Zágon (Erdély), 2009

ngöndro kurzus 09.04-09.09

0. nap, csütörtök

Dél felé indult Budapestről egy kisebb csapat (két autó dugig cuccokkal) el Zágonba, hogy a Kézdivásárhelytől 50 km-re lévő elvonulási centrum négynapos ngöndro kurzusának előkészítésében segítsen. Itt az előkészületek már hetek óta zajlanak Szász Laci (helyi mágus) szervezésével 6 helyi hős és időnként erdélyi és magyar segítők szorgos munkájával.

Az út, mint mindig nagyon szép tájakon vezetett, napsütéses időt fogtunk ki: Egy útszéli étkezőben a hegyekben megálltunk egy finom levesre, majd zökkenőmentesen megérkeztünk Kézdivásárhelyre éjjel egy felé. A csapat egy része a helyi centrumban aludt, a másik fele Laciéknál. Az alvás rövidre sikeredett, mivel lefekvéskor elviccelődtük az időt, természetesen a téma a helyi medvék voltak, hiszen mindenféle legenda keringett arról, hogy a zágoni központot időnként barna medvék látogatják. Mindenki nagyon okos volt a tekintetben, hogy mit is kell tenni, ha medvével találkozunk (mondanom se kell, egyik sem volt meggyőző megoldás).

1. nap, péntek (kurzuskezdés előtt kettővel)

Reggel fél nyolckor ébresztő, persze kávé nélkül semmi sem működik, így beültünk a Big Mama nevű 50m-re található helyre kávézni és reggelizni. Benyomtunk egy fantasztikus tojásrántottát majd nekivágtunk az 50 km-es útnak. Megint csak pazar táj, nagyszerű és ismert falvak útközben (Kovászna (egy megye neve is), Csomakőrös (Kőrösi Csoma Sándor szülőhelye), Zágon (Mikes Kelemen szülőhelye, (itt keresztülutazva kocsim számlálója pont 108 ezer km-re váltott), székely-kapuk (még az út felett is), macskaköves és tankcsapdás (30 cm mély lyukas) utak.

A terepre érve mi mint „első ideutazók” csak találgattuk, melyik a miénk a sok domb közül. Közben a sázras kamiont egy lánctalpas járgány húzta fel a meredek dombon. Lassan mi is felértünk és valóban csodaszép látvány tárult elénk. A területünkről több tucat km-re el lehetett látni, szinte 360 fokos panoráma tárult elénk, a messziben a Kárpátok hegyeivel. Itt már a munka folyt serényen, megaprofi félkész vizesblokk és két sorban négy meseszép pottyantós WC volt felhúzva már. Egy fából készült árnyékvetőnél már készültek elő a lányok az ebéddel, ami kissé hátrébb egy tűzhelyen, bográcsban készült el (paprikás krumpli volt kolbásszal). Lubickolunk a Kézdiek vendégszeretetében. A tegnap este erősen hiányolt házipáleszt itt végre megkaptuk, a angy melegben kimondottan felvidító volt rájárni. Felállítottuk gyorsan a saját sátrainkat, majd nekiálltunk melózni. Sok apró teendő volt, elsősorban az étkező és a gompa sátrait kellett felállítani (utólag kiderült, hogy a sátrak körül sok mizéria van és a közvetítő cég miatt majdnem elfelejtették leszállítani).

Meseszép idő volt, mindenki lebarnult, Havasi Petin estére látszott trikója nyoma. Szász Laci egyszerre két mobiltelefonon beszél, a saját cége minden alkalmazottja és teherautója azonnali parancsokat teljesít a kurzus elkészülte érdekében. A víztárolókat fokozatosan töltöttük meg vízpumpával, ami a nemrég kiásott kutunkból jön.

Este tűzön füstölt padlizsánból készült fantasztikus krém, amit két teliszájjal habzsolt mindenki. Megint pálinkázás, és elindult a helyiek viccmesélése. Barni (ozsdolai, illetve kézdivásárhelyi) minden viccén sírásig kacagtunk és mindegyik vadi új volt. Persze a helyi lányok sem maradtak le. Minden magyarul folyt, szegény egyetlen bolgárunk nem értett semmit, de nagyon élvezte, hogy mi élvezzük. Na persze a koronát az estére az tette fel, hogy felhőmentes telihold volt, meleg és minden szinte nappali fényben úszott. Páran ki is feküdtünk hajnali kettő felé fűbe beszélgetni.

2. nap, szombat (kurzuskezdés előtt eggyel)

Roland éjjel megérkezett a shoppal és egyéb felszerelésekkel, további magyar kocsik is jöttek. Reggel 8 felé ébresztő, közös reggeli, abált szalonna, hagyma, paprika, na meg egy kis torokkarcoló rövid. Még mindig sok a teendő, a sátrakkal lassan haladtunk, az utat és a vizesblokk előtti részt kővel szórtuk fel, megint szép idő van. Délben házi készítésű kelkáposzta főzelék, megint csak jót ettünk. Szuper a hangulat, megy a hülyeség. Laci a főnök, minden az ő kezén halad át, ha nem találjuk, szinte megáll az élet. Leginkább egy Suzuki terepjáróban látjuk, fel-alá mozog a terepen. Délután három helyszínen folyt a munka: sátor- és zuhanyzó építés, valamint a felvezető út és a vizesblokk előtti rész felszórása kővel. Folyamatosan készülnek a fára írt irányítótáblák is. A gompasátor aljjal estére teljesen elkészült, elkezdődött annak berendezése is. Késő délután beborult, kaptunk egy közepesebb esőt, ami később elállt, de az idő lehűlt. Délután újabb kocsik érkeztek, még többen vagyunk a terepen.

Vacsorára tokány sok krumplival, házi savanyúsággal, sörrel-pálinkával. Kedves barátoknak köszönhetően ártatlanul befaltam az agyon-erőspaprikázott vacsorámat, naívan azt hittem én tettem ilyenné, aztán jól kiröhögtek. Beszélgetés, sztorizgatás, Prodigy a kocsi hangszóróiból, aztán alvás. Közben csúnyán eleredt az eső, egész éjjel esett. Az erős paprikának köszönhetően éjjel nagy rohanásom volt a csili-vili pottyantós WC-k felé.

3. nap, vasárnap (a kezdőnap)

Reggeli (eső nélkül), vizes ruha szárítás, étkezősátor előkészítése, vizesblokk már majdnem készen, Ole és a Balkán túrás csapat lassan érkezik, mindenki elégedett,a kurzushelyszín fogadásra készen áll, talán a zuhanyzók vizes munkái maradtak. Mindenki azt gondolja, hogy közép-európa legfelkészültebb első kurzusán vagyunk. Délután 2 körül megérkezett az utazócsoport, kb. 65 fő. Már az első benyomásaik nagyon pozitívak voltak a hely láttán. Felállították sátraikat, majd kaptunk egy nagyszerű ebédet. Kiderült, hogy a görög kurzuson elromlott a vízvezeték, így 2-3 napja alig tudtak zuhanyozni. Így meseszerű megváltásként hatott számukra, amikor a pont elkészült zuhanyzókban forró vízben tudtak tusolni. Mindenki agyon dicséri a kurzus felkészültségét. Még 2-3 sast is láttunk körözni. Fél hat felé közös meditációba kezdtünk. Ole csak este nyolckor kezdte tanítását, volt pár helyi is. Miután ők elmentek, volt pár kérdésfeltevés, majd Ole befejezte az előadást és azt javasolta, mivel kevesen vagyunk (kb.120 fő ült bent az előadáson), inkább pálinka mellett folytassuk. Ő egyébként egy zágoni kispanzióban van elszállásolva.

Vasárnap – a csoda

A vasárnapi nap szerintem egy kisebb csodával is felér, hiszen minden pontosan időre meglett, bár én, megvallom, pesszimista voltam. Délelőtt legalább ötször megkérdeztem a srácoktól, hogy mikor lehet már takarítani, és persze zuhanyozni, de Ole és az utazó csoport megérkezésére minden elkészült. A németek nem győztek csodálkozni, hogy első kurzuson forró vízben zuhanyozhatnak, főleg miután Bercsenlingben csőrepedés volt, és napokig nem tudtak mosdani. Még a pottyantós budik is bejöttek nekik. „Milyen tiszták! És még le is festették őket!” – ilyen felkiáltásokat lehetett hallani a női részlegen. Az, hogy egy ekkora épület ilyen rövid idő alatt elkészült, kész csoda, és elsősorban Szász Lacinak köszönhető, hisz a kurzus előtti hetekben a Promobil összes alkalmazottja a kurzust építette, holott egy részük nem is buddhista. De hasonlóan Ole érkezésére lett kész a nagysátor és az étkező sátor is. Ole nagyon elégedett volt a munkával, mint sokan mondták, kevés helyen vannak ilyen körülmények az első kurzuson.

Családias hangulat – még a szangagyűlésen is!

A kurzus nagyon családiasra sikeredett, Ole is sokkal inkább elvegyült az emberek között, mint máskor. Mint Májki már említette, első este, a zágoniak távozása után azt javasolta, hogy pálinka mellett folytassuk. Ezzel meg is volt a reklám a pálinkának, és a külföldiek egész kurzus alatt azt ittak. A tanítások is sokkal közvetlenebbek voltak, Ole a szokottnál többet mesélt. Kérdés-válaszokra is sokkal több idő jutott, és még személyes interjúkra is maradt idő, ami ritkán szokott. Hogy Ole mennyire jól érezte magát, illetve mennyire szereti a helyet, mi sem jelzi jobban, mint az árverés. Miután Májkit is levetkőztettük, és így is kevés pénz jött össze, ő is felállt az asztalra és elkezdte elárverezni a svájci katonakabátját – állítólag erre még nem volt példa. Meg is vették 600 euróért, és egy másik felsőét újabb 200-ért. Így aztán mintegy 2000 euró gyűlt össze.

Meglepő módon a családias hangulat és a jó kedv az országos szangagyűsről sem hiányzott, ez nagyon kellemes élmény volt a tavalyelőtti kézdivásárhelyi és a tavalyi kolozsvári cirkusz után. Ole itt is hangsúlyozta, hogy azt szeretné, ha tovább fejlődne a hely, még vásárolnánk területeket, és adott is pénzt egy újabb parcellára. Azt mondta, hozzunk létre egy országos alapítványt, ugyanis azon keresztül könnyebben tudnak majd anyagilag támogatni a németországi alapítvány révén. Azt is mondta, hogy a két helyet – a zágoni, illetve a váradi elvonulási központot – országos projektként kezeljük, és próbáljuk meg minél inkább kihasználni őket.

Dícséret és kritika J

Az előadások családias hangulata mellett a zágoni kurzus másik jellegzetessége a jó buli volt. A pálinka persze megtette a hatását, és szinte mindenik nap hajnalig tartott a buli. Én utolsó este le sem feküdtem, csak ültem fel a buszra.

Egy nagyon jól sikerült kurzusnak voltunk a tanui, amit nehéz lesz überelni. Ahogy én láttam, mindenki jól érezte magát, így remélhetőleg a következő években vissza fognak jönni, és másokat is hoznak magukkal. Ráadásul a kurzus alatt a többi erdélyi – a nem kézdiiekre gondolok – buddhista is kivette a részét a munkából, és jó kis csapatot alkottunk. Bebizonyosodott, hogy tudunk együtt dolgozni és jó lenne, ha minél több ilyen alkalom lenne. S ha már a dícséretekhez érkeztünk, le a kalappal a kézdiiek előtt, akik – lehet, hogy ez kicsit túlzásnak tűnik – beírták a nevüket a nyugati buddhizmus történetébe. Fél éven keresztül minden hétvégét fenn töltöttek a területen, és minden akadály ellenére – volt bőven, elég ha csak a kútra gondolunk – nem adták fel. Tíz ember olyan körülményeket teremtett, amelyek előteremtésén máshol százan dolgoznak. Vegyünk példát tőlük!

És hogy ne legyen túl egyoldalú a beszámoló, gyorsan ide írom a kritikákat is – Laci azt mondta, lehet. Néha kicsit (hangsúlyozom: csak kicsit) az volt az érzésem, hogy elbillen a mérleg a buli irányába. Például volt olyan eset, hogy Ole már tanított, és az étkező sátorban hangosan szólt a zene. Én nagy bulis vagyok, ezt sokan tudjátok, de szerintem nem szabad elfelejteni, hogy miért vagyunk egy kurzuson, és ha a láma tanít, akkor jobb arra figyelni. A másik dolog, hogy jövőre sokkal jobban le kell osztani és megszervezni a munkát, hogy ne legyen az, hogy egyesek keményen gürcölnek napokig, míg mások lógatják a lábukat. Nekem például a dharmashopban alig volt munkám, míg a büfések hajnalig dolgoztak. Váltani kell majd egymást.

A harmadik és legfontosabb dolog: én hiányoltam egy közös reggelit vagy ebédet Oleval. A lentalvás miatt úgy alakult, hogy többnyire csak azok lehetettek a láma közelében, akik a panzióban aludtak, mások pedig csak az előadásokon láthatták, mert máskor dolgoztak. Lehet, hogy én túl érzékeny vagyok erre, de ez engem kicsit Becskére emlékeztetett. Ezért az javasolnám, hogy jövőre legyen egy-egy reggeli vagy ebéd, amit a különböző szangákkal tölt a láma, és ahol értesül ezek helyzetéről, gondjairól stb. (szerencsére vagy sajnos nem vagyunk sokan). Ha országos projektről van szó, akkor ennek ebben is meg kell nyilvánulnia. Apropó országos projekt, a másik javaslatom az lenne, hogy jövőre osszuk le a feladatokat a különböző szangák között, hogy a kézdiiekre csak az maradjon, amihez tényleg ott kell lenni. Például a polókat, szórólapokat, regisztrációt stb. nyugodtan lehet máshonnan is csinálni, és biztos sok mást is. Szerintem így mindenki kivehetné a részét a munkából, és ezáltal valószínű, hogy jobban a magáénak érezné a zágoni elvonulási központot.

Orosz Túra Karmapával - 7. rész

Június 26. (péntek)

Hát gyerekek, az út alatt volt nem egy tapasztalatom arról, hogyan zajlik egy csoportos becsekkolás, sok figyelmet igényel, nagy a keveredés, de ez most mindent felülmúlt, jó sok kabaréval és hibával. Kezdtük azzal, hogy a személyzet agyára mentünk a becsekkolással, amiatt, mert a sok túlsúlyos csomagunk miatt csoportként adtuk le a kb. 70 útlevelet, és a ki tudja mennyi csomagot. Aztán kiderült, hogy a dán Mikelt nem regisztrálták a járatra, azaz nem volt jegye, annak ellenére, hogy a csoport tagja volt (aztán egy másik járattal majd utánunk jön, de csomagja már be volt csekkolva, úgyhogy az most velünk jön). Aztán 4 helyi barátunk visa kártyával vett előre jegyet, kiderült, hogy nem szállhatnak fel, mert valami zűr van a kártyával, továbbá még egy orosz lemaradt valami miatt. Amikor már átmentünk a biztonsági kontrollon is kiderült, hogy Ole egyik hátizsákja nincs meg. Kicsit megfagyott a levegő, mert sok pénz volt benne. Nem kis feszültség kerekedett, lázas keresés, megtalálták azt, aki cipelte, kiderült, a rendes nagy csomagok között van becsekkolva. Hát ez sem volt jó hír, hiszen a pakoló személyzet kipakolhatja. Nagy telefonálgatás a még kint lévőknek, aztán valaki fogta magát, a csomagok után ment és még a gépbe való betétel előtt levették a szállítójárműről (nem is értem hogyan sikerült), minden rendben volt. Mindeközben Karmapa a VIP utas-lounge-ban várakozott, kiderült, hogy teljesen érthetetlenül megfizettették, holott ingyenes szolgáltatás járt volna, aztán amikor le akarta adni az utas kártyáját, megkérték várjon, mivel a business class-szosok legutolsóként szállnak fel a gépre. Felmentünk a gépre, mindenki ülhet, ahova akar, a gép egy része teljesen a miénk. Aztán más utasokkal is keveredtünk, így a koordinátoraink kitalálták, mégis mindenkinek a nála lévő jegy szerinti helyre üljön. Elképzelhetitek mekkora frászt kaptak a stewardess-ek, mikor 60 ember elkezdett helyet cserélgetni.

Megérkezés Moszkvába, én barátoknál töltöttem pár órát az esti vonatindulásig. Kajáltunk egy szuper kis önkiszolgálóban, miközben 150-nel száguldoztunk a városban egy vadiúj 3-as BMW-vel, szlalomozva centizgetve az autókat (volt extra adrenalin), nagyon élveztem. Este beszaladtunk a BMW-vel a centrumba, Ole-t hozzánk ültették be, indulás az állomásra. Volt még 25 perc, bementünk a város legnagyobb bevásárló központjába Karmapáékkal, kávézás, majd átgyalogolás az állomásra. Karmapa egyedül ballagott elől, mintha tudta volna hova kell menni. Az állomáson nagy búcsúzkodás. Sikerült egy hálókocsis vagonba kerülnie a teljes utazó csoportnak, azért nem rossz a lámákkal egy vagonban :o). Miközben a team útleveleiből a belépéshez dokumentumokat töltött ki Marina a vonaton, kezünkbe került Karmapa útlevele, persze belelestünk. Tudtátok, hogy bhutáni diplomata útlevele van és hogy a Táje Dordzse nevet a Shamarpa adta?

Este beszélgetés, előkerült pár üveg ital. Ole hajnali 4.45-kor Kurszkban kiszállt és találkozott a helyi centrummal, áldás, rövid meditáció.

Június 27. (szombat)

Reggel kelés, a fő műsorszám a határőr volt. Mivel magyar útlevelet még nem látott, így miközben nézegette elidőzött a kupénkban és komoly beszélgetésbe fogott a velünk ülő oroszokkal. Ole ezt hallva azonnal „Ahogy a dolgok vannak” könyv után kiáltott neki ajándékba, de már mindegyik korábban elkelt. Aztán a határőr véletlenül pont Ole-t és Karmapát is ellenőrizte. Mindenhol sokat időzött, a kollégája rá is szólt, vicces volt. Érkezéskor Karmapát köszöntötték, majd ők indultak is Minkovkába. Mi a Mekiben vártuk be a bérelt buszt, vásároltunk ezt-azt a helyi piacon, majd indulás Minkovkába. Útközben megtetszett egy tó nekünk, megálltunk fürödni, majd indulás tovább. Elkeveredtünk útközben, nem volt sehova kirakva jel, de végül megérkeztünk. Az elvonulási centrum egy síkságon van, egy kicsit még minden kialakulóban, hiszen tavaly volt az első kurzus itt. Olet nagyon inspirálták a tavalyi kurzus-előkészületek, emiatt döntött Ole amellett, hogy meghívja Karmapát ide. Nagyon sokan vannak, több mint kétezren, mindenért sorba kell állni, de a szervezők nagyon igyekeznek. Az oroszokon kívül kb. negyvenen vagyunk még külföldiek. Sok az új phowás, vad kurzus lesz érezhetően. Nekem nincsen sátram, így minden még szervezés alatt. Este welcome tee Karmapával, éneklés, projekt-bemutatás. Az oroszok egységesen minden 3. percben felröhögtek, mert nekik az ukrán nyelv olyan, mintha valaki kifigurázná az oroszt, kicsit már ciki is volt :o). Ezután szünet, Ole lefújta az esti tanítást, aztán mégis belefogott, szuper előadás volt. Igyekeznünk kell, mert csütörtökön már repül el, találkozik Moszkva vallási vezető hivatalnokával (a centrum jövőbeni ingatlanvásárlása is múlhat ezen) Előadás után befogadtak egy sátorba, a hátizsákom a szabad ég alatt éjszakázott. Egyébként egész nap forróság, por, totál hippi-kurzus fíling. Találkoztam egy helyi sráccal aki a Becske 10 years feliratú pólóban mászkált, megdicsértem!

Június 28. (vasárnap)

Reggel ébredés, zuhi, kaja, tízkor kezdődött az Amithaba beavatás. Karmapa mindenhez nagyon részletes magyarázatot adott, Ole is megköszönte, mert ennyire részletesen még ő sem hallotta. Sajnos a beavatás egy részét, mint az elmúlt 6 hét alatt szinte mindegyiket, sikerült féléber-félhulla állapotban végigülni. Délutánra egy helyi arccal (itt is magánszemélyek taxiznak) elszállíttatni magunkat egy folyóhoz fürödni, ez nagyon jól jött ebben a hőségben. Ma délután Geri is megjött. Hatkor Ole elkezdett a phowá-ról tanítani, elénekelte a lungot, majd fél tízkor abbahagyta, hogy az újak kimehessenek füzetért. Aztán annyira meglódult mindenki, hogy a vacsi is lefutott, majd 11-től hajnali fél kettőig megint tanítás volt. Sikerült ideiglenes sátorszállást is szervezni, néha előnyös is ha nincs hol aludnod, ismerkedned kell. A litvánok hoztak Unicum-szerű töményet, kisebb beszélgetés, majd szunya. Persze az erős nap mindenkit kihajtott reggel 8-kor az ágyból.

Június 29. (hétfő)

Reggel mandalázás a gompában majd a reggeli phowa ülés helyett kinnmaradtam melózni az étkezősátorban, beszélgetés sok ismerőssel, majd egyszer csak megjelent Karmapa, körbevezették a kurzuson. Hát benézett a konyhába is, viccesen megjegyezte, hol van a sapka az emberek fejéről, de sejthetitek, nem ez volt a konyha gyenge pontja. Kész csoda, hogy egy ekkora helyen kétezer embernek tudnak főzni! Tenkes Laci biztos szanaszét szaladt volna, ha látta volna a rumlit és a higiéniát, de tény, hogy finomat és egészségeset főztek. Karmapa benézett a játszótérre is, kérdezte a gyerekeket milyen meditációt ismernek, majd visszamentek a házakba. Gerivel én is belógtam az elkerített részbe, ahol 3 épület volt egymás mellett egy kis udvarral a közepén, virágokkal, fákkal, nagyon rendezett volt, mind egy kis paradicsom a nagy mezei forróságban, valóban lenyűgöző épületcsoport. A kurzuson időnként nincs víz, fogkefével állsz a szádban, mert pont elfogy, a WC kapacitás is szűkös, így újabb gödröket ástak, ahova gyaníthatóan ma klasszikus házi készítésű fa wc-k kerülnek. Van egy orosz mozgássérült srác itt, már Oroszországban is találkoztam vele, alig bír menni, az összes izma egy görcsben, de nagyon tiszta az agya, állandóan vigyorog és vidám. Ole tavaly, mikor először meglátta, elnevezte Rock&Rollnak (feltehetően a fura járása miatt), és kialaakította azt a szokást a beavatásokon, hogy neki nem a kezébe öntik a folyadékot, hanem közvetlenül a szájába.

A kurzus mostantól várhatóan a klasszikus mederben folyik, befejezem a közvetítést, itt csütörtök estig van program, én pénteken reggel vonatozom Moszkvába, majd onnan szombaton kora délután haza!

Köszi a figyelmet, fehér elefánt témában keressetek! Do svidanyja! :o))

Orosz Túra Karmapával - 6. rész

2009. június 24-25.

Június 24. (szerda)
Most olvastam végig az egyik korábbi beszámolót tele van helyesírási hibával, Szibéria helyett Szerbia van írva stb., hát miért nem szóltok??? :o) Egyébként most fordítom angolra a ebszámolót, úgy tűnik „megveszik” az oroszok, juhéjj!
A legnagyobb poén előző nap történt, de csak most jutott eszembe: Karmapához odajött valamelyik állomáson egy idős néni, és aláíratott vele egy szórólapot. Ahogy odanyújtotta Karmapához a közvetlen környezet hatalmas hahotába kezdett, Karmapa is mosolygott. Sejthető volt mi történt, aztán meg is mutatták a szóróanyagot, melyen a 16. Karmapa alatt a kínai jelölt képe volt. Karmapát ez nem zavarta, aláírta. Szerintem a néni nem is tudta min röhögünk.

Egyéként kedd késő este egy vagon kaját kezdtek el szétostani a Lámaszervizesek, amit Ole-ék nem ettek meg. A habarovszki szanga (kedd esti megálló) nagyon sok friss kaját hozott. Szerda reggel fél hétkor érkezés Vladivosztokba, nagyon szuper idő volt, a város közelében a sínek folyamatosan az óceán mellett haladnak, pazar volt. Egyébként egy nappal korábban meg a kínai határ mellett haladtunk egy darabig vagy 10-50 méterre, szögesdrótos kerítés volt folyamatosan a mezőn-erdőben. Egyébként a tegnapi nagy ikra-kajálást néhányan nem támogatták, mivel a halak biztosan az Amúrból voltak, ami Kínának köszönhetően nagyon szennyezett, ennek ellenére nem hagytuk ki. Caty különösen nagy hódolója ezen szenvedélynek.

Szóval míg a többiek hotelokba mentek, én egy orosz sráccal együtt fellógtam a buddhista centrumhoz, hátha ott tudunk aludni. Neki sikerült, én lepattantam, de legalább láttam Karmapa fogadtatását, itt is kedvesek voltak a helyiek. Aztán le a hotelhoz, becsekkolás (ugyanott ahol januárban, csak akkor ez a csodaszép amúri öböl csupa jég volt, most zöldbe borulva messze el lehet látni, az óceán az orrod előtt), villámgyors zuhi, majd vissza a centrumba. Csodaszép napsütés, az egész várost belátni, persze kikötő, mindenütt daruk és pár hadihajó. Beszélgetés a helyiekkel kávézás az udvaron rögtönzött kis büfében, miközben egy szűkebb csoport, valamint Karmapa és Ole-ék alszanak, többen, a három napja netet nélkülözők, serényen dolgoznak.

Délután 5–kor a centrumban welcome tee volt Karmapával, palacsintával fogadták, kicsit vontatott volt a sok prezi, de megint nagy odaadása volt minden centrumot bemutató felszólalónak. A helyiek sok nagyon vicces sztorit mondtak a centrumépítésről, többek között, hogy az agyára mentek az egymást követő (idegösszeroppanás határán lévő) német buddhista építészeknek, mert sosem a tervek szerint építkeztek, mindig minden része a centrumnak nagyobbra sikeredett (ennek köszönhetően hatalmas gompájuk van). Ole jelezte, hogy ez a város nagyon fontos lesz 15-20 év múlva mert a buddhizmus minden ága itt fog majd találkozni. Egyébként a központ a város legmagasabb pontján van, Pazar volt egész nap a csupa üveg gompából a kilátás, nem is értem hogyan jutottak ehhez a földterülethez. Jaunár óta ez a centrum is bődületeset változott!

Karmapa hivatalos program végén olyat csinált, hogy mindenkinek elállt a lélegzete! Karmapa megköszönte, Oroszországnak itt az utolsó állomáson Vladivosztokban a lehetőséget az utazásra, és az egekig magasztalta az oroszokat, majd utolsó mondatként azt mondta, hogy mindnyájan hamarosan elérjük a megvilágosodást! Ekkor egy hatalmas mennydörgés és villámlás történt az egyébként is borús időben. 2 perc múlva elkezdett esni és a Mahakala éneklése alatt ömlött az eső, majd 10 perc múlva semmi, félig borús ég és napsütés. Caty azt mondta, Karmapa a csodák mestere és viccesen megjegyezte, hogy ez egy kicsit „durva” volt. Az előadás1 km-re van a centrumtól az egyik egyetemen mint januárban. Megérkezéskor elkapott a helyi tv és készítettek velem oroszul interjút. Kicsit megizzadtam, de talán jól sikerült, egyébként sokat javult a nyelvtudásom idén. :o). Karmapa Boddhiszatva ígéret programja után annak ellenére, hogy csak a team részére volt fenntartva a centrum, felmentünk többen is. Útközben a párás,kipufogós levegő és a koszos környezet miatt mindenkinek India dezsavü-je volt.. Miközben többen meditáltunk (egyébként ez a centrum a legnagyobb Oroszországban), a centrum földszinti része megtelt és mindenki vacsorázott. Mi is bekapcsolódtunk, jutott bor is, ennivaló is. Jól elbeszélgettünk, megünnepeltük, hogy egy igazán régi motoros pétervári lányt Ole utazótanítónak nevezett ki. Eközben Ole centrumtalálkozót tartott a gompában a régió szangáinak. Ők is kaptak fejmosást a sok súrlódás miatt, a végét én is meghallgattam, nagyon komoly tanítás keveredett ki belőle. Aztán hajnali kettő felé hazagyalogoltunk a szállodánkba, jó kis séta volt. Az óceánra néző erkélyre Jacekkel kiálltunk sörözni és elkezdtünk beszélni egy történésznek tanuló orosz gyerekkel, akivel kiveséztük Sztálint meg a II. világháborút. Fél ötkor alvás.

Június 25. (csütörtök)
Sikerült szépen elaludni. A hotelszobából pazar kilátás az óceán amúri öblére, ugyanez 5 hónapja egybefüggő jég volt. Ole deles előadásáról egy órát késtünk. Az előadás déltől négyig tartott, utána elszaladtunk nekem megvenni a vonatjegyet a phowa kurzus utáni visszaútra Moszkvába. Arra a napra ami jó volt, csak egy vonatra volt még három hely. Mázli. Aztán este 6-kor Milarepa beavatás, nagyon komoly volt, mindenkinek nagyon bejött. Hivatalosan elbúcsúztatták Karmapát, kedves volt. Ezután gyalogolás a centrumba, ahol Oleval, Catyval együtt többen felmentünk a város legmagasabb pontjára, ami kb.150 gyalogtúra volt, ugyanis a centrum felett van közvetlenül. Naplemente, minden irányból óceán, több sziget, hajók, daruk, a távolban őrületes füstöt ontó kémények, szép nagyon a földrajza a városnak, de irdatlan elhanyagolt is egyben. Pár haditechnikai információt megtudtunk a kikötőben álló hajókról, Mahakala éneklés, majd vissza a centrumba, meditálás, a teamnek vacsi, amit mi is végignéztünk, meg csurrant-csöppent nekünk is kaja (meg ment a visszafogott hiénázás, amikor Ole-ék felmentek). Karmapa is együtt vacsizott a többiekkel, Ole különféle sztorikat mesélt neki. Ole nagyon megdicsérte az orosz szervezést, s jelezte, Karmapa azért jelezte hogy szívesen visszajönne, mert valóban szeretné, és kiemelte, hogy mennyire komoly hatást gyakorolt mind a kalmükiai emberekre, elnökre, mind a burjátokra és a Hambu Lámára Karmapa. Aztán kb. éjjel 2 felé átmentünk bulizni az előadás helyszínére, Ole átcibált mindenkit. A bulit két nagyon amatőr fiatal srác tartotta, de fergeteges hangulat volt, lényegében az első bulink volt az úton. Ole utcai önvédelmi képzést tartott, pogó, lufidobálás, feltaláltuk magunkat. Majd reggel fél hatra a hotelbe értünk, s mivel 8-kor indul a busz a reptérre, így összeraktam még a beszámoló végét, aztán zuhi és go. Alvás a repcsin.

Június 26. (péntek)
Mai tervezett program: repülés 11.40-kor Moszkvába (9 órás út), majd késő délután vonatozás Harkovba (Ukrajna), persze mindezt együtt Karmapáékkal. Másnap még egyórányi buszozás és szombat délelőtt érkezés Minkovkába.

Folyt köv. Minkovkából hétfőn. Szombaton, 4-én már otthon!

Orosz Túra Karmapával - 7. rész

Orosz Túra Karmapával - 5. rész

2009. június 21-23.

Június 20. (szombat, kiegészítés)

Az előző beszámolóban cintányéros rendőrökről beszéltem, akik a teremben vigyáztak ránk, félreírás volt, természetesen a tányérsapkára gondoltam. Egyébként ők nem voltak olyan bátrak, mint az Elisztai kollégák, nem jöttek oda áldásra. Egyébként öröm volt végignézni a hallgatóságon, zsúfolásig megtelt a kezdésre a sportcsarnok és mindenki nagy odaadással várta Karmapát. Nagyon sok idős ember volt. Vicces volt, hogy az áldáskor többször be kellett mondani, mely kezüket tartsák az emberek a sáfrányos folyadékért, de ami még viccesebb volt, és ezt a mai beavatáson valóban sokszor bemondták, hogy ne jöjjenek az emberek még egyszer áldásért. Érdekes esztétikai élmény volt a WC, ami igaz, hogy guggolós volt, de ilyen igényesen kinézőt és tisztát még nem láttam (mint egy Hundertwasser alkotás). A beavatás végén helyi nyelven is megköszönték Karmapának az ittlétét, ezt legalább fordították. Nem úgy, mint Elisztában, ahol valóban megmosolyogtuk a helyi nyelven elköszönő srácot, mert fordítást nem kaptunk utána, így senki nem tudta mitől sírta majdnem el magát miközben tartotta érzelemmel teli beszédét.

A beavatás után hajnali fél egy felé bepróbálkoztunk a buddhista centrumba (Ole-ék hotelben laktak), de még a centrum mellett, egy kis étteremben leragadtunk, ahol fantasztikus kínai szerű kaját ettünk. Aztán jött a hír, Ole a hotelszobájában beszélget a többiekkel, így fél három felé fogtuk maginkat és áttaxiztunk.

Hát okos döntés volt. Belecsöppentünk egy skype beszélgetésbe, ahol az volt a téma, hogy miképp lehetne a moszkvai polgármesterrel összehozni Karmapát az ukrán phowa után.


Aztán megkérdeztük Ole-t, mit gondol, hogyan érzi magát Karmapa itt, és hogyan alakul a kapcsolatuk. Nagyszerűn beszélt (felvettem, remélem, megvan a telón), kezdte az első Karmapától, hogy melyik miben volt jó, mennyire korlátozták a külső körülmények őket az aktivitásban, és hogy a mi Karmapánk hogyan alkalmazkodik a környezetéhez. Mondta, hogy sokkal közvetlenebb a viszonyuk, ez a túra sokat nyit Karmapán, hogy Ulan Udeban teljesen otthon érezte magát, hiszen az emberek, a táj, az étel (ez utóbbit meg is kérdeztem tőle) teljesen egyezik Kham-mal, ahonnan ő származik. Ole mondta, hogy sajnálja, hogy nem látja Hannah ezt a nagyszerű „változást”, Karmapa megnyílását. Viszont Ole azt is mondta, hogy tisztelnünk kell Karmapa szerzetesi „kötelezettségeit”, azaz nem szabad átlépnünk egy bizonyos határt, különösen nem a hölgyek, akik közül érthetően sokan nagyon odavannak érte, és ebből már korábban máshol voltak bonyodalmak. Aztán Ole beszélt megint a 60-as évek generációjáról és a különféle tudatmódosító szerekről, melyek akkor voltak használatosak.

A hotelszoba minden igényt kielégítően szép volt, meglepően, hiszen egész Ulan Ude a sok faházikójával mint egy nagy falu,olyan volt. Búcsúzásként Ole megkért bennünket, hogy vigyük át az összes üres üveget Karmapa hotelszobájának ajtaja elé, ahogyan ő korábban ezzel Csecsu Rinpocsét is megviccelte. Hát percekig röhögtünk halkan az ajtó előtt, fotók is készültek, mivel minden ott lakó team tagnak, így Karmapának is ki volt írva a neve az ajtóra, jól mutatott. Aztán haza a sportcsarnokba, alvás.

Még a nap történetéhez tartozik egy újabb információ Karmapa és Hambu Láma találkozásáról: a Hambu Láma (egyébként választott tisztség, nem reinkarnáció), aki úgy néz ki és olyan karakterű, mint a Shamarpa (sokat nevet, szereti leellenőrizni az embereket), Karmapa pusztai rendezvényen való hivatalos fogadása után elvitte őt az egyik helyre, ahol két srác birkózott. A Láma megkérdezte Karmapát, szerinte melyikőjük fog nyerni, ő azt válaszolta, a kisebbik. És így lett. Erre a Láma mosolyogva Olenak: szinte mindig a nagyobbik fiú szokott nyerni, valóban nem hétköznapi lámát hoztál ide!

Június 21. (vasárnap)

Négy óra alvás után ébredés, másnaposság, és a fő gond különösen a háromnapos utazás miatt, hogy hol lehet laptoptot tölteni, és zuhanyozni, mert itt ezek nem álltak rendelkezésre.

Nem maradt más opció, betaxizás a buddhista centrumba, ami tele volt bent alvókkal. Kaptam reggelit, sikerült a fürdőszobába is belógni és konnektort is találtam, meditáltam is, a nap is sütött, minden jó volt. Visszatért a nyár, ennek mindenki örült. Taxival az állomásra, majd bevásárlás az útra, indulás. Ole még körbeáldott mindenkit a peronon, Karmapa a lehúzott ablakból integetett. Ismét 3 vagonnyi utazó csoport. Pár óra út után a vonat megállt 15 percre, még mindig nyár, Karmapa is kijött, beszélgettünk vele, Caty kereste az idős eladó néniket, aztán egy fel is bukkant jégkrémmel, hát pillanatok alatt elfogyott az áruja. Kiderült, hogy valami rendelet miatt már nem engedik árulni őket az állomásokon, pedig ez nekik biztosan jó kis jövedelem-kiegészítés volt. Aztán vacsoraidő, Ole-ék vagonjában nagy a sürgés-forgás, sok-sok előkészített zöldség és egyéb étel, a körülményekhez képest pazar vacsora készül. Kiderült, hogy a szervezőknek adott 3 Erős Pista olyan csomagba kerülhetett, aki már nincsen velünk, az egész vonatot felkutatták nemrég utána (az első vonatos vacsorához), így az egyetlen nálam maradt üveget felajánlottam (egyébként az én üvegeimből is legalább 1 elkeveredett), ezek mos komoly veszteségek :o). Ole-ék vagonján kívül máshol nem használható az áram, állítólag valami elromlott, ez sokunknak fáj, nálunk ugyanis nincsen, de a rubel talán segít.

A team kiírt egy cetlit az ajtóra, hogy ne fotózzunk az út során, mivel minél jobban fenn akarják tartani a baráti hangulatot, semmi hivatalossági kényszer ne legyen.

Közben elkunyeráltak három doboz fehér elefántot az utazók közül, persze kaptak, hiszen én (és egy német srác) nyúltam le előlük az összeset. Jacek a lengyel londoni beszélt a helyi burját buddhista disztribútorral, hogy mi van, aki jelezte, hogy teljesen leálltak a szállítások, így neki sincs, mázli, hogy szereztem!

Egyébként nyugisan telt az este is, néhányan átlátogattunk Ole-ék vagonjába beszélgetni a többiekkel, Ole phowások és kívánságot kérők nyomtatott anyagait nézte át. Aztán fél ötkor (már Vladivosztoki idő szerint) Gabi, a programot külsősként szervezni segítő utazó tanító kidobott bennünket. Egyébként van idő meditálni, a hálófülkés, kupés megoldás ugyanis eléggé limitálja a bulizási lehetőségeket.

A táj meseszép, erdők, puszták, kisebb folyók, patakok, néhol falucskák, érdekes módon itt-ott feltűnik egy-egy temető, a kerítés, a sírok kék-fehér festéssel. Kérdésemre, hogy miért kék, a válasz: a kommunizmus alatt három színt lehetett kapni: kék, barna, fehér, ha ez sem volt, akkor is csak ezt tudták kilopni az üzemekből.

Június 22. (hétfő)

Nagy alvás volt, mert 11-ig, délig eléggé kihaltak voltak a folyosók. Érthető, hiszen nagy hajtás, és tömény program volt eddig folyamatosan, ez talán az első pihenős reggel mindenkinek. Nyugisan indult a nap, reggeliző, meditáló, pihenő emberek mindenhol. Páran felkerekedtünk az étkezőkocsiba, 7-8 vagonnal odébb volt, de megérte. Olyan volt, mint egy vadnyugati filmben, régimódi, futtatott művirággal, kis csecsebecsékkel. Itt volt egy érdekes sztori, pont az iszlám vallásról folyt egy érdekes beszélgetés, mikor a pincérhölgy kinyitotta a hűtőt és több sör is kiesett. De csak egynek a kupakja sérült, amiből kifolyt a sör, Efes nevű, mely török :o), jót mosolyogtunk. Aztán vissza a kupékba, meditálás. Késő délután megállt a vonat, Karmapa is kiszállt sétálni, együtt viccelődött vele a csapat, kötéltáncos bemutató folyt az egyik sínen. Estefelé (még világosban) sikerült rávenni az utaskísérő hölgyet, hogy kapcsolja be nekem a konnektort, és végre folytathattam a munkát a laptopon egy szép fatetejű szemetes tároló tetején ülve (itt volt a konnektor). Pont írtam ezt az anyagot, mikor elballagott mellettem Karmapa (teljesen egyedül), megnézte mi van a csapattal és a már nem hozzánk tartozó vagonokba ment tovább. Senki nem ment utána, majd fogtuk magunkat 8-10-en és libasorban utána. Megállt két vagonnal odébb, beszélt közülünk valakivel, aki követte, majd elindult vissza, libasor utána. Visszaértünk a mi vagonjainkhoz, itt is beszélt pár szót barátokkal, röhögcsélés, áldáskérés, majd visszament a kupéjába. Mindeközben egy tripla szivárvány jelent meg az égen (azt is hozzá kell tenni, hogy pont eső után volt). Mindez pont az utunk félidejében történt. Este nyugi, kisebb sörözés Ole-ék kupéja mellett Peter Gomezéknél. Mindeközben a másik vagonban a kupénkban hatalmas éneklés kezdődött, az oroszok megint elámítottak, ehhez is értenek. Három után nem sokkal lefekvés. Aztán következett Belogorszk (itt volt előadás januárban) állomás reggel 6.40-kor.


Ole kupéjában addig páran ott maradtak és egészen eddig Ole-t hallgatták, aki szokásához híven az orosz barátokat éltette jó pár élettörténetet elmondva. A megállóban jöttek helyiek. Ole sokkal vidámabb és viccesebb hangulatban fogadta őket, egy idős buddhista nénit különösen körbeölelgetett, megharapdált, és folyamatosan mamának szólította. Viccesen megjegyezte: új buddhista szertartást kezd: „együnk mamát”! Aztán megáldott mindenkit. Közben kérte a többieket, hogy ébresszék fel Karmapát, hogy azok a helyiek is lássák, akik még nem. Végül megjelent Karmapa is, megáldotta a helyieket, köztük egy odakeveredő idősebb, elég nyúzott ruhájú ötvenes embert is, majd mindenki vissza a vagonba. Közben a vadidegen ember fülig érő szájjal nagyon meg akarta tudni kitől kapott áldást, a többiek fogtak egy papírt, felírták Ole és Karmapa nevét, valamint a Karmapa csenno mantrát, hogy ismételje. Én még a kupétárs Misával (az orosz könyvkiadás koordinátorával) beszélgettem vagy két órát még. Utólag tudtam meg, hogy a ma történt egy vicces sztori. Van egy orosz srác, aki a Pétervár melletti Karéliai elvonulási központ képviselője, tárgyalni jár sok helyre és már régóta cseszegetik a hajviselete miatt, ami valóban extrém: totál rövid haj, és halánték feletti tájékról lóg le két 10 centis copf. Na most Caty megjegyezte, hogy ez nagyon béna (valóban ijesztő) és vágja le. Erre a srác odafordult Ole-hoz, hogy most vagy később tegye, Ole reakciója pedig az volt, hogy elővette a kését és lenyisszantotta mindkettőt. Állítólag a srác majdnem elájult, annyira kész volt attól, hogy elvesztette a copfjait.

Június 23. (kedd)

Most kimondottan hosszú alvással indult a nap, egyesek Karmapa javaslatára már Belogorszk állomás óta (kb. reggel 7) 16. Karmapa meditációt csinálnak. Este háromnegyed hat felé megálltunk Habarovszkban (Amúr partján, Kína pár száz méterre). Szemerkélt az eső, jöttek a helyiek, Karmapa és Ole mindenkit megáldott, majd Mahakala éneklés. Karmapa mondott pár kedves szót a helyieknek. Ole ismét többször körbe ölelgetett egy velünk utazó orosz kislányt, és mondta neki, hogy te lehet, hogy az édesanyám voltál előző életedben (erről a történetről írtam januárban is). A kiscsaj valóban különleges. Később megint megálltunk egy Amúr parti városban, ahol az állomáson töménytelen mennyiségű kaviárt árultak, vettünk is, mivel nagyon olcsó volt. Helyi idő szerint este tízkor sok-sok kívánságot tettünk amiatt, hogy a moszkvai centrum alatt és mellett lévő hatalmas ipari terület árverésére (ami akkor kezdődött Moszkvában) ne érkezzen vevő. Ebben az esetben ugyanis az ingatlant részekben is eladhatják és a centrum képes lesz a teljes ingatlan egy részét is megvásárolni és terjeszkedni. Este tíz után pár perccel nagy ujjongás, megjött a hír, hogy nem volt jelentkező, így egy akadály elhárult a további ingatlanvásárlás elől. Hajnali egy felé már kihalt volt a vonat, negyed hétkor érkezés Vladivosztokba (további két óra időeltolódás, otthontól +9 óra), ahol szerdán és csütörtökön is van program Karmapával, majd pénteken repülés Moszkvába, ahol még aznap éjjel vonatozunk tovább Oleval és Karmapával Harkovba, majd Minkovka-ba, a phowa kurzusra.

Folyt köv. függően az internetes lehetőségektől

Orosz Túra Karmapával - 6. rész

Orosz Túra Karmapával - 4. rész

Június 17. (szerda kiegészítés)

Egy keddi sztorit utólag tudtam meg. Karmapa és Ole bejárta a moszkvai centrum földszintjén és mögötte lévő gyárrészt, ami több ezer nm és meg lehet most venni. Nagyon sok pénz, de mivel árverés szerű eladás lesz, komoly áldást kértek arra, hogy ne legye nás aki licitál majd. Viccesen Ole-ék nem a bejárati ajtón, hanem az egyik szomszéd háztetőn, a centrum konyhaablakén keresztül másztak be, állítólag Karmapa nagyon élvezte.

A szerda délután elküldött email után az este korántsem folyt átlagosan. Jeleztem, hogy megpróbálunk belógni Karmapa búcsúvacsorájára, amit nagyon későre tettek, 20.30-kor volt a vacsi kezdés, 0.50-kor meg már repült volna a gép (csak aztán túl sokan hiányoztunk róla). Karmapáék 9-re érkeztek. Na, a hely sem volt semmi. II. Katalin orosz cárnő egyik palotájának a legszebb terme, volt pompa, jó néha ilyesmiben fürdőzni. Mivel nem vettünk jegyet, 200 rublért (1300 HUF) leülhettünk nézni oldalt. Nem bántuk, mert megint nagyot alakítottak az oroszok.

Egy balalajkavirtuózzal (3szög alakú gitár) kezdtek, aki világhíres és olyan zenét nyomott, hogy Ole végigujjongta, mint egy kissrác, A gitárt a háta mögé tartva 3 ujjal jástzott úgy,mintha tíz újjal tenné. Állítólag ilyen orosz tehetség még nem volt. Karmapa búcsúbeszédében megint nagyon megköszönt mindent, itthon érezte magát, Ole jelezte, hogy Karmapa mit mondott neki (amit még eddig más helyzetben nem): itt el tudná képzelni, hogy éljen. Hozták a fogásokat, aztán megint balalajka (de ez igazi „feláll a szőr a hátamon” sztori), a zenészt Ole külön körbeölelgette, aztán énekes szangatagok is felléptek, és utána lassan indulás. Hát ezt senki nem kapkodta el. Jómagam egy orosz párral és egy német csajjal egy kis szerény lány autójába kerültünk. Kb. bő másfél óra volt a gép indulásig 40-50 percre jósolták a repteret. Kiderült, senki nem tudja az irányt (Moszkva 5x nagyobb mint Budapest), a kiscsaj 5 mp alatt bebizonyította a kocsi indítás után, hogy max. egy hetes a jogsija, egy kicsit beizgultam.

Elindultunk és úgy tűnt számtalan hibát követünk el, soha nem a megfelelő kijáratnál mentünk ki, de haladtunk előre, a reptérjel pedig időnként feltűnt, ekkor megnyugodtunk. Végül kiértünkpont mindig abba az irányba haladva ahogyan kell, de szerintem folyamatosan el volt varázsolva a tér körülöttünk a segítségünkre.

A csomag-becsekkolás az egész csoport késése miatt még akkor is folyt, amikor már csak negyed óra volt a felszállásig. Kb. fél óra késéssel indultunk Irkutszkba. Karmapa egyedül volt a business osztályon, Ole-ék mind a turistán utaztak. Az ég már világosodott amikor felszálltunk (hajnali fél 2), szép látvány volt. Az egész csapat punnyadt, öt és félórás volt az út + 5 óra időeltolódás, Moszkvához képest. Kb. délre érkeztünk meg. Megint nagy csomagkeresgélés, csoda hogy eddig a fő csapatnak egy bőröndje sem veszett el.

Június 18. (csütörtök)

Karmapa érkezését megint nagyobb csoport várta a reptéren. Mindenki a szállására ment, mi kifogtunk egy szuper kis hostelt, zuhi és indulás a délutáni welcome tee- re a cenrumba, Itt vagy 200 ember fogadta Karmapát, centrum prezentációk, ajándékként féldrágakő sztupa Karmapának, Ole egy hatalmas lándzsa szerű több százéves fegyvert kapott, amivel el is vágta az ujját, amit ő jó jelnek tartott. Ole az egekbe emelte Szerbiát (őserő, intenzivitás, csupaszív emberek), sokan vannak Irutszkból húzó emberek egész Oroszországban, akik mind haza is jöttek erre a két napra. Egyébként itt van regionálisan a legtöbb centrum, nagyon komoly kulturális hátterű városokban.

Ole este előadás tartott, klasszikus tartalommal. A másnapi Marpa beavatás eredetileg a centrum udvarán lett volna, de igazi zima van itt 6-10 fok körül, így a mai előadás helyszínén a műszaki egyetemen lett megtartva. Előadás után gondoltuk, bepróbálkozunk (javaslom mindenkinek a bátorságot,mert mindig mindenhova be lehet kerülni :o)) a centrumba, Szasának, az elnöknek szülinapja volt, így egy mega nagy italos bevásárlást tettünk útközben. Megérkezéskor sokan voltak, és nagy kajálás folyt Ole-ékkel. Mielőtt nagyon belelendültünk volna, Ole lekapcsolta a bulit, jelezve, hogy az új helyszín miatt fel kell készülni, így nyomás fel a gompába csapatokat szervezni és összerakni a programot. Mi nem helyiek lent maradtunk kajcsiztunk, dumáltunk és neteztünk. Ekkor sikerült azt a pár képet elküldenem. Az udvaron szomorú volt nézni, hogy a sok-sok másnapi beavatásra előkészített dolog (színpad, trón, székek, ponyva fedés) nem lesz használva, az eső és hideg miatt ugyanis az egyetemen lesz a beavatás. Hát zima volt hazafelé menet…

Június 19. (péntek)

Nagy alvás a hostelban, ránk fért, mert csak 2-3 órát aludtunk a gépen, egyig fel sem ébredtünk. A szálláson egy napon belül a második német nő akadt ki, mivel úgy érezte mindkettő, hogy a kutya sem figyel rájuk és nincsen fogva a kezük (vazzeg tanuljanak meg oroszul :o)). Valóban igaz, hogy David nélkül - aki a külföldiekért felelős nem tudott jönni a 2. szakaszra – egy kicsit önállóbbnak kellett lenni, aztán megnyugodtak. Aztán du. 3-től Marpa beavatás, Karmapa nagyon alaposan elmagyarázta az összes beavatás során használt lépést, tanított Marpáról is. Adott kiseb tanítást is, és az egyik mondatánál Ole odaugrott hozzá és megköszönte azt, mert nagyon találóan foglalt össze valamit. Karmapa nagyot mosolygott. A beavatás nagyon tetszett mindenkinek. Este héttől kilencig kajálás a vasútállomás mellett,és este 9-re már a vasútállomáson vagyunk, indulás Ulan-Ude-ba. Három egymás mellett lévő hálókocsis vagonban van a csoport, Karmapa kettő vagonnal odébb. Hát itt nem tudom hogy lesz dínom-dánom… Nyitott kocsiban ez sokkal könnyebb, ezt az este be is bizonyította, nem volt akkora mulatás mint egyébként telente szokott. A halak és sörök előkerültek (a Bajkál tóban van egy-pár máshol ismeretlen faj) viszonylag korán és egy-egy kupéban azért folyt a beszélgetés, röhögcsélés. Más vagonokban is utaztak orosz barátok, jópáran. Karmapa nézelődött pár percig a folyosón, Ole késő éjjelig embereket fogadott.

Június 20. (szombat)

A reggel 6 órai leszállás mindenkit fejbevágott, Karmapát ismét népviseletben fogadták. Buszokkal egy tornaterembe mentünk, kisebb alvás, aztán találkozó az Ulan Ude-i centrumban, ahol welcome tee volt Karmapával. A centrum kicsi, de szerencsére a bejáratnál egy régi kedves ismerősőrködött és bejutottunk. Ilyenkor egyébként mi résztvevők is kapunk valamit, sütit, vagy dobozos üdítőt. A teázás során volt egy nagyszerű képes prezentáció Burjátiáról, a centrumépítésről, mindeközben egy nagyméretű citeraféle hangszeren játszott és énekelt egy hölgy. Volt egy kis kínai, tibeti beütése (Mongólia nagyon közel van). Karmapa fémszobrot kapott, Ole fémpurbát és egy fémszobrot, mindegyiket egy helyi buddhista csinálta. Amikor üdvözölték a vendégeket elhangzott, hogy 15 éve, mikor Ole először itt járt, sokat töltöttek telefonközelben, várva a barátok hívását, mert pont ekkor történt Karmapa kimentése Kínából. Volt egy buddhista Mongóliából, aki mutatott egy kéthetes cikket amit egy mongol napilap írt Karmapa látogatásáról. Kiderült, hogy az a Hambul láma, aki itt a fő buddhista vezető (nyigma) egészen tavaly előttig nem támogatott bennünket, aztán Ole leült vele személyesen a tavalyi téli túrán, és nagyon jó kapcsolat alakult ki. A teázás után Karmapa megáldotta az épületet, majd indulás a Hambul Láma kolostorába, kb 20 km-re Ulan Ude-től, egy egész szép tradicionális épületekből álló kis buddhista központ nagy meditációs gompákkal (itt már jártunk a téli túra során is, írtam, hogy a kettővel korábbi Hambul láma teste 80 év után is a földben töltött több tucat év után is egyben van és most az egyik teremben van kiállítva). Itt az első dolgom az volt, hogy felvásároltam az összes fehér elefántot, egész jó áron (27 doboz), itthon Zágon javára 15 dobozt elárverezünk (készüljetek!), a többit Huszár utcai bentlakó barátok kapják. Itt protokoll találkozója volt Karmapának a kolostor vezetőjével, a Hambul Láma pár km-re egy vallási ünnepen volt, oda mentünk át ezután buszokkal.

Ezt a bulit úgy képzeljétek el, mintha a középkorban egy mongol találkozón lennénk: birkózás (6 fokban félmeztelenül), íjazás, büfék, mindez egy hatalmas puszta közepén. De ami a legizgalmasabb: a Hambul Láma egy kis faházban fogadta Karmapát, egyéb vallási főméltósággal. Sajnos csak kívülről, az ablakból lestem mi folyik bent, folyamatos viccelődések, hatalmas nevetések, Ole és Hambul Láma hangját hallva leginkább, egymás munkájának folyamatos dicsérete. Az egész nagyon klassz volt. Majd kijöttek, és folyamatosan özönlöttek a helyiek, elsősorban öregek, áldásért Karmapához. Nagyon megható volt. A Hambul Láma egyébként már Péterváron fogadta Karmapát egy kolostorában, komoly ceremóniával, tejet kínálva neki, ami csak a Buddháknak jár állítólag, kmoly elismerés.

Aztán buszokkal az előadás helyszínére. Egyébként most kezdődik Guru Rinpocse beavatás (+7 óra eltolódás), mely ingyenes, mert tradicionálisan buddhista régióban vagyunk. Sok-sok idős vágott szemű néni és bácsi érkezik, cintányéros rendőrök vigyáznak ránk, vicces.

Mivel internet nem lesz most majd 4 napig, így most elküldöm ezt a részt. Holnap, vasárnap kora délután egy 63 órás vonatút kezdődik, három vagonnyi utazó csapattal.

Jelezték, hogy lehetőség lesz Karmapával személyes interjúzni a vonaton, hát nagyon várjuk. Egyébként többen úgy érezzük, hogy Ole és Karmapa kapcsolata sokkal erősebb lett a közös utazás és a sok együttlét miatt, de mi is közelebb érezzük őt, nagyon nagy közvetlenséget érzünk Karmapa felől.

Folyt köv. Vlagyivosztokból (szerda délután)

Orosz Túra Karmapával - 5. rész

Orosz Túra Karmapával - 3. rész

Június 15. (hétfő)

A vasárnap esti beavatás ismét a rendőrök, katonák áldásával végződött, ez megint nagyon megható volt. Nem tudom milyen más helyzetben érzékenyülünk el a rendőrök láttán :o).

Este visszatérés a sztúpához, körözés, beszélgetés. Ole házában egy kisebb tornashow kezdődött, mindenki bemutatta mit tud: Zsuzsa fejen állt, Ole barátnője (kötéltáncos) fantasztikus mozdulatokat mutatott, egyensúlyozás ásványvizes üvegeken.

Aztán feltámadt a szél és egy hatalmas zivatar kezdődött. Ez azért különleges, mert ma, utólag kiderült, hogy a helyiektől megkérdezték, mit szeretnének Karmapától és ők esőt kértek. Hát megkapták (teljesen szokatlan volt). Ehhez kapcsolódik majd Ole késő délutáni beszéde is, erről később.

Reggel indulás a reptérre, összehaverkodtam a helyi centrum kisfőnökkel, doki és énekel, sokat mesélt Kalmükiáról. Legtöbbjük nem is mozdult ki Elisztából még soha.

Rendben megérkeztünk Moszkvába (David nem vezetett), itt a kijáratnál Karmapát kvasz-szal és kaláccsal fogadták, ez is nagyon megható gesztus volt. Mi meg a csomagokkal vesződtünk, hát nem egyszerű egyben tartani a szúk team-ét, most csak egy segítség volt: ami ott maradt gumiszalagnál a csomagok közül, azt vittük egy teherkocsihoz.

Kocsival jöttünk az előadás helyszínére, ahol fél hatkor kezdődött a welcome teázás Karmapával. A kocsiban mesélték, hogy Elisztában a tv leakart adni egy ellenfilmet a kínai Karmapát propagálva, a látogatás előtt, de elrontották, és a mi Karmapánkról szóló anyagot adták le :o))).

A közös teázásra ismét bejutottunk, megint voltak bemutatkozások, kedves ceremóniák (szép lányok virágcsokrokkal), ajándékozással, centrumok bemutatásával, de volt egy különleges momentum:

Ole elkezdett beszélni, hogy milyen nagyszerű Karmapa, és hogy mostantól úgy néz rá, mint a 16. Karmapára, hogy az elmúlt években megérett és egyértelműen ugyanolyan kvalitásai vannak, és itt megemlítette, amit az esővel tett Elisztában, és jelezte, hogy az apjának érzi magát

(már ami a kort illeti).

Mindenki elérzékenyült. Ennél meghatóbb csak az EC-ben való tavalyi fogadóbeszéde volt Olenak, amit Karmapának intézett. Ezután kezdődött az előadás: kérdések és válaszok Karmapával.

Itt is volt egy érdekes helyzet: Karmapát megkérdezték arról, hogyan ismerték fel, ő mesélt a hivatalos bemutatásáról, s mikor befejezte, Ole kért szót. Elmesélte, hogy milyen volt Karmapa amikor pár éves volt, hogyan viselkedett és hívta fel magára a figyelmet, amikor Csecsu Rinpocse és mások először látogatták meg őket Tibetben. Aztán a végén rákérdezett: ugye így volt? Karmapa pedig mosolygott. Ez is kedves pillanat volt.

Az előadás egyébként a legmenőbb koncertteremben van. Előadás után Karmapa és Ole több baráttal moziba ment, sajnos lemaradtunk (Terminator 4), állítólag nagyon élvezték. Mi eközben egy fantasztikusan dizájnos szusi bárban voltunk, kb. vagy százan, hatalmas hangulatot csinált a csapat (nem buli, hanem nagyon barátkozós), jó kaják.

Aztán megjött Ole, és mint januárban, most is tartott egy nagyszerű beszédet, a nőket éltetve, a barátság és az őszinteség fontosságát hosszú percekig részletezte. Jelezte hogy sajnos legtöbbünk mindig élmények után megy, holott nem ez a fontos.

Aztán haza, egy kimondottan szuper klassz lakásban barátoknál alvás.

Június 16. (kedd)

Másnap ébresztő, gyors ebéd egy étteremben (addig a vendéglátónk egyszerűen vészvillogóval a kétsávos út szélső sávjában hagyta a kocsiját (nem gengszter, csak laza, bár régen dolgozott velük)), majd megkésve érkezés Ole kérdés-felelek előadására. Most sem voltak csak max. 1500-an (sajnos délutánra sem ment fel a létszám 2000-re, bár a szervezők ennél többet vártak), megint minden második csaj bombasztikus, ujjujjj!!!

Mintahogyan tegnap Karmapa, ma ő is sziporkázott. Délután Gyémánt Tudat beavatás, ütős volt, majd utána a moszkvai ittlét lezárásaként ajándékozás: Karmapa Tankát és valami hattyúkancsót és kanálszerűen formázott bögréket kapott, sok röhögés követte a ceremóniát. Ole egy nagy szamovárt kapott és egy mamut agyarból készített tőrt (purbát), és borostyán malát, a tőrnek nagyon örült, még énekelt is (asszem a purbával kapcsolatosan). A szerzetesek is kaptak ajándékot Cültrim Namgyalon nagyot kacagott mindenki, amikor átvette a famadarát, ami széles szárnyú és felakasztható a plafonra. Nagyon örült.

Karmapa beszédében a barátság fontosságát ismét kiemelte, és nagyon megdicsérte az oroszokat a komoly meditálásuk miatt. Az oroszok nyitottsága, meleg-szívűsége megint megjelent az ajándékozás során, jó volt láni.

Utána gyorskajálás a Mu-Mu nevű bárban, majd gyalogosan át a Moszkva folyón található állóhajós partira. Útközben olyan élelmiszerboltban vásároltunk, hogy ilyet még nem láttam:mint valami arisztokrata bolt, mindenféle termékből tucatnyi nyugati fajta. A hajónál meglepően kevesen voltunk, sokáig csak a bejáratnál betyárkodtunk, majd buliztunk is egyet, egy jó másfél órás őrület partiba fogtunk, majd 3 után egy kicsit minden abbamaradt. Taxival haza a Moszkva folyó mentén, szép volt, érdekes, hogy itt sem ment le tejesen a nap az éjjel.

Június 17. (szerda)

Egész nap laptopon melóztam a lakásban, Ole-éknak hivatalos programjaik voltak, este fél 9-kor pedig búcsúvacsora Karmapával, megpróbálunk belógni, utána nyomás a reptér, éjfél után indul gépünk Karmapával Irkutszkba. Ma sok barátunk kiszáll a túrából,páran meg csak mostantól jönnek, mint pl. Peter Gomez. Állítólag a Karma Göni lagzi partijuk június 8-án este fergeteges volt, Ole több órán keresztül táncolt.

Folyt köv. Szibériából!

Orosz Túra Karmapával - 4. rész

Orosz Túra Karmapával - 2. rész

Június 12. (péntek)

A hajnali nagy kajálás, orosz konyak-kóstolgatás után egész nyugis ébredés volt. A szállás tényleg pazar 8-an lakunk egy apartmanban ebben a városkában (City Chess), kár hogy a szakemberek trehányak voltak és lötyög a parketta, a járólapok széthullanak.

David reggel jelezte, hogy szép ruhában kell lennünk délben az egyik hotelépület előtt, mert reprezentálni kell országunkat (egy-egy ember mindenhonnan) az elnök előtt. Jól hangzott…

Délben a „déli” buddhista régió képviselői fogadták Karmapát, megint sok-sok város mutatkozott be. Nagyon lelkesek és odaadóak voltak, megint majdnem könny szökött a szemekbe, sok energia sugárzott a prezentációkból, mindenütt centrumot építettek.
Volt egy 84 éves néni, aki évek óta Ole tanítvány sok-sok segítséget nyújtott az itteni fejlődéshez (ázsiai arcú, a pofija annyira kidudorodott, hogy oldalról nem láttad az orrát!). Mondták róla, hogy nagyon akart találkozni Karmapával, ez volt minden vágya és 2005-ben Kijevben sikerült neki, ekkor a színpadon Karmapa áldása után visszafordult a nézőtér felé és boldogan egy rockos hurrával hatalmasat ugrott a levegőbe. Hát ez a néni most is ott volt, szép népviseletben, katakot és ajándékot tartott a kezében és remegve ment a Karmapához, csúcs volt az ő találkozásuk. Egy helyi lány énekelt is.
Aztán összeszedték a külföldieket, országonként egyet, és indulás a tartomány elnökéhez (Zsuzsa az USA-t képviselte én meg bennünket magyarokat). Felmentünk az irodája elé, aztán kiderült, nem fogad minket, mert kicsi a szobája, és elég vendég van már nála. Visszafelé a sztúpához már egy komoly elnöki kisbusszal jöttünk, szegény sofőrt meg telefonon elcsípték hol van, mert az elnök akarja. Ő meg azt hitte mi vagyunk a VIP utasok , kit vinnie kellett. Hát egy kicsit rémület ült arcára (padlógázzal lépett le vissza). A sztúpához érkezett Karmapa, Ole, megáldották, köröztek, megjött az elnök, majd a sztúpától 50 m-relévő leendő meditációs épület alapjait áldották meg közösen.

Aztán megint ülés kocsiba, 2. riadó, talán most lesz tali az Elnökkel. Megérkezés Európa legnagyobb buddhista templomához (nyigmás), ami kívül körbe van véve nem mi vonalunk béli szobrokkal, belül is pazar, mindenki követte a „Főméltóságokat” mindenhova. Alul egy buddhista könyvtárat is láttunk, ahol klasszikus, lapokra nyomtatott, szépen csomagolt tibeti anyagokat is ki lehetett kölcsönözni. Én meguntam az Elnökvárást, visszamenet a sztúpához (ami mindig a gyülekező hely volt) ittunk kvaszt (néni árulta az út mellett), ez valami kenyérrel érlelt lötty, kicsit kesernyés, barna, olyan mintha gagyi szénsavmentes kólát innál. Zsuzsa maradt, aztán kiderült, hogy ő utazó tanítói jogon VIP így bent volt a hivatalos ebéden, volt tánc, meg egyebek, állítólag szuper volt.

Ole este előadást tartott és az Elnök felült mellé a színpadra és végighallgatta (egyébként az egész napot Karmapáékra szánta). Komoly őrzése nem volt, cintányér sapkás rendőrök két tucatnyian. Ole megint áldott pár rendőrt. Előadás végén tartott beszédet az Elnök, nagyon vicces volt, pont aznap volt Oroszország kikiáltásának évfordulója (a szétesett Szovjetunióé) és mesélte: hívták a Kremlből, hogy üdvözöljék az ünnep alkalmából. Kérdezték hogyan ünnepel a főváros ma: azt mondta egy stadionban. Kérdés: és lesz felvonulás, demonstráció stb.? Válasz: Nem, nem lesz sok buddhista meg Láma Ole előad. Nagyon jó arc volt, látszott hogy nagyon közel áll hozzá Ole és Karmapa, sokat tud a buddhista értékek fontosságáról. Szóval nem egy politikusi gagyi beszéd volt, tetszett.

Aztán másnap beszélgettünk a többiekkel: a helyi taxisok állítólag nem szeretik annyira, mert pl. amikor a nagy buddhista templomot építtette állami beruházásként elfelejtett fizetni az embereknek: mondván, hogy ezt saját magatoknak építitek, nemde? De egyébként valóban elég normális arc. Imádja a sakkot és állítólag Oléval délután neki is állt sakkozni (nagyméretű bábukkal), Karmapa meg tanácsokat osztott Olénak mivel lépjen. Ma elhoztam az étteremtulajnak Irának az Erős Pistát, nagyon örült neki.

Előadás után este körözés órákig a sztúpa körül, beszélgetés.

Egyébként nem sokat láttunk a városból, de mindenkinek faluszerű feelingje van, nyugi, csend, az Elnök is ott mászkált közöttünk, nem főgóré benyomást téve. Aztán megtudtam miért: az egész autonóm köztársaság max 200.000 fős, Eliszta sincs 50.000 lakosú.

Június 13. (szombat)

Délután négyig szabadprogram, meditálás, megsülés a napon 42 fok széllel. Négykor ismét stadion, Karmapa Szerető Szemek beavatást tartott. Szerencsére (a helyi Láma ellenhadjárata ellenére) voltak sokan helyiek is. A buddhista barátok egy része sokat utazott: jött kocsi Moszkvából (18 óra út), külön busz Pétervárról (35 óra út). A beavatás előtt viccelődött Karmapa az időjárással, hogy mindenki annyira le fog sülni, mintha üdülni ment volna, úgyhogy ennek megfelelően élvezzük a beavatást: mintha üdülnénk. Aztán nem is sokára finoman beborult az ég, pont annyira hogy nem égtünk meg (Ole jelezte is, hogy Karmapa biztosan csinált valamit). Egyesek szivárványt is véltek látni a nap körül. Megint felajánlották a katonáknak, rendőröknek, hogy jöjjenek áldásért, jöttek, ez is megható pillanat volt, nagy tapssal.

Este vissza a kis sakkos városkánkba pizzázás, sörözés. Ole 5 megtöltött vázát helyezett el a leendő centrum alapjába, jó későesti közös móka volt.

Hihetetlen volt megint ez a nyugalom, a mesevároska (City chess) ahol laktunk, olyan volt, mint egy modern Zánka, meleg csillagos ég, 400 méterre a szállástól a sztúpa, körülötte több száz sátor, egy hevenyészve összerakott büfé, romantika, mint egy úttörőtábor.

Aztán hajnalig köröztük a sztúpa körül iszonyat sok szöcske, egyéb bogár kíséretében. Még Zsuzsával is dumáltunk egy nagyot a centrum dolgokról.

Június 14. (vasárnap)

Délelőtt pár óra meditálás a megvilágosodás sztúpa belsejében, épp mandaláztam, amikor három nyolcéves kiscsaj odajött (lehet hogy csak turista gyerekek voltak) és elkezdek percekig csillogó köveket keresni a rizsemben találtak is el is kérték, az egész olyan volt mint, egy mese (mindenki ezen mosolygott).

Ebben a melegben az ember óránként ment ki a sztúpa körüli területre kialakított büfébe kávéért. Erről pár szót kell ejtenem: ezt a büfét a legközelebbi (3-400 km) volgográdi centrum üzemeltette. A menü főétele egész 3 nap alatt főtt krumpli, káposzta sali, melyhez a répa és a káposzta egy ponyván a földön hegyekben hevert, és ott reszelték le frissen, na meg dögivel mindenhol barna kenyér. Innen bármilyen ÁNTSZ kifordult volna, a hangulat viszont fergeteges volt. Itt lehetett a sátrazóknak befizetni kajára. Egyébként le a kalappal, kávégép volt és kapucsínót is árultak. Ami valóban nagyszerű volt, hogy mindenki a sztúpa körüli 500 m-es körben lakott.

A Karma Paksi beavatás 6-kor kezdődött, most ér véget (+ 2 óra eltolódás!), halad az áldással a sor. Ma esti progi várhatóan: iszogatás, sztúpajárás, és reggel indulunk a vén repülőnkkel Moszkvába. Holnap este Karmapa kérdés-válasz előadást tart egy stadionban. Zsuzsa marad itt a régióban tanítani.

Gyerekek, Elisztában valóban szuper jó érzés volt lenni!!

Következő levél már várhatóan Irkutszkból jön.

Orosz Túra Karmapával - 2. rész
.