéve, vagy két tucat hektár, gyönyörű, messzire el lehetett látni, még egyelőre fix épület nélkül. Ole elmondta, mit hova szeretne felépíttetni, körbejártuk közösen a helyet, ez alatt a fél óra alatt volt először napsütés, aztán 15 perc erős eső, majd ismét napsütés, és végül eső, ami természetesen a közös Mahakala éneklés alatt felerősödött. Mindenki megázott, úgy döntöttünk nem maradunk tovább (csak egy kisebb mediteremnek kialakított ideiglenes sátor alá tudtunk bebújni), hanem megyünk arra az útba eső helyre, kis bárba, ahol vacsorát készítettek elő nekünk. Hogy ne maradjunk szomjasak, kértünk pár doboz sört az útra.
Maradtam az egyik Jeepben, az eső miatt csúszós földúton, nagyon óvatosan araszoltunk lefelé. Bevártuk Ole kocsiját (ekkor már egy helyi srác vezette) és egy másik kocsival (másféleszer nagyobb Chevrolet, német csaj, Meike vezette az EC-ből) igazi taktikus előzgetésbe kezdünk az egysávos főúton. Cél az volt, ki kerül Ole kocsija mögé másodikként (mi harmadikként rajtoltunk). Persze a megfelelő pillanatban beelőztük őket. Kaja egy kis útszéli helyen, különféle krémek és lepények, tacosok, bundába sütött paprika, sörözés, egész jó hangulat kerekedett, jót ettünk.
Indulás tovább, már a startkor komoly helyezkedés a másik kocsi és mi köztünk, ki kerül Ole kocsija mögé. Aztán megint elindult a trükközés (ebbe még meztelen fenékmutogatás is belefért az autópályán a másik kocsi megzavarására, figyelemelterelésképp, egyébként pont ekkor sikerrel is jártunk). Ez az előzgetés elég sokáig eltartott, még később az autópályán is, előzés jobbról-balról, kisebb fékezések, hatalmas volt, persze pár sörrel a fejedben még jobban élvezed (nem én vezettem). Közben elhagytam Gabi szemüvegét (egyszerűen elfelejtettem egy kifelé kiabáláskor, hogy a fejem tetején volt (bocs Gabi, veszek másikat)). Megérkeztünk San Franciscoba, a centrumba. Nagyon szép nyugis helyen van, kertváros feeling, nagy családi ház, amelynek az alagsorában van egy elég nagy, szoborral, tankával gazdagon telerakott gompa. Itt aludt a csoport, kb. 30 fő, Ole-ék a 2. emeleten. Ezen az estén még közös sörözés, teljesen más, európai vibráció, mint Los Angeles, nemcsak a város, a szangha is. Aztán kettő felé alvás.
16. nap – 04.29 (csütörtök)
Reggel nyolckor ébredés, kaja a centrumban, aztán indulás turistáskodni a városba, csak este 8-kor volt előadás, addig szabadprogram. Hát ez a nap is felülmúlt minden elképzelést, és elmondhatom, hog visszabillentette a negatív véleményemet az USA-ról. Többen mondták, hogy San Francisco sokkal gazdagabb és mélyebb kultúrájú, így is volt. Megint a mágikus ötössel (szinte az egész túrán együtt lógtunk: Michie és Bettina Bécsből, egy nagyon kövér, vicces (Obelix szerű) grazi sráccal, Nicoval Uruguai-ból (akiről kiderült, hogy homokos)), továbbá egy itt élő lengyel lánnyal (aki hatalmas arc volt végig) egész nap kocsival bebarangoltuk a várost.
Kezdtük egy kilátóval, ami egy csodaszép, hatalmas parkban volt, ahonnan az egész várost beláttuk. Itt volt egy légi felvétel a városról: vicces, minden utca, mint egy matekfüzet úgy van felosztva, a város az óceán partján egy félszigetre épült. Nem is tudtam, mik vannak itt: pl. a Golden Gate híd, az Alkatraz nevű szigetbörtön, és azok a dombos föl-le menő tök egyenes utcák, amiket a filmekben láttok üldözéskor. Az egész város nagyon emberi léptékű, tiszta, kedves kis méretű házak, sok zöld felület. A kilátó után elmentünk egy hippi-negyedbe, itt mindenféle csöves arc volt, nem volt nyomasztó, sokféle fura ruhabolt, tibeti shopok is, pub-ok, pár hírességhez kötődő hely. Itt lógtunk vagy egy órát, nagyon jó feeling volt. Volt pár grafiti a falakon, hatalmas fotókat készítettünk. Majd innen át a Goledn Gate hídra, hosszú, piros híd (nem is tudom miről híres), ami átvezetett az öbölön keresztül egy másik szárazföldre. A híd lábánál csodaszép kilátás a városra, pár száz méterre a város felé az öbölben az Alcatraz börtön szigete, mese. Aztán fel egy dombra ismét pazar kilátás, majd vissza a hídra, de mielőtt átmentünk volna, közvetlen mellette felmentünk arra a dombra, ahol Csecsu Rinpocseval az a zakós kép készült. Aztán átmentünk a Kínai negyedbe, na, ez nem volt semmi. Egy külön kis rész ahol csak kínaiakat látsz, fehér embert csak a UPC-s kocsiban, aki épp csomagot hoz, minden kínaiul van, gagyi shopok, meg jó pár kajálda, mintha 2 perc alatt Honkongban teremtünk volna. Egyikbe beültünk, a lengyel csaj ajánlotta szuper volt, mindent összeettünk. Egyébként nem volt koszos a negyed, de a vibráció fura volt.
Aztán át a két sarokkal arrébb, ezzel összefüggően kezdődő olasz negyedbe, ahol ittunk egy jó capuccinot. Itt kávé ivás közben lefényképezkedtünk egy karakteres motoros zsaruval, aki pont előtte büntetett meg egy szupermenő kocsit rendszámtábla hiánya miatt. Majd Nico többszöri könyörgésére átmentünk a gay-negyedbe, muszáj volt. Neki fülig ért a szája, mi meg végighülyéskedtük, be szex shopba, meg fura ruhaboltokba, sajnos egy nő sem volt az utcán, szinte csak homoszexuálisok, egy életre elég volt…
Majd jött az utolsó felvonás: le az óceán partjára, itt egy gyalog bejárható turistanegyed, tele béna multi kajáldákkal. Van egy híres móló, ahol ezekből különösen sok volt, itt leesett az állunk attól, hogy kis egymáshoz közeli famólókon vagy 200 fóka napfürdőzött, én nem is értem mi tartotta őket itt (el is neveztük ezt a csoportosulást Great Seal course-nak). Majd át az előadás helyszínre, nagyon szép óceán parti előadóteremben, kinézel a teremből, jachtokat látsz, vagy 200 ember van itt, laza légkörű előadás, nyitottak, sokat nevetnek. Ole egyébként napközben motorozott, a saját motorjával (itt évekkel ezelőtt kapott egyet ajándékba). Miközben idejöttünk, megint belebotlottunk egy csomó szép lakóházba, fantasztikus a város… Ma este kisebb mulatság a centrumban, majd reggel 8.40-kor repülünk Edmontonba, Kanadába.
Amióta itt vagyunk az USA-ba elsősorban turistáskodunk, nem vagyok én ehhez szokva… de indulás óta lehetetlen levakarni a folyamatos vigyort az arcunkról (különösen a mi kis ötfős csoportunknak).
Április 14-május 18.
16. nap – 04.29 (csütörtök)
Folytatás…
Az előadás véget ért éjjel fél egy felé, összepakolás, visszakocsizás a centrumba, beszélgetés, sörözés, kísérlettétel bulira, megjelent Ole, beszélgetett, táncolt velünk, aztán Catyék határozottan felvitték, hogy a hajnali 5 órai kelés előtt tudjanak még aludni. Többen úgy döntöttünk, hogy nem alszunk, gyorsan eltelt az idő, összepakolás és indulás a reptérre.
17. nap – 04.30. (péntek)
A repülés alatt mindenki aludt. Edmonton valahol a kontinens közepe felé lehet, ez a rész totálisan lapos, minden földterület, mit egy négyzet van felosztva 1x1 km-es méret (úttal, fával van körülvéve, ezért látszik), nagyon furi felülről. Kellemes tavaszi, napos időben érkeztünk, jó fej csapat várt, kocsival be a városba, egy egyetemi koleszban lakunk, az esti előadás és a hétvégi 16. Karmapa kurzus is egy egyetemi blokkban, szomszédos épületben lesz.
A becsekkolás után irány a centrum, svédasztalos együttkajálás. A centrumot 3 éve vették, egy nyugis lakókörnyezetben van, kertes ház. Nagyon szép, igazi európai feeling, mint ahogyan az egész városban, nem érződik a nagy USA műizés élet.
Aztán vissza a szállásra 3 óra alvás. Az esti előadás egy egyetemi előadóban, sok fiatal, persze Ole itt is fotelban ül. Eddig, mint most is hasonló módon felépített előadást tart, egyébként egy túra során legtöbbször a tartalom azonos a nyilvánosokon, itt azonban, talán tekintettel az egyetemista hallgatókra, még változatosabb és dinamikusabb volt.
Ezután mindannyian átmentünk egy Metro nevű pub-ba, kb. 2-3 órát voltunk itt, nagyon jó beszélgetések voltak, jó sörökkel. Caty elkapott egy beszélgetésre, mert ma hajnalban, amikor Ole-t fel akarták vinni aludni, egy kicsit viccesen harcoltam ez ellen, neki nem tetszett. De aztán tisztáztuk ezt.
Éjjel közösen visszagyalogoltunk az egyetemi szálláshelyünkre, itt még ment a bolondozás egy társalkodóban. Aztán alvás.
Egyelőre ez a Kanada nem olyan nagy durranás (persze szuper, jófej emberek, de az eddigi események nyomába sem ér). Egyébként kb. most érhettünk el az utazás feléhez.
18. nap – 05.01 (szombat)
Sikerült végre délután egyig aludni, majd finom hideg ebéd a kurzus helyszínén (szomszéd épületben előadóteremben). Délután előadás (16. Karmapa kurzus van), majd irány a centrumba, ahol az észak-amerikai centrumok számára megbeszélés volt a centrumműködésről Catyvel, Gergővel, nagyon izgi volt. Majd a közelben bérelt előadóban volt az esti előadás, és ugyanitt csináltunk egy nagyon bolond bulit, nem volt egyszerű a kanadaiakat felpörgetni. Éjjel a bérelt chevrolet hatalmas gépekkel (14 fősek) haza a koleszba.
19. nap – 05.02 (vasárnap)
Ma 10-kor kicsekkolás a koleszból, reggeli, majd 11-kor folytatódott Ole előadása a 16.Karmapáról. Izgalmas sztorikat mesélt, olyanokat, amiket nem mindig hallunk. Hideg szendvics ebéd (már majd megőrülök egy jó levesért, megint junkfood volt), majd ismét előadás és du. ötkor végzünk. Majd át a centrumba, ahol ismét az észak-amerikaiaknak lesz víziós találkozó Oleval. Este moziba megyünk együtt, majd alvás helyi barátoknál és holnap délelőtt repülünk Chicagoba.
Április 14-május 18.
19. nap – 05.02 (vasárnap)
Folytatás…
Az előadás után csomagokkal együtt át a centrumba, ahol Ole beszélt bő egy órát, víziós megbeszélés volt, de persze minden mást is beleszőtt. Utána a túra legrosszabb vacsorája jött 25 dollárért, kínaiba mentünk, tíz fogás, de alig ízzel és klasszikus zselés cucc, és még borzasztóan sok is volt. Ezután vissza a centrumba mozi nézés Oleval (Ghost rider), ő nagyon élvezte. Aztán egy városszéli magánlakásban aludtunk, mindenki máshol. Itt sokkal nagyobb tér van még a kertvárosi lakások közt is, mint otthon.
20. nap – 05.03 (hétfő)
Reggel kilencre vissza a centrumba, reggeli, aztán indulás a reptérre. Mikor kiértünk, kiderült, hogy az egyik kocsi, amiben a csomagok egy része volt, ottmaradt a centrumban, végül telefonálások után utolsó pillanatban megérkezett. A repülés 4 óra volt Chicagoba, a landolás előtti szakasz nagyon szép volt, a Michigan tó felett kanyarodott vissza a gép a tóparti Chicago felhőkarcolóit, belvárosát tisztán láttuk. Érkezéskor egy csomó fiatal csaj fogadott bennünket, elolvadtunk. Majd két óra út bérelt kocsival (megint 14-személyes batár Chevrolet-val), napsütéses szép táj (szivárványba borult felhő az égen), megérkezés naplementére Milwaukee-ba, szép épületek, modern város, jó hangulatú.
A hotelbe megérkezve épp a tűzoltók intézkedtek, bejelzett a tűzjelző náluk, majd negyedóráig hallgattuk a riasztót. Este 8-kor a közelben (az öt tó közül az egyik partján) egy modern központban volt az előadás, jófej fiatalos közönséggel, jó kérdésekkel. Találkoztam Évivel (Egerből), és a világ legszebb kisbabájával (ez az övé volt), 3 hónapos és hihetetlen arányos pofijú, alakú és meseszép. Igazi öröm volt vele beszélgetni, Évi nagyon kúúl, a férje helyi srác jó arc. A babát Ole először látta, kapott áldást, nevet.
Vissza a hotel bárjába, ahova Ole is eljött. Itt kiderült, hogy a környékbeli szanghákban egy csomó orosz és lengyel van. Kaptunk szendvicset, finom csapolt sörök, aztán dilemma, mi legyen. Kiderült, hogy van egy buddhista magánlakás, ahol valami történik. A mi kisbuszunk sofőrje bevállalta a vezetést (bár józannak épp nem mondhattuk), vagány guatemalai csaj, korábban magyar férjjel. A házibuli lakása egy 45-ös buddhista nőé volt, hatalmas, laza, kellemes berendezéssel. Kb. vagy harmincan voltunk, találtunk hordós sört, egyéb apróságokat és a helyiek (inspirálva korábbi orosz túrás élményektől) speciális body shot-ba kezdtek (két pötty fehér elefánt a mellkasra (tovább nem részletezem), pár csepp alkohol a köldökbe, és egy szelet alma a szájba), amit mindig az ellenkező neműek tüntettek el egymásról. Minden esetre érdekes lett a parti. Vissza a hotelszobába, ahol hatan aludtunk (négyszemélyes volt).
21. nap – 05.04 (kedd)
Három óra alvás után egy mini reggeli a hotelban, majd be a kisbuszokba, irány a centrum. Nem volt messze a nagyon modern belvárostól, kifejezetten külvárosi feeling, 2-3 emeletes faborítású házak kertekkel, több színben pompázó fák, olyan, mint a mesében. A centrum pont ilyen házban van, bérlik, nagyon jópofa, családias. Itt eltöltöttünk vagy fél órát, aztán indulás a kétórányira lévő Chicago repterére. A srác, aki vezetet időnként vörös szemmel kicsit kómásan bólogatott a vezetőülésben, a németek bepánikoltak és elkezdtek vele kiabálni, hogy legyen felelős és ne aludjon itt el nekünk. Ide jóval előbb érkeztünk, így volt időnk közösen kávézni, enni, sőt nagyon okosan vettünk kát üveg mexikói tequilát a duty free-ben. A csoport most kb. 25 fős. Ole mint mindig itt is vagy emaileket válaszolt, vagy a napi újságokat bújta, jó őt látni testközelben, állandóan dolgozik. A repülőn legtöbben aludtunk, mint a bunda. Landolás előtt nem sokkal ébredve azt látod, hogy a repülő folyamatosan Mexikóváros felett ereszkedik le, hatalmas kiterjedésű, és várod, hogy mikor fogsz kiérni belőle a landoláshoz, de nem hagyod el a várost, hanem a házak felett pár tucat méterrel húz el a gép és landol a városban. Szerintem a környező lakosok naponta többtucatszor süketülnek meg. Landoláskor még a reptéren belül fogadott bennünket egy uruguay-i srác, valahogyan belógott. Majd kiértünk a reptérről, és indulás Tonalliba egy nyaralóba, a phova helyszínére, vagy két és félórára a fővárostól, mely hatalmas, több mint húszmilliós lakosával talán a legnagyobb a világon. Útközben a mi kocsink megállt ez elég igényes pihenőnél és mindenféle krémet, darált húst, csípős, avokádós szószt vettünk elvitelre pár sörrel és a kocsiban hatalmasat lakmároztunk, szuper gasztronómiai élmény volt.
Megérkezve a helyszínre, zárt, falakkal körülvett üdülő, mint egy meseváros, zöld pázsit igényes bungalók, profi szervezés. Útközben jelezték, hogy a párok nem lakhatnak együtt, nincs alkohol, mert ezt nem a mi csoportunk szervezi, hanem egy másik,konzervatív csoport, aki Oleval nagyon jóban van.
22. nap – 05.05 (szerda)
Másnap láthattuk is ki az akik hozzájuk a Casa Tibet-hez tartoznak, mert ők mindig összetett kézzel, nagy áhitattal fogadták Olet a sátorban. Kaptunk még egyébként vacsorát, volt egy kis sörözés, aztán alvás. Reggel komoly has problémákkal ébredtem, a WC-vel haverkodtam intenzíven, különösen a csípős szósz fájt (de elmúlt pár óra alatt). Délelőtt az üdülő még szebb volt, erős napsütés, nyitott sátorban az előadás, kb. 300-an vannak itt, sok idősebb ember van itt, de sok a jó arc fiatal is, sok ismerős jött ide Európából, totál nemzetközi feeling. A délelőtti előadás után ebéd (csak vega lesz kaja végig), majd még a szünetben kaptam egy akupunktúrás kezelést Évától (lengyel), aki itt tanul ilyesmit, majd délután külön beszélgetés Krisztiánnal, Nikével (magyarok), Gerivel a szangha ügyeiről, nagyon jó fejek. Vacsora megint kellemes, Niké testvérétől rendeltünk sört, ők kimentek vásárolni. Még az esti előadás előtt fociztunk egyet. Majd előadás, lung, után, ha egy kicsit underground is, de mulattunk egy keveset egy szobában. Aztán a területen lévő medencét vettük többen célba és ugrottunk bele többen. Közben Ole is megjelent, épp dolgoztak, kíváncsi volt mi zajlik kint.
Egyébként Dalai láma centrummal csináljuk közösen a phovát (sokan vannak ebből a Casa tibetből). Toni, aki végül is láma, fordít Olenak, de minden mondathoz hozzáfűz egy külön tanítást, érdekes, de jó a kapcsolat közte és Ole közt.
23. nap – 05.06 (csütörtök)
Reggel nem sokkal tíz előtt ébredés, szobatársam jelzi, hogy a kb 20 méterre található külön házban, ahol laknak, Oleék pont Karmapával ebszélnek telefonon születésnapja alkalmából. Odamentem én is és fülig érő szájjal figyeltem, végül közösen azért mi is tudtunk egy happy birthday-t kiáltani! Az idő továbbra is meseszép, csajok bikiniben a mini-medence partján őrjítenek meg bennünket, tegnap este egy modell csaj érkezett, plusz színészkedik, énekel, külön esztétikai élmény (pont most ideköszönt, őrület … hehehe).
Megtudtuk a phova utáni programot is, vasárnap este argentin beef-steak grillezés, másnap valószínű sztúpa-látogatás vagy Mexikóváros barangolás, kedd-szerda-csütörtök repkedés két csodálatos városba, asszem nem fogunk unatkozni.
Folyt köv…
Április 14-május 18.
23. nap – 05.06 (csütörtök)
Folytatás…
Az előző levélben elfelejtettem említeni, hogy ezen a reggelen kaptunk egy letolást Ole-től a reggeli ülés kezdetekor az éjszakai kicsit hangosabb fürdőzés miatt, és megemlítette, hogy most nem a lengyelek felelősek a hangoskodásért, mint ahogyan általában szokott, hanem a magyarok. Kicsit elsüllyedtem a sátor szélén állva (mivel csakis én voltam ott). Utána Krisztiánék inkább büszkék voltak erre és sajnálták, hogy nem voltak ott. Természetesen ezt azért emelte ki, mert a másik csoport, akik rendkívül konzervatívok, kicsit morogtak emiatt. Délután és este phowa-ülés volt, közben a vacsi után fociztunk egy mezítlábast a kimondottan puha füvön a helyiekkel. Kicsit ment a zihálás, mert itt is 2000 m felett vagyunk. Előtte Nórával Niké tesójával kimentünk az „erődünk”-ből, pár sörért és jégért, kint a világ lényegesen szegényebb, mint s mi kis mesterséges táborunkban. Be is hűtöttük őket egy nem épp tiszta vödörbe. Az előadás után Ole lakása előtti teraszon beszélgettünk Geriékkel, majd Ole behívott magához bennünket, és egy órát voltunk nála, voltak érdekes személyes kérések is. Majd utána Ole reggeli kérésére egy szobában folytattuk a beszélgetés, amit a mexikói szangha kezdett el egy centrumtalálkozót követően. Ez is hangosra sikeredett, így vártuk,mit kapunk a reggeli ülés kezdetekor.
24. nap – 05.07 (péntek)
Reggel Ole kérte, hogy most már ne is a szobákban, hanem a nyilvános étkezőben gyűljünk este, és hogy mi is jól érezzük magunkat, meg a helyiek szabályait is betartsuk, régi kommunista szokás szerint csavarjuk papírba az üvegeket (szerencsére nem emlegetetett senkit kiemelten :o)). A nap megint szokásosan telt, napsütés, kellemes vega kaja, 3 ülés, fegyelmezett csapat, vacsi után foci. Éjjel mindenki az ebédlőben gyűlt, lett egy kis salsa zene is, aztán valahogy egy másik medencében kötöttünk ki páran.
25. nap – 05.08 (szombat)
Reggel az utolsó ülés volt, így összesen hét kör volt (állítólag 300 főnél ez elég), így kora délután már fejcsekkolás volt, Ole nagyon elégedett volt az emberek koncentrálásával. Ole a reggeli előadáson beszélt a legmagasabb gyönyörről és a Bochumban egy hónappal ezelőtt rajta végzett agyhullám-vizsgálatokról, nagyon érdekes volt, bemutatta a testtartást, arcmimikát, ahogyan ő viselkedik a legmagasabb gyönyör bemutatásakor, és valahogy az én hátamon átfutott a hideg, nagyon jó érzés volt csak ezt látni (de nem mutatta meg ezt az állapotot). Viccelődött a másik csoport vezetőjével Tonival a fordítóval, aki végig furán viselkedett. Mondta, hogy köszöni a türelmet, amit Toni tanúsított az ő rövid mondataikor és értékelte saját türelmét, Toni hosszú mondatai miatt (mivel Toni mindenkor saját mondatokat fűzött Ole válaszaihoz, tanításaihoz. Toni mégis értékes ember, hiszen a Dalai Láma ellenében is Olenak és Karmapának ajánlotta a főképp csoportja által szponzorált (Csecsu Rinpocse által épített) sztúpát. A fejcsekkolás alatt dallamos mantrázás szólt a hangszóróból,majd kiszaladtunk a világból.
Délután szabadidő, fürdőzés és közös lógás egy kis medence körül, a helyiek elkezdtek mindenkit bedobálni a vízbe, még a 150 kilós Danielt is bevonszolták, Geri is sorra került, ő ügyesen helyt állt, alig bírtak vele. Minden mozgó embert elvadásztak, és vízbe dobtak, sokat röhögtünk. Niké és Krisztián minden nap elkápráztatnak, nagyon jó fejek, kulcsemberek itt. Délután alternatív programként sztúpa látogatás lehetősége is volt, de beleuntunk a busz várásába. A fürdés után a szünetben végre volt saját ngöndro gyakorlás is. Este előadás volt kérdésekkel, aztán ígéret szerint lesz egy kis hivatalos mulatság.
Április 14-május 18.
25. nap – 05.08 (szombat)
Folytatás…
A sztúpát látogatók a szombat esti előadás végére értek vissza, a másfél órás út egy irányba is vagy 3,5 óra volt nekik, állítólag felejthetetlen élmény volt, ahogyan Geri is mondta, az ottani környék csodaszép és a sztúpa is nagyon erős. Az esti előadás természetesen arról szólt, hogyan segítsünk másnak a phova gyakorlattal, megnéztük az itteni sztúpa-avatásról szóló filmet, és az EC-ről is volt egy prezentáció.
A szombat éjjeli mulatság egész jóra sikeredett, valaki a csapat számára a közösen bedobott pénzből vett chipszet, sört, üdítőt, előkerült valami halk zeneszerszám is. A helyi lányok nagyon jót táncoltak bármilyen latin zenére, egy-egy pólólevételtől meg teljesen lázba jöttek.
26. nap – 05.09 (vasárnap)
Rövid alvás, délelőtt Ole még tanított, megint kiemelte, hogy fontos a megfelelő stílusban való mulatás, muszáj volt erre kitérnie, mert megint észrevételt tettek páran az éjszakai hangoskodás miatt. Adott boddhiszatva ígéretet, lungot, megköszönte többször is az itteni centrumok együttműködését, közös fotózás, áldás, ebéd, pakolás majd vissza Mexikóvárosba. Útközben lerobbant a kisbuszunk, túlhevült a hűtővíz, többször újraindultunk, de végleg megállt, így maradt idő a beszámoló folytatására az út szélén. Kb. negyed óra ácsorgás után valaki a kocsijából észrevett bennünket a másik buddhista csoportból, akikkel együtt phováztunk a kurzuson. Megállt, felhívta egyik buddhista barátját és bő félóra múlva már úton is voltunk a főváros felé.
A centrumba érkezve beborult az ég, viharos égbolt a város felett, veszélybe került a grillezés. Aztán mégsem, mert mire utolsóként megérkeztünk, a centrum udvara felé ponyvát feszítettek ki, így kb. fél nyolc felé indulhatott az udvari hús és zöldség-grill, amire természetesen meghívtuk sofőrjeinket is. Hatalmas marhaszeletek kerültek elő, annak a srácnak a vezetésével, akinek az esküvői bulija volt, profi módon fűszerezték és sütötték meg a húsokat. Hosszú sor kígyózott a kajáért, de senki nem maradt éhen, voltunk vagy 60-an. Volt sör, bor is, jó hangulat volt. A centrum egy több lakásból álló épületben egy kétemeletes lakás, több lakással közös belső udvarral, kellemes, barátságos. Az egyik cacát itt hagytam, Krisztián vette át, nagyon örült. Persze nem ért véget ezzel a nap, hiszen este fél 11-re már meg n
volt a csoportnak a jegye az Iron Man II.-re. A mozi nagyon menő épületkomplexumban volt, de még meglepőbb volt a terem belseje, ugyanis a fekvő állapotúra kinyitható bőrszékek hatalmasak voltak, párban elhelyezve kis asztalokkal köztük, kimondottan elegáns volt. A film katasztrófa gyenge volt. Éjjel fél kettő felé vissza a centrumba a cuccokért, majd el Éva (lengyel) albérletébe, ahol vele együtt heten laktunk.
Hát a lakástól lehidaltunk. 8. emeleti, viszonylag új, belül nem befejezett, a konyha totál hiányzott, csak a vízvezeték kimenetek voltak kiépítve, a nappaliból az egész városra pazar kilátás volt, ugyanis a fal teljesen üvegből volt. A leginkább meglepő azonban a nappaliba kialakított WC és zuhanyzó, mindkettőt csak egy üvegfal nyeste ki a nappaliból, a zuhanyzó teljesen átlátszó üveggel volt körülvéve így az egész városban lehetett gyönyörködni fürdés közben, éppúgy tehették ezt a nappaliban ülők a zuhanyzó alakjában. Volt még vagy két fürdő-féle a lakásban a 3 szoba mellé, azok is viccesen voltak kialakítva. Éva megkínált egy spéci tequila sóval, melybe, mint utólag kiderült, a kukacok benne vannak gyárilag aprítva. Vicky az ismert akupunktúrás hölgy testvérének lakása volt, Éva is barátilag lakott itt. 3 felé végre aludni is tértünk.
27. nap - 05.10 (hétfő)
Reggel 11-re begyalogoltunk a centrumba (vagy félóra séta) innen közösen mentünk egy elegáns helyre reggelizni, majd városnézni. Ole közben a a centrumban az új könyvét javította, média-interjúi voltak egész nap. A hőség nehezen volt viselhető, a nap végére le is égtem. Elmentünk egy bazárba, majd a városközpontban söröztünk és néztünk szét, érdekes egyvelege volt az új világ hódítóinak épülete, templomok és helyi építészet stílusának. Állítólag minden olyan helyre, ahova az aztékok templomot emeltek, oda épültek (azok helyére/fölé) a keresztény templomok is, ezzel elismerve ezen helyek szent jellegét. Este hétre vissza a centrumba, ahol a csoport kitalálta, hogy étterem helyett inkább a centrum konyhájában főz közösen, így páran elmentek bevásárolni. Nyolckor meditáltunk közösen, majd tízre a kaja is elkészült, nagyon szuper lett, pirított csirkemell, saláták, sajtok, avokádókrém, stb. Közben Ole-ék vacsorán voltak egy helyi gazdag buddhista barát meghívására. Éjfélre ők is megjöttek, páran akkor még takarítottunk, majd taxival hazamentünk.
28. nap – 05.11 (kedd)
Reggel rohanás, mert 9-re akupunktúrás vendége jött Vicky-nek, aki azt kérte úgy pakoljunk el, mintha itt sem lennénk. A csomagok nagy részét itt hagytuk, mivel egy kétnapos útra mentünk csak az utazó csoporttal, két különböző városba. A centrumba taxiztunk, ott gyülekeztünk, majd busszal jöttünk ki a reptérre. Itt, miután már a csomagellenőrzésen túl voltunk, kiderült, hogy Ole kézicsomagja elkeveredett pénzváltás közben. Kisebb riadalom, sem az utazó csoport nem hozta magával, sem ott nem maradt. Aztán telefonon megkértük az itt maradó Krisztiánékat, hogy, nézzenek szét a pénzváltó körül. Óriási mázli volt, a pénzváltónál valaki leadta, és minden megvolt a csomagban, aminek egyébként semmi az esélye, mert mindenpillanatok alatt eltűnik egy ilyen országban. Egykor szálltunk fel, alig egy órát repültünk, felülről nézve nagy volt a szárazság a földeken (komoly bajok lesznek a vízzel ebben a régióban is pár éven belül), majd érkezés Gualajara-ba, ahol nekünk nincsen csoportunk, de a Casa Tibet (akikkel a phovát szerveztük) megszervezte az előadást. A helyiek kijöttek értünk, a hotelba becsekkolás után közösen ebédeltünk egy elegáns helyen, egész jó volt. Majd egy helyi jómódú srác elvitt bennünket város-nézni, heten ültünk be, én a terepjáró csomagtartójában. A belváros szimpatikus volt, vegyes stílusú, sétálóutcákkal. Majd Starbucks-ban kávézás (ilyenbe sokat mentünk be utunk során) hétre az előadásra. Itt a teremben Szűz Mária szobor, mellette előadás dekorációként tangák, a hallgatóság között megint több a hölgy, kimondottan szépek. Mivel itt a gazdagabb rétegnek szól a buddhizmus, így 4000 Ft egy jegy, a terem tele volt. Este laza sörözős beszélgetés volt a hotelban.
Innen majd szerdán egykor repülünk vissza Mexikóvárosba, de csak átszállni, majd egy óra múlva repülünk tovább Oaxaca-ba, ahol ismét csak egy napot maradunk, és csütörtök este már Mexikóvárosban tart Ole előadást. 4 hete indultunk el, sok minden történt, ez talán látszik is :o))
Április 14-május 18.
29. nap – 05.12 (szerda)
Reggel kicsekkolás a hotelból, kaptunk egy gyümölcsös joghurtos apró reggelit, majd indulás a reptérre a helyi centrum tagjai vittek ki bennünket délelőtt 11 felé. Alig egy óra repülés Mexikóvárosba. Leszállás után közvetlenül a reptéren egy hölgy jött oda Ole-hoz áldásért, 35 körüli, karizmatikus, kiderült, hogy a gépen a csoportból Leslie mellett ült, akinek meg akarta javítani a maláját, mert ékszerész volt. Aztán hosszú percekig a buddhizmusról beszélgettek. A reptéren átszálláskor szintén egy pici bonyodalom, Ole véletlenül magánál tartott egy svájci kést, de mivel az egyik lengyel srác nem tartott velünk, kisebb erőfeszítés árán sikerült hozzá eljuttatni, így nem kobozták el. A reptéren belelestünk az UEFA kupa döntőjének közvetítésébe, majd 50 percre rá már újra levegőben voltunk Oaxaca felé.
A reptéren ismét vártak bennünket, páran hotelbe mentek, páran szangha-tagoknál helyezkedtek el. Itt három buddhista centrum van, a Toni féle Casa Tibet, és a mi két csoportunk, akik hét éve működnek, és egy nagyon laza, dinamikus csapat 1-2 hónappal ezelőtt egyszerűen kivált belőlük. Ezt a centrumot egy Marisol nevű lány hozta össze (őt az idei indiai túra résztvevői ismerik), aki megígérte még Tonalli-ban a phován, hogy alhatunk nála. Fogadott is bennünket a reptéren egy szuper kis Jeep-pel jött értünk. Csatlakozott hozzánk Mario is, aki Budapesten is többször megfordult az elmúlt 1-2 évben.
Háromnegyed óra alatt beértünk a belvárosba, elállt a lélegzetünk. Mindenhol egy emeletes mindenféle színre festett épületek, macskakővel kirakott utcák, tisztaság, mindenhol étterem, hotel, nyüzsgés, olyan, mint egy adriai kisváros. Mintha nem is lenne igaz. Aztán kiderültek a részletek: a 600.000 fős város a mexikói művészetek fellegvára, Marisol is az egyik híres festő managere, 15 km-re található Mexikó legfontosabb ókori város-lelete (i.e. 500- i.sz. 1.200), amit meg is néztünk másnap. A város láthatóan a turistákra alapoz, totál más vibráció, mint eddig bárhol láttunk Latin-Amerikában.
Letettük a kocsit, be a város bazárjába, ahol mindent megkapsz, többek között szárított-pirított, csilis, lime-os szöcskét, állítólag klasszikus csemege. Hát próba-evést tettem, nem volt rossz, azt mondják egészséges, mert sok a protein benne. Ezután városnézés, jó hangulatban, majd Marisol elvitt bennünket egy kis kedves étterembe, ahol mindenféle jót ettünk, söröztünk, rákleves, vegyes zöldség és hústálak, tacos-sal, először ittunk Mezcal-t, ami még a Tequila-nál is nemesebb ital, füstös ízű, és mivel semmiféle extra eljárás alá nem vetik, tisztább, közelebb áll az agave kaktuszhoz, amiből nyerik. Ebben a kis étteremben Zsuzsa is volt három éve, amikor itt tanított.
Itt kiderült, hogy a Marisol lakásában működő kisebb centrumot felavatja Ole az esti nyolcas előadás előtt. Fél nyolcra hozzá hazamentünk, és hihetetlen látvány tárult elénk. Erről akár két oldalt is írhatnék, de majd szóban elmondom. Az utca macskaköves, balra egy több száz éves félköríves vízvezeték sor, a kupolák alatt lakásbejáratok, ki tudja mi van mögöttük. A másik oldalon az utcával párhuzamosan hosszan romos fal, kb. 2,5 méter magasan fut. Itt beléptünk egy faajtón és egy mesebeli udvar tárult elénk: balra Marisol lakása, jobbra egy nagy parkettás udvar felőli oldalon csak üvegfalú terem (jógára és meditálásra használják), a végén egy oltárral. Beléptünk a meditációs terembe, az oltár profi felépítésétől elájultunk: üveglapok között a két Karmapa és Ole kép, szép szobrok, a fal ezek mögött régiesen néhol hiányzó vakolattal, néhol arannyal befújva, tökéletes. Ilyet még Európában nem láttunk.
Az épületeket Marisol (akiről kiderült, hogy van pénze és ügyes belsőépítész barátai) romos állapotban vette meg, és rendbe hozta. A gompa után át a lakásba, amitől még jobban elájultunk. A konyha kint a szabadban, csak egy műanyag tetővel befedve, épp úgy mint a lakás, a nappali hiba nélküli ízléssel, a híres helyi festő képeivel tele, majd egy háló, amiből a legvagányabb fürdőszoba nyílik, amit eddig láttam: hatalmas, nagy kavicsok betonban az alja, picit takarva egy fémlemezzel a WC, Egy nagyobb lemezzel takarva a zuhanyzó, tökéletes.
Nemsokára rá megjött Ole, aki teljesen el volt ájulva, Caty is azonnal fotókat kért az oltárról, mert neki is nagyon tetszett, hibátlannak tartotta. Ole felavatta a lakást (5 Buddhán meditáltunk), majd át gyalog az előadás helyszínére. Páran be sem mentünk, hanem Geriékkel elmentünk egy kis kávézóba-sörözőbe kávézni, sörözni. Sokat viccelődtünk, majd két óra elteltével vissza az előadás helyszínére, ahol teltház volt több mint kétszáz ember, kintről hallgattuk az eőadást. Itt összeakadtam egy buddhista Vladivosztoki orosszal, aki senkivel nem tudott beszélgetni, így segítettem neki fordítani, meg szállást intézni. Kiderült hogy a barátainak elveszett az útlevele, így vissza kellett menniük Mexikóvárosba dokumentumokat intézni, így maradt egyedül. Az előadóteremben az egész előadás alatt egy hatalmas szép lepke repkedett, feldobta a hangulatot. Utána áldás, majd át a másik buddhista centrumba (szintén a miénk, de sokkal konzervatívabb, ez is volt a válás oka). Gyalog a város így éjfél felé szintén gyönyörű volt, kivilágítva, alig emberek az utcán. A centrumot Ole megáldotta, majd kisebb parti, zöldségekkel, szószokkal, és ismét a sült szöcskék, mint rágcsálnivaló. Innen vissza Marisol lakásába, ahol zenét hallgattunk, mezcal-t ittunk az „elvarázsolt” udvaron, kb. fél négyig, majd alvás.
30. nap csütörtök
Alig aludtunk vagy 3 órát kelés, mert mentünk a közeli ókori, kora-középkori romokhoz, ahol egyórás idegenvezetést kaptunk. Nagy piramisokat nem láttunk, deérdekes volt belepillantani 1500 év történéseibe (kezdve ie.500-tól), pl. kőbe vésett emberek, akiket különféle betegségekkel örökítettek meg. Majd ki a reptérre, ahonnan negyed egykor repültünk vissza Mexikóvárosba, ahol Krisztián már szervezett busszal vért bennünket és mentünk a centrumba. A centrumot megint birtokba vette vagy 30 ember, röviddel érkezésünk után elkészült egy laza ebéd, zöldségpüré leves, salátatál, mindenki nagyon élvezte. Szunya a gompában, majd 6 felé indulás az esti előadás helyszínére, mely a város egyik legelegánsabb hotelében a Hiltonban volt. Az itteni termet rendkívül kedvezően szerezte meg Niké, ennek története külön fejezet. A szállodában volt egy melója majd egy éve, és beszédbe elegyedett egy elegáns fickóval, aki mint kiderült ismerte Niké magyar barátnőjét, kimondottan jó barátja, persze ő nem fordított nagy figyelmet erre. Majd nem sokkal ugyanez a fickó kocsival felvette őt a hotel mellett és elvitte ahova Niké menni akart. A közös barátnő a fickót nagyon barátságossá tette, kiderült, hogy a Hilton hotel tulajának a testvére, és megígérte, hogy bármikor szükség lenne rendezvény helyszínre, szívesen segít. Niké majd egy év múlva felhívta, és segített, így most elegáns környezetben, kedvező bérleti díjjal, 600 fős előadást tart Ole (nem várt nagy létszám). Az előadás előtt ole két tévécsatornának is adott interjút, alig egy méterre hallgatóztunk.
Este, még az előadás után vissza a centrumba, és kajával egybekötött búcsú buli, Catynek szülinapja lett, megünnepeltük, énekekkel, aztán a haza helyett egy magánlakásba és negyed hétig zene, bolondozás, és alvás nélkül reggel fél hétkor vissza a centrumba, ahonnan busszal vittek bennünket a reptérre hétkor.
Holnap, pénteken délelőtt fél 11-kor repülünk Quatemala city-be, egy ahhoz közeli szép helyre, egy kétnapos Mahamudra-kurzusra. Ide már csak tényleg kis csoporttal érkezünk, Caty és Geri is már hazamennek innen, Mexikóvárosból. Majd egy nap San Salvadorban, az út ezen utolsó szakasza már csak 4 napos, hiszen kedd délután már repülünk is haza innen Miamin és Frankfurton keresztül. Erről is próbálok még majd írni.
Április 14-május 18.
31. nap – 05.14 (péntek)
Az előző napi előadáshoz még annyit, hogy az előadás után Ole mutatta nekünk a fejét, hogy annyira koncentrált a három fény meditáció alatt, hogy megjelent a phova-jel.
A reptéren sikerült business class-ra bekerülni, Tomek elkapott, hogy a reptéren a business lounge-ba (ami ilyenkor jár) menjünk fel egy kis kajálásra és hozzunk újságot Olenak. Felmentünk, mindketten éhesek voltunk, ettünk, hoztunk újságot is. Mivel volt még egy csaj, aki business class-ra kapott jegyet, a gépen oda tudtuk adni Ole-éeknak, és Kerstinnel együtt ott tudtak dolgozni.
Kora délután majd két óra út után érkeztünk meg Guatemala városba, nagyon meleg volt, magas páratartalommal. Itt fogadtak a helyiek, busszal el a magánlakásban lévő centrumba, ahol volt előre elkészített kaja, tudtunk zuhanyozni, ami a reggelig tartó bulizás (és nem zuhanyzás) miatt életmentő volt, pláne úgy, hogy totális fizikai rosszul lét volt a nem alvás miatt. A centrumban csak idős embereket találtunk, meg is ijedtünk, hogy hol az új generáció.
Az utolsó előtti cacát odaadtuk a centrumvezetőnek. Ole adott interjút egy tévének, majd páran beültünk a mediterembe, hogy lefilmezzék, ahogyan Oleval meditálunk, Megérte, mivel utána egyesével kaptunk áldást.
Azután el az előadás helyszínére, ami egy művészeti iskolában, központban volt. Az előadás előtt még beszaladtunk a város főterére, klasszikus koloniális központ, majd egy hangulatos kávézóban ettünk egy meleg-szendvicset. Az utcán mindenhol fegyveres rendőrök vigyáztak, ez állítólag normális. Az előadás a 3. emeleten volt, az egész épület különleges volt, valóban művészeti iskola kinézettel. A 3. emeleten volt még egy nagyzenekar, aki gyakorolt, hangzásra teljesen profik voltak, amikor benéztünk 12-14 éves gyerekek játszottak, égnek állt a hajunk. Az előadás hasonló tartalmú volt, mint a többi.
Utána indulás busszal az egyórányi útra lévő Antigua-ba, ahol a hétvégi Mahamudra-kurzus volt. A város nagyon híres, mivel ez volt az első központja a hódítóknak itt Közép-Amerikában (talán Mexikóban volt még egy központ). Mivel volt egy vulkánkitörés (3 vulkán is van a közelben, most épp csak egy aktív) vagy 400 éve, és mivel víz volt a vulkán kráterében, így vizet is kaptak, s bár a város nem szenvedett veszteséget, úgy döntöttek, építenek egy másik központot, ez lett Guatemala-city. A várost meg lassan birtokba vették a helyiek. Az egész város megrekedt 400 évvel ezelőtti állapotban: templom-romok felújítatlan, színesre festett régimódi, egyemeletes házak, nagyobb kövekkel van kirakva mindenhol az út, rendkívül érdekes érzés mászkálni itt, furcsa (ezen az éjjelen még csak buszból láttuk). Az egész város kulturális örökség védelem alatt van, olyan, mint Oxaca Mexikóban, csak még régebbi.
A kurzus helyszínére éjfél előtt érkeztünk, és a látványtól valóban sokkot kaptunk, Nagy falakkal körbevett épületkomplexum, hatalmas udvarral, kétágyas, kifogástalan szobák, mind önálló épületekben, túlságosan is szép, kis udvarok, erkélyek, virágok, túlságosan is elegáns, de emberi. A vacsora is első osztályú volt. Utána egy az épület-komplexummal szemben lévő lakásban lakó párnál volt egy kis összejövetel, de nem sokáig maradtunk, mert nagyon fáradtak voltunk. Most is Csabával laktunk egy szobában. A kétnapos kurzus egyébként a buszúttal 55.000 Ft volt, szóval volt ennek ára is.
32. nap – 05.15 (szombat)
A kurzus szombaton kezdődött, Tomek délelőtt tanított egy nagyszerűt a tanító-tanítvány kapcsolatról (25 év Ole mellett ehhez elegendő). Persze az előadó terem mellett kávét, teát, sütit fogyaszthattál, királyi kiszolgálás. A 150 fős hallgatóság fele salvadori volt, ez a két szomszédos ország sokat dolgozik együtt. Persze az ebéd és a vacsora is tökéletes volt. Egyébként egész délután felhős volt az ég egy keveset esett is, magas a páratartalom és meleg van. Este a csapat magán kocsikba ült és átmentünk az egyik buddhista csaj bárjába (Frida képekkel tele), szuper kis hely. Emellett még volt több ilyen szórakozó hely az utcában,az utca lánccal lezárva két oldalról a kocsi forgalom elől és a két szélén fegyveres katonák vigyázták a rendet, fura volt, mint az is, hogy egykor az összes helyet be kellett zárni, italozás az utcán tilos volt.
Ezt követően még benéztünk az előző este is alternatív kikapcsolódást biztosító magánlakásba, sokan voltak, kisebb tűz-show is volt. Majd az egyik nagyon szimpi salvadori tolmáccsal a hotel udvarán beszélgettünk nem keveset arról, hogy milyen konfliktusok vannak a san salvadori szangában, mennyire konzervatív és mindenféle irányt keverő az az idős gazdag csoport, aki vezeti azt, nem adva kibontakozási lehetőséget a fiataloknak (ők is részben harminc felettiek). Mondtam neki, hogy mindenképp beszéljenek másnap Oleval és elképzelhető, hogy Ole azt fogja javasolni, hogy alapítsanak egy saját központot (ez történt több Latin-amerikai országban), egyébként kimondottan belevaló kis csapat ők.
33. nap – 05.16 (vasárnap)
Délelőtti előadását Ole azzal végezte, hogy sok pletykát hallott arról, hogy milyen gondok vannak San Salvadorban és javasolja, hogy mostantól legyen két szangha. Látszott a fiatalokon, hogy nagyon boldogok. Közben felmerült annak a lehetősége, hogy a mai napon vulkán-nézőbe menjünk, mivel volt két hete egy kitörést, és a láváig fel tudnának vinni bennünket idegenvezetők. Teljesen bezsongtunk, egész nap ezt szervezgettük, míg az egyik iroda úgy bekavart, hogy teljesen lemondtunk róla. Aztán a délutáni előadást követően jött az ötlet, hogy másnap a busz csak 11-kor indul, menjünk hajnalban lávanézőbe. Le is szerveztük gyorsan, nagyon örültünk neki. A délutáni előadás után mindenki kapott áldást, majd vacsi a hotel éttermében. Itt odaadtam a leendő alakuló csoportnak az utolsó Dzambala cacát, szerintem szükségük lesz rá, nagyon örültek neki, ez az első szobruk az oltárra :o)). Utána Ole találkozott egy nagyteremben a salvadori szanghával, és rendkívül jó stílusban, mindkét oldal kvalitásait kiemelve kifejtette részletesen, miért van szükség a másik centrum létrehozására, vitára pedig egyáltalán nem adott lehetőséget. Nem sokkal éjfél előtt négyen fogtuk magunkat, és elindultunk a városba egy sétára, inni akartunk egy sört. Vagy fél órát gyalogoltunk nagyjából a vélt városközpont felé, nagyon érdekes élmény volt: senki az utcákon, időnként egy autó, mindenhol közvilágítás, kisebb parkok, templomromok, több száz éves házak mindenütt, teljesen szűr-reális volt. Aztán végül egy helyről hallottunk zenét, é betértünk. Szuper, igényesen berendezett kis bárra akadtunk, az emberek salsa-ztak, de nagyon profin, mindenféle népek, néger, európai, helyi külsejű csajok. Ittunk pár sört, nem győztünk betelni az emberek látványával, aztán egykor ez is zárt. Haza gyaloglás, útközben nem egy járőröző rendőrkocsit láttunk, majd a szálloda előtt párszáz méterre leültünk beszélgetni az utca padján. Vagy félóra múlva egy rendőrautó állt meg és kérte, hogy menjünk be a hotelba, mert veszélyes. Egyébként megint csak kb. senkit sem láttunk az utcán. Háromkor fekvés, majd másfél óra múlva kelés.
34. nap – 05.17 (hétfő)
Reggel fél ötkor kelés, zuhany, és jöttek értünk ötre az utazási irodából, indulás a Pacaya vulkánhoz. Nyolcan voltunk, mind nagyon izgatottak. Útközben szép volt a táj, hét előtt nem sokkal érkeztünk meg egy mini állomásra egy faluban, ahonnan egy nagyon egyszerűen öltözött idegenvezetővel vágtunk neki az egyórás gyalogtúrának. Próbáltak lovakat ránk tuszkolni, végül 3 lány két lovat felváltva használatba vett. A túra kellemes volt, három másik vulkánt is láthattunk messziről (mi a működő negyediken gyalogoltunk), az egyik épp füstölt. A hegy növényzete kisebb dzsungelre hasonlított. Majd egyre több hamu, és tufa kőzet, és az idegenvezető egyszer csak elkezdett szaladni és intett, hogy kövessük.
Kiértünk egy kanyar után egy olyan helyre ahonnan hirtelen a szemünk elé tárult a 10 napja kitört (és mot épp csöndes) vulkán teteje, és az orrunk előtt morajló láva, ami kívülről szürkén nézett ki, de láthattad, hogy mozog és vörös az alatta lévő helyszín. Na, mindenki eldobta az agyát, már ez a kb. 50-70 méteres távolágból elénk táruló látvány is életre szóló élmény, de ez semmi, jelzi a vezető, menjünk utána. Legyalogoltunk a völgybe, szürke tufán gyalogoltunk pár tucat métert, ő előre ment, megnézte mire lehet rálépni, és odalépett arra a pontra, ahonnan az egyeseknél lévő egyméteres gyaloglóbottal piszkálni kezdte az izzó, folyékony csak alig szilárd állagú, belül vörösen izzóó „köveket”. Aztán a csoport jött, mindenki közelebb merészkedett, de olyan meleg volt a levegő, hogy nem lehetett abban az 1-2 méteres közelben maradni. Visszalépve, kb. 5 méterről figyeltük a lassú mozgást lefelé, kb 15 méterre pedig valódi hömpölygését lehetett látni a lávának. Tudtuk, hogy ilyet az ember életében egyszer lát.
Örülve, mint a gyerekek vagy 20 perc múlva elindultunk visszafelé gyalogolva. Igyekeznünk kellett, mert a nagy csoport 11-kor indult busszal Salvadorba és még bő egy óra buszozás várt ránk. Fél órával előbb érkeztünk vissza, így volt idő zuhanyozni és összepakolni. Ezután majd hatórás út, szerencsére kaptunk hideg kajacsomagot a buszon. Az út lélegzetelállító volt, gazdag növényzet, hegyek, néhol mintha a dzsungelben vezetett volna az út. Szó szerint betévedtünk kisvárosokba is, ahol valódi szegénység is elénk tárult. Du. ötre értünk Salvadorba, becsekkoltunk a hotelba, majd át busszal a fél hétkor kezdődő utunk utolsó előadására.
A főváros sok modern gazdag negyeddel rendelkezik, de nagy a szegénység is. Innen egy órára van a világ legjobb szörfözős tengerpartja, állítólag látványilag is szép. Ez most kimaradt, bár páran a csoportból a vulkán helyett inkább ide néztek le korábban érkezve ide.
Ez után még a centrum este szervezett egy közös vacsorát náluk (itt is beigazolódott, hogy az idős vezető csapat elég furán képviseli Ole tanításait, nem voltak szimpatikusak), aztán haza a hotelba, ahonnan kedd reggel hatkor indulás a reptérre, és most már csak páran repülünk együtt Oleval Miamiba, majd Frankfurtba. Szerda reggel érkezés Budapestre., hacsak az izlandi vulkán nem tesz keresztbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése