2011. február 11-25.
Maggie Lehnert Lopön Csecsu rinpocse kérésére szervez évek óta szervez minden tavasszal és ősszel csoportok számára látogatásokat Bhutánba. Bhután az egyetlen, szinte a teljes lakosságra kiterjedően aktív buddhizmust gyakorló ország, a drukpa-kagyü vonalat képviselik. A hely, amely olyan, mint egy élő múzeum 1500-2000 éves buddhista ereklyéket, épületeket, szobrokat rejt, mondom ezt szó szerint, mert amit mi is látni fogunk azt az évesen tízezer fő körül limitált turisták nem láthatják. Maggie előtt kinyílik minden kapu.
Persze minden út, ez is Kathmanduból indul és 12 nap elteltével a csoport ide tér vissza. A jelenlegi csoport kicsit különkiadásban utazik, hiszen egy hónappal korábban már volt egy mási csoport, ez most a 7-8 napos szokásos bhutáni utazás helyett 12 napos lesz, biztosan több program fér majd bele, talán meglepetésekkel is.
Én nem terveztem, hogy jövök, de a december 20-21-i budapesti Lopön Csecsu rinpocse esték első beszámolójának szünetében azonnal írtam a szervezőknek van-e helyük, és Gyulai Gyuriékkal készek voltunk indulni. Kiderült nincs már hely, hiszen legalább másfél hónappal ezelőtt kellett volna visszajelezni, de elértük, hogy evidenciában tartottak bennünket, s tíz nap múlva lett, de csak egy hely.
Aztán február 1-jén lett még egy üresedés az út előtt tíz nappal, s mivel Gyuriék már máshova tartottak, így a barátnőm, Olena jött velem, a döntés a hívás után egy órán belül megvolt. Kisebb csodákkal egy héten belül minden szükséges dolog összeállt neki is.
0. nap 02.10 (csütörtök)
Kevés alvással indult a nap, hiszen sok céges és privát teendő maradt mára a négy óráig, a reptérre való indulásig. Tízkor még volt egy megbeszélésem, ahol a cég gazdasági vezetője a semmiből kibökte, hogy ő a nyugis helyekre utazna, és a következő úti célja Ázsia, azon belül is Bhután lenne. Felnevettem, megböktem, és mondtam neki ma délután repülök oda.
A sok-sok teendő annyira lekötött, hogy kicsit késve indultunk ki a reptérre, és a felszállás előtt 70 perccel értünk ki. Jó kis sor volt a security check-nél és csak azon múlt, hogy időben beszálltam a gépbe, hogy előre engedtek (mindenkinek javaslom, hogy legalább bő másfél órával a repülés előtt legyen a reptéren). Annyira sok melóm maradt, hogy még a security check-hez álló sorban is dolgoztam, és kisebb megkönnyebbülést okozott, amikor a gépről kiderült, miközben már bent ültünk, hogy még egy óra késéssel indul, így mindent be tudtam fejezni (mobilnettel).
Aztán ugyanez a visszájára fordult Frankfurtban, ahova másfél óra késéssel érkeztünk és az Abu Dhabiba (Egyesült Arab Emirátusok) való repülésem kissé veszélyben forgott, utolsóként csekkoltam be (kaptam meg a repjegyeket), a személyzet utánam rögtön le is lépett. A repülés érdekes volt, minden arabul is jelezve, az elektronikus utas-tájékoztató előtt egy mély „égi” hang szerintem 3 soros imát mondott, továbbá a képernyők időnként mutatták egy iránytűvel, hogy éppen merre van Mekka, hány km-re hozzánk képest, és az elektronikus térképen Izrael területéről is csak Gáza település volt feltüntetve.
1. nap 02.11 (péntek)
Reggel hétre érkezés, majd egy hétórás várakozás jött Abu Dhabi repterén (+3 óra időzóna szerint), túlzsúfolt, flexelés, kalapácsolás, felújítás mindenütt, elég érdekes utazóközönséggel körülvéve, mindenféle népek. Majd du. kettőkor repülés tovább Kathmanduba. Most is a végén adtam le a beszállókártyámat és a személyzet jelezte, hogy a business osztályra adnak helyet, mert a Frankfurtban ide kiállított jegyem helyét már feltöltötték. Egye fene… Szuper kiszolgálás, meg vagy másfél óra alvás is sikerült.
Este fél 8-kor érkeztünk Kathmanduba, majd taxival a hotelbe. A csoport többi tagja már a közelben vacsorázott, miután felcuccoltam a szobába, én is utánuk eredtem taxival. Megérkezvén az étterembe, a csoport nagy része még ott volt (kivéve Olena), találkoztam Tuma Gáborral, aki pár napja jött le a hegyekből, ugyanis 5 hetet elvonulva meditált Kathmandutól nem messze, teljesen lebarnult bőr, mint Charles Bronson, nagyon vagány volt. Mivel Olena nem volt ott, és egyébként is méregdrága volt minden, így visszamentem a hotelba, de ott sem találtam Olenát. Végül kiderült hogy kétszer is elkerültük egymást, eljött, majd visszajött az étterembe miattam. Végül összeakadtunk…
2. nap 02.12 (szombat)
Reggel 8-kor gyülekező az egész csoportnak, és Láma Nöndrup (Lopön Csecsu rinpocse kolostorából) vezetésével indulás buszokkal a Szvajambu sztúpához és mint kiderült, Sherab Gyalcen rinpocséhoz. A Szvajambu sztúpa dombja tövében, ahol a 3 hatalmas szobor található (Buddha, Szerető Szemek, Guru Rinpocse), időztünk egy keveset, majd gyalog át Sherab Gyalcen rinpocse kolostorába, ahol több százan Guru Rinpocse gyakorlatot végeztek, és meditáltak. Rinpocse egyesével fogadott bennünket, miközben szertartás folyt, a magyarok nevében egy kis Swarowski lótuszt és egy Erős Pistát adtam neki ajándékba. Nagyszerű volt ismét látni őt.
Ezután buszokkal átmentünk Lopön Csecsu rinpocse kolostorába, kaptunk teát, sütit (ekkorra már kellemes egy szál pólós idő kerekedett), majd felmentünk abba a szobába, ahol Lopön Csecsu rinpocse teste egy arany sztúpába van belehelyezve. Maggie itt mesélt pár dolgot, körbejártuk a sztúpát (beengedtek a sztúpát körülvevő vitrinen belülre), megnéztük a csodaszép szobrokat, és lementünk a nagy gompába, ahol a szerzetesek pudzsáztak, mivel másnap Guru Rinpocse nap van (10 nap újhold után). Itt volt azt a nemrég befejezett szobor is, ami Csecsu rinpocsét ábrázolja. Aztán felmentünk Csecsu rinpocse szobájába, ahol Maggie mesélt mindenfélét (persze kétszer, mert a 77 fős csoport nem fért be egyszerre. Képzeljetek el egy nagyon pici, egyszerű szobát, ahol rinpocse naponta több tucat vendéget fogadott. Aztán átmentünk a mellette lévő szobában Ibila-hoz, aki rinpocse házvezetőnője volt, most 87 éves és már nem tud felkelni az ágyból. Nagyon kedves volt, mindenfélével kínált bennünket. Átadtam neki egy másik kis swarowsky lótuszt, amit Szabó Zsolt és Anita küldött neki, nagyon tetszett neki, mutattam, hogy ki küldte (volt Zsoltékról egy nyomtatott fotó), és kérte, hogy hagyjam itt, magánál tartotta. Láma Nöndrup segítségével elmeséltem neki, hogy 3 és fél éve ő csinált mo-t (erről ugyanis ő nagyon híres) nekem Maggie kérésére (én nem akartam) arról, hogy mikor lesz feleségem (komoly kapcsolatom). És azt mondta akkoriban: „very soon a very good one”, aztán bemutattam neki Olenát, hogy lám, igaza lett.
Innen a Szvajambu sztúpához közvetlenül felbuszoztunk (a dombtetőre), megnéztünk pár a kagyü-vonal számára fontos épületet, gompát, körbejártuk a sztúpát, meditáltunk annak a 16. Karmapa-gompának épületnek a tetején, ahol Ole és Hannah is meditál egy régi képen. Ezután a híres hindu égető helyre mentünk, a bejáratnál jól leszedtek bennünket, itt bementünk Tilopa és Naropa barlangjaiba, ahol meditáltak, közben halottakat égettek, úgyhogy volt szag. És persze az itteni folyó is időközben kiszáradt, mindenhol szemét, a víz meg vitte a hamvasztás után maradó halotti virágokat, hamut, stb. Egyébként összetalálkozhattál szadukkal is. Ezután a Bodanath sztúpához mentünk, ahol volt másfél óránk, mi nagy bölcsen beugrottunk enni valahova, jó volt, de mire végeztünk, épp hogy egyszer körbe tudtuk járni a sztúpát, mert indulni kellett. Besötétedett, és az egész város sötét lett, mivel ma nincsen áram az egész városban, aki létezni akar, az aggregátorral dolgozik.
Aztán vissza a hotelba, és onnan gyalog át az öt percre lévő Jak and Jeti szállodába (Csecsu rinpocse egyik jó barátjáé), ahol vacsoráztak a többiek (mi már tele voltunk).
Innen vissza a hotelba, majd alvás, mindenki fáradt a jetleg miatt. A csoport egyébként sokszínű, kb. a 60%-át ismerem, és kb. 20 embert jobban.
2. nap 02.13 (vasárnap)
Reggel fél 9-re kellett készen lennünk, de a buszok késtek vagy fél órát, kimentünk a reptérre, csoportosan leadtuk a csomagunkat, itt a Druk Air (Bhután hivatalos légitársasága) managere gondoskodott rólunk. Megkaptuk a jegyeinket is, már álltunk sorba a biztonsági ellenőrzéshez, amikor rohan fel Axel, hogy Olena vízuma nincs meg, nem tud velünk jönni, két nap múlva tud majd repülni és majd utolér bennünket (what to do).
Több véletlen miatt alakult így, sajnos egy szomorú háttértörténet miatt is: a White Tara utazási iroda alkalmazottjának, amelynek a vezetője Dasho Wangdi, aki a királyi családhoz tartozik, hirtelen meghalt a fia, pont akkor, amikor a vízumot kellett intézni. Ebben a helyzetben elkeveredett az az információ, hogy csere történt a csoportban, így a már korábban kiszállt lány kapott vízumot, Olena nem (ő egyébként az indulás előtt 9 nappal kapott lehetőséget, hogy jöjjön). De pont minden rendben lehetett volna, ha Axel véletlen nem nézte volna el az időben általam átküldött adatokat, amelyek mehettek volna a csoporttal, ő azonban csak egy nap múlva küldte el. Persze előző este kiderült, a probléma, amit Maggie még reggel hatkor is próbált elintézni, és úgy tűnt meg lehet oldani, de nem jött össze. Azonban szerencsére mindenki lazán kezelte az egészet, Olena Lopön Csecsu Rinpocse kolostorába ment vissza, és kedden repül ide. Dasho Wangdi, a herceg megígérte telefonban, hogy mindent el fognak intézni és személyesen hozza őt és egy szlovák srácot, aki eredetileg is később jött, utánunk.
A repülőn minden nagyszerű volt, csodaszép stewardess-ek, 45 perc volt az egész, és persze bal kéz felé a teljes Himalája hegyvonulat legmagasabb csúcsai, lenyűgöző volt, mindenki fotózott. A repülőn a légitársaság újságjából kiderült, hogy a fiatal királynak február 21-én van a születésnapja, el tudom képzelni, hogy ehhez nekünk is lesz közünk…
A leszállás szuper volt, David Bauke és egy másik Lufthansa pilóta a csoportból a kabinból követte (nekik extra élmény volt): kétszer is 30 fokos szögbe (ez biztonsági szempontból a lehetséges maximum) dőlt a gép a hegyek között alig 100 méteres távolságokkal a hegyoldalaktól, hatalmas élmény.
Megérkeztünk csodaszép reptéri épület, 6 kisbusz várt ránk, idegenvezetőkkel, Maggie pár viselkedési szabályt megosztott a csoporttal továbbindulás előtt. A reptér Paroban van, itt van az egyetlen sík terület, ahol leszállópályát lehetett kialakítani, így is ez a világ egyik legrövidebb leszállópályája. Azt hiszem még nem írtam, hogy Maggie két nagyszerű lánya is velünk van, nagyon képben vannak minden viselkedési szabállyal, hiszen Csecsu rinpocsét is
A buszokkal át a fővárosba Thimpuba, 40 km, de másfél óra. Útközben komoly dzsipek haladtak el szemben velünk, mint kiderült, a király volt, persze nem láttuk. A természet meseszép, mindenki csak ámult a buszban. A lakosság nem több mint 700 ezer fő, ebből 100 ezren laknak Thimpuban. Mindenhol tradicionális szép házak, állítólag csak ilyeneket lehet újonnan is építeni. Egy szintén csodaszép hotelben voltunk elszállásolva, ide du. 3-kor érkeztünk. Ötre az összes ajándékot le kellett hozni a hallba, szépen felöltözve, ugyanis Dasho Wangdi, a herceg házába mentünk vendégségbe.
Páran már tradicionális ruhát is vettek (csak 50 USD), nagyon jól néztek ki, másnap, hétfőn reggel én is vettem egyet. Én is lehoztam a kristálylótuszokat, abszolút a legszebb ajándékok, és valószínű a királyi család kapja majd, egyelőre még mindig nem biztos, hogy találkozunk-e velük. A ház hatalmas, csodaszép kívül belül, több nappalival, úgyhogy bőven elfértünk. A herceg fogadott bennünket, kaptunk teát, momo-t, szendvicset, más édességeket, előkerült a helyi whisky és sör is, így kb két óra múlva az egész csoport be volt csípve. A hölgyek a család lámájával mo-t (jóslatot) készítettek, állítólag nagyon különleges volt a lámával személyesen egyeztetni. A többiek, így én is, a herceggel egy külön épületben tovább folytattuk a beszélgetést, és italozást, gyorsan összebarátkoztunk vele. Aztán fogadásból pool-billiárdozni is kezdtek vele, az is vicces volt. Ezután ajándékokat adtunk neki, sokfélét, nagyon örült. Utána a csoport elment, de pár hölgy még mindig a mo-t csinálta a lámával, így maradtunk egy busszal, megvártuk őket, és tovább beszélgettünk a herceggel, újabb viccelődések következtek. Kb. 11-kor mentünk vissza a hotelba, ahol még volt egy rövid vacsora is, ekkor sikerült skype-on egyeztetni Olenával, minden rendben aztán a szomszéd szobában kisebb iszogatás és alvás.
3. nap 02.14 (hétfő)
Reggel ébresztő, kisebb gyomorproblémák, így a reggeli csak alma léből és forró vízből állt. Indul a Valentin nap, Olena nélkül, de már csak egyet kell aludni (juhéjjj) és jön. 9-kor nyitott a shop, ahol a többiek a tradicionális ruhát vették, a csajok lekísértek, mert nekik is kellett sál. Találtunk egy nagyon szépet (egy bő köntöshöz hasonlítható a fő ruházat), inget, magas szárú zoknit, és övet is vettem, fel is öltöztettek, nagyszerűen helyi lakos lettem, nagyon élveztem a benne levést. Vettünk egy hatalmas vajszínű sálat is, ezt majd a lakhang-okban (amelyek a kolostorok) kell viselnünk, ha ilyen helyi ruházatunk van. Tízkor ismét útnak eredt a 6 busz, Maggie mindig más buszban mesél az ott utazóknak. Jómagam Taniával (szoborkiállítás guru) és Stefánnal valamint Juannal és Claudiával Columbiából lógok együtt. A buszunk első sorában ültünk a mai napon mind az öten népviseletben, és a sofőrrel folyamatosan nevettünk, jól beszél angolul, és ontja a helyi sztorikat.
Közben Stefanról kiderült, hogy a ruha amit vett egy thimpui középiskolai uniformis (persze a boltban nem mondták neki, és egyébként csak mintázatban tér el a miénktől) , ezt a sofőr mesélte el, mert felismerte, és mind ő mind mi 5 percig röhögtünk ezen. A fővároshoz nagyon közeli magaslaton egy hatalmas Buddha-szobor épül a világ egyik legnagyobbja lesz, nagyon szép messziről. Utunk Phunakába vezetett, Csecsu rinpoche szülőhelyére, mivel a helyi Phunaka dzongban (csodaszép középkori erőd, amely az ország vallási és közigazgatási központja is egyben) 3 napos ünnepség van, a csecsu (az újhold 10. napja), amely minden dzongban évente egyszer van. Erről Maggie nem is tudott, ez csak egy extra esemény, amin részt veszünk, átszervezve a programunkat egy keveset. Útközben megálltunk egy hágónál (3300 m, egyébként a reptér is 2200 m-en van), ahol a 2005-ös gerillák elleni egynapos „háborúban” elhunyt 6 bhutáni katona és a győzelem emlékére 108 sztúpát építettek a dombtetőre, köd volt, nagyon szép volt.
Annak ellenére, hogy mi voltunk az utolsó busz, 2,5 órás utunk végére beértük a többieket, mert sofőrünk villámgyors. Az út nagyon kacskaringós, szalagkorlát sehol, a természet mese, hegyek, fák mindenhol, itt-ott tradicionális házak.
3 órás út után megérkeztünk a Phunaka-dzongba (erőd). Maggie kérte, hogy mivel mi vendégek vagyunk, a helyieknek ez egy nagyon fontos ünnep, így maradjunk háttérben, ne zavarjuk őket. Megérkeztünk, egy folyó (valójában kettő összefolyásának) által körbeölelt kis szigetre, amin ez az erőd található (a sziget max. kétszer nagyobb, mint maga az erőd). Egy hídon átgyalogolva, sok család ült a füvön, ebédeltek (mintha piknik lenne), felgyalogoltunk egy nagy lépcsőn, beléptünk az erődbe, ahol a 3 napos fesztivál keretében a nagy udvaron különféle táncok és Lámatáncok voltak, több száz helyi emberrel, a Je-Kempo (az ország vallási vezetője) is egy emeleti részről követte az eseményeket. A helyieknek nagyon tetszett, hogy páran helyi ruhában voltunk.
Egy darabig néztük a műsort, aztán Maggie jelezte, hogy találkozni fogunk a 3. legmagasabb rangú lámával, így leszaladtunk pár ajándékért a buszokhoz, felhoztam a két nagyobbik Swarowsky lótuszból az egyiket. Ekkor Maggie elkapott, hogy Olena nem jöhet, mert nem tudták a vízumot elintézni és mind a két lánya komolyan bólogatott hozzá. Én jeleztem, ez biztos vicc, aztán kétszer is pókerarccal jelezték, ez komoly, aztán kicsit összeomlottam, majd ezt látván, Maggie jelezte csak vicc volt, Dasho kérte őt, amikor telefonon egyeztettek, hogy vicceljen meg. A rinpocséval a dzong gyönyörű hatalmas gompájában találkoztunk vele, 3 hatalmas szobor az oltárnál, sok kisebb szobor oldalt, Bhután összes komoly relikviája a gompában vagy a szobrokban, vagy az oltáron. Megérkezett Rinpocse és kaptunk tőle egy három részből álló beavatást fél óra alatt, és egy speciális relikviával áldást is, közben Maggie azt javasolta, hogy folyamatosan tegyünk kívánságokat. Ezt követően visszamentünk a főtérre, a dzongon belül, ahol még mindig láma-táncok voltak. Közben kaptunk speciális áldást, amiért a helyiekkel együtt álltunk sorba. Lassan délután 4 óra volt, mire elindultunk, már mindenki éhes volt, ötre egy közeli hotelbe értünk, lepakoltunk és hatkor végre vacsoráztunk, jómagam már az összeesés határán (az éhségtől). A kaja egész jó volt. Vacsora után netezés, aztán 8-tól közös meditáció a nappaliban, majd Maggie mesélt Bhutánról mindenfélét. Aztán újra dili Olenáék vízuma miatt, a Kathmanduban dolgozó DrukAir légitársaság menedzsere nem tudja addig kiállítani a jegyeket Olenának és egy szlovák srácnak, amíg nem kapja meg a vízumokat emailen szkennelve. Vagy másfél óra körbetelefonálás után, miközben egy személy kirúgásának lehetősége is felmerült egy hiba miatt, végül minden a helyére állt, azaz valószínű holnap este velünk lesznek mindketten: személyesen Dasho Wangdi hozza őket a reptérről el egyenesen Bhumtangba, ami a holnapi állomásunk, Bhután középső-keleti része, nekik vagy 6-8 óra vezetés (annak ellenére, hogy nincs több mint 200 km Paro-tól). Itt 3 napot fogunk tülteni, majd vissza Phunakába két napra.
Egyelőre ennyi, mindent filmezek, már 70 percnyi anyag van felvéve.
Beszámoló a bhutáni-nepáli utazásról Maggie-vel
2011. február 11-25. II. rész
4. nap 02.15. (kedd)
Reggel hét körül ébresztő, reggeli, majd indulás Phunakából Bhumtangba, ami egy régió közép-kelet Bhutánban. Ez a leghosszabb utunk, kb 230 km hegyes, kanyargós, szakadékos utakon. Olenáról még nem tudni, hogy Marekkal, a szlovák filmrendező sráccal megérkeznek-e időben, de estére vártuk őket.
Az út több mint tíz óra volt, az eddigi 2.200 méteres magasságokat most túlléptük, 3.100 és 3.400 méteren (ezek hágók, amelyeken átkeltünk) is jártunk a hat busz egymás mögött haladt folyamatosan. Ezen út során formálódott egy ütős kis csoport, aki az út hátralévő részére egy buszba tömörült, a 3-as buszba, ahol pont egy fiatalos, intelligens, gyorsan, de magabiztosan vezető sofőr volt, aki folyamatosan sztorikat mesélt nekünk, és egész jó zenéi is voltak.
Az út során többször útlezárások is voltak (emiatt sokszor időre kellett odaérnünk egyes pontokra). Az elmúlt pár év az országban a meglévő úthálózat jobbításáról, szélesítéséről, a meredek hegyoldalak kivájásáról szól, mivel itt az utak nem megfelelő minőségűek és keskenyek, viszont egyre többen vásárolnak maguknak kisebb kocsikat, így a forgalom folyamatosan nő. Az utak kialakítását, szélesítését indiai vagy nepáli munkások végzik, ők külsőre, öltözködésre, státuszra is mások a helyiekhez képest.
Minél magasabbra mentünk a csoport annál inkább álmosodott, esetleg érezte magát rosszul (fejfájás, gyomorémelygés), közben egyre nagyobb lett a köd is. Az úton nem egyszer hosszában cukornádak feküdtek, amelyeket az arra járó gépkocsik (azokon áthaladva) nyomták laposra, amit így a helyiek kerítés, egyéb használati tárgy előállítására használhatták. Egyébként az út, a táj lélegzetelállító volt, mint a mesében.
Késő délutánra értünk Bumthang régióba, ahol egyre többet jelentek meg a fallikus szimbólumok a házak falain festve vagy az ereszcsatornán lógva fából kifaragva. Ennek egyszerű az oka: a kagyü buddhizmus drukpa kagyü vonala az államvallás itt, és Drukpa Künli, az őrült jógi, akit nem kell bemutatnom, ebben az országrészben rendkívül aktív volt.
Egy folyóparton, egy nagyszerű sztúpa (Chan Debchi sztúpa) közelében ebédeltünk (egyébként a kaja általában nem rossz, de választékosabb és jobb volt 3,5 éve), majd körbejártuk a csoporttal a sztúpát, és indulás tovább.
Persze folyamatosan faggattam Magie-éket mi a helyzet Olenáékkal, aki egy kicsit korábban már Maggie átszállt a buszunkba, azonban a sztori-mesélés elmaradt, mivel a magasság-váltás miatt nem érezte jól magát. Ekkor történt, hogy Dasho Wangdi hívta őt, hogy tájékoztassa Olenáékról. Átadta nekem a telefont, és megint kezdődött a viccelődés, hogy nem érkeztek meg, de végül tudtam beszélni Olenával is, minden rendben volt, és késő estére ígérték, hogy utolérnek bennünket.
Bumthang Jakar nevű városába (inkább falu) este hét körül érkeztünk meg, komoly kis túra volt. Becsekkolás a hotelba, ismét, mint mindenhol, törékeny hölgyek vitték a csomagokat el a szobákba (és hagynod kell, mert ők ebből keresnek némi pénzt, miközben nagyon kényelmetlenül érzed magad, hogy ők cipekednek). Közös vacsora, Maggie sztorikat mesélt, és közben mindenki Dasho Wangdira, Olenára és Marekra várt. Én felvettem a helyi ruhámat, próbáltam virágot is szerezni, de csak műanyagot találtam, megkérdeztem hogy van dzongka nyelven az, hogy köszönöm (mert hogy meg szerettem volna köszönni neki, hogy személyesen hozta ide a srácokat), meg milyen testtartást kell felvenni egy magas rangú személy üdvözlésekor, így minden készen állt a nem sokkal éjfél előtti fogadásukra.
Megérkeztek, nagy örömködés, kaptak vacsit, majd pár sör és egyéb ital is az asztalra került és beszélgetés kezdődött. Olenáék mesélték, hogy korántsem volt biztos, hogy megérkeznek Bhutánba, mert akkora vihar és eső volt Kathmanduban aznap reggel 5-6 között, hogy az utcára nem lehetett kimenni, s az egész egy hatalmas, a környéket megremegtető villámcsapással és morajlással kezdődött, erre ébredtek ők is (majd egy órán keresztül kívánságokat tettek, hogy abbamaradjon). Utólag tudtuk meg, hogy a közeli Swaiambu sztúpa csoport egyikébe csapott villám akkor (részletek később).
Éjjel fekvés, a szobák mindegyike külső házakban voltak, nagyszerű berendezéssel, de a fűtést magad kellett megoldanod, időnként fát kellett pakolni a kályhába. Ez még nem lett volna gond, de a kályha ajtaja nem illeszkedett megfelelően, így bármit csináltál, a füst szivárgott kifelé, így maradt a hűvös szoba. Itt a maival együtt három éjszakát töltöttünk, a csoport két különböző, egymáshoz közeli hotelekben volt elszállásolva.
5. nap 02.16 (szerda)
A reggeli után indult az időutazás, mondhatom, hogy a túra legizgalmasabb napja jött: délelőtt meglátogattuk a 7. századi Jampay lakhangot (meditációs terem/épület). Ez a Himalája legrégebbi „gompája” (mely köré és fölé a későbbi időszakban további épületeket emeltek, melyet 107 társával együtt egy tibeti király építtette, és azt a célt szolgálták, hogy egy hatalmas, a Himaláján át fekvő démon testét leszögezzék velük. Persze nem csak ez a különlegessége a lakhangnak: itt található egy ebből az időszakból származó Maitreia (következő Buddha) szobor is, amely egyszerre készült a Lhászai híres Buddha szoborral esküvői ajándékként ezen tibeti uralkodó számára. A lakhangban a múlt a jelen és a jövő (történelmi) Buddhájának szobra található, de érdekessége az is, hogy a pici belső gompa bejáratánál van 3 kő lépcsőfok, ami folyamatosan süllyed, és azt mondják, amikor végleg elsüllyed jön el az ideje a következő történelmi Buddhának. Persze itt is rendkívül sok kívánságot tett mindenki.
Ugyanitt volt egy külön Mahakala szoba is, ide csak a férfinép juthatott be, továbbá az épület egy külön részében egy 4 méteres sztúpa, mely a Karmapáknak lett állítva.
Ezután átballagtunk (10 perc) a Kurjey lakhangba, ahol Guru Rinpocse testének sziklafalban lévő lenyomata volt található, eköré építettek egy lakhangot, illetve ebben az épületcsoportban 3 különböző időszakban emelt lakhang volt összesen. Ezen legrégebbi lakhang egy alsóbb szintjén volt egy kisebb bemélyedés a sziklába, ami alatt mindenkinek át kellett kúszni, és ezzel a negatív karmánktól szabadulhattunk meg.
Az emellett lévő lakhangban pedig egy hatalmas Guru Rinpocse szobor volt, több emeleten keresztül. Ahogy kijöttünk innen, eleredt az eső (előző nap Phunakában kellemes tavaszi idő volt), ami negyed óra alatt Holle anyó által rázott dunyhából hulló sűrű hóesésre váltott, és egyszer csak 3-5 cm-es négyszögletes hópelyhek kezdtek esni, és mindenki, mint az óvodások kint ugráltunk a buszok előtt. Azt mondta Dasho Wangdi is, hogy ilyet még ő sem látott.
Visszaugrottunk a hotelbe egy késő délutáni ebédre, majd indulás Pema Lingpa (híres therma-feltáró) kolostorába, a Tamshing lakhangba. Itt több gompa is volt, meditáltunk egy keveset. A legérdekesebb gompa az volt, amiben Pema Lingpa (kovács, de egyúttal mindenhez értő művelt ember is volt) által készíttetett Guru Rinpocse szobor volt, amelynek szemei kissé felfelé néztek (eltérően a klasszikus ábrázolástól). Ezen szobor szívterületén egy thermát (kódolt, az utókor számára elrejtett tanítás) helyezett el Pema Lingpa, melyhez a kódot egy a szobor mellett fekvő kő rejtette, de senki nem fejtette még meg. A szobor körül fadíszítésként egy-egy krokodil volt, melyek Tibet megszállásakor vért könnyeztek.
A gompák látogatás közben külön feladatunk is volt: mindenkinek egy nehéz vaslánc-takarót (mint a középkorban a láncszemekből összerakott mellény) kellett magára terítve az épületen belül egy körön keresztül cipelnie, ezzel is negatív karmáktól szabadulhattunk meg. Én egy kicsit változtattam a gyakorlaton, és először Olenát fektették fel a hátamra, majd őrá a lánctakarót, és így mentünk egy kört (remélem így is „érvényes” volt :o)).
Visszafelé a hotelba tartva szuper parti alakult a buszunkba (Black eyed pies zenéjére). Majd az egyik hotelben mom várt bennünket (jó kis fűszeres chili-őrleménnyel (mint Erős pista)), Dasho Wangdi meghívta a csapatot egy italra, közben még ezen felül is kaptunk vacsorát. A nap ekkor még nem ért véget, ugyanis helyi DJ-ket is szerveztek számunkra bulit tartani. Így ezt sem hagyhattuk ki, először udvariasságból, majd aztán valóban belejöttünk. A sofőrök is velünk mulattak, az egyik be is rúgott (másnap nem is tudott vezetni, de nem volt gond). A buli előtt és közben beszélgetés volt a csoporttal, Maggie-ékkel és Dasho Wangdival, és az egyik svájci srác annyira berúgott, hogy össze-vissza beszélt, végül el kellett kísérni a szobájába (nagyon vicces volt). Nem bonyolult itt fejre állni az alkoholtól, egyrészt azért, mert a sör itt 0,65 literes és 8% -os (Druk 11000 a helyi sör), továbbá a tengerszint feletti magasság is megvicceli az embert. Ezen az éjjelen megint keveset aludtunk.
6. nap 02.17 (csütörtök)
Reggeli, majd a közeli, 4. Shamarpa által alapított Tangpey lakhamgba mentünk (eddig az egyetlen karma kagyü hely), itt egy nyingma láma meditált, akitől áldást is kaptunk. Kiderült róla, hogy nyungne gyakorlatokat végez, és az ehhez szükséges meditációs szövege Csecsu Rinpocse nagybátyjától, tanítójától Sherab Dordzse Rinpocsétól származik. Itt a kolumbiai Juan barátunkat megtréfálták, eltűntették a cipőjét.
A csapat erősebb tagjaira itt feladat várt, egy 40-50 kg-os követ kellett egy körön keresztül cipelni. Mivel nehéz volt, és fogás sem volt rajta, így csak ketten tudták megcsinálni, többen próbálkoztak, egy valaki több napra le is pukkant egy kicsit.
Ezután vissza a hotelba ebédelni, majd buszozás a Mebarzo tóhoz (vagy tűztóhoz), ahol Pema Lingpa tertön (előző nap a kolostorában jártunk) több thermát is talált (16-17. század). Első alkalommal nem akartak neki hinni, majd következő alkalommal oda rendelt mindenkit, és beugrott a tóba. Több mint egy óráig nem jött fel, aztán mindenki megrökönyödésére felbukkant egy újabb thermával a kezében. Itt elbúcsúztunk Dasho Wangditól, aki visszavezetett Thimpuba.
Innen késő délután vissza az előző napi helyszínre a Kurjey lakhangba, ahol meditálhattunk, majd az innen 2-300 méterre lévő Guru Rinpocse által fakasztott (magától megjelenő) forrás vizében mostunk hajat Maggie javaslatára (este 8 óra, pár fokos csak a levegő), és ásványvizes palackokat is töltöttünk. A forrás vize egyáltalán nem tűnt hidegnek. Mindeközben csillagos ég, majdnem telihold, és a hold körül szivárvány. Páran mindeközben vásároltak a kis városka főutcáján.
Vacsora, majd utolsó éjszaka itt, alvás a továbbra is hideg a szobában, apró kísérletet tettünk a füstmentes begyújtásra, sikertelenül.
7. nap 02.18 (péntek)
Reggel döbbenetes hír fogadott bennünket: páran éjjel felkeltek, hogy a hotelszobájukban a tüzet táplálják, és a szoba ablakból látták, hogy hatalmas tűz van a városban, tőlünk vagy 2 km-re a másik hoteltől meg vagy 5-600 méterre (3 hónappal korábban pont itt volt hasonló eset). 4-5 fő a csoprotból leszaladt megnézni tud-e segíteni. A főút egyik oldalán a szorosan egymásba épített faház-boltok égtek (ezek lakásként is szolgáltak). Kb 12-15 faház égett le, és hogy megakadályozzák a tűz továbbterjedését, pár boltot ledózeroltak, illetve az út túloldalán lévő házakat locsolták. Akik ott voltak mesélték, hogy hihetetlenül nyugodt volt mindenki, amit tudtak kimenekítettek, próbáltak a helyiek segíteni a tűzoltóknak, de az egy, gyengén felszerelt kocsi nem jutott sokra. Utólag tudtuk meg, hogy négyen sérültek meg, egy személy meghalt. A tűzről nagyon sok képet készített egy velünk utazó osztrák profi fotós. Nem tudjuk mit gondolhattak a helyiek rólunk: itt ez a csoport, egyik nap döbbenetes hóesés, majd hatalmas tűz az itt tartózkodásuk alatt…
Reggelink után indulás vissza Punakhába, 9 órás út várt ránk. Persze át kellett haladnunk a városkán, és még mindig füst gomolygott, füstölgő romok, tűzoltó kocsi, hajnalra a hadsereg egy része is megérkezett, ideiglenes szállásokat alakítottak ki reggelre, nem volt kellemes látvány, de minden indult újra.
A visszaút a csodás tájakon meseszép volt, hiszen szikrázó napsütés, miközben minden havas. A buszok sorrendben egymást követve veszik a kanyarokat, a háttérbenhatalmas hófödte hegyek, vízesések, hatalmas völgyek a mélyben, egyforma régi stílusú vályog és faházak, megművel teraszos földek, kocsi alig, néha útlezárás miatti kényszerszünet (szurokfekete indiai melósok század eleji munkagépekkel), szuper!
Útközben ugyanott álltunk meg ebédelni, mint idefelé jövet, ugyanannál a sztúpánál, de most meditálásra is jutott idő. Az étterem tulajdonosa egy selyemthangkákat készítő mester, akivel Maggienek a benalmadenai sztúpával kapcsolatosan volt egy hihetetlen sztorija (ezt majd szóban elmondom, mert hosszú). Útközben találkoztunk majmokkal is.
Közben megkarcolták pont a mi buszunkat (Axel a vita elkerülése végett gyorsan adott a szembejövő kocsinak 100 dollárt), de mikor leszállt az este újabb koccanás történt: az előttünk haladó buszunkba lépésben belegurult egy teljesen részeg sofőr, aki nem tudta még a féket sem benyomni.
Este az idefelé is használt szálláshelyen szálltunk meg Phunakában. Ezen az estén volt telihold, közös meditálás és alvás.
8. nap 02.19 (szombat)
Reggelink után fél órás út a hegyen felfelé a kicsi Nobugang lakhangba, amely Csecsu Rinpocse születési helyétől 100 méterre található. Ugyanezen a dombtetőn született a 4. király négy felesége és Dasho Wangdi felesége, Ashi Sönam, az 5. testvér is. Ebben a lakhangban található a Milarépa életéről szóló falfestés, ami nagyon inspirálta Csecsu Rinpocsét kiskorában. Itt Maggie vagy két órát mesélt Rinpocse életéről, én ilyen részletes és inspiráló elbeszélést még sosem hallottam az életéről, mindenki, még azok is, akik nem ismerték őt, elérzékenyült (az élettörténet részletes leírásától most eltekintenék). Majd átmentünk abba a házba, amely helyén korábban Rinpocse szülőháza állt, és Rnpocse leszármazottai és a szomszédok vendégül láttak bennünket (én amíg a házban voltunk hihetetlenül rosszul voltam).
Majd ebéd útközben Drukpa Künli kolostorának, a Shimi lakhangnak a közelében egy étteremben, nagyszerű kilátással. Majd 10 perces séta fel a dombra, és megérkeztünk a kolostorba, aminek az udvarén állt egy kis bhuténi stílusú szürke sztúpa, amely Drukpa Künli kísérőjének, a kutyájának maradványait tartalmazta. Maga a gompa nagyion erőteljes volt, nagyszerű szobrokkal, köztük Drukpa Künlié is. Maggie már az elején kérte, hogy a hölgyek közül, aki gyereket szeretne, az üljön külön, és azok kockával dobhattak a helyi láma segítségével. Ha jó szám jött ki, akkor választhattak nevet a gyereknek (így mindenki megtudhatta azt is, hány fiú, hány lány lesz), és ahányszor választottak, annyi gyermek lesz várható. Nagyon izgi volt az egész, Olena is emgfutotta a körét, de előtte megkérdezett engem, nem zavar-e :o)). Mindezt megelőzően pedig a helyi láma megáldott mindenkit Drukpa Künli íjával és hímvesszővédő bőrtokjával.
Ezt követően, még a vacsora előtt, átmentünk a Khuruthang lakhangba, ami a csoport egyik felének (a miénknek) a szállásához volt nagyon közel. Ezt a gompát a négy királynő és Ashi Sönam édesapja építtette. Itt találkoztunk a 2. Csecsu Rinpocse szoborral (ez valóban élethű volt), a helyi láma, aki ismerte Maggie-t, fogadott bennünket, kaptunk teát, sütit és áldást is tőle. A lakhang udvarán volt egy hatalmas sztúpa is, azon a helyen, ahol Nagi Rinchen, egy híres indiai jógi a 14. századból meditált.
A mi szálláshelyünkön vacsoráztunk (két órával előtte még a minisztrelenököt fogadták ugyanitt), és volt egy szülinaposunk is, aki hatalmas tortát kapott, én meg a helyi buszsofőröket rávettem, hogy énekeljenek neki.
Beszámoló a bhutáni-nepáli utazásról Maggie-vel
2011. február 11-25. III. rész
9. nap 02.20 (vasárnap)
Fél hétkor ébresztő, futottam egy kicsit a környéken, majd beültünk a tegnap este meglátogatott lakhangba meditálni egy fél órára. Reggeli, utána Maggie elmesélte, hogy a kísérőnkkel milyen személyes konfliktusai volt, majd megkért bennünket, hogy még jobban vigyázzunk arra, hogy ne kerüljünk túl személyes viszonyba a helyiekkel, mert annak lehetnek következményei a kulturális félreértések, és a feudális hierarchikus rendszer miatt. Sajnos másnaptól emiatt új kísérőt kaptunk.
Indulás Thimpuba de előtte még ismét meglátogattuk a Phunaka dzongot (az erőd, amelyet két kis folyam ölel, ahol Bumthang felé menet megálltunk már, amely többek között a Je-Khempo téli rezidenciája (azaz vallási központ és közigazgatási központ is) és az előtte található kis lakhangot. Közben kiderült, hogy a dzong-tól alig 500 méterre az 5. Király és kísérete tartózkodott, és a biztonsági előírások miatt még csak látni sem láthattuk a királyt, ahogyan kijön a másik helyről, hanem a dzong belső részében kellett maradnunk. Közben Maggie és lányai (Ania és Galu) megpróbálták elérni a biztonságiaknál a dzong bejáratánál maradva, hogy a csoport találkozhasson a királlyal, Meggie-től megkaptuk a protokollviselkedés módját is, és vártunk. Közben a dzong legbelső gompájában, ahol egy héttel korábban beavatást kaptunk, szertartás folyt, amire beülhetett az egész csoport. Közben kiderült, hogy az oltár mellett (egy kicsit eldugott helyen) a Je-Khempo (a legmagasabb (választott) vallási vezető) is bent ült. Aztán kiküldtek bennünket, és az udvaron vártunk, néha megjelent Maggie, hogy tájékoztasson bennünket, mi a helyzet a dzong bejáratánál.
Tehát 1-2 óeácskára bent ragadtunk az erőd udvarán (mert ki nem mehettünk), de nem bántuk, hiszen ennél jobb társaságunk nem lehetett. Az épületen kívül a király, előttünk a gompában a Je-Khempo és Bhután legfontosabb vallási ereklyéi, közvetlen jobbra tőlünk az ország alapítójának, Shabdrung Ngawang Namgyalnak a teste (kudun-ja, amit senki nem láthat, a 17. századból) mögöttünk egy épületben, ugyanazon belső udvaron Bhután egyik legértékesebb ereklyéje egy kis csontdarab, amin egy Szerető Szemek forma jelent meg, mint egy véset (szintén nem publikus). Végül a király elment, nem találkoztunk vele, de a Je-Khempo-tól kaptunk áldást egy purbával: hosszú sorban álltunk elé és meg kellett hajolni előtte. „Etikettben” felkészültek voltunk, hiszen az egész túra alatt, mint már írtam, ha bementünk egy gompába, mindig 3 leborulás a trón felé, 3 leborulás az oltár felé, és magas rangú lámának sosem mutathatunk hátat.
Majd át tudtunk menni a dzong melletti Ching-lakhangba, amelyet Csecsu Rinpocse mindig javasolt Maggienek meglátogatnia és erős kívánságokat tennie (mert itt minden kívánság teljesül), mi is így tettük. Ez a szobor párszáz éves, és egy 13 évvel ezelőtti nagy árvizet is sértetlenül átvészelt, pedig maga az épület összedőlt. A Buddha szobor mellett volt egy lapos kő, amelyen egy olyan Gyémánt Tudat kép volt, amit talált thermának tartanak. Itt volt a padlóba beágyazva egy gyönyörű sötétbarna kő fehér szabályos mintázattal, és szemformákkal, a bizonyos zee kő, ami a természetben is így jelenik meg, és rendkívül drága, Bhutánban nem is adhatod el, ha van, akkor sem, mert börtönbüntetés jár érte. Ez a gazdagsás szimbóluma, legfeljebb 9 szemforma lehet rajta. Végül az itt lévő gondnok szerzetestől áldást is kaptunk egy Mahakala-purbával (egy fiatal fiú volt, akit Maggie már vagy 10 éve ismert).
Indulás Thimpuba, minden havas, mese a táj, útközben több sztúpa is az út közepén volt, ezeket néhol a buszokkal körözve megkerültük, izgi, amikor hat busz keringőzik. A kora délután phunakai nyárból fokozatosan a télbe mentünk át a hegyekben.
Az egyik legmagasabb hágónál (Docula-hágó, 3100 méter), ahol a 108 sztúpa van (erről korábban írtam), megálltunk egy étteremben ebédelni, majd a sztúpáknál is időztünk.
Thimpiban a szokott helyen szálltunk meg ismét, vacsora, találkozó Dasho Wangdival, majd Maggie diszkréten megfogott bennünket (10-12 embert, a „rosszcsontokat”), és Dasho Wangdival elmentünk az egyik barátjának a bárjába, a Zone-ba beszélgetni és italozni, kellemes hely volt. A tulajdonos felmenője híres fordító volt, alap könyveket fordított le angolra. Dasho másik gyerekkori barátja is ott volt, Benji, aki arról mesélt, hogy neki mit jelent a buddhizmus. Kiderült sok családban az elsősorban a kívánságtételre, helyek meglátogatására szűkül, több családnak van saját lámája, aki időnként szertartásokat végez, de aktív meditálás nem történik. 1-2 órát maradtunk, nagyon jó volt.
Holnaptól a programok a csütörtök reggeli Kathmanduba történő visszarepülésünkig nem minden napra fixek, Maggie bízik abban, hogy össze tud hozni találkozó(ka)t fontos emberekkel. Láma Ole terv szerint február 25-én érkezik Bhutánba pár napra, mi már nem találkoznánk vele, mivel egy nappal előbb utaznánk el. Maggie folyamatosan azon van, hogy az ő érkezését egy nappal előbbre hozza Bangkokból. (A jelenlegi fiatal király édesanyja, az anyakirálynő jelezte Maggienek, amikor pár napja találkoztak, hogy „nem szerencsés jel”, ha Ole nem találkozik tanítványaival, amikor ide megérkezik (ezek pedig itt Bhutánban számítanak)).
10. nap 02.21 (hétfő)
Reggeli után még gyorsan vettünk Olenának egy komplett helyi ruhát a hotel melletti boltban (nagyon bájos benne). Persze a mai napon is szikrázó napsütés. Új idegenvezetőt kaptunk, Sambo a neve (nepáli származású), buszozás a közigazgatási központként működő thimpui Tashi Chö dzongba, ez a Je-Khempo nyári rezidenciája is. Ebben találhatók miniszteri épületek is, és a király hivatala is. A dzong mellett van a királyi rezidencia (egy teljesen hétköznapi épület, mely a 3. királyé volt), több miniszteri épület (egyébként a vezetők, így a király is folyamatosan járja az országot, hogy megtudja, hogyan él a lakosság, azaz közvetlen a kapcsolatuk az emberekkel). A dzong gompájában fogadott bennünket Nödön rinpocse, a 3. legfontosabb láma Bhutánban (ő adott beavatást nekünk Phunakában egy hete), persze előre nem tudtunk róla, Maggie csak valami meglepetésről beszélt. Tehettünk fel neki kérdéseket, nagyszerű válaszokat adott. Majd megkaptuk tőle ugyanazt a beavatást, mint korábban, ugyanazon értékes ereklyével áldott meg bennünket, így Olena és Marek is részesült benne (így nem maradtak le semmiről).
Ezután ebéd a hotelban, majd indulás Paro-ba, de még útközben meglátogattuk a városban található, a 3. Királynak állított emlék-sztúpát (ő negyven-pár évesen hunyt el, az első komoly reformer), amely a Benalmadenai sztúpának szolgált mintául. Itt páran tudtunk borulni is. Itt volt egyérdekes történet: sok idős, mosolygós, kedves embert lehetett látni a nagy imamalmok körül, azok tövében, az idegenvezető elmesélte: hogy sok család reggel kihozza az időseket a kolostorok, sztúpák mellé, akik egész nap ott mantráznak, majd este haza (olyan funkció ez, mint a nyugdíjas klub)
Késő este érkezés, vacsora, utána Maggie sztorizgatott a bárban, majd alvás. Nagyon szuper helyen volt a szállás: egy fákkal teli mini „város”, ahol kétlakásos bungalók vannak mindenhol, kőlapos utakkal összekötve. A 4. Király koronázására készítették 1972-ben a sajtó és más külföldi vendégek számára szállásként. Ez volt az ország történetében az első nagy esemény, amire a külföldi nyilvánosság is meg volt hívva.
11. nap 02.22 (kedd)
Reggeli (minden nap: omlett, toast, lekvár, vaj, banán, porridge, tea, kávé, gyümölcslé) után meglátogattuk a Kichu lakhangot, amelyben 7. században készült gompa is van. Ezeket a régi gompákat úgy képzeljétek el, hogy kb. 8x5 méteres kicsi helyiség, benne egy ember méretnél kétszer nagyobb központi szobor, mellette további kisebb szobrok, és a fal mellett végig emberméretű álló szobrok, vagy védelmezők, vagy tanítványok, és nincsen ablaka. Itt egy fiatalkori Buddha-ábrázolású szobor van, és éppúgy, mint az egyidős, 7-8. századi Jampe lakhang, szintén nagyon erős hely, Maggie legkedvesebb helye. Ahogyan ezt korábban leírtam, ezen 108 lakhangot (ebből 3 Bhutánban van) egyszerre készítette Songtsen Gampo tibeti király, aki egy Himaláján áthúzódó démont láncolt le velük. Itt lehetett kívánságot tenni és kockával számot dobni, sikerült meglepően jó számokat dobni mindenkinek (egy kicsi ördögi kétely azért utólag megjelent bennünk, mert kiderült, hogy a láma, aki leolvasta a számokat a kockákról, nem lát jól, ugyanis szemüveget kapott tőlünk ajándékba :o))).
Ezen kis lakhanggal egy épületben, a következő szobában volt Dilgo Khjentse Rinpocse szobája is. Az épületben volt egy másik gompa is, itt ép szertartást végzett egy láma, ahol egy gyönyörű Kurukulla szobor volt. Mindenkinek nagyon tetszett a hely
Aztán átmentünk a Paro dzonba (erőd), itt forgatták a Kis.Buddha c. filmet (itt található az a gyalogos híd). Ide belépve Maggie elmesélte, hogy miért van minden dzong bejáratánál 4 védelmező ábrázolás, mit jelentenek. A falon volt egy másik ábrázolás is: egy elefánt, egy majom, egy nyúl ás egy páva áll egymás hátán és gyümölcsöt szednek egy fáról. Ez nagyszerű példája az összefogásnak, mindenki beletett valamit: közösen ültették el, közösen nevelték a fát, majd fogyasztják el a gyümölcsöt.
A dzongból gyönyörű kilátás van a völgyre, a kisvárosra, mint egy makett, a távolban havas hegyek, óriási.
Vissza a hotelhoz, előtte azonban megálltunk helyi íjászatot nézni. Volt egy egyszerű elkerített tér, ahol 150 méterre lévő táblára lőtt célba 5-6 fő. Kiszálltunk a buszból és kb. 10 méterről, oldalról néztük a céltáblát (bíztunk benne nem bennünket lőnek le), és pont a végén két srác is eltalálta, mindenki szerint lehetetlen feladat (a nyilak nagyon gyorsak voltak).
Ebéd a hotelban, amely szinte mindenhol egységes: kenyérlepény, fehér és helyi vörös rizs, párolt zöldségek, zöldségek szószban, nyers zöldségek (lila hagyma), egész cili-paprika, zöldbab sajtos chili szószban, és a furi húsok, melyek tipikusan apróra darabolt csirkék vagy marhahús csontostul (ez a kedvence a helyieknek, nekünk nem jött be mindig).
Délután vissza a Paro dzong feletti lőtoronyba, ahol a megnézni terezett múzeum be volt zárva. Visszafelé megálltunk egy épületnél, ami egy sztúpa volt (Dumtse sztúpa), 6-700 éves, be lehetett menni, 3 szintes volt (lényegében a sztúpában jártál), sejtelmesen sötét belülről, és minden szinten más típusú képek a falon, valami fantasztikus ábrázolásokkal (a leginkább a védelmezők tetszettek).
Ezt követően vásárlás (pl. 900 Ft-ért 0,75 liter helyi rum (a helyi pénz a nültrim)), majd egy órányi meditáció a Kichu lakhangban (előző nap jártunk ott).
Este 9-kor vacsora a hotelban, majd közös beszélgetés.
12. nap 02.23 (szerda)
A mai nap a nagy túrázás napja: délelőtt indulás Taktshang-ba (a Tigrisfészekhez, ami egy meredek hegyoldalba épített kolostor (lakhang)). Bő másfélórás meredek gyaloglás ismét rgyogó napsütésben, csodálatos természetben. A meredek szakaszt mindenki teljesítette, nekem egyetlen aggodalmam az utolsó párszáz méter volt, ahol szuper meredek lépcsőn kell legyalogolni egy több száz méteres sziklafalon. Jeleztem a csoportnak, hogy bármilyen eszközt bevethetnek, hogy lejussak oda, mert sajnos 3 éve a tériszonyom miatt nem mertem le(fel)menni. A lépcsőkhöz érve kiderült, hogy építettek mindenhova korlátot, így egy fokkal könnyebb volt elindulni. Egyik kezemben egy felfújható egyméteres hosszú nyél végén lévő mosolygós tigrisfej, azt bámultam végig, és Olenával kézen fogva ballagtunk lefelé, majd felfelé kacskaringós lépcsőkön. Felérve csodaszép kilátás, olvadó hó, vízesés. Több épület is van itt, van egy Guru Rinpocse gompa (anyatigrisen lovagolva (repülve) küzdött a démonokkal egyik haragvó emanációja formájában), alatta egy barlang, további gompák, egy Guru Rinpocse tanítványának maradványait tartalmazó sztúpa, mellette egy anyatigris fészkének nevezett hasadék, egy kicsit fentebb pedig egy Jase Cögyal barlang. Szóval volt mivel elütni az időt, és meditálni is volt lehetőség.
Még a csoport harmada a Tigrisfészeknél volt, amikor délután fél kettőkor Axel bejelentette (a másnapi hazaindulás előtt): lehetőség van maradni 26-áig, vagy 27-éig, hogy Láma Oleval találkozhassunk (25-én jön, 26-án délelőtt tanít, de hogy ezen részt vehessen valaki, 27-éig kellett maradnia). Megjegyezte, hogy 26-áig mindenki maradhat, kivéve Májki, mert neki már 25-én este el kell repülnie Kathmanduból (mindenki más a 26-a reggeli repülővel elérhette az aznapi csatlakozásait Kathmanduban). Mindenki lázas matekba fogott, tud-e maradni, hiszen minden egyes további nap 200 USD-ba került, és további egyszeri 100 USD a jegyváltoztatási és vízum-hosszabbítási adminisztrációs költségek. Nekem még a repjegy átfoglalási költségek is ott voltak, amiről semmi fogalmam nem volt, csak a szállásra való érkezéskor tudtam elkezdeni intézkedni. Választ mindenkitől estére vártak.
Közben harmad úton lefelé, egy csodálatos kilátású étteremben ebédeltünk, ahol Jakub (prágai, Ole fordítója) majd egy órát mesélt Guru Rinpocse életéről, nagyszerű volt.
Lefelé menet szerintem mindenki (én biztosan) azon matekoztunk, hogyan legyen a maradás.
Negyed hétre értünk a hotelba, és kb 20 perc múlva meg is kaptam a választ a hazai utazási irodától, hogy haza tudok repülni 28-án Kathmanduból viszonylag elfogadható módosítási díj ellenében. Olena sajnos csak 26-áig marad Bhutánban (ő viszont lényegében ingyen, hiszen a kifizetett első két napot nem töltötte Bhutánban). Végül 20 fő tervezte maradását 26-ára, 14-26 fő 27-ére.
Majd szép ruhába öltözés, felvették a lányok (Olena is) is a helyi viseletet, meg mi is, hiszen vártuk Ashi Sönam-ot és Dasho Wangdit búcsúzkodni. Ők Thimpuból (bő órányira) érkeztek Maggie-vel, aki egész nap hősiesen az itt maradásunkat intézte. Megérkeztek, mi a helyi viseletesek elől vártuk őket, két sorban álltunk a szállodabejáratnál belül, az egész emelkedett hangulatú volt. Aztán vacsora, és mindenki kapott tőlük egy kis színes cserép védelmező-maszkot ajándékba. Beszélgettünk velük, csoportfotóztunk, kérdeztük az ország dolgairól őket, és Ashi Sönam teljesen lenyűgözött mindenkit szépségével és kedves és intelligens válaszaival.
13. nap 02.24 (csütörtök)
Ma kora reggel a 77 fős csoportból elrepült 40 fő. A mi programunk csak reggel derült ki, hiszen tegnap késő este is még hatalmas szervezkedés volt az itt maradás miatt. Az elutazó sofőrök kaptak pénzajándékot. Reggelre kiderült, csak 6-8 hely van a 27-ei vasárnapi járatra, így bizonyos elvek szerint szelektálni kell az eredetileg további egy (összesen 3) napot itt maradni akarók közül. Én elsőként belekerültem az ittmaradók közé, mert már eltoltam a repjegyemet (így jól is jött ki, hogy eredetileg 25-én repültem volna haza).
Reggeli után a Paro melletti, romos, 17. századi Drukyel dzonghoz mentünk (fél óra buszozás), ahonnan gyönyörű kilátás volt Paro város völgyére és innen láttuk Bhután 2. legmagasabb (7000 m feletti), hófödte hegyét is. Az erőd úgy nézett ki, mint egy középkori európai várrom, még korábban tűz martalékává vált, és nem volt pénz a rendbetételére. Meditáltunk egyet a romokon, majd vissza a hotelba ebédre, utána a Paro-dzonghoz tartozó több szintes őrtornyot látogattuk meg, amely Bhután legismertebb múzeuma. Több minden van kiállítva itt vagy hat szinten: thangkák, szobrok, fegyverek, bélyegek, élővilág, életmód, ezer éves leletek.
Ami mindenkit egyértelműen lenyűgözött, az a torony legfelső kicsi termében található 3 dimenziós fa ábrázolás, mely négy oldalán négy különböző vonal menedékfa-szerű bemutatása történt, a fán lényegében külön szobrok. Persze a kagyü vonal volt a legnagyszerűbb, több mint féltucat egyesülésben lévő forma, és más Buddha-formák. Egyszerűen nem tudtuk otthagyni a termet.
Majd még a dombról lefelé menet beszaladtunk a Dumtse sztúpához párat körözni, ez az, amit két nappal korábban látogattunk meg.
Ezután a korábban meglátogatott Kichu lakhangba mentünk vissza meditálni vagy másfél órát, megint hideg volt bent, de nem bántuk.
A vacsorát követően a hotel éttermében együtt maradt a csapat, és a közös beszélgetés átcsapott laptopról letöltött karaoke-zásba, melynek főszereplője Roman volt, de Maggie és lányai is nagyon aktívak voltak. Maggie és lányai egymás közötti kapcsolata egyszerűen lenyűgöző: imádják egymást, mindent együtt csinálnak, példaszerűen egy hullámhosszon vannak. Axel megkapta csoport ajándékát egy hosszú hétvégi amdeni-retreat, Maggie és a lányok is kaptak ajándékokat (Maggie-nek álltuk a költségeit), így a megmaradt nagy Swarowsky lótuszt is ő kapta, nagyszerű munkát végzett.
14. nap 02.25 (péntek)
Reggel korán keltünk, mert 6.50-re ígérték Láma Ole reptéri érkezését. Hattól megreggeliztünk, majd a csomagokkal elmaradtunk, így azokat a hotelban hagyva inkább a reptérre buszoztunk (20 perc). Kiderült, Ole csak 8.20-kor érkezik, így vissza a csomagokért, majd reptér ismét. Útközben a reptér fel sok iskolás nemzeti viseletben, hátitáskával, kis ételhordóval ballag a sulikba (szerintem minimum napi kétszer félóra séta, amit megtesznek). Aztán kiderült, hogy még vagy bő óra mire megérkezik, mert az eddigi összes időpont félreértés volt. Dasho Wangdi, aki puccparádéban, spéci rendszámú terepjáróval jött Ole-t fogadni már fél hétre az akkor még zárva lévő reptérre, elnézte az időpontokat, és Láma Ole átszállásának időpontjait hitte ide érkezési időpontnak, nem győzött elnézést kérni tőlünk. Ole megérkezett, mi egy első emeleti étteremben vártuk a reptéren, a repülő pont az orrunk elé gurult be, és integettünk egymásnak. Majd feljött hozzánk, mindenkit egyesével üdvözölt, aztán igyekeztek Thimpuba, találkozókra.
Mi is Thimpuba mentünk, lepakoltunk a szálláson, rendeltünk pár szendvicset, előtte még mászkálás a városban, a többieknek a nemzeti viselethez passzoló, díszes csizmákat néztünk, véletlenül összetalálkoztunk egy helyi emberrel az utcán, beszélgettem vele, és kiderült hogy mérnökként Magyarországon is tanult.
Nálunk járt ember mérnök az utcán majd félóra buszozás és 40 perc gyalogtúra a Tango lakhangba, amely a kapu ahhoz a lakhanghoz, ahol Bhutén legféltettebb tulkuja, Gyaltse Tenzin Rabgay Rinpocse él és tanul. Ő Kelet-Bhutánban született, és 3 évesen egy olyan, több generációval korábban használt dzonka (helyi nyelv) dialektusban beszélt, amit a családjában senki nem értett, és közben folyamatosan azt mondogatta: beszélnem kell a királlyal. Emlékezett több száz évvel korábbi történetekre, dzongok építésére (aztán ezek az előző életbeli emlékek eltűntek). Aztán megmutatták őt magas rangú vallási vezetőknek is, és kiderült, ő Shabdrung Ngawang Namgyal (Bhután 17. századi szellemi, közigazgatási alapítója, dzongok építője) munkájának folytatója, a halála után őt követő vezető miniszter. A 14-15 éves vastag szemüvegű fiú a korához képest nagyon éretten, komolyan beszélt. Adott rövid tanítást is: használjuk az értékes időnket meditálásra. A lakhang udvarán, a dombon két olyan kutya ugatott ránk érkezésünkkor (a gompából kifelé jövet már nem), amelyek ránézésre igazi védelmezők voltak.
Ezután legyaloglás, majd egy gyors vacsora egy étteremben, szállás, átöltözés és fél 9-re Dasho Wangdiék lakásába voltunk hivatalosak vacsorára és Láma Ole-val való találkozásra. Ettünk egy jót, ezt követően persze mindenki Ole-ra volt kíváncsi, akit Axel a zarándokutak jelentőségéről kérdezett, és ő beszélt is erről vagy egy órát.
Nem maradtunk sokáig, mert kiderült, Ole csak egy órát aludt utolsó este, éjfél előtt otthon voltunk. Úgy volt, hogy még találkozunk a mo-t csináló házi lámával, de ez elmaradt.
15. nap 02.26 (szombat)
A csoport 2. fele 26 fő elment ma reggel fél 9-kor. Olena is, mivel nem tudta eltolni a jegyeit, másfél óra buszozás Thimpuból Paroba, a reptérre, így nyolcan maradtunk: Viktor és Mark (az ausztrál szervezetünk vezetői), Marek (kamerás srác), Klara és Roman (Brno és EC), Tania és Stefan (akik előző este tudták meg biztosra, hogy jöhetnek) és én. Ole előadása délelőtt 11-kor kezdődött, mi egy kicsit előbb odamentünk busszal (egy maradt nekünk is itt). Az előadásra sok fiatal 14-17 éves érkezett egyenruhában (mint amilyen az itteni rendes ruha, az egyes iskoláknak külön-külön egyébként egységes a ruházata), ez egy kicsit meglepett mindenkit, de utólag Maggie elmagyarázta, hogy ez a királyi család javaslata volt és Láma Ole is így szerette volna (óvatosan kell megtenni az első lépéseket nyugatról egy olyan országban, ahol a dharma mindennapos mindenki számára).
Az előadás egy az egyik királynő felügyelete alatt álló alapítvány épületének termében volt, és az egészet Dasho Wangdi, Ashi Sönam szervezte Maggie segítségével. Láma Ole egy feldíszített trónuson ült, kb. 10 percig, aztán felállt és így tanított tovább angolul, fordítás nélkül, ugyanis itt minden kisgyerek már az óvodában tanulja az angolt. Marek felvette a másfél órás előadást, ami teljesen arról szólt, amit Láma Ole bármelyik nyugati előadáson elmondott volna. Kérdésfeltevés nem volt a helyiek részéről, mi megegyeztünk, hogy közülünk Roman a kelet-nyugat kapcsolatáról tesz fel kérdést, ha túl nagy csönd lenne, szükség volt rá.
A végén Láma Ole megkérdezte, hogy szeretnének-e meditálni, mindenki rábólintott, így volt egy három fény meditáció Buddhával. Legvégül Láma Ole megkérdezte a hallgatóságot, jó ötletnek tartanák-e ha lenne itt egy hely, ahova le lehetne járni meditálni (Dasho Wangdiék segítenének majd ebben). Kifelé jövet kérdeztük a diákokat hogyan tetszett nekik az előadás, mindegyikőjüket a meditáció fogta meg. Az idősebb korosztályt az egész előadás lenyűgözte. Itt volt Benji, Dasho Wangdi gyerekkori barátja (ővele találkoztunk múlt vasárnap este a „Zone” kávézóban), aki teljesen el volt szállva.
Aztán átgyalogoltunk egy hotelba ebédelni, kiderült, hogy Láma Ole-ék is itt ebédeltek. Mivel ők rohanásban voltak, így csak pár percet ültünk együtt, nekünk később is jött az ebéd, de eddig a legjobb étkezésünk volt.
Ezután átöltözés a hotelunkban, majd Sambo, az idegenvezető javaslatára felmentünk egy közeli dombtetőre, ami telis-tele volt imazászlókkal és egy órát meditáltunk (volt egy kis szél). Majd ezután busszal felmentünk a közeli hegy oldalában található, Thimpuból is jól látható hatalmas, 52 méteres fém Buddha-szoborhoz, amit még nem fejeztek be, és belógva az építkezésre tátott szájjal bámultuk. Ugyanilyen hatalmas további két szobrot terveznek az ország más részein: Guru Rinpocse és Shabdrung Ngawang Namgyal ábrázolásával.
Lementünk egy kellemes kávézóba, majd vissza a hotelba, ahol vacsoráztunk, és nagyon vártuk, hogy Maggie-ék hívjanak, hátha találkozhatunk még utolsó este velük. Láma Ole ma délután azzal a tulkuval találkozott, akivel mi egy nappal korábban.
Aztán jött a hívás, hogy most menjünk, épp végeztek a hotelban a vacsorával. Tíz perc múlva ott is voltunk, megtudtuk, hogy kora este még találkoztak egy további királynővel (a négy anya-királynő közül Ole előző nap már találkozott kettővel), akinél Ole ott is hagyta gaóját, illetve Kerstin meg is jegyezte, hogy a mai találkozó történelmi pillanat volt, de azt már nem árulta el, miért. Ole nagyon örült nekünk, kaptunk áldást is tőle, de gyorsan le kellett lépnünk, mert Dasho Wangdi és Ashi Sönam testvére jöttek Ole-t meglátogatni (ők egy pár voltak, ha jól értettem). Jelezték, ha időben végeznének, hívnának bennünket, hogy menjünk, de végül nem hívtak, pedig vagy további 2-3 órán keresztül maradtunk még ébren, egy hatalmasat beszélgetve az egyik szobában (Mark még a 16. Karmapa mandala-rizséből is osztott mindenkinek egyet, szerezte korábban).
16. nap 02.27 (vasárnap)
Reggel hétkor ébresztő, reggeli, majd indulás a reptérre Paroba. „A nyolcak” mellett Ania és Galu is velünk jött, egy időben repülünk, csak ők Bangkokba. Útközben folyamatosan őket és Taniát faggattam arról, hogy mikor mi történt, hogy az útinapló minél pontosabb legyen. A sofőr nyomta a gázt a kanyargós utakon, én meg a laptopot püföltem, így majdnem róka lett belőle (ugyanis könnyen felkavarodik a gyomrod, ha egy dolgot nézel folyamatosan ilyenkor).
Időben érkeztünk, várakozás, majd felszállás a gépre, ahol többen megfogadtuk, hogy ide még visszajövünk. Landolás Kathmanduban délután egy körül, teljesen más vibráció.
Két Ausztrál srác, Marek és én betaxiztunk a Bodanath sztúpához, ahol összefutottunk csoportunk pár tagjával, egyikőjüknél otthagytuk a csomagjainkat, belefutottunk a köröző Caty-be is (Geri meg szobrokat vásárolt valahol a közelben). Az ausztrálok ismertek egy thanka-készítőt, elmentünk a lakására, ami teljesen európai volt, és az ablakból rá lehetett látni a sztúpára. Tényleg leesett az állunk, csodaszép munkái voltak, egész jó árakon. Többen vettek thankákat tőle, míg az egyik ausztrál (Mark) folyamatosan utunkról mesélt nekik. A festő és felesége mindketten nagyon kedves, rendkívül szimpatikus és szép emberek voltak. Ezután felmentünk egy a sztupát körülvevő épület tetején lévő kávéházba ebédelni, majd körözés a sztúpa körül (ekkor már sötétedett). Közben megpillantottuk Zhenykát, aki Zsuzsával egy időben ukrán csoportot hozott Indiába és Nepálba. Beültünk vele és a mi volt csoportunkkal egy kávézóba sztorizgatni, majd mivel neki este 9-kor találkozója volt Jak and Yeti hotelben Caty-ékkel, így Marekkel mi is vele tartottunk, persze még mindig magunkkal cipelve csomagjainkat. Odaérve Geriék még megbeszélést folytattak Shamarpa nepáli bizalmasával (utazási irodát is vezet), közben megérkezett egy 6 fős orosz csoport is, aki Gerivel egy időben töltött időt Kathmanduban, hogy az orosz centrumoknak szobrokat vegyenek. Roman and Klara szintén itt éjszakáztak, Anna Potyka és pasija is megjött, így egész szép kis társaság verődött össze a hotel halljában. Éjfél körülre mindenki elfáradt, így leléptünk. A mi szállásunk a Csecsu rinpocse kolostorához tartozó vendégházban volt.
17. nap 02.28 (hétfő)
Reggel együtt reggeliztünk a Zhenyka és Zsuzsa csoportjából itt maradt pár baráttal, majd Marekkek mentünk egy kört a Swayambu sztúpa (domb) körül, közben beugrottunk az Anna Bach és nepáli férje által vezetett Gyémánt Út buddhista központba, amely lényegében egy családi ház. Itt kérdeztünk rá, hogy pontosan mi is sérült meg a Swayambu sztúpánál a 2 héttel ezelőtti nagy vihar és mennydörgés során. Lentről is jól láthatóan a sztúpa melletti két magas vékony fehér (szintén) sztúpa közül az egyikből kihasadt egy hatalmas darab, a helyiek állítása szerint abba csapott bele a villám. Megtudtuk, hogy a 11-12 évvel ezelőtti hasonló erejű vihar és villámcsapás után komoly zavargások kezdődtek Nepálban, mivel ekkor követően ölték meg a mindenki által szeretett királyt. Így volt egy kis aggodalom a levegőben, ezúttal mi fog történni, de Shamarpa épp három nappal később mönlam-ot tartott Kathmanduban, amit jó jelnek vettek a helyiek (2 hét múlva pedig az ellen-Karmapa szervez a sajátját).
Innen vissza Csecsu Rinpocse kolostorába, ahol egy órát meditáltunk Rinpocse sztúpájánál, majd fél kettőkor indulás a reptérre: Abu Dhabi- Frankfurt- Budapest. Az általam idefelé dicsért Etihad légitársaság személyzete egy kicsit kiakasztott, ugyanis a Kathmandu- Abu Dhabi vonalon a nepáli utasokat egyszerűen nem tisztelték, látszott, hogy lenézik őket: azért volt tele a gép velük, mert ők az arab országokban alulkvalifikált munkát végeznek.
Vége :o))
képeket rövidesen láthattok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése